Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-11-11 / 43. szám

14 AUTO-MOTOR 2012. NOVEMBER 11., VASÁRNAP A vagány Kia Soul 2013-ban megújul jövő tavasszal érkezik a Kia Soul teljesen új fej­lesztésű, friss nemzedéke, melyről annyit már elárult a gyártó, hogy teljesen elekt­romos verzió is készül belő­le. A 2014-ben érkező Soul EV-ben lítiumion akkumulá­torcsomagot találunk majd, a villanymotor pedig az első kerekeket hajtja. A hagyo­mányos verzióiban tovább­fejlesztett 1,6 és 2,0 literes motorok dolgoznak. ■ Jubileumi kiadás a VW Touaregből pontosan tíz évvel ezelőtt mutatkozott be a VW Toua- reg, s most a kerek évfor­dulóra a Touareg Edition X jubileumi verziót dobta piacra a VW. Az újdonság az Edition X feliraton felül a sötétített hátsó lámpáiról és a 19 colos, Moab könnyű­fém keréktárcsáiról ismer­hető fel, illetve a többi Toua- reggel ellentétben a típushoz többek között alapfelszerelt­ségként jár Chrome & Style dizájncsomag. ■ Díjazták a finn abroncsgyártót A NOKIÁN WR D3-as 205/55 Rló-os méretben Jó minő­sítést kapott a német autó­klubtól (ADAC). A WR D3-as kis- és középkategóriás családi járművekre való téli abroncs. A Nokián gyors víz­kiszorításáról a döntött bel­ső felületi récék gondoskod­nak. Az ADAC a WR D3-ast nedves, havas, jeges és száraz felületen is dicsérte. A rövid fékút mellett kiemel­ték az alacsony gördülési ellenállást és az üzemanyag­takarékos hatást. ■ Esős időben is megbízható Sok extra jár a Mazda CX-5-össel teszt Rászolgált-e a prémiumárra a dízelmodell csúcsváltozata? Nem szabad megijedni a bonyolult árlistától a Mazda CX-5-ös szabad­idő-autó esetén. Azt kell eldöntenie a reménybeli tulajdonosnak, hogy ben­zines vagy dízelmotort, első- vagy összkerékhajt- ást, kézi vagy automatikus váltót kér-e. Ezek után már részben automatiku­san jön a felszereltség is, esetünkben a 175 lóerős dízel összkerékhajtást és topszintet jelent. Tízmillió felett indul az ár, erre jön még négy rendelhető extra: automatikus sebességváltó, metálfény, navigáció és bőr­kárpit. Lővei Gergely A forradalmi Skyactiv felépí­tésből elsőre vajmi keveset érez az autóvezető. Az csak a mű­szaki adatok tanulmányozása után derül ki, hogy a nagyobb méretek ellenére a CX5-ös könnyebb a fő vetélytársainál. A tömegcsökkentésnek áldoza­tul esett egy aprócska merevítő is, így a motorindító gomb min­den megnyomására az egész műszerpanel odébb mozdul, pedig lényegében érintőkap­csolóról van szó, nem erővel érinti meg az ember. Ezt leszámítva nem érheti szó a ház elejét minőségérzet tekintetében, bár az egyedüli színfoltot a navigáció kijelzője jelenti az egyébként korom­fekete műszerfalon. Apropó, navigáció: megszokást igényel, hogy a kardánalagúton mélyen elhelyezett és a fejegységre szerelt forgókapcsoló kezelési logikája eltér egymástól. Igaz, az érintőképernyőnek köszön­hetően mindig rá lehet bökni a megoldásra. Ennél azonban sokkal fonto­sabb, hogyan viselkedik az erő­sebbik 2,2 literes Skyactiv-D dí­zel. Röviden: jól. Bővebben: leg­feljebb halk mormogást hallani az utastérben, ha egyáltalán eljut valami ide a motortérből. A hatfokozatú automata fürgén dolgozik, gyorsításkor is hamar visszapakolja a fokozatokat, ezért alig kell várni a jobb ol­dali pedál lenyomása után a vá­A vezetőülésből közel pingpongasztalnyinak tűnik a szinte vízszintes motorházfedél. A CX-5-ös stílusos fazonja nagyon meggyőző laszra. Szokatlan, hogy nem 4000-nél fullad ki a Mazda dí­zelé, hanem 5000-ig pörgethe­tő. Jól és finoman megy az autó feltéve, ha mi is a Mazda szel­lemisége szerint élünk: tehát dinamikus vezetők vagyunk, akik nem mindig lassítanak a kanyarokban, de azért arra is odafigyelnek, hogy az úthi­bákat elkerüljék. Feszesbe haj­ló a felfüggesztés hangolása, ami jó vezethetőséget jelent, de érezhető útminőséget is esetenként. A tesztfogyasztás 8 liter/100 km, ezzel számolva az egy tankolással megtehető hatótávolság valamivel 700 ki­lométer fölé rúg. Személyautós viselkedést, tá­gas utasteret és rengeteg extrát kapunk a pénzünkért a Maz­da CX-5-ös csúcsváltozatában, mely így tehát kitűnik ellen­felei közül. Csak azt kell eldön­teni, hogy mindezért hajlandók vagyunk-e többet is áldozni az autóra. Mazda CX-5 SKY-D175 AWD A/T Ütközésbiztonság: jól tört a Mazda CX-5-ös TETSZETT Összlökettérfogat: 2191cmJ- tágas utastér- jó vezethetőség Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel Max. teljesítmény: 129 kW (175 LE) 4500/min Max. forgatónyomaték: 420 Nm 2000/min az euroncap törésteszt labora­- finom motor és váltó Hossz./szél./mag.: 4555/1840/1710 mm tóriumi vizsgálatán a CX-5-ös NEM TETSZETT Tengelytáv: 2700 mm megszerezte a maximális, ötcsil­lagos minősítést. A hat légzsák­kal felvértezett modell felnőtt­Fordulókor: 11,7 m- ÁRKÉPZÉS- navigáció kezelőszervei Saját tömeg/teherbírás: 1615/505 kg Csomagtér: 463-16201 Üzemanyagtank: 581 utas-védelme 94%-os, gyermek­ÖSSZEGZÉS Gyorsulás 0-100 km/h: 9,4 s védelme 87%-os, mígagyalo­Maximális sebesség: 204 km/h gosgázolási teszten 65%-otért el. A modell a biztonsági kiegé­szítőire 86%>-ot zsebelt be. Fron­tális tesztnél a sofőr lábát köze­magabiztos összeg szerepel az árcédulán, de a CX-5-ös csúcsváltozata mindent bevet, hogy valamennyi forintot indo­Város/országút/vegyes: 6,4/4,9/5,51/100 km Tesztfogyasztás: 8,01/100 km C02-kibocsátás: 144 g/km A modell alapára (2.0i Emotion 2WD): 6880000 Ft A tesztelt verzió ára: 10110000 Ft pes és enyhe erőhatások érték, koltnak érezzünk. A sportos be­A tesztautó szállítója: Mazda Motor Hungary Kft. 1117 Budapest, Infopark sétány 1. Telefon: 06-1/464-5000 a többi utas és testrész védelme kiváló. állítottságú vezetők ne is na­gyon keressenek tovább! Ennyi lóerővel sem pazarolja a benzint összkép Az automata váltós CX-5 összkerékmeghajtással vásárolható meg Egységes matricázás a gumiabroncsokon is A Skyactiv-G egy négyhengeres szívómotor 160 lóerővel és 208 Nm-es nyomatékkai, valamint 14:l-es sűrítési viszonnyal. Ez bizony a legmagasabb arány a sorozatgyártású, atmoszfe­rikus benzinmotorok között, ami jó hatással van a hatékony­ságra. Elégedettek is voltunk a 8,4 literes tesztfogyasztással, hiszen mégiscsak egy négyke- rék-hajtású, magasépítésű mo­dellről van szó, amely ráadásul automata sebességváltó közbe­iktatásával dolgozik. Bár az 570 ezer forintos fel­árért kínált Skyactiv váltó nem dupla kuplungos, remek rit­musban cserélgeti az áttétele­ket, s ha nem sietünk, nagyon takarékosan, 1800-as fordula­ton feljebb kapcsol. A 160 ló­erős motor egyébként alacsony fordulaton sem vall szégyent, pörgetve pedig egészen szép hangja lesz. így nem meglepő, hogy közvetlen kormányzásá­val és feszes futóművével re­mek vezetni a konkurenseinél könnyebb, 1380 kg-os autót, de autópályán a kelleténél na­gyobb mértékű szélzaj némi­képp árnyalja az összképet. A benzines, automata váltós CX-5-ös kizárólag összkerék- hajtással kapható 8 700 000 forintos indulóáron, tehát 700 ezerrel olcsóbb az azonos fel- szereltségű 150 lovas dízelhez képest. ■ M. I. K. Az automatikus összkerékhajtást nem terepre találták ki a műszaki cikkeken bevált rendszer novembertől a gumi­köpenyeken is feltűnik. A vizs­gált kritériumok között a fo­gyasztás (gördülési ellenállás), a nedves felületen történő féke­zés és a gördülési zaj szerepel. Az el­ső kettőnél A-tól G-ig terjed a skála, míg a zajszintet három fokozatban jelölik. Ezek mind fontos tényezők, azonban közel sem mutatnak teljes képet a köpenyekről, a hangsúly a vizsgált kritériu­mok összehasonlíthatóságán van. Csak a matricákra hagyat­kozva tehát nem derül ki, hogy milyen lehet például a kisze­melt gumi havas fékútja. Mit lehet ilyenkor tenni? Figyelni kell a szakmai orgánumok ösz- szehasonlító tesztjeit, és azok segítségével (is) kell megtalálni a számunkra ideá­lis köpenyt. Hogy miért hangsúlyozzuk ezt? A trükkös gu­migyártók miatt. Már létezik olyan kínai gyár­tó, amely előrukkolt a minden szempontból A kategóriás kö­penyével, azonban a részletes teszteken mégiscsak elvérzett: az abroncs felső egy milliméte­re készült csak megfelelő minő­ségű anyagból. ■ M. J. ■ Támpontnak jó a matricázás, de azért mégsem 100 százalékosan

Next

/
Thumbnails
Contents