Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-10-28 / 41. szám
16 2012. OKTÓBER 28.. VASÁRNAP • XV. ÉVFOLYAM. 41. SZÁM MOZAIK HOROSZKÓP A 44. hét (október 29-november 4.) Kos Sokat vívódik, egyre erősebben érlelődikfejében a gondolat: változtatni kell. Hogy mit szeretne, azt még mindig nem tudta megfogalmazni. Párja átérzi a gondjait, megpróbál segíteni, de most jobb volna, ha hallgatna, mert csak felingeri, és a végén jól összevesznek. Bika Szomjazza a sikert, de nincs elég bátorsága ahhoz, hogy kockáztasson. Pedig az esélyei nem is olyan rosszak. Gyökeres változást hoznak a bolygók. Az Uránusz azt jelzi, hogy le tudja rázni magáról az emlékek béklyóit, már nem érdekli mások véleménye. Ikrek Az ősz színei feltöltik önbizalommal és ötletekkel. Örül a jó időnek, örül, ha megdicsérik a ruháját, de még jobban annak, hogy a főnöke felfigyel a munkájára. Pénzügyi kérdésben nehezen tud zöld ágra vergődni a párjával (a kiadásokat illetően). Rák Egy régi barátja nemcsak biztató szavakkal segíti, hanem szinte észrevétlenül áthangolja az érzelmi világát is. Szép lassan, egyik napról a másikra léphetnek túl a barátságon, és esnek szerelembe még akkor is, ha párjuk van. Oroszlán Munkahelyén most jóval több sikert könyvelhet el magának, mint azt remélte. Gyorsan halad a célja felé, mert több bolygó is a kezére játszik, általuk rendkívüli teljesítményre lesz képes. Talán egy régi kedves ismerős bukkan fel, akivel a múltidézés mellett a jövőjét is áttervezheti. Szűz Az első napok lelkesedése után súlyos válságba sodorja a felkínált megbízás, hiszen most azoknak kell majd utasításokat adnia, akikkel eddig egyenrangú volt. Merkúr garantálja a rátermettségét. Ha kitart amellett, hogy csak az a jó, amit személyesen csinál meg, akkor lassan már odáig jut, hogy tizenórákat kell dolgoznia. Valaki, akivel nap mint nap találkozik olyan ajánlattal áll elő, ami alaposan meglepi. Skorpió Egész jó csapatot tudna kialakítani a munkahelyén, de ehhez meg kell tanulnia az „én akarom” helyett a „mi együtt szeretnénk” elve szerint élni, és dolgozni. A választásnál nem annyira az érzelmek, mint inkább a jól felfogott érdeke segíti, hogy ne tévedjen. Nyilas Valakinek könnyelmű ígéretet tesz, vagy olyan feladatot vállal, ami már nincs ínyére. Ha távszerelemben él, jónak tűnik a kapcsolata, hiszen a távolság, az elérhetetlenség elfedi a hibákat, sokkal ideálisabbnak látszik partnere, mintamilyen valójában. Bak A munkahelyén sok bosszúság éri - kollégái irigységből, féltékenységből mindent elkövetnek, hogy ne tudja kihasználni az egyébként jó lehetőségeket -, de csütörtöktől még normalizálódhat a helyzet. Párkapcsolatában egy igen fontos kérdésben egyedül kellene döntenie. Vízöntő Jó kapcsolatai révén kedvezően alakulhata karrierje. A párkapcsolatban nyugodt időszakot ígérnek a bolygók. A Mars még akkor is felrázza, ha szíve szerint hagyná magát sodortatni az árral. Halak Fantasztikus ötletei nem hagyják cserben, munkatársai azonban nem mindenben lesznek a segítségére. Sőt még akkor is hátráltatják a munkában, ha jó szándék vezeti őket. Ha szenvedélyes szerelmet szeretne, ahhoz először is önmagán kellene változtatnia. Otthontalan lett Robert De Niro kampányol A Dühöngő bika újra ringbe száll Rocky Balboa ellen Két Oscar-díjjal a zsebében újra ringbe száll mint Stallone ellenfele Robert De Niro manhattani lakása júniusban olyannyira kiégett egy meghibásodott ruhaszárító gép miatt, hogy a színész és felesége azóta sem tud visszaköltözni otthonába. VR-információ A lángokat a tűzoltóknak egy óra alatt sikerült csak eloltaniuk, és a Central Parkra nézó' luxusapartman helyreállítása akár három évig is eltarthat, emiatt a színész most új lakást keres. Hogy háláját kifejezze az oltást végző tűzoltóknak, De Niro - aki játszott már tűzoltót a Lánglovagok című filmben - hétfőn ellátogatott állomásukra, végül pedig meghívta őket egy pazar ebédre, természetesen a saját éttermébe - adta hírül a New York Post napilap. A kétszeres Oscar-díjas színész még aznap este a Hollywood Film Awards gálán is részt vett, ahol kijelentette, Leonardo DiCapriót tekinti utódjának, aki átvette tőle a stafétabotot. „Már leginkább csak azért járok ilyen rendezvényekre, hogy díjakat osszak ki másoknak. Adtam már Oscart Sean Penn-nek, Eli Wallachnak .í és Francis Ford Coppolának. s Életműdíjat Meryl Streepnek, és legalább fél tucat díjat Marty Scorsesének a BAFTA-tól az Arany Glóbuszig. Bár DiCap- rio átvette a helyemet Marty filmjeiben, mégiscsak én vagyok az a fickó, akitől a súlyos fémeket kapja" - mondta el a ceremónián. „Nagyon belejöttem abba, hogy díjakat adjak át, de sajnos kijöttem a gyakorlatból, hogy magam is átvegyek valamiféle elismerést. Már jó ideje nem kaptam semmit, leszámítva egy ír-amerikai kitüntetést, azt is csak azért, mert nem tudták megszerezni Liam Neesont”. Panaszkodása azonban még aznap este okafo- gyottá vált, hiszen hazavihette a legjobb mellékszereplőnek járó díjat a Silver Linings Playbook című filmben nyújtott alakításáért. A romantikus drámában (melyet az Egyesült Államokban hálaadáskor, nálunk várhatóan később mutatnak be) egyik partnere Jessica Filmjei közül: A keresztapa 2. (1974) Taxisofőr (1976) New York, New York (1977) A szarvasvadász (1978) Dühöngő bika (1980) Aki legyőzte AI Caponét (1987) Nagvmenök (1990) Szemtől szemben (1995) Casino (1995) Jackie Brown (1997) Amikor a farok csővália (1997) Apádra ütők (2000) Mocsokváros utcáin (2012) Lawrence, akit máris komoly esélyesnek tartanak az Oscar- ra. „Tudom, hogy nemsokára neki is szépen átadom a díjait, hisz’ ez a dolgom” - viccelődött De Niro. De nem csak ez az öröm érte: a napokban harmadszorra is nagyapa lett, ráadásul úgy hírlik, a Dühöngő bika után 33 évvel újra ringbe is száll, méghozzá Rocky, azaz Sylvester Stallone ellen. A 69 éves De Niro és a 66 éves Stallone a Grudge Match című filmben rivális bokszolót alakít. Ők - visszavonulásuk után - immár edzőként csapnak össze a szorító- ban. A filmben sor kerülhet egy Jake LaMotta-Rocky Balboa Robert De Niro ír És olasz felmenők leszármazottjaként Manhattan olasz negyedében nőtt fel, ekkor kötött barátságot Martin Scorsesével és Brian de Pálmával, akitől első filmszerepét is kapta. 16 évesen kimaradt az iskolából, és egy utcai bandához csapódott, később Lee Strasberg és Stella Adler színiiskolájában tanult. marlon BRANDÓVAL ugyanazért a szerepért - Don Vita Corleone -, a Keresztapa alakításáért kapott Oscart. HATSZOR JELÖLTÉK OSCARRA, a Keresztapa 2.-ben a legjobb mellékszereplőként, a Dühöngő bikában a legjobb színészként kapta mega díjat. A 70-ES ÉVEKBEN rászokott a kokainra, és gyakran megfordult Hugh Hefner Playboy-villá- jában. kétszer is afro-amerikai nőt vett feleségül, barátnője volt a szupermodell Naomi Campbell is. álommeccsre is, ami a mai számítógépes trükkök segítségével nem elképzelhetetlen. Míg ez a film még csak tervben van, De Nirót már három hét múlva is láthatjuk egy újabb szerepben: A gyilkos médium című fordulatos thriller- ben „minden idők leghíresebb parafenoménját” játssza, akit két elszánt nyomozó, egy pszichológus (Sigourney Weaver) és egy fizikus (Cillian Murphy) próbál leleplezni. Csakhogy arra még ők sem számítottak, hogy a nagy médium az ő elméjüket is „kezelésbe veszi”. De Niro híres arról, hogy egyszavas válaszokkal és hosz- szú hallgatással hozza kínos helyzetbe a riportereket. Azt végül elárulta a CNN-nek adott interjúban, hogy a kedvenc színésze Marlon Brando, Montgomery Clift és James Dean. „A fiatalok közül Leonardo DiCaprio, Matt Damon, Sean Penn, Philip Seymour Hoffman - ők azok, akik komolyan veszik”. A kérdésre, mitől lesz valaki jó színész, megint csak szerény, kitérő választ adott („én honnan is tudhatnám?”), majd elkezdett mesélni arról az öltönyről, amelyet negyven, csaknem azonos modell közül választott ki a Meryl Streeppel közös, Zuhanás a szerelembe című filmjéhez. „Egyetlen ruhadarab, egyetlen kellék képes arra, hogy kinyisson egy ajtót a tudatalattidban, ahonnan előhozhatod mindazt, amit az életedben tapasztaltál, és amit azzal a bizonyos kellékkel hozol összefüggésbe.” De Niro eddig csaknem 90 filmet forgatott, ebből harmincat az utóbbi tíz évben. „Az idő drága. Meg kell csinálnom azokat a filmeket, amelyeket igazán szeretnék. Az ember tudjon járni, ha még filmet akar forgatni” - magyarázta a Wall Street Journalnak. „Legjobban a független filmeket szeretem. Az emberek azt mondják, a 70- es évek igazi aranykor volt, mikor Marty Scorsesével és Cop- polával dolgoztunk együtt. Ma sokkal több független film van, mint mikor én fiatal voltam, a mai színészeknek sokkal több ä lehetőségük. A nagy költség- vetésű hollywoodi filmek meg a sci-fik már csak a gyerekeknek szólnak, és a puszta látványosságról.” Részt vesz Obama elnök új- raválasztási kampányában is, még adománygyűjtő fogadást is rendezett egyik New York-i éttermében (világszerte huszonkét étterme van, köztük a budapesti Nobu, melynek résztulajdonosa) olyan vendégekkel, mint Beyoncé Knowles, Whoopi Goldberg, Angela Bassett és Ben Stiller. Az estélyen ő is felszólalt, Michelle Obamára kacsintva kijelentette, „Amerika még nem készült fel egy fehér First Ladyre.” A republikánus elnökjelölt Romney-val kapcsolatban megjegyezte, „megdöbbentően kevés adót fizet. Én már csak tudom, mert én rengeteget fizetek. De azt teszem, amit kell, és ami fair.” Semmit sem spórol az ételből ínyencek Párja is imádja Mérai Katalin főztjét Nagy Sándor gyalogolt az El Camino egy részén A Barátok közt Júliáját megformáló színésznő nem csak a sorozatban áll sokat a tűzhely mellett. Ezért Mérai Kata most egy főzős oldalt is indított a ne- ten, ahol különleges, családi receptek titkát is felfedi.- Nagyon élénken él bennem a sok főzőcskézés a nagymamámmal. Mindenben segítettem, játékból pedig fűlevest tálaltam a macskának. És mivel édesapám vadász volt, sokat tanultam otthon a vadételekről is. De már majdnem felnőtt voltam, amikor megfőztem az első, tényleg önálló ételemet. Gulyáslevessel vártam vacsorára az akkori szerelmemet. Annyit mondott, amikor asztalhoz ült: ha minden benne van, ami finom, akkor már rossz nem lehet. És tényleg nem lett, sőt fantasztikusan jól sikerült! Az volt a titka, hogy mindenből háromszor annyit tettem bele, mint amennyit ajánlottak. Azóta is vallom: semmit sem szabad kispórolni az ételből, minél gazdagabb, annál finomabb. A mostani párom is nagy ínyenc, imádja gasztronómiai kalandozásaimat! Tegnap például sütőtökös lasagnét csináltam. Izgalmas ízkombinációra sikeredett. A párom azt mondta, máskor is jöhet. De vannak óriási mellényúlásaim is. Az interneten azt is megmutatom, mit rontok el. ■ K. V. A konyhában is sikere van nagy Sándor szeptemberben két hetet töltött Spanyolországban, ahol 300 kilométert tett meg az El Camino zarándok- úton.- Egy évvel ezelőtt tettem fel magamnak a kérdést, mi a szerepem abban a mindennapos őrületben, amelyben élek. AkMegtörtént a csoda Madridba kellett eljutnom a repülőtérig, és azt éreztem, nem akarok hazajönni, akár még hónapokig képes lennék sétálni. Azóta sok mindent teljesen máshogy látok - helyzeteket és embereket egyaránt. koriban sokat olvastam már az El Caminóról, nem állt tőlem távol a meditálás és a spiritua- litás sem. Szeptemberben eljutottam Spanyolországba, és két hetet töltöttem az El Caminón. Az egész zarándokút 800 kilométer, én ebből kicsivel több mint 300 kilométert tettem meg, Burgosig. A csoda, melyről többször is olvastam, az első néhány napban még sehol nem volt. Összezavarodtam, hólyagok lettek a lábamon, és a kétszer műtött térdem is sajgóit. Mind szellemileg, mind testileg kihívás volt az út. A második-harmadik napon elért egy mélypont, amikor majdnem feladtam. ■ Cz. L.