Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-10-21 / 40. szám
2 2012. OKTÓBER 21., VASÁRNAP KÖZÉLET HÍESÁV Ellenzéki szocdem győzelem NAGYARÁNYÚ ELLENZÉKI SZOCÍáldemokrata siker született szombaton a részleges szenátusi választáson Csehországban. A 27 most megújuló mandátumból a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) 13-at szerzett meg, míg a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) mindössze négyet. Halálos baleset Kecskemét határában EGY SZEMÉLYGÉPKOCSIT vezető férfi a helyszínen meghalt, amikor autójával először egy személygépkocsival, majd egy kamionnal ütközött szombaton Kecskemét határában a 44-es úton. Egy üllői nő a legnagyobb adós a harmadik negyedévben 117 adózónál állapítottak meg összesen több mint 23,1 milliárd forint összegű adóhiányt, amihez közel 18,9 milliárd forint jogkövetkezmény (adóbírság, késedelmi pótlék) társul. Oktatóközpontot hoz létre a Fáy alapítvány több mint 1 milliárd forintot nyert el európai uniós pályázaton az OTP Fáy András Alapítvány oktatóközpont létrehozására. A Budapest diplomáciai negyedében, a Benczúr utcában létrejövő, Magyarországon és un a közép-európai térségben egyedülálló oktatóközpont alapvető célja, hogy pénzügyi és gazdasági tudatosságra nevelő szakembereket, tanárokat képezzen. tevéiben szeretnének regisztrálni ELFOGADHATATLANNAK és a választójog súlyos korlátozásának tartja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége azt a megoldást, hogy a választásra csak személyesen lehessen regisztrálni, ez ugyanis szerintük akadályozná a mozgáskorlátozott embereket a választáshoz való alkotmányos joguk gyakorlásában. Tüntetésdömping az ünnepen október 23. Kedden délutántól Budapest belvárosában mozdulni sem lehet majd Orbán Viktor jelenlegi és két volt kormányfő is ünnepi beszédet mond az 56-os forradalom emléknapján. Minden politikai párt és több civilszervezet is utcára hívta híveit. VR-összeállítás Október 23-án minden politikai tömörülés kivonul az ünnepre és az utcára. Az MSZP konferenciát rendez, a Jobbik a Deák téren tart nagygyűlést, a KDNP és az LMP vezetői vidéken mondanak beszédet, de szimpatizánsaikat vagy az állami ünnepségeken vagy a Milla-tüntetésen való részvételre biztatták, nézeteiknek megfelelően. A várhatóan legnagyobb megmozdulás a Milla tüntetése lesz, amelyhez sokféle politikai és civilszervezet csatlakozott, de a Békemenetre is több százezer embert várnak a szervezők. A Békemenet egyik szervezője szerint az október 23-ai rendezvény azt üzeni a világnak és a pénzhatalmaknak, hogy a magyar nép nem tűri az adósrabszolgaságot, miként korábban sem tűrte; Csizmadia László sajtótájékoztatóján azt is mondta, hogy a demonstrációra pártállástól függetlenül várnak minden magyar embert. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője szerint a menet csendes és kulturált lesz, pártpolitikusokat nem várnak rá, és politikai beszéd sem hangzik majd el. Mint mondta, tisztelegnek az emlékük előtt, emlékezni fognak azokra az 1956-os szabadság- harcosokra, akik vérüket adták és ha rövid időre is, de kivívták a magyar nép szabadságát. Közölte, a Békemenet demonstrálja azt is, hogy továbbra is megvédik Orbán Viktor miniszterelnököt és kiállnak mellette; a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) pedig azt üzenik, ne pártpolitizáljon. Hozzátette: a Békemenet azt is üzeni, hogy az igazságra - egyebek mellett az országra hagyott magas államadósságra és a korábban „felvett és eltapsolt” IMF-hitelre - emlékeztetik a 2010-ben megbukott „szoc- lib koalíciót”, amely megbukott képviselőinek bocsánatot kellene kérniük a magyar néptől, Mindenki külön ünnepel és valószínű, az idén is elönti aktuálpolitizálás az 56-os megemlékezéseket mert adósrabszolgaságba sodorták az országot - jelentette ki. A menet október 23-án kora délután - a korábbiaktól eltérően - a Széna térről indul és a Margit körúton a Margit hídon át a Nyugati pályaudvart érintVfe a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcán át ér a Kossuth térre az állami ünnepségre. Orbán Viktor a Kossuth téren mond majd beszédet délután négy órakor az állami ünnepségen. A miniszterelnök 2010-ben mondott utoljára ünnepi beszédet ezen az ünnepen. Orbán Viktor szerint ha nincs a januári Békemenet, könnyen lehet, hogy már nem ő a miniszterelnök, kormánya nem élte volna túl a támadásokat., A kormányfő az Egy a haza - Békemenet 2012 című, a héten bemutatott kötetben olvasható interjúban arról is beszélt, hogy bár érzelmileg érthető felvetés, katasztrofális döntés volna kilépni az EU-ból. Bajnai Gordon is több mint két év után szólal meg újra és tér vissza a politikához az Erzsébet híd pesti hídfőjénél délután háromkor. Egy órával korábban kezdődik az egyesületté alakult Egymillióan a magyar sajtó- szabadságért Facebook-csoport október 23-i rendezvénye. A tüntetéshez a Szolidaritás mozgalom is csatlakozott, Kónya Péter, a szervezet társelnöke szintén felszólal. A Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás egyesület a széles választói összefogás megteremtője, „társszervezője” kíván lenni. A bejegyzés alatt álló szervezet arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szinte minden területet érintő válsághelyzet felszámolását tekinti céljának, 2010 tavaszának tanulságait megértve ugyanakkor tisztában van azzal, hogy nincs visszatérés az elmúlt két évtized politikai kultúrájához Aki nem tüntetni akar, 90 millióból válogathat A MAGYAR KÖZLÖNY legutóbbi számában megjelent kormány- határozat szerint 90 millió forintot költ a kormány a nemzeti ünnep rendezvényeire. Kovács Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az ünnep programjairól szólva közölte: október 23-án reggel a zászlófelvonással kezdődik a hivatalos állami ünnepség a Kossuth Lajos téren, majd családi programokkal várják az érdeklődőket. Ennek keretében az operába nyílt nappal várják a látogatókat - a gyerekeknek úgynevezett Csokikoncerteket adnak, míg a felnőtteknek klasszikusokkal kedveskednek, de megtekinthetik az opera látogatók elől elzárt részeit is. ugyanígy mindenki előtt nyitva lesz fél négyig a Parlament épülete is, ahol meg lehet nézni az óránkénti zenés őrségváltást, de egy regisztrálást követően az Országház azon részeibe is beengednek, amelyek a forradalomban kulcsszerepet töltöttek be. akik a szabadba vágynak az ’56-os forradalom emléknapján, a Kossuth téren családi programok - olvasóliget, fotókiállítás és élő zene - közül válogathatnak, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde után a Ghymes ad koncertet. a műegyetemen filmvetítés-ma- raton lesz a Szabadság, szerelem, a Mansfeld és a Megáll az idő című filmekkel. Ingyen látogatható a Terror Háza Múzeum is, ahol rendhagyó tárlatvezetés és történelemórák is lesznek. és gyakorlatához, helyette „új és régi szereplők, szervezetek kölcsönös változására, majd együttműködésére van szükség”. Bajnai Gordon ünnepi beszédében beszél majd egyesületének céljairól, lehetőségeiről és saját politikai programjáról is. Magánemberként javasolják az LMP vezetői a szimpatizánsoknak, hogy részt vegyenek a Milla október 23-i tüntetésén. Mint írják, úgy vélik, a megmozdulás célja - az elmúlt 22 év lezárása - egyezik az LMP céljaival, ennek elérése érdekében pedig a budapesti LMP továbbra is nyitott minden parlamenten kívüli erővel való együttműködésre és szükségesnek tartják, hogy minél többen legyenek kedden és megmutassák, „elég volt a zsarnok kormányzásból”. Ugyanakkor arra kérik a tagokat és a szimpatizánsokat, hogy tartsák tiszteletben a szervezők kérését, és a pártjelvények és zászlók helyett nemzeti színű lobogót vigyenek magukkal. A Köztársaság Menet tagjai a Magyar Rádió előtt találkoznak, majd rövid séta után csatlakoznak a Miiiához. A Demokratikus Koalíció az Egyetem téren ünnepel, ahol kora délután felszólal Gyurcsány Ferenc pártelnök is. Bozótvágó késsel és kalapáccsal ölt bűncselekmény Beismerte tettét a 21 éves M. Roland, aki szerdán gyilkolt Táton Beléptető kapuk és röntgensugftras átvizsgálok Megölte anyját és nagyanyját is M. Roland. A gyilkosságot bozótvágó késsel és döngölőkalapáccsal követte el. A gyanúsított sikertelen érettségi vizsgája miatt szóváltásba keveredett anyjával és nagyanyjával, majd a szobájában lévő bozótvágó késsel többször megsebesítette az áldozatokat, később pedig egy kalapáccsal több csapást mért rájuk. A helyszínelők 12- 15 metszett és zúzott sérülést fedeztek fel az áldozatokon, és a lakásban megtalálták az elkövető véres ruháját is. M. Roland a gyilkosság után átöltözött és Budapestre utazott, szerda délutántól péntek reggelig, elfogásáig nem aludt, az időt bevásárlóközpontokban és mozikban töltötte el. Elmondása szerint úgy érezte, hogy álmodik, és csak akkor tudatosult benne a valóság, amikor az Esztergomi Rendőrkapitányság szolgálaton kívüli járőre elfogta. Az ügyben kábítószer nem játszott szerepet. Az elkövetőt rokonai szerették, minden szobában ott volt a fényképe. Az érettségije azért nem sikerült, mert nem ment el a vizsgára, ezt követően az anyja 80 ezer forintot adott neki, hogy Esztergomban iratkozzon be egy nyelvtanfolyamra. Hazaérkezve azon vesztek össze, hogy a fiú a beiratkozást sem intézte el. ■ A felvétel Táton készült a bűncselekmény helyszínén A bíróságok munkáját nagyban hátráltatja a robbantással való fenyegetőzés. 2007 januárja óta csaknem 150 esetben jelentettek bombariadót a bíróságokon. A bíróságokon a látogatók száma az idén eléri az 5,7 milliót, az átvizsgált csomagok száma pedig a 6 millió darabot. Az átvizsgálóval felszerelt épületekben éves szinten a biztonsági szolgálat az ügyfeleknél mintegy 18 ezer darab beviteli tilalom hatálya alá eső tárgyat mutat ki, amelyek 2 százaléka lőfegyver. Míg a beléptető kapuval fel nem szerelt bírósági épületben előfordult olyan eset is, hogy az ügyfél a tárgyalás során baltát vett elő a csomagjából. Az Európai Bizottság és Svájc 2006-ban kétoldalú megállapodást írt alá, melynek értelmében Svájc az unióhoz 2004-ben csatlakozott tagországok részére egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt. Az Országos Bírósági Hivatal a napokban csaknem 1,2 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. Javulhat az ügyfelek biztonságérzete, illetve a bíróságok, a bírák és az igazságügyi alkalmazottak munkája során a biztonság a személyi beléptető kapukkal és röntgensugaras átvizsgáló berendezésekkel. ■ 1 « i I \ l *