Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-16 / 268. szám

2012. NOVEMBER 16., PENTEK 3 MEGYEI TŰKOR JEGYZET 5 H VENTER MARIANNA Oly nehéz a választás az általános iskola végző­seinek hamarosan dönteni­ük kell. Döntésük, ha nem is örökre, de az elkövetkező né­hány évre meghatározza az életüket. dönteniük kell, hogy gim­náziumban, szakközépisko­lában, vagy szakiskolában folytassák a tanulást. Ha a gimnáziumot választják, ak­kor nyilván a diploma meg­szerzése a cél, mert egy „si­ma” érettségivel ma már alig lehet elhelyezkedni. A szak- középiskola és a szakiskola szakmát ad, előbbi még érett­ségit is, amit talán jobb fia­talon megszerezni, mint ké­sőbb felnőtt fejjel - jó eset­ben munka mellett. Ráadá­sul ha a szakmát adó közép­iskolát választja a fiatal, nem mindegy, hogy milyet vá­laszt. Olyat-e, amelyből túl­termelés mutatkozik, vagy olyat, amellyel nemcsak itt­hon, de külföldön is nagy esélye van munkát találni. nem kicsi tehát a tét, és a dön­tést meghozni sem könnyű. Egy tizennégy éves fiatal sze­mélyisége még nem teljesen kiforrott, és talán nem is iga­zán van tisztában azzal, hogy képességei és készségei alap­ján mi lenne neki a legjobb. A döntést tehát mindenkép­pen jó a családdal egyetértés­ben meghozni, és bízni ab­ban, hogy a szülők nem sa­ját beteljesületlen vágyaikat igyekeznek majd megvalósí­tani a csemetéjük által. szerencsére van miből vá­lasztani, a megyében bőven akad gimnázium, szakkö­zépiskola és szakiskola. Ér­demes alaposan áttanulmá­nyozni az intézmények kíná­latát, az sem baj, ha a neten tájékozódik a család a mun­kaerőpiac igényeiről, s végül, de nem utolsó sor­ban érdemes megszívlelni a gyereket tanító pedagógu­sok véleményét is. Ők olyan dolgokban is objektívek tud­nak maradni, amelyekben a szülő esetleg elfogultan al­kot ítéletet. Bonyhád kiváló nagykövetei sportolók és edzők Elismerte a város példás szerepvállalásukat Ezúttal a BONI Széchenyi István Általános Iskola adott otthont a kiváló sportolók és edzőik tiszteletére szervezett városi ünnepségnek. Vízin Balázs bonyhád - A bonyhádi diákok és edzőik a város nagykövetei, hiszen szerte az országban és a világban jó hírét viszik telepü­lésünknek - emelte ki beszédé­ben Potápi Árpád János. Bony­hád polgármestere, a térség or­szággyűlési képviselője hoz­zátette, akárcsak az eddigiek­ben, lehetőségeikhez mérten a jövőben is mindent megtesz­nek annak érdekében, hogy se­gítsék felkészülésüket, előme­netelüket. Ezt bizonyítja az a négy évvel ezelőtti döntésük is, amelynek értelmében - a Pe­tőfi Sándor Evangélikus Gim­názium példáját követve - be­vezette a város a BONI-ban a mindennapos testnevelést. De megemlítette azokat a beruhá­zásokat is - a két általános is­kola fejlesztése, a városi uszoda komplex felújítása és a Széche­nyi István Általános Iskolában elkészült és a sportolói fogadás után átadott korszerű műfüves­pálya -, amelyek ugyancsak ezt a célt szolgálják. Potápi Árpád János arra is kitért, hogy a csü­törtöki díjátadóra azok a fiata-, lók és felkészítőik kaptak meg­hívást, akik a jók között is leg­jobbak számítanak eredménye­Az atlétikában jeleskedő Bartha Dávidnak Potápi Árpád János polgármester adta át a díjat ik alapján, de valamennyi, a város sportéletének felpezsdíté­sén munkálkodó növendéknek és edzőnek köszönetét mon­dott az év során nyújtott telje­sítményért. Atlétikában Bart­ha Dávidot, Kemenes Ákost, Vass Katát, Lafferthon Viktóri­át, Hornok Enikőt, Trucza Már­kot, Guzorán Leventét, Pincehe­lyi Patrikot, Szemcsuk Kriszti­ánt és Forrai Pétert jutalmaz­ták. Úszásban Balogh Vivien, Wurst Bálint, valamint Horecz- ky Balázs teljesítményét ismer­ték el. Plesz Botond és Gerge- lics Veres Dóra triatlonban re­mekelt. Az országúti kerékpár sportágban jeleskedő Fábián Ábelt, a távlovagló Kovács Dá­vidot és a gokartos Sövér Lász­lót is díjazták. Akárcsak a csa­patsportágak mezőnyében ki­magasló teljesítményt nyújtó Majos SE-t és a B-Beton Bony­hád KC-t. Az országos bajnok­ságot nyert sportolók edzőinek, felkészítőinek szerepvállalását is elismerte a város. Horeczky Jánost, Gulyás Pétert, Csábrák Jánost, Scheidler Gézát, Völgyi Istvánt, Schwarcz Katalint, Fe- renczi Imrét, Bányai Bélát, Var­ga Gyöngyvért, Hosnyánszki Zsoltot, Morgen Frigyest és Pu­ha Jenőt egyaránt kitüntették. Javaslat: a felső határ emelését szorgalmazták szekszárd-budapest Módosí­tó javaslatot nyújtott be a 2012. évi költségvetési törvényhez Rogán Antal, a Fidesz frakció- vezetője és dr. Puskás Imre or­szággyűlési képviselő. Tolna megye közgyűlésének elnöke- mint a javaslat előterjesztője- a november 13-ai parlamen­ti felszólalásában kifejtette: a módosítás egyik célja az, hogy a Magyar Export-Import Bank Zrt. által felvehető hitelek és kibocsátott kötvények együt­tes állományának felső határa 320 milliárdról 1200 milliárd forintra változzon, hogy minél nagyobb mértékben segíthes­se, hitelhez, mozgástérhez, fej­lesztési lehetőséghez jutassa azokat a magyar vállalkozáso­kat, amelyek elsősorban a kül­piacokkal állnak kereskedelmi viszonyban. Hozzátette, ez csu­pán egy lehetőségeket növelő módosítás, amely nem változ­tatja negatív irányba a költség- vetés egyenlegét. A javaslatról várhatóan hétfőn szavaz az or­szággyűlés. ■ V. B. Tegnap óta újra termel az erőmű 4-es blokkja PAKS Újra termel a paksi atom­erőmű 4-es blokkja, amelyet az elmúlt héten állítottak le azért, hogy egy műszaki hibát elhárítsanak. Dr. Kovács Antal kommu­nikációs igazgató tájékozta­tása szerint, a reaktor csütör­tökön hajnali két órakor kap­csolódott a hálózatra. Mint ki­emelte, a javítás is, valamint az újraindítás is a terv szerint haladt, így tudták tartani a tervezett hatnapos határidőt. A 4-es reaktort november 9-én hajnalban állították le, mert előzőleg a tervezett mér­téket meghaladó szekunder- köri víz szivárgását észlelték a szakemberek. A reaktor leállítását, a hiba javítását a Magyar Villamos- energia-ipari Átviteli Rend­szerirányító Zrt.-vel történt egyeztetés alapján végezték el. Senki sem volt veszélyben. Az eset a Nemzetközi Nukle­áris Eseményskálán a nullás besorolást sem érte el. ■ Vida T. HÍRSAV A bírságot ledolgozok rontják a munkamorált siMONTORNYA A közmunká­sok döntő többsége megbíz­hatóan, jól dolgozik. Gondot azoknak a munkamorálja okoz, akik valamilyen pénz- büntetést dolgoznak le. Ők ráadásul napi ötezer forintot keresnek - mondta Csőszné Kacz Edit polgármester azon a fórumon, amelyen a köz­foglalkoztatás tapasztalati elemezték. Hozzátette, a vá­rosban 200 embernek lenne szüksége az évi 30 napi köz­munkára, hogy valamilyen jövedelemre jusson. ■ V. L. Akció: nem találtak szabálytalanságot tolna megye Közúti ellenőr­zés során 88 gépjárművet el­lenőriztek a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság és a kirendeltségek szakembe­rei kedden. Az akció során, amelyben saját hatásköré­ben részt vett a rendőrség és a NAV is, nem találtak sza­bálytalanságot. ■ V. M. Igyekeznek minden kihívásnak megfelelni bonyhád Úgynevezett té­li hószemlét tartott csütörtö­kön a BONYCOM Kft. Bölcs­földi Árpád ügyvezető-igaz­gató tájékoztatta a bonyhá­di városvezetőket, az önkor­mányzat, a rendőrség és a katasztrófavédelem munka­társait arról, hogy a közüze­mi cég milyen gépekkel vég­zi majd a hóeltakarítást és síkosság-mentesítést, de az ügyeleti rendszerre és be­osztásra is kitért a tanácsko­zás során. ■ V. B. Egy magyal lett idén az év fája dombóvár A Sun Exlusive Café udvarán álló magyal kapta az idei Dombóvár fá­ja elnevezésű versenyen a legtöbb szavazatot. A máso­dik helyre a Táltos Kézmű­ves Ház kertjében díszel­gő cseresznyefát, a harma­dikra pedig a Dr. Reisz Jó­zsef utcában található vad­gesztenyefát voksolták a vá­ros egyik hipermarketében megforduló vásárlók. A Dombóvár fája címre idén nyolc fát neveztek a dombó­váriak. ■ H. E. PROMÓCIÓ Meg élhetőbb lesz a falu ivóvíz Az első szakasz most lezárult SZÉCHÉNYI TERV Javulni fog az ivóvíz minősége Szedresen a megvalósítás előtt álló beruházással. Erre a mun­kára egészségvédelmi okok­ból és törvényi előírások miatt is szükség van. A település az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programban, azaz a KEOP-7.1.0 kódjelű pá­lyázat keretében jutott mintegy 150 millió forint támogatáshoz. A projekt összegének 20 száza­léka hálózat-felújításra költhető: azaz a kiváló minőségű víz sok helyen már új vezetéken érhet célba. - Most zártuk le az előké­szítő folyamatot - mondta el Ko­vács János polgármester. - A be­ruházás a legkésőbb jövő nyá­ron kezdődik. ■ Sz. Á. Kovács János tegnap sajtótájékoztatón ismertette a programot Nem osztják a derűlátást értekezlet Nem épül, hanem leépül a vendéglátás szekszárd Nem osztja Hámo­ri Róbert azt a kormányzati re­ményt, miszerint jövőre a ven­déglátástól is várható a munka- nélküliség csökkentése. A tol­nai vállalkozó több kollégájával a napokban tartott munkaérte­kezletet: megtárgyalva azt, mi­ként lehet kezelni a túlzott vá­rakozást. - Két éve a megyében 1800 vendéglátó-ipari egység működött: ma már csak 1461 - említett egy beszédes adatot Há­mori Róbert. - Állhatunk a pult mögött harmincán is, ha nem lesz kit kiszolgálnunk. A csa­pat mérlegeli, hogy elkészít egy helyzetképet, bemutatva azokat a terheket is, melyek a vendéglá­tósokra nehezednek. ■ Sz. Á. Papp Endre, Schilling Péter, Hámori Róbert és Szűcs László t \ n

Next

/
Thumbnails
Contents