Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-02 / 256. szám
SZOLGÁLTATÁS 2012. NOVEMBER 2., PÉNTEK MA NAPKELTE 6.28 - NYUGTA 16.26 HOLDKELTE 18.45 - NYUGTA 9.46 HALOTTAK NAPJA ACHILLES napja Achilles. A görög Achilleus latinosított alakja, jelentése: a kígyó fia. Védőszentje: Szent Achilleus római vértanú. A név utal arra, hogy a görög mitológia szerint a gyakran kígyóvá változó Thetisz, a tenger istennője volt a trójai háború hősének az anyja. A harcban testének csak egyetlen pontján sérülhetett, a sarkán, és amikor Trója falai alatt megölik, éppen ott sebzik meg. Az elvágott ín ma is Achilles-ínként szerepel a gyógyászatban, elszakadása járásképtelenné teszi az embert. Claude Achille Debussy francia zeneszerző a XIX. század második felében és a XX. század elején alkotott, új színt hozva a zene szinte valamennyi ágába. Gyakran játsszák A tenger és Az egy faun délutánja című művét. egyéb névnapok: Bató, Bogdán, Rátold, Tóbiás, Tódor, Viktor, Viktorina. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban halottak napja. A halottak emlékünnepe, amelyet Odilo clugny-i apát hozott szokásba 998-ban. A sírok feldíszítése és a temetőlátogatás az emlékezés része, az ima a megholtak lelki üdvéért történik. Egyes népek a temetőbe ételt és ajándékokat is visznek a holtak sírjára ilyenkor. Szent Achilles emlékezete, Tóbiás napja. A református naptárban Achilles napja. Az evangélikus naptárban Achilles, Tóbiás napja. A zsidó naptárban Chesván hónap 17. napja. napi igék. Katolikus: Jób 19,1.23-27a vagy Róm 5,5-11 Zs 26 Jn 6,37-40. Református: Lk 3,21-38; 2Sám 8. Evangélikus: Lk 22,49-53; 2Kor 7,2-16. Ezen a napon történt 1755-ben született Marie Antoinette, aki XVI. Lajos feleségeként Franciaország királynéja volt. 1869-ben született Ignotus kritikus, író, a Nyugat című folyóirat alapítója. 1893-ban született Battista Pininfarina olasz sportkocsitervező és -építő. 1902-BEN született Illyés Gyula Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító, szerkesztő, az MTA tagja. 1906-BAN született Luchino Visconti olasz filmrendező (Rocco és fivérei). 1914-ben született Illés György operatőr, kiváló művész, aki több mint száz filmben dolgozott. 1917-ben Arthur lames Balfour brit külügyminiszter egy nemzeti haza létesítését javasolta a zsidó nép számára Palesztinában. 1948-ban a demokrata Harry Spencer Truman győzött az amerikai elnökválasztáson. 1950-ben meghalt George Bemard Shaw Irodalmi No- bel-díjas angol író. 1962-BEN felavatták a Kab-he- gyi televízióadót. 2000-ben megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra az első állandó személyzet. Forrás: ezenanapon.hu Szabadulna a karikáktól bőrápolás A szemünk árulkodik az életmódról és a korról egyaránt A szem körüli bőr finom, rendkívül érzékeny terület. Éppen ezért fontos az, hogy időben elkezdjük az ápolását, megelőzve a nagyobb bajt. Ötvenéves hölgy olvasónknak táskás, karikás a szeme, a környékén a bőr érzékeny, feszül. Ápolási tanácsokat kér szerkesztőségünk segítségével és néhány tippet arra, miképp tüntetheti el ezeket a zavaró karikákat. Első hallásra közhelynek hangzik, pedig igaz, a szem a lélek tükre: árulkodik a korról, az életmódról, a kiegyensúlyozott vagy hajszolt életritmusról, a boldogságról, a bőrtípusról és a környezeti hatásokról. A szem körüli bőr fél milliméter vékony, finom, rendkívül érzékeny terület. A puf- fadt szem a vér és a nyirokkeringés rendellenességéről, lelassulásáról árulkodik, az anyagcsere problémájára, vízháztartás-zavarra, májproblémára, szívelégtelenségre utalhat. Ha azonban már huszonévesen puffadt a szem, annak általában örökletes tényező a kiváltó oka. A masszírozás jótékony hatású. Ezt végezhetjük a kozmetikustól ellesett mozdulatokkal, valamint elektromos szemmasszírozóval is. A krémek kiválasztásakor nemcsak a bőrtípust, de az életkort is figyelembe kell venni, s mindenképp a szenzitív terméket részesítse előnyben. Harminc-negyven év között a Shea-vaj, glicerin és hyaluron- sav tartalmú szemránckrémeket ajánlom, amelyek magas vízmegkötő hatásuknál fogva igen jó hidratálok. Negyvenöt éves kor felett a retinol A-vi- taminos ránctalanító krémek hoznak igen jó eredményt, e készítmények megújítják, kisimítják a bőrt. A száraz bőr rugalmasságát a kollagé- nes termékek adják vissza. A méhpempő, az A-, C-, D- és E-vitamin, a nyomelemek, B-vitamin-komplexek a sejtek anyagcseréjét fokozzák. A krémek reggel-este való rendszeres használata ajánlott, ám igazi eredményt csak akkor várhat; ha ügyel a sok folyadékfogyasztásra és odafigyel, hogy az elegendő mennyiségű pihentető alvása is meglegyen. A fáradt, vörös szemre érdemes kipróbálni a szemvidító fű főzetével való borogatást. A főzetet le kell hűteni és az azzal átitatott kendő alatt nyugtatni a szemet. Bevált módszer még a reszelt uborka, illetve uborkaszeletes pakolás is. A zselés hűtőszemmaszkok is szépen frissítenek. A karikás szemet a sminkeléskor némi ügyességgel jól leplezheti. Az alapozást követően a szemkörnyékre vigyen fel korrektort. A kreolos bőrűek a sárgás árnyalatot, a fehér bőrűek a rózsaszínbe hajlót részesítsék előnyben, mert így érhetik el a legszebb fedést. Elütő színnel éppen ellenkező hatást érhet el, kiemeli a kendőzni kívánt területet. ■ Kiszely Erzsébet, mesterkozmetikus Az orrlyukba dugott tárgy fulladást okozhat Olvasónk unokája játék közben gyakran apró tárgyakat dug az orrlyukába. Félti a kisfiút, hogy ebből nagy baj lehet. Jól látja, ez valóban nagy veszélyt rejt magában. Leggyakrabban gyöngyöt, legórészecskét, szivacsdarabkát dugnak az orrukba a gyerekek. Amennyiben a tárgy hátracsúszik, jobb esetben a nyelőcsőbe kerül (s később természetes úton távozik), a másik eshetőség, hogy a légcsőbe, amely erős köhögést, súlyosabb esetben fulladást válthat ki. Szabály, hogy az orrlyukba dugott tárgy kiszedésével ne próbálkozzanak otthon, mert félő, hogy még hátrébb megy. Ilyenkor haladéktalanul forduljanak orvoshoz, akinek speciális műszere van erre a műveletre, amellyel a tárgy mögé kerül és úgy távolítja el. m Dr. Halmai Zoltán, fül-orr-gégész főorvos Diétához is igazodhat a szociális étkeztetés Súlyos műtéten átesett unokaöcsém még hetekig nem tud háztartást vezetni. Nagy segítség lenne, ha a lábadozás időszakában ebédhez jutna a lakóhelyén. Azok, akik egyebek mellett koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk miatt tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek legalább napi egyszer meleg étkezést biztosítani maguknak, illetve eltartottjuknak, igénybe vehetik az önkormányzatok által megszervezett szociális étkeztetést. A jogosultsági feltételek részletes szabályait a lakóhely szerinti települési önkormányzat rendeletben határozza meg. Ez történhet helyben fogyasztással, az étel elvitelével vagy lakásra szállításával. Akinek egészségi állapota azt indokolja, diétás ételre is igényt tarthat. ■ Forrás: Magyarorszag.hu SKANDINÁV REJTVÉNY VERI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VERSE ELEMZÉSTAN TROMBITAHANG FELFOG ÓGÖRÖG VÁROS NEM IS AZT AUDITÓRIUM ► ▼ Y ▼ T r ZALÁN. BECÉZVE ► ERKÖLCS DISPUTACIÓ .lét, LETEZES ► T KÉS LÉNYEGE ► ELÁRUSÍTÓ TÁGAS HELYISÉG KIVÁLÓ. ELŐKELŐ SILÁNY, VACAK HAMIS, TALMI ZENEI FÜGGELÉK l BELÉPŐJEGY ► ▼ PENGEMÁRKA AMELY IDŐBEN ► V NÓGATÓ SZÓCSKA BOMLÓ. HANYATLÓ ► ▼ AZ ÖRÖK VÁROS l INKÁBB A MÁSIK ► «* 4 HOROSZKÓP SKORPIÓ (X. 24-XI. 22.). A Sok változás megviselheti a hűséges és stabil Skorpiók idegzetét. Főleg akkor, ha hagyja, hogy a külső erők magukkal sodorják. Van azonban sok jó is ebben. Próbálja meglátni a lehetőségeket! nyilas (xi. 23-xn. 21.). Egy ismerőse ma nagy hatással lehet önre. Az igazság az, hogy eddig sem viselkedett teljesen hidegen iránta, de egy váratlan esemény, talán egy megvilágosító álom miatt egészen átértékelheti a szerepét. Ne gondolkozzon sablonosán! BAK (XII. 22-1.20.). Szomorkod- hat ugyan azon, hogy kedvese elfeledkezett egy önnek fontos dátumról. Ha nem akar pórul járni, inkább már kora reggel emlékeztesse az illetőt az alkalomra. vízöntő (i. 21-11.20.). Nem szereti a törtető, másokon átgázoló embereket. Hajlamos lehet másokat elítélni. Azonban óvakodjon attól, hogy azok emberi kapcsolataiba beleszóljon. Van, akinek a rossz a jó. Nem dönthet helyettük. HALAK (II. 21-111. 20.). Nagyon jól érzi magát a bőrében, és most még az sem frusztrálja túlságosan, hogy a világ pillanatról pillanatra változik ön körül. Sikerült visszanyernie régi lelki nyugalmát, és most egy Buddha bölcsességével figyeli a változásokat. kos (in. 21-ív. 20.). Nagy szüksége lenne végre egy kis környezetváltozásra. Utazzon el, vagy legalább tegyen egy kis kirándulást valami közeli erdőben, parkban. A lombok hangja megnyugtatja. bika (ív. 21-V. 20.). A szerelem végre lecsap önre. Az egek mintha megnyíltak volna, és a föld sem olyan szilárd már a talpa alatt, mint azt megszokta. Hagyja, hogy végre elszédüljön. A világ túl reális vagy inkább irreális. ikrek (V. 21-vi. 21.). Felpezsdül az élet ön körül: váratlan eseményekben lehet része, amelyek végre új történéseket, másféle kalandokat hoznak az életébe. Ami eddig volt, az talán csak bevezetőül szolgál ahhoz, ami a valódi kibontakozást jelentheti. rák (vi. 22-vn. 22.). Ma kevés örökbecsű pillanatban lehet része, de mégis, valahogy az egész nap olyan, ami kellemes hangulatokba ringatja. A nyugalom talán épp a törté- nettelenségben rejlik. oroszlán (Vii. 23-vili. 23.). Váratlan nehézségei adódhatnak egy régi kapcsolatból vagy kalandból. Úgy látszik, minden jónak meg kell fizetnie az árát. A baj azonban nem teljesen elkerülhetetlen. Ne veszítse el a fejét, bocsátkozzon tárgyalásokba! szűz (vili. 24-ix. 23.). Nagyon sok a teendője, de próbálja meg úgy beosztani az idejét, hogy a hét végét végre már teljes egészében a kedvesének szentelhesse. Szép dolog a megbízhatóság, de ezt nem csak a főnökei várhatják el öntől. Főleg akkor, ha vannak gyerekei. mérleg (ix. 24-x. 23.). Szívügyekben, úgy tűnik, válaszút elé állítják a csillagok. A döntést nem kellene elhamarkodnia, és talán nem is egészen az ön kezében van. Ugyan a kedvese sem lehet türelmes a végtelenségig, pedig nagyon ragaszkodik önhöz.