Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-18 / 245. szám
2 PAKS, DUNAFOLDVAR ES TÉRSÉGÉ 2012. OKTÓBER 18., CSÜTÖRTÖK PROMÓCIÓ Hazavittek a központot unikorn-épker kft. Célirányosan pályáznak, így számos sikert értek el Az építőipari cég támogatással új irodaházat és raktárépületet épített Bölcskén. A székhelyük eddig is itt volt, a telephelyük viszont Dunaföldváron HÍRSÁV DJ Slow is zenélt a Reménysugár Klubban dombóvár Jó hangulatú bulival ért véget a Reménysugár Klub legutóbbi összejövetele. Előbb a Reménysugár zenekar muzsikált, majd DJ Slow lépett a lemezlejátszó mögé. A résztvevőket zsíros kenyérrel és meleg teával vendégelték meg. ■ H. E. Múltról és jövőről is szó esett MISZLA 2010-ig visszamenőleg számolt be Boza Ferenc polgármester a faluban megvalósult fejlesztésekről a napokban megtartott közmeghallgatáson. Az eseményen dr. Takács Gyula jegyző nagyvonalakban tájékoztatta a megjelenteket a jövő évtől létrejövő járásokkal kapcsolatban, konkrétumokkal azonban még nem tudott szolgálni. ■ M. Á. Jelentkezni péntekig lehet a versenyekre FELSŐRÁCEGRES-PÁLFA Illyés Gyula születésének 110. évfordulója alkalmából a pálfai Szülőföldünk Nagyjai Emlék- bizottság szavalóversenyt rendez november 6-án a Fel- sőrácegresi Iskolamúzeumban. Erre általános- és közép- iskolások (intézményenként 1-1 diák) nevezhetnek október 19-ig. Szintén péntekig várják a pályaműveket a rajzpályázatra is. Bármilyen technikával készített iskolai témájú alkotások beküldhetők. A rajzokból november 6-án tárlat is nyílik. ■ V. L. Testet öltöttek a gesztenyefigurák dombóvár Az ősz köré csoportosult a Művelődési Házban nemrégiben tartott kézműves játszóház. A program a gyerekeket és a szüleiket egyaránt lekötötte. Készültek gesztenyefigurák, levéllenyomatok és -képek, alkottak hangszereket, hajtogattak és sógyurmáztak. ■ H. E. Tisztelt Olvasóink! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor 20/621-6778, koveksz@gmail.com Elkészült, rövidesen birtokba is veszi új telephelyét az Unikorn-Épker Kft. A cég központja így Bölcskére kerül, ahol további fejlesztéseket is tervez az építőipari vállalkozás. Vida Tünde bölcske Tavasszal kezdődött el az a zöldmezős beruházás, amelynek eredményeként új irodaházzal, raktárépülettel gazdagodott az Unikorn-Épker Kft. Az ügyvezető Varga Lajos elmondta, hogy székhelyük eddig is Bölcskén volt, ahol élnek, de a telephely Dunaföldváron; a volt laktanyában. Lokálpatriotizmus által hajtva döntöttek úgy, hogy haza költöztetik a központot. Munkatársaik zöme is bölcskei, madocsai, bár dunaföldvári dolgozóik is vannak. A cég története régre nyúlik vissza, alapítója Varga Lajos édesapja volt, aki 1993-ban betéti társaságként hozta létre, de azt megelőzően évtizedeken át dolgozott az építőiparban „maszekként”, egyéni vállalkozóként. - Ő volt ennek a cégnek az atyja, a szellemiségét ő határozta meg, mi is abból építkezünk - fogalmazott Varga Lajos. Azt is elárulta, hogy 43 alkalmazottjuk között több olyan is van, aki már édesapja idején az Uni- korn-Épkernél dolgozott. Főprofiljuk az építőipar, azon belül is a magasépítés. Viszonylag hosszú idő óta indulnak sikerrel közbeszerzéseken, nyernek el önkormányzati munkákat, de dolgoznak gazdasági társaságoknak is. Varga Lajos arról is beszámolt, hogy míg korábban jobbára kisebb értékű pályázatokon nyertek, az utóbbi két évben viszont több, jelentős értékű fejlesztéshez nyertek támogatást. A siker sok összetevő eredménye, egyrészt jó pályázati kiírások születtek, kiváló pályázatíró céggel tudnak együtt dolgozni és a cég paraméterei is jók: hosszú évek óta nyereséges, folyamatosan AZ UNIKORN-ÉPKER KFT. számos fejlesztésben közreműködött az elmúlt években mind Bölcskén, mind Dunaföldváron. A vállalkozás építette mindkét település új iskoláját, Bölcsként a katolikus templom felújítása, az óvoda és az IKSZT bővítése is az ő munkájukat dicséri, jelenleg pedig az imaház felújításán dolgoznak. Dunaföldváron a mentőállomás, a takarékszövetkezet növekvő árbevétellel rendelkezik. Az ügyvezető kiemelte, hogy esetükben nem jellemző az, hogy a gombhoz varrják a kabátot, nem azért pályáznak, mert lehetőség adódik, hanem célirányosan. Kidolgoztak egy komplex programot, amelynek több elemére is sikerrel pályáztak. Első lépésként technológiai fejlesztést valósítottak meg, egy mobil betonkeverő üzemet létesítettek, egyéb gépeket, berendezéseket szereztek be. Most zajlik pályázati támogatással a vállalatirányítási rendszer bevezetése, támogatást kaptak egy informatikai, illetve egy humánerőforrás fejlesztésre, utóbbi keretében zajlik majd dolgozóik képzése decemberben és januárban. új épülete az elmúlt évek „termése". Jelentős állomás volt a cég életében, hogy alvállalkozóként a Bátaapátiban létesített Nemzeti Radioaktív Hulladéktárolófelszíni létesítmények építésében is a megrendelő megelégedésre. A cég nemcsak önállóan, hanem konzorciumban, más vállalkozásokkal összefogva is vállal profiljába tartozó munkákat. A legjelentősebb lépés az új telephely létrehozása, amely nettó 202 millió forintba került. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg 2012. április 23-a és 2012. szeptember 30-a között. A „Telephelyfejlesztés az Unikorn-Ép- ker Kft.-nél” elnevezésű projekthez a Magyar Állam és az Európai Unió 100 millió forint támogatást nyújtott. A fejlesztés egy háromhektáros területet érint majd, ebből most az első lépcsőben egy 7500 négyzetméteres területrészt alakítottak ki, itt épült meg az irodaépület és az előkészítő raktár a hozzátartozó utakkal. A projekt keretében kiépítették a számítástechnikai, biztonságtechnikai és kamararendszert, illetve egy talajszondás, geotermikus fűtési-hűtési rendszer, amely lehetővé teszi a megújuló energia hasznosítását. A fejlesztés eredményeként két év alatt tíz új munkahely jön létre az Uni- korn-Épker Kft.-nél. A vadászkamara jutalmazta meg a lelkiismeretes rendőrt paks-németkér Megjutalmazta Tessényi Attila németkéri körzeti megbízottat, a Paksi Rendőrkapitányság munkatársát az Országos Magyar Vadászkamara Tolna megyei Területi Szervezete. A tárgyjutalmat Kocsner Antal elnök illetve Király István titkár adta át. Ezzel fejezték ki köszönetüket azért, mert Tessényi Attila egy tudomására jutott, vadászati szabályokba ütköző ügyben eljárt. A szóban forgó eset idén tavasz- szal történt Németkér közigazgatási területén. Egy szarvasbikát lőttek ki tilalmi időszakban. Mint dr. Kuti István rendőr- kapitány elmondta, az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Vadászkamara között, illetve területi szerveik közötti együttműködési megállapodás adott teret a jutalmazásnak. A rendőrség és a vadászati szervezetek között meglévő együttműködés húsz éves múltra tekint vissza. ■ A. E. A Várta (jászai is dobogóra állhatták; nagydorog Sikeresen zárták a Várta íjászai a Dél Dunántúli Régió 6 fordulós 3D verseny- sorozatát. A Tolnai Tájak íjász Egyesület rendezésében zajlott a Dél-dunántúli régió hatfordulós 3D versenysorozatának fináléja, ahol a napi verseny eredményének kihirdetése után régiós bajnokokat is avattak, tájékoztatott Mászáros Árpád, a Várta egyesület vezetője. Mint mondta íjászaik ezúttal is hozták a szokásos formát PB-HB íjkategóriában, vagyis a tradicionális pusztai íjjal. Dobogón végzett korosztályában Mészáros Virág, Somi Krisztina, ifj. Mészáros Árpád, Bán Benjamin, Mészáros Árpád. Összesítésben Szendi Bence, Mészáros Virág, Czékmány Attila első, Somi Krisztina, ifj. Mészáros Árpád második, míg Cseh Ottó és Wégerer Ádám harmadik lett a versenysorozaton. Ők, a rendezők és támogatók jóvoltából, értékes ajándékokat vehettek át. ■ V. T. Iskola, mentőállomás a referenciamunkáik közt Mozgo szobrai hulladékból készülnék pályakezdés A dunakömlődi Szabó Ottó kapta idén a Kogart Galéria ösztöndíját paks-dunakömlod Egy duna- kömlődi fiatalember, Szabó Ottó kapta idén a Kogart Galéria díját, amit minden évben a náluk kiállító, friss művészek közül egy ember kap meg. - Ez egy hatalmas elismerés, és meglepő mivel nagyon sok tehetséges ember volt ezen a kiállításon és sokan mások is megérdemelték volna - reagált Szabó Ottó hozzáfűzve, hogy sajnos a művészeti életben kevés ilyen díj maradt, ami anyagilag támogatja a fiatal művészeket a pályájuk elején. Ő ezt Londonban igyekszik kamatoztatni, ahol lapunknak is sikerült elérnie. Ottó kinetikus, mozogni is képes, humoros robotszobrokat készít * az ujrahasznositas jegyeben, vashulladékokból, leselejtezett motorkerékpárokból. A Friss 2012 kiállításon bemutatott Néprajzkutatás című műve kon- ceptuálisabb: a kalocsai hímzé- ses, burka formájú női fejfedő a hozzá tartozó képsorozattal, fiktív történettel ironikusan kérdez rá egy nép eredetmondáinak ambivalenciájára.- Szabó Ottó szobrász vagyok, dunakömlődi lakos, Londonból. Furcsa ezt ebben a kontextusban leírni, de ez a jelenlegi helyzet - kezdte bemutatkozását. - Hogy kerültem idáig? Mindez szüleim és rengeteg ember közreműködésével jöhetett létre. Paksra jártam álSzabó Ottó egyik alkotásával I talanos iskolába, ahol a rajz volt a fő erősségem, majd ezt szobrászatra váltottam a pécsi középiskolában és ezt megkoronázva a Képzőművészeti Egyetemen Budapesten diplomáztam a nyár elején. Művészetem mindig a figurális művészethez állt közelebb, majd ehhez hozzájött a konceptuális, és a kinetikus, mozgó szobrok létrehozása - mesél magáról. Mivel főleg hulladék vassal dolgozik, naphosz- szat hegeszt, kalapál, flexel. A fiatal szobrász csoportos tárlatok során és két önálló kiállításon mutatkozott már be. A jövő - mint megjegyezte - homályos még előtte, de az biztos, hogy folytatni fogja. ■ VIDA T. Társadalmi munka. Serényen dolgozó szülők lepték el a paksi Deák Ferenc Általános Iskola alsó tagozatos épületének környékét a. minap. A népes csapat a kerítését festette le. Mint az egyik anyuka, Féhr Lászlóné elmondta, mozgósították az összes osztályt és évfolyamot, de nem csak a szülőknek köszönhető a frissen mázolt kerítés, hanem az önkormányzatnak is, amely a festéket és az eszközöket biztosította t