Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-06 / 235. szám
2012. OKTÓBER 6., SZOMBAT 15 SPORT - SZOLGÁLTATÁS Magyarországon ilyen nagyszabású versenyt még nem rendeztek Magyarországon még nem volt ilyen nagyszabású dilation verseny - mondta el az eseményt felvezető pénteki sajtótájékoztatón Czencz Péter a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára. A diákolimpia országos döntőjét jövő szombaton fél háromtól rendezik Szekszárdon, a szervezők tájékoztatása szerint a megméretésen minden eddiginél népesebb mezőny, 1400 fiatal (az A és a B-korcsoport küzdelmeit egy helyszínen lebonyolítják) áll rajthoz. Posta Endre, a diákolimpiái döntő főszervezője elmondta, a verseny központja a városi futball- stadion lesz, innen rajtolnak és ide érkeznek a futók a Sport utca és a Mátyás király utca érintése után. A kerékpáros útvonalat pedig a Sport utca, a Keselyűsi út és az M6-os körforgalom között jelölték ki a rendezők. A verseny ideje alatt útlezárásra lehet számítani: az Mó-os autópályára a Keselyűsi úton kihajtani, és onnan a városba behajtani 11.30 és 16 óra között nem lehet. Posta Endre hozzátette: a versenyen százötven rendező vigyáz a rendre, és a fiatalok biztonságára. Horváth István polgármester köszönetét fejezte ki a szervezőknek, amiért elvállaltak, és Szekszárdra hoztak egy ilyen nagyszabású sporteseményt. A városvezető elmondta: az esemény fővédnöke Simicskó István sportért felelős államtitkár lesz. Ä szervezők mindenkit szeretettel várnak. ■ Zrínyi Sörkert Étterem SZEKSZÁRD, ZRÍNYI U. 1. TEL.: 74/511-606; FAX: 74/511-605. menü: Jókai-bableves. Rizsfelfújt gyümölccsel gazdagítva. A MENÜ ÁRA: 850 forint. ÁLLANDÓ NAPI AJÁNLATUNK: Rántott szelet, hasábburgonya, savanyúság, 870 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534- es telefonon 8-tól 16 óráig.) TELEFONOK Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Tolna Megyei Központi Ügyfélszolgálat Szek- szárd. Arany J. u. 5-1174/501-450 Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Szekszárd, Dr. Szentgáli Gy. u. 2.74/505-850 Állatmenhely Szekszárd, Bogyiszlói u. 74/412-237 Tolna Megyei Bíróság Szekszárd, Dózsa Gy. u. 2.74/505-800 Cégbíróság 74/505-802 Szekszárd Városi Bíróság Szekszárd, Au- guszl.u.1/3. 74/419-511 Munkaügyi Bíróság 74/419-511 Dél-Dunántúli Gázszolgáltató Rt. Szekszárd, Széchenyi u. 41. Hibabejelentés: (40) 404-040 Útinform 74/412-011 MÁV információ 74/311-953 Volán információ 74/528-899 TARR Kft. Infóvonal: 40/416-000 Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Szekszárd, Toldi u. 6.74/555-000 Munkaügyi Központ Szekszárdi Kirendeltsége Szekszárd, Találka tér 4.74/511-830 Polgármesteri Hivatal Szekszárd, Béla király tér 8. 74/504-100 Parádés fehérvári siker labdarúgás Simán nyert a portugál Sporting ellen a Videoton Remek helyzetkihasználással verte meg a portugál Sportingot a Videoton az Európa Ligában. A siker 200 ezer eurót ér a fehérváriaknak. TN-összefoglaló Utoljára 23 évvel ezelőtt szerepelt a Videoton FC európai kupasorozat főtábláján, így érthető, hogy az Európa Liga csoportkörének első hazai felvonásán teltház várta a csapatokat. A fehérváriak bátran kezdtek, nem látszott görcsösség a játékukon. Ráadásul az első húsz perc magyar szempontból álomszerűre sikeredett, hiszen előbb egy begyakorolt szögletfigurából Vinicius szerzett vezetést a Videotonnak, majd nem sokkal később egy mintaszerű kontratámadás végén Filipe Oliveira növelte a hazaiak előnyét. A Sporting komolyabban nem veszélyeztette a hazai kaput. A szünet előtt nem sokkal Niko- lics is betalált, tulajdonképpen eldöntve ezzel a meccset. A Sporting a második félidőben feljavult, de nem tudott betalálni. „Mindig az a legfontosabb, hogy megtaláljuk a megfelelő taktikát, játékrendszert, ez ma sikerült, tehát elégedett vagyok - nyilatkozta Paulo Sou- _ sa a Videoton vezetőedzője. J - Büszke vagyok a játékosaim- I ra, ez nagyon fontos eredmény Légi csata: Stopira (22-es mezben) és Oliveira Van Wolfswinkelt szorongatja a klub, a magyar futball és a szurkolók életében. Számomra is nagyon sokat jelent ez a győzelem, hiszen a Sporting tavaly a sorozat elődöntőjéig jutott, többnyire ugyanezekkel a játékosokkal, tehát mindenképpen nagy siker ez számunkra. A csapatunknak megvan a saját stílusa, ehhez ragaszkodunk. A zárt területen való védekezés, és az ellenfél hibára késztetése, az ebből indított ellentámadás az erősségünk. Gyorsan szereztünk előnyt, ezután a célunk a fegyelmezett zárás volt. Ezt teljesítettük.” A fehérváriaknak csupán amiatt van okuk a szomorúságra, hogy a hajrában Stopira súlyos sérülést szenvedett. A csapat balhátvédje egy szerelésnél eltörte a jobb sípcsontját, előreléthatólag féléves pihenő vár rá. Paulo Sousa vezetőedző csapata győzelmével két kör után három pontjával a továbbjutó második helyen áll a G-cso- portban a két hete őket legyőző (0-3) és ezúttal a svájci Basel otthonában 2-2-es döntetlent játszó belga Genk mögött. A Videoton legközelebb, október 25-én a Baseli fogadja. EMLÉKEZTETŐ. EURÓPA LIGA, 2. forduló: Videoton FC-Sport- ing Lisboa (portugál) 3-0 (3-0). Sóstói Stadion, 12 500 néző, v.: Kristinn Jakobsson (izlandi) gólszerzők: Vinicius (15.), Oliveira (21.), N. Nikolics (35.). Sárga lap: N. Nikolics (37.) Gondolatban már megbirkóztak vele vetélkedő Nem maradt parlagon a veszélyes gyomnövényről szerzett tudás bonyhád - Egész jó lett, ügyes vagy Csabi! - pillantott társa rajzára Szabó Barbara. - Valóban, az életben is ilyen a parlagfű virága - szólt közbe a másik csapattag, Márton. Ilyen és ehhez hasonló feladatokkal kellett megbirkózniuk a völgy- ségi kistérségből érkezett tanulóknak a bonyhádi Laurus Alapítvány szervezte „Együtt a parlagfű ellen” elnevezésű vetélkedőben. A napokban zajlott szellemi megmérettetésen összesen tizennyolc - 6 alsós, 12 felsős -, három tagú csapat mérte össze a gyomnövényről szerzett tudását.- Tízéves hagyománya van ennek a környezettudatosságra ösztönző programunknak, szemmel láthatóan az idein is remekül érezték magukat a fiatalok, de ami még ennél is fontosabb, hogy eközben hasznos információkkal gazdagodtak a parlagfűről - mondta Dudás Olga, az alapítvány kuratóriumi elnöke. Csapatmunka volt a javából, minden trió ügyesen szerepelt az Együtt a parlagfű ellen című vetélkedőn Az alsótagozatosok versenyét a Fűbetyárok csapata nyerte meg, másodikak lettek a Parlagfű harcosok, megosztott harmadik helyen pedig a Parlagfű vadászok és a Csajok a fűben csapatok végeztek. A felsőtagozatosok mezőnyében a Pollenirtók diadalmaskodtak, megelőzve a Duna nevű csapatot és a Hajdinások triót. Ötletes ajándékokkal és jó élményekkel gazdagodva térhettek haza a lelkes környezetvédők. ■ Vízin B. AZ OLVASÓ KÉRDEZ Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyek olvasóinkat foglalkoztatják, illetve amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Bármilyen kérdésük van, forduljanak bizalommal Molnár Ágneshez, aki továbbítja azt a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket elektronikus úton az agnes2.molnar@ axels.hu címen, hívhatnak a 0630/650-30-13-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. Arra lennék kíváncsi, hogy jár-e jövőre közlekedési támogatás a rokkantaknak, mert úgy hallottam, hogy meg fog szűnni. Jantnerné dr. Oszvald Ágnes, a Tolna Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala hivatalvezetője válaszol A164/1995 (XII. 17.) Kormányrendelet közlekedési támogatást szabályozó rendelkezései 2012. december 31-ig alkalmazhatóak. ERRŐL A 102/2011. (VI. 29.) Kormányrendelet 14.§ (2) bekezdése rendelkezik, amely 2012. december 31-ig alkalmazható. az ÚJ szabályozásról még nincs információnk. HÍRSÁV A Nyíregyháza Tigers játszik Szekszárdon amerikaifoci Az eddigi legerősebb riválisával játszik edzőmérkőzést a Szekszárdi Bad Bones csapata. A városi sporttelepen szombaton 14 órakor kezdődő találkozón a legmagasabb osztályban (HFL) szereplő Nyíregyháza Tigers lesz a „Rosszcsontok” ellenfele. A vendégek erejéről mindent elmond, hogy irányítójuk a hazai szinten az egyik legjobbnak tartott Vasyl Jordan. A szervezők várják a szurkolókat. Focicsemegék az olasz és a spanyol ligából két nagy érdeklődésre számot tartó rangadót is rendeznek vasárnap az európai futballban. A spanyol bajnokságban a listavezető Barcelona 19 órától a Real Madridot fogadja (tv: sportl), Olaszországban pedig városi rangadót játszik 20.45 órától az AC Milan és az Interna- zionale (tv: SportKlub). Bulath a Viborgban folytatja pályafutását a bombaerős Viborgban folytatja pályafutását a női kézilabda-válogatottba is meghívott Bulath Anita. Az átlövő - aki a horvát Podrav- ka Koprivnicától érkezett - egy évre szóló szerződést írt alá a dán együttessel. Bulat- hot a viborgi együttes kivásárolta a kaproncai klubbal érvényes szerződéséből. ANEKDOTATÁR Adolf, a tolnai rekorder nem tudjuk, hogy Schmid családi nevét miért változtatta meg, de Müller Adolfként 1802. október 7-i tolnai születésű, a csaknem elfeledett, de megyénk fiai közt rekordot tartó zeneszerzőt. PRÁGAI, LEMBERGI és brünni szerződései után Bécsben próbált megélni dalok és zongoraművek komponálásából. Előbb egy külvárosi színház, majd a Theater an der Wien karmestere élete végéig. Igazi műfajára 1825-től talált: 640 színpadi műhöz 5006 zeneszámot írt. Emellett saját operákat, daljátékokat s 400 egyéb dalt szerzett. A fekete asszony című operett-paródiáját Bécsben több százszor adták 1833-ban, sőt „Magyarországon első műsordarabja volt nemcsak a vidéki színtársulatoknak, de a Nemzeti Színháznak is”. Nagy sikert arat az Ördög Róbert, s a Kassán 1835-ben bemutatott Aranykirály, madarász és uszkárnyíró, melynek zenéjét - akárcsak az előbbieket - elképzelni sem tudjuk. Pedig egyszerű lenne elmenni valakinek a műveit s kéziratait őrző városi könyvtárba, Bécsbe. itt hunyt el 1886-ban, s bár magyar származású osztráknak mondják, szíve szerint haza húzott, ezt mutatja 1840-ben keletkezett Der Csikós, vagy az 1849-es A szegény honvéd című dala. ■ Dr. Töttős Gábor