Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-18 / 245. szám

8 ELETMOD - MŰSOR 2012. OKTÓBER 18., CSÜTÖRTÖK Az egerek már a spájzban? óvatosak Ha gyanakodni kezdenek, inkább kikerülik a csapdát Régi hiedelem, hogy az egér imádja a sajtot (jó is az ízlése). A legjobb védekezés ellene mégiscsak egy macska Őshazájában denevérek porozzák be a virágait az ázsiai esőerdőkből származó denevérvirág (Tacca chantrieri) meleg- és páraigényes növény, de virágzása minden fáradtsá­gért kárpótol. Sötétlila felső le­velei és különleges formájú vi­rágai szinte feketének tűnnek. Aki türelmes és nem akar kifej­lett növényre költeni (8000-12 000 forint), magot is vehet pár száz forintért. Egy napig meleg vízbe kell áztatni (termoszt is használhatunk), majd általá­nos virágföldbe ültetni, de csak vékonyan takarva. Meleg, fényes, de közvetlen napfénytől védett helyen 8-12 hét alatt kicsírázik. A kifejlett ■ A denevérvirághoz az ideális hőmérséklet kertészek szerint 20-23 C-fok. növényt jó vízelvezetésű talaj­ba ültessük, például fenyőké­reg, tőzeg és homok 5-4-1 ará­nyú keverékébe. Rendszeresen kell öntözni, de a pangó víz megöli, tehát ne álljon alatta a víz. Fontos a magas páratarta­lom is (legalább 80 százalék), ezért most a fűtési szezonban mindenképpen tegyünk mellé párologtatót. A meleg is fontos, 16 Cel- sius-fok alatt elpusztul; ideális a 20-23 fokos hőmérséklet. A virágzás akkor kezdődik, ha a növénynek már 2-3 teljesen ki­fejlett levele van. ■ Kertes házak pincéjében ősszel résen kell lennie a tulajdonosnak: könnyen hí­vatlan vendége akad egy-két egér(család) személyében. AS-összeállítás Ősi tapasztalat, hogy még a leglustább macska is riasztó hatással van az egerekre. Meg sem kell jelennie: már a sza­gát sem szeretik. Szerencsére akkor sem kell kétségbeesni, ha nem tartunk egerésző négy­lábút. A mezei és a háziegér ellen minél nagyobb renddel és a klasszikus módszerekkel védekezhetünk. Takarítsuk el az útból az ételmaradékot, hul­ladékot, morzsát. Zárjuk el az egér útját: tömjük be a réseket, szögezzünk dróthálót a szellő­zőnyílások elé (ne bízzunk a magaslatokban: az egér több emeletet is felmászik az élés­kamra vonzásában). Ha gyerek vagy kedvenc háziállat is hoz­záférhet, akkor nem célszerű egérirtó mérget bevetni a kel­lemetlen rágcsáló ellen. Marad a jól bevált egérfogó szerkezet. Csalinak tehetünk bele szalon­nadarabkát, sajtot, diót, mogyo­rót. Az egér nem szereti a fok­hagyma, a diólevél, a borsmen­ta és a terpentin szagát, ezekkel is távol tarthatjuk a pincétől. Ha mérget használunk, akkor helyezzük kivágott dobozba, lá­dába, hogy más ne férjen hozzá. Hasznos kellékek A hívatlan vendégék távoltartásá­ra segítségül hívhatunk hasznos kellékeket is, amelyek gazdabol­tokban, nagyobb áruházban be­szerezhetők. Ilyen például a fém egérfogó, amelybe az állat számá­ra illatos, vonzó falatot rejtve lak- mározáskor ejtheti rabul a káros rágcsálóké Portect-B rágcsálóirtó pép olyan termék alkalmazása különösen olyan helyeken aján­lott, ahol a rágcsálók egyébként is sok táplálékot találnak. a pép egy rendkívül keserű anya­got, Bitrex-et tartalmaz, amely segít megakadályozni azt, hogy a háziállatok is megkóstolják. A Biostop egérfogó ragasztó tubu­sának tartalmát egy kartonlapon egyenletesen elosztva az egér szokásos útvonalának közelébe helyezzük kis csalétekkel. Belelépve a laphoz ragad. Számoljunk azzal, hogy az egér nagyon óvatos. Ha gyanakodni kezd, inkább kikerüli a csap­dát. Kevésbé gyanús számára a felfordított üres virágcserép vagy széles szájú befőttesüveg, amit kitámasztunk egy befe­lé fordított fél dióval. Ha ezt a csapdát kisebb üveglapra ál­lítjuk, óvatosan felszedve meg is tekinthetjük benne az ered­ményt - majd vödör vízbe borít­hatjuk, esetleg a háztól távol, a mezőn elengedhetjük. Áztassuk vízbe a csemete gyökérzetét még ültetés előtt A szabadgyökerű növényeket ősszel is lehet ültetni. Ilyenkor elegendő a csapadék a megfelelő gyökeresedéshez. Olyan facse­metét, cserjét válasszunk, ame­lyiknek vastag gyökerein több vékony, 1-2 milliméteres szál is van. Ezek alkalmasak igazán a vízfelvételre. Próbaként hajlít­suk meg a vesszőket - ha szá- razak és eltörnek, válasszunk inkább másik növényt. A csemete gyökérzetét ül­tetés előtt áztassuk vízbe 2-3 órán át, majd mártsuk agyag­pépbe. Ez a jó víztartó anyag a talajban is megakadályozza a kiszáradást a gyökerek növe­kedésének beindulásáig. Olyan mélyre ültessük a növényeket, mint ahogy eredeti helyükön nevelték őket. Ez a gyökér fe­lett, a szár tövének elszíneződé­séből könnyen megállapítható. Sövénytelepítésnél elegendő 40 centiméter mély árkot ásni. ■ Fontos a cserje kiválasztása ei' IK a s; /ht TELEVIZIO-MUSOR1 A tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2012. OKTOBER 18., CSÜTÖRTÖK 5.40 TopShop© 6.05 Jó reggelt, skacok!© 7.35 Híradó Reggel 8.05 Reflektor Reggel © 8.15 Reggeli- Csak csajok ® 9.00 Mindörökké szerelem © 10.05 TopShop© 11.45 AsztroShow 12.50 Az éden titkai © 14.00 Fókusz (ism.) © 14.40 Pasik! © 15.10 Bűnös szerelem © 16.15 Marichuy- A szerelem diadala © 16.45 Riválisok© 17.25 A gyanú árnyékában © (magyar dOkureality-sorozat) 18.30 Híradó® 19.10 1 perc és nyersz! 20.10 Fókusz© 20.50 Barátok közt© 21.30 A szállító® (am.-fra, akciófilm, 2002) 83' 23.25 Brandmánia© 23.55 Totál szívás® (amerikai krimisorozat) 1.05 Reflektor© 1.20 InfoMánia® 4.05 Műsorzárás 5.25 TeleShop 6.00 Segíts magadon! (ism.) j 6.25 Tények Reggel 7.00 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.40 Babapercek® 9.50 TeleShop 10.55 Ezo.TV 12.00 Rexfelügyelő® 14.00 Tények Délután 15.00 Marina© 15.30 Walker, a texasi kopó © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.30 Hal a tortán© 17.25 Update konyha © 17.30 Hawaii Five-0 © (amerikai krimi sorozat) 18.30 Tények 19.35 Aktív© 20.05 Jóban Rosszban © 21.20 Utódomra ütök © (amerikai vígjáték, 2010) 91' Közben: Kenósorsolás 23.20 Aktív (ismétlés) © 23.50 Tények Este 0.25 Ezo.TV 1.25 Utódomra ütök © 3.00 Segíts magadon! 3.25 Vers éjfélkor- magyar versek © 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Az este (ismétlés) 5.55 Ma reggel 8.00 Híradó 8.05 Sporthírek. Időjárás 8.15 India - Álmok útján © 9.05 Gasztroangyal © 10.00 A mi erdőnk 10.30 Család-barát 11.40 Útravaló 12.00 Híradó délben 12.25 Rondó 12.55 Kvartett 13.30 Nagymesterek© 14.25 Édes élet 15.15 A korona hercege © 16.20 MM-amegol­dások magazinja 17.25 SzerencseHíradó ® 17.40 Heartland© 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este 20.15 DTK® 21.30 Munkaügyek- IrRealityShow® (magyar sor., 2010) 22.00 Az este 22.35 Négy szellem© 23.35 Angi jelenti© 0.05 Maradj talpon! © 1.00 MM - a megoldások magazinja 8.25 Szellem a palackból... 8.55 Kutyafül- Macskanyelv 9.20 Valaki 9.45 Az Örök Szövetség 10.15 Jelenetek a szobrok életéből 10.30 Mindentudás Egyeteme 2.0 11.25 Nem csak zöldség © 12.00 Híradó. Időjárás 12.25 Magyar retro 13.20 2- es Retro- Színes portrék © 15.10 Kamerun expedíció 15.40 Beavatás 15.50 Klipperek 16.20 MacGyver© 17.10 Futótűz© 17.50 Enid Blyton kalandfilm sorozata © 18.20 A Nyereg Klub © 18.45 Tinga Tinga mesék 18.55 Mr. Bean © 19.10 Édes élet olasz módra © 20.00 Híradó 20.35 A rágalom iskolája © 22.15 Maradj talpon! © 23.05 A korona hercege © 0.15 Bábel- Hesnával a világ © 5.20 Akifutó© 6.05 Zsírégetők© 7.05 Tutigimi© 7.55 Harmadik műszak (ism.) © 9.50 A romantika hullámhosszán- Zavaros vizeken © 11.40 Gordon Ramsay- A pokol konyhája © 12.35 Monk- Flúgos nyomozó (ism.) © 14.25 CSI: Miami helyszínelők © 15.20 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (ism.) © 17.10 CSI: Miami helyszínelők (ism.) © 18.05 Nyered, ha mered 18.40 Gordon Ramsay- A pokol konyhája © 19.35 Jóbarátok (ism.) © 20.30 Két pasi- meg egy kicsi (ism.) © 21.25 B13- A bűnös negyed © 23.10 Vas® (amerikai akciófilm, 2004) 0.55 Tuti gimi (ismétlés) © 1.50 A romantika hullámhosszán- Utazó szívek © 7.40 A Duna - Utazás ínyenceknek 8.10 Kultikon® 8.30 Híradó 8.35 Száműzött magyar irodalom © 9.05 Közbeszéd 9.30 Boldog Scheffler János, Szatmár vértanú püspöke 10.35 Élj velünk!© 11.05 Híres zeneszerzők nyomában 12.00 Híradó. Időjárás 12.25 Tüskevár 13.00 Kívánságkosár 15.00 Szafari 15.30 Az iszlám Európában 16.00 Mesélő cégtáblák 16.30 Térkép® 17.00 Dunaanzix 17.20 Életképek© 18.00 Híradó. Időjárás 18.35 Közbeszéd 19.05 ízőrzők 19.35 Tálentum 20.10 Irgalom 21.10 Hírek. Dunasport 21.25 Csendes otthon 22.50 Kultikon® 23.10 MüpArt classic 1.30 Vers 6.00 A mediterráneum gyöngyszemei © 8.15 Farmerkedés Jones módra © 9.10 Svindlerek© 10.25 A világ legszigorúbb szülői © 11.35 Mocsok-kommandó 12.35 A Naprendszer hét csodája © 13.40 Állati rekordok © 14.45 Mindentudás Egyeteme © 15.45 Farmerkedés Jones módra © 16.45 Svindlerek® 18.00 Mocsok-kommandó 19.05 A világ legszigorúbb szülői ® 20.15 Állati rekordok © 21.20 A Föld, ahogy sose láttad © 22.25 Vanguard- Frontvonalban 23.35 Rettegett harcosok © 0.40 Fejvadászok® 1.45 Mocsok-kommandó 2.45 Rettegett harcosok ® 3.50 Vanguard- Frontvonalban 10.10 Csavargó kutya 2. (angol-amerikai családi ka­landfilm, 1999)99’ 11.55 AMidsomer gyilkosságok (angol krimisorozat, 2003) 13.50 Metró (francia krimi, 1985) 104' 15.45 Bűnös kapcsolat (am.-kan. krimi, 2008)112' 17.30 Marabunta - Gyilkos hangyák (am. akciófilm, 1998) 90' 19.15 Gyilkos cápa vs. óriáskrokodil (am. akciófilm, 2010) 84' R.: Christopher Ray Fsz.: Gary Stretch 21.00 Nyomodban a halál © (am. akciófilm, 2010) 98' R.: Keoni Waxman Fsz.: Steve Austin, Eric Roberts, Gary Daniels, Gil Bellows, Michael Hogan 22.55 Hull-a-rabló © (am. akcióthriller, 2007) 73' R.: Bo Webb Fsz.: Big Daddy Kane, Brandon Hardin, D.J. Naylor 0.25 Tube -Alagút a halálba© (dél-koreai akciófilm, 2003) 15.30 Walker, a texasi kopó 21.30 Munkaügyek 23.05 A korona hercege 21.25 B13 - A bűnös negyed 20.10 Irgalom 21.20 A Föld, ahogy sose 21.00 Nyomodban ÄrrTHHii vlózat! FILM MANIA 11.30 Ősök tere (ism.) 12.00 Dé­li híradó 12.45 Közvetlen ajánlat 13.05 Lapzárta (ism.) 13.30 Pa­letta (ism.) 14.05 Versus (ism.) 14.30 Sportré (ism.) 15.00 Hír­adó 15.30 Ázsia (ism.) 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Hír­adó 17.30 Soroló 1 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Globál 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 21 21.35 Lapzárta 22.00 Híradó 22.30 Ver­sus (ism.) 23.05 Rájátszás (ism.) 9.50 Atét (ism.) 10.45 Fórum (ism.) 11.30 Laci bácsi konyhája 12.25 Fórum (ism.) 12.55 Televíziós vá­sárlás 15.30 ATV start 16.05 Start+ 16.30 Profit (ism.) 16.55 Világhír­adó 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.30 Világhíradó 18.45 Sporthír­adó 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Húzós 21.55 Híradó 22.20 700-as klub 23.05 Hazai tu­rizmus 23.55 Híradó 0.25 Világhír­adó 0.45 Egyenes beszéd (ism.) 13.00 Príma torna 13.30 Virág­zó Magyarország 14.00 Zodiá- kus ® 16.00 Televíziós vásárlás 17.00 Akinek sebeivel gyógyul­tatok meg... ® 17.30 Egészség ® 18.00 Szabadegyetem Sze­ged © 19.00 Infománia ® 19.30 Nyitott Egyetem Pécsről © 20.00 Helyzetkép © 20.35 Erdőmeste­rek @20.45 Hírháló 21.00 Tájoló © 22.00 Dallamokon át © 23.00 Hírháló 23.30 Műveltségi kvíz 9.15 Zendülés a Caine hadihajón © 11.05 Rendőrakadémia-A so­rozat © 12.00 Teleshop 13.15 Az elefántok mestere © 15.25 Reszkessetek, betörők! 4 © 17.00 Hollywood Café © 17.30 Kutyám, Jerry Lee 3, © (amerikai akcióvígjáték, 2002) 19.15 Rab­lópandúrok ® 21.05 Káosz ® 23.00 Forráspont © (amerikai­francia akciófilm, 1993) 0.45 Ró­meó vérzik ® 10.00 Fieszta 11.00 Televíziós vá­sárlás 12.00 Labdarúgás, Német- ország-Svédország (ism.) 14.00 Labdarúgás Spanyolország-Fran- ciaország (ism.) 16.15 Labdarú­gás, Barcelona - Real Madrid (ism.) 18.45 Birkózás (felnőtt sza­badfogású és női ob) 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhíradó 21.00 Truck Race 22.00 Bikarodeó 23.00 Labdarúgás Spanyolor­szág - Franciaország (ism.) 11.05 Ragály és szerelem © 12.30 Szoba kilátással © 14.25 Monte Walsh: Az utolsó cowboy © 16.20 Abszolút kezdők (zenés film) ® 18.05 Herbie Hancock: Lehe­tőségek © 19.35 Sterling: Az el­veszett medalion titka © (ameri­kai kalandfílm) 21.00 Vak bizalom (amerikai film) ® 22.30 A hét leg­főbb bűn 7 (amerikai krimi) © 23.25 Ki tud cseresznyés sutit sütni? (amerikai film) © 11.00 Gyalogszerrel az Amazonas mentén 12.00 Cefrekirályok 13.00 Autókereskedők 14.00 Újjáépítők 15.00 Keith Barry trükkjei 16.00 Hatalmas repülők 17.00 Csomó­pontok 18.00 Hogyan készült? 19.00 Licitvadászok 19.30 Ki ad többet? 20.00 Autókereskedők 21.00 A túlélés törvényei 22.00 Keleti kopók 23.00 Nyolcvan mó­don a Föld körül 0.00 Egy idióta külföldön 1.00 Autókereskedők 17.55 Gasztroügynök © 18.25 Édes nagyik © 18.55 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulá- sig © 20.00 Mindennapi sütemé­nyünk add meg nékünk © 20.30 A nagy konyhakvíz ® 21.05 Két tűz között ® 21.20 Rosemary konyhai kiképzése © 22.25 An­ne Burrell - Éttermi praktikák ott­honra 22.55 Jamíe vidéki kony­hája © 23.30 Oz és James - a nagy Brit kaland © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! % k ( » 4

Next

/
Thumbnails
Contents