Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-17 / 269. szám

2 SZEKSZARD 2012. NOVEMBER 17., SZOMBAT HÍRSÁV A múzeumpedagógia került előtérbe bonyhád A környező oktatá­si intézmények meghívásá­val múzeumpedagógiai ak­ciót szervezett a Völgységi Múzeum abból a célból, hogy minél szélesebb körben meg­ismertesse szerepvállalását, és a közös programok fontos­ságára, előnyeire világítson rá. Dr. Szőts Zoltán igazgató tájékoztatója mellett Fekete Gyöngyi, a BONI Vörösmarty Mihály Általános Iskola ta­nára tartott rendhagyó mú­zeumi órát a megjelent peda­gógusoknak. ■ V. B. Másodszor is nagy sikert arattak bonyhád Ismét remekül sike­rült a Gábriel zenekar bony­hádi koncertje. A Vörösmarty Művelődési Központban a „Háttal a vonaton” című mű­sorukat adták elő, az egy év­vel ezelőtti bemutatóhoz ké­pest többen működtek közre, és a látványon is fejlesztettek. A12 dal 12 hónapot és 12 ál­lomást jelenít meg. Az együt­tes tagjai egy egész életutat bemutatva arra igyekeztek rávilágítani, hogy az emberek többsége úgy él, mintha hát­tal ülne a vonaton. ■ V. B. Szombaton immár a 17. Apák Napját rendezik siMONTORNYA November 17- én 9 órától immár a 17. Apák Napját rendezik meg a sport- csarnokban. A Schweigert Gyögyné vezetésével alakult és azóta is szinte változatlan összetételű szervezőbizott­ság gazdag programokat dol­gozott ki: az ovisok és iskolá­sok műsora után következik a sorverseny. Az apukák - és néhány anyuka is - gyer­mekeikkel közös csapatot al­kotnak, összemérik ügyessé­güket, gyorsaságukat, lele­ményességüket. Ezúttal sem marad el a cukor- és lufieső, és a támogatóknak köszön­hető vendéglátás. ■ V. L. Tisztelt Olvasóinki A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szekszárd és Tolna ügynökségvezetőjét: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva 20/561-0309 Tolna: Stephaich Tamás 20/460-6355 Pekari Bernadett és Novákné Retkes Anett, valamint a Garay János Általános Iskola bemutató feladatokat végző elsős tanulói Féltárult a Kíváncsi Láda pedagógia A tehetség eget kér, de akár azonosítható is A tehetség azonosítás új lehe­tőségei kerültek terítékre egy szekszárdi rendezvényen. A gyermekek belemerültek a Kíváncsi Ládába. Szeri Árpád Feltárult a Kíváncsi Láda is az Eötvös József Pedagógiai Szol­gáltató szekszárdi rendezvé­nyén. De vajon mi is ez a bizo­nyos Kíváncsi Láda? Egyszerre eszköz és módszer, mely a leg­ifjabb - 4-10 éves - tehetségek felkutatásához nyújt segítsé­get. A Garay János Általános Is­kola és AMI épületében tartott szakmai napon a megye szá­mos óvodájából, iskolájából ér­kezett több mint 50 pedagógus működés közben láthatta a lá­dát: ugyanis Matókné Misóczki Mária intézményvezető köszön­tője után Laczka Istvánná, a fő­városi II. kerületi Pedagógiai In­tézet tehetségfejlesztési szakér­tője felnyitotta a fedelet.- A Kíváncsi Láda voltakép­pen egy várat formál - mond­ta Pekari Bernadett pedagógus, aki a Tárkereki Mókázó Tehet­séggondozó Műhely képvisele­tében tartott játékos foglalko­zást Novákné Retkes Anett kol­légájával együtt. - Ebbe a várba a gyermek szó szerint bevethe­ti magát, és megoldhat 26 élet­kori sajátosságainak megfelelő feladatot. Ezen feladatok révén figyelhetjük meg és regisztrál­hatjuk, hogy a gyermek mely intelligencia területen mutat ki­emelkedő eredményt. Néhány példa a játékos felada­tokra: 9-10 várlakót el kell helyezni tér­ben, a törpék által leszüretelt gyümöl­csöt egy koordináta- rendszer szerint kell rekeszekbe rakni, avagy befejezetlen mondatokat - A fű zöld, az ég... - kell kiegészí­teni, illetve tovább is kell gondol­ni azokat. Az eredmények beszé­desen vallanak a vizualitásban, a KINESZTETIKUS (TESTI) INTELLI­GENCIA: jó táncos, sportoló, szí­nész, sebész, építész lehet. LOGIKAI, MATEMATIKAI INTELLI­GENCIA; természettudós, matema­tikus, mérnök, orvos, közgazdász. INTERPERSZONÁLIS INTELLIGEN­CIA: cégvezető, tanár, szociális munkás vagy diplomata. VIZUÁLIS (TÉRBELI) INTELLIGEN­CIA: térkép olvasás, grafikus problémák megoldása. kifejezésmódban, avagy a logikai gondolkodásban megmutatkozó készségekről, adottságokról.- A későbbi fejlesztésben is komoly szerepe lehet a Kíván­csi Ládának - folytatta Peka­ri Bernadett. - Hiszen az is ki­derül, hogy a gyermekek közül kiknek lenne szükségük egy bi­zonyos szint eléré­séhez. Avagy fogal­mazhatunk úgy is: a teknősbéka képes­ségeket versenyló képességekkel lehet kiegyenlíteni. A pedagógus azt is hozzá­tette, hogy a Tárkereki Móká­zó Tehetséggondozó Műhely ta­valy januártól működik Sióa- gárdon, a helyi könyvtárban. verbális (nyelvi) intelligencia: író, ügyvéd, filozófus, újságíró, tanár. INTRAPERSZONÁLIS (ÖNISMERE­TI) INTELLIGENCIA: filozófus, pszi- chológus, teológus, író és tudós. ZENEI INTELLIGENCIA: Zenész, énekes, karmester, lemezlovas vagy zeneszerző. TERMÉSZETI INTELLIGENCIA: ter- mészettudós, környezetvédő, kertész, termelő. A Kíváncsi Láda komplex prog­ramot két éve alkalmazzák, ezen időszak alatt több óvodás és kisiskolás csoporttal foglal­koztak.- Munkatársammal, Novák­né Retkes Anettel jelenleg azon munkálkodunk, hogy hamaro­san Szekszárdon, azon belül a Garay János Általános Iskolá­ban, valamint később másutt a megyeszékhelyen, majd a régió­ban is új Tárkereki Műhelyeket indíthassunk - ismertette célki­tűzését. - Mindez komoly előny­nyel szolgálna az összes érin­tett szereplőnek. Például sok­kal könnyebb lenne eldönteni, hogy a gyermek milyen irányt válasszon magának, amikor ál­talános iskolába kerül. Nehéz­séget okoz, hogy egy gyermek maradéktalan tesztelése, kiér­tékelése és a szülővel való kom­munikáció összesen úgy öt órát vesz igénybe. Ez pedig azt jelen­ti, hogy a Kíváncsi Láda jelentős időt és energiát követel meg az alkalmazást végző pedagógus­tól. Hosszú távon tehát meg kell oldani az anyagi feltételek bizto­sítását is. Bízunk abban, hogy találunk olyan innovációs pá- lyázatokat, melyek ilyen téren is segítséget nyújtanak. Gyermek­nek, szülőnek és pedagógusnak egyaránt. ■ A várba a gyer­mek bevetheti magát és meg­oldhat 26 fela­datot Az Ön gyermeke az alábbiakban lehet a legjobb A győztes diák, akinek élményt ad a matematika Egy másodfokú egyenlet gyökei két egymást követő egész szám négyzetei. A két gyök mértani közepe 1-gyel nagyobb a gyö­kök különbségénél. írjuk fel a másodfokú egyenletet. íme, egy példa azon feladatok közül, melyek a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok C-jelű, országos versenysoroza­tában szerepeltek. A megoldás gond nélkül ment a szekszárdi Vargha Sárának. A Garay János Gimnázium diákja nemcsak e feladvány, hanem az összes töb­bi esetében is brillírozott, ami meg is hozta számára az orszá­gos elsőséget. A tavaly kezdő­dött, idén zárult tudáspróba so­rozaton közel félezer riválisát utasította maga mögé. A matematika iránti fokozott érdeklődése n középiskolában kezdődött. Mindenekelőtt osz­tályfőnöke hatására. Tóthné Gu- lácsi Beáta - úgy is mint felké­szítője - felfedeztette vele azt a különleges világot, melyben „minden mindennel összefügg, és kerek egészet alkot.”- Nem szabad beletörődni, hogy úgysem érthető a matema­tika - adott tippet a szekszárdi fiatal arra nézve, hogy miként is küzdjék le a tanulók a tan­tárgy iránti ellenérzéseiket. - Én sem törődtem bele, és meg­láthattam a szépségét. Vargha Sára egyébként még­sem lesz matematika tanár. A gazdaság is érdekli, ezért dön­tött felsőfokon a pénzügy és számvitel mellett. Igaz, ez a szak is megköveteli a meglehetősen komoly matematikai alapokat. De azért még nyitva Van egy má­sik ajtó is: az egyetemen igyek­szik kipróbálni magát demonst­rátorként is. Akár még szeminá­riumokat is tarthat a matemati­ka tanszéken. ■ Szeri Á. Vargha Sára Egy hét alatt nyolc ország mutatta be színeit és kínálta ízeit önkéntesek Finn, francia, görög, lengyel, német, osztrák, román és magyar fiatalok alkottak a Polip szervezésében Az egzotikus hangzású pulla nem a trópusok terméke: ép­penséggel a hideg északon élő rokonaink, a finnek egyik köz­kedvelt eledele. De ne is csigáz- zuk tovább az érdeklődést: a pulla nem más, mint olyan édes kenyér, melyet Suomi lakói álta­lában kávéval desszertként fo­gyasztanak. Fél liter tej, két te­áskanál só, két deciliter cukor, egy evőkanál kardamom, tizen­négy deciliter búzaliszt, öt de­kagram élesztő, valamint húsz dekagramm margarin vagy vaj szükséges az elkészítéséhez. A hét közepén Szekszárdon az érdeklődők meg is kóstolhatták ezt a finomságot, ráadásul több más külországi gasztronómiai remekkel együtt. Köszönhető­en a Polip Ifjúsági Egyesületnek, mely ismét fogadott külföldi ön­kénteseket, akik tíz hónapig a megyeszékhelyen, helyi óvodák­ban és civil szervezeteknél tel­jesítenek szolgálatot. Hozzájuk csatlakoztak az egyesület hazai önkéntesei és a PTE IGYK eras- musos hallgatói is. így egy nagy nemzetközi csapat jött össze: né­met, francia, finn, lengyel, görög, román, osztrák és magyar nem­zetiségű fiatalok is tagjaivá vál­tak az alkalmi közösségnek. Ez a helyzet teremtett lehetőséget egy különleges, színes és nem utolsó sorban konyhaművészeti kíná­lattal is egybekötött rendezvény- sorozat megtartására. A román teremben kenyérre kenhető zöldségkrém, zacuscá is készült- Multikulturális hetet szer­veztünk a sokféle nemzeti­ség és kultúra bemutatására - adott tájékoztatást lapunk­nak Nagy Eszter, a Polip Ifjú­sági Egyesület projektvezető­je. - A fiatalok hétfőn egy flash mob keretében hívták fel a járó­kelők figyelmét a tervezett ese­ményekre, kedden, szerdán és pénteken pedig a Babits Műve­lődési Házban mutatták be or­szágaikat. A sok érdekes infor­máció mellett a gasztronómi­ai kínálat sem hiányozhatott a palettáról: megkóstolható volt többek között a román zacus­cá, a francia Les Crepe, a görög tzatziki, a német Apfelschorle, a finn pulla, az osztrák Tiroler Knödel - savanyú gombóc - is. A bemutatókat az európai or­szágokról szóló plakátok, kép­sorozatok és nemzeti zenék tar­kították. A hetet szombaton egy ugyan­csak érdekes program zárja: az egyesület 12 óra a játék és a sport jegyében elnevezésű ren­dezvényén a külföldi önkénte­sek nemzetük játékával vagy táncával várják az érdeklődő­ket a Szent László TISZK A épü­letének tornatermében. S még egy mondat a végé­re a pulláról és az összes töb­bi finomságról: talán nem is kell különösebben hangsúlyoz­ni, hogy valamennyi rekordidő alatt elfogyott... ■ Sz. Á. A i A I i * A

Next

/
Thumbnails
Contents