Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-11-11 / 43. szám
SPORT tf Orömfutás kárpótlásul nagy alma Miklósa Erika bosszantó kalandsorozata New Yorkban A verseny szervezőinek utasítására összecsomagolják a híres verseny tábláit. A résztvevők a Central Parkban azért futottak egy kicsit. Hosszú Katinkáé lesz a százezer dolláros fődíj is Miklósa Erika sokat készült a híres New York-i maratonira. Sandy elfújta a versenyt. S a kalamajkának még nem volt vége. Vad Dezső Október utolsó hétfőjén a Sandy hurrikán pusztítása nyomán sötétbe borult New York. Egyes jelentések szerint 6,5 millió ember maradt áram nélkül. A november első vasárnapjára tervezett hagyományos mara- ton szervezői azonban kitartottak a verseny megrendezése mellett. Az ellenzők véleményét azzal igyekeztek befolyásolni, hogy a verseny mintegy 340 millió dollár bevételt hoz a városnak és ezt az összeget a károk helyreállítására ajánlják fel. A világ minden tájáról érkező futók elindultak New Yorkba, nem kevesen pedig már addigra meg is érkeztek a „Nagy Almába”. A versenyre lelkesen készülő egykori atléta, Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő már a rajszámát is átvette „csekély” 360 dollárért, amikor a rajt előtt 48 órával Bloomberg főpolgármester bejelentette, hogy a versenyt mégsem rendezik meg. „Egyszerűen érthetetlen, hogy miért hitegettek minket, s velünk együtt több tízezer embert, akik ide is utaztak” - mondta az egykori hosszűtávfutó Molnár Zoltán, a londoni olimpiai csapat vezetője, aki jó ideje tanácsaival segíti a művésznőt és New Yorkba is elkísérte. Miklósa Erikáék azután ha már nem is a versenyen, de azért mégis futottak New Yorkban. A híres Central Parkban, amelyet egyébként a verseny útvonala is érintett volna. A maratonra nevezett negyvenhétezer futó döntő többsége vidáman, egymásnak integetve rótta a köröket a park sétányain. A Run Anyway NYC Marathon (Fuss mégiscsak, New York Maraton) fesztiválhangulata a futás ünnepét jelentette. Miklósa Erika felkészültségét, jó formáját bizonyítva könnyedén teljesítette a félmaratoni távot, Molnár Zoltán „csak” tizenkét kilométert futott. „Nagyön csalódott vagyok, hiszen fellépési kötelezettségeim mellett idestova két éve nagyon szorgalmasan készültem a maratoni táv lefutására. Önmagámnak is szerettem volna bebizonyítani, hogy akaraterővel sok minden elérhető. Ráadásul a korábban vállalt fellépéseim lehetetlenné teszik, hogy az év még hátralévő maratoni versenyeinek egyikén elinduljak” - panaszkodott a művésznő, a futás szerelmese. A hazautazást csütörtökre tervezték. így az elnökválasztás izgalmaiból is ízelítőt kaptak a változatos televíziós közvetítéseknek köszönhetően. Városnézésre is jutott idejük, a botrányosan alakult hazautazás kínos élményeit azonban szeretnék mielőbb elfelejteni. Történt ugyanis, hogy a repülőtéren annak rendje és módja szerint beszálltak a Lufthansa társaság óriásgépébe. Felszállási engedély híján a gép nem indulhatott. A várakozás egyre idegesítőbbé vált. Ilyenkor a percek is lassan telnek, hát még az órák... Közben a hó is egyre jobban esett és végül a gépben csaknem öt órát eltöltő utasokat leszállították. Csomagjaikat is kiadták, hiszen nem a tranzitba, hanem a hatalmas váróterembe kísérték őket. A hivatalos közleményt óriási felháborodás fogadta, tudatták a várakozókkal, hogy sem éjjeli szállásról, sem élelmezésről, frissítőről nem tudnak gondoskodni. Az éjfél felé érkezett nyugágyakért valóságos ökölharc indult, teljes volt a káosz. Ki így, ki úgy virrasztóba át az éjszakát. Másnap reggelre azután csak sikerült a váratlanul esett hó eltakarítása. Nagyvégre a Lufthansa járata is elindult, s frankfurti átszállással Miklósa Erikáék is hazaérkeztek. két aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot nyert Hosszú Katinka az első napon az úszók idei rövidpályás Világkupa-sorozatának utolsó állomásán Szingapúrban. A bajaiak normálmedencés világbajnoka a szombati nyitányon a korábban megszokott forgatókönyvnek megfelelően - az esemény hivatalos jegyzőkönyvének tanúsága szerint - fél óra leforgása alatt győzött a 800 (8:21.94 p), majd a 200 méter gyors döntőjében is (1:53.57). A folytatásban 200 méter vegyesen a második lett (2:06.78), a 200 méteres hátúszás fináléjában pedig a harmadik (2:07.80). Négy újabb dobogós helyezésével egyszersmind telibe 50 darabosra emelte ez évi világ- kupás medálkollekcióját, amelyet a vasárnapi zárás előtt 37 arany, nyolc ezüst és öt bronz alkot. Emellett - mivel a világ- szövetség (FINA) által dotált pénzdíjas sorozatról van szó - Hosszú a 25 méteres medencében zajló széria utolsó napját 65 ezer dollárt meghaladó summa birtokosaként is várhatja. Ehhez az összeghez jön majd hozzá az őt - mint az egyéniben a teljes sorozat legjobbját - külön megillető 100 ezer dolláros (22,2 millió forintos) prémium. A szingapúri Vk verseny másik magyar résztvevője, lakabos Zsuzsanna szombaton kétszer állhatott dobogóra: először 200 méter A csapatok: rövidpályás EB: Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence, Rákos Patrik, Sebestyén Dalma, Sztankovics Anna, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid rövidpályás vb: Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence! Cseh László, Dara Eszter, Gyúrta Dániel, Gyúrta Gergely, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn gyorson az emelvény alsó fokára (1:54.34), másodszor viszont a legtetejére, mivel a 200 méter vegyes döntőjében mindenkit - így Hosszú Katinkát is - maga mögé utasítva győzött (2:06.41). A hét közben Kiss László szövetségi kapitány előterjesztését jóváhagyva 15 fős csapatot hagyott jóvá a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) az idei rövidpályás Európa-bajnokságra és világbajnokságra egyaránt. Mindkét eseményen rajthoz áll a magyar élversenyzők közül Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna és Cseh László, míg a londoni olimpiai bajnokok közül Gyúrta Dániel csak a világbajnokságon szerepel, Risztov Éva pedig egyiken sem indul. ■ Hosszú Katinka nagyszerű formában úszott Szingapúrban A tizenhárom ezúttal egyáltalán nem volt szerencsétlen szám jégkorong A magyar hokiválogatott meggyőző játékkal kiütötte a horvátokat a budapesti olimpiai selejtezőn A magyar jégkorong-válogatott kiütéses, 13-0-s győzelmet aratott a horvátok ellen a 2014-es szocsi téli olimpia budapesti selejtezőtornájának szombati játéknapján. A magyarok egy könnyed, litvánok elleni 5-1-es sikerrel nyitottak pénteken, a horvátok viszont simán 8-2-re kikaptak a hollandoktól, ráadásul nem négy, hanem három támadósorral érkeztek, és hiányoztak a frissen honosított tengerentúli játékosaik is. Az hamar kiderült, hogy nincs azonos szinten a két gárda, már az első harmad féltucatnyi magyar találatot hozott 23-3-as kapusra lövési arány mellett. Danijel Kolombo szövetségi kapitány játékosai csak nyomozták a korongot, és a második húsz percben újabb három gól esett az utolsó két másodperccel a szünet előtt. A folytatásban is potyogtak a gólok, és az egymás elleni párharcokban ez volt a legnagyobb különbségű magyar siker. A magyar játékosok közül Mihály, Sofron, Sikorcin és Ladányi is két gólt ütött. A hazaiaktól egyetlen játékos sem volt kiállítva. A magyarok sorozatban 14. alkalommal nyertek a rivális ellen. A találkozó után a 6950 fős közönség plüssfigurák ezreit dobta be a pályára egy jótékonysági Bartalis István nem kíméli magát. Átesik Mate Tomljenovic kapuson akció keretében. A nézők nagy arénában vasárnapig tartó via- ünneplésben részesítették dal győztese jut tovább és játsz- a győztes magyar csapatot. hat majd februárban az utolsó A Papp László Budapest Sport- kvalifikációs állomáson. ■ Eddig minden pazarul alakult MAGYARORSZÁG-HORVÁTORSZÁG 13-0 (6-0, 3-0, 4-0) GÓLÜTŐK: Bartalis (5.), VasM. (10.), Mihály (12., 55.), Sofron (13., 16.), Sikorcin (17., 40.), Kovács (32.), Ladányi (35., 48.), Vasi. (49.), Magosi (51.) A másik mérkőzésen: HOLLANDIA-LITVÁNIA 9-2 (1-1, 6-1, 2-0) GÓLÜTŐK: Joli (16., 36.), K. Bru- ijsten (23.), M. Bruijsten (25., 40.), Kars (33., 58.), Demelinne (37.), Hagemeijer (51.), illetve Bogdziul (2.), Kuliesius (36.) A NÉGYES CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Magyarország 6 (18-1), Hollandia 6 pont (17-4), 3. Litvánia 0 (3-14), 4. Horvátország 0 (2-21) A további program: VASÁRNAP, 3. FORDULÓ: HORVÁTORSZÁG-LITVÁNIA 14.00 MAGYARORSZÁG-HOLLANDIA 17.30 1 1 1 t