Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-02 / 231. szám
2 TAMASI ES TÉRSÉGÉ 2012. OKTÓBER 2., KEDD Az államra bíznák a dolgot iskolák Csak egy település akad, amely átvállalná a működtetést Életkép a hőgyészi általános iskolából. Az önkormányzat jelezte, hogy nem kívánja átvállalni a dologi kiadásokat Fórumot tartott az új szakszervezet dombóvár Nyakó István, MSZP-s országgyűlési képviselő' és Kordás László, a nyáron megalakult Közmunkások Szakszervezetének főtitkára Dombóváron járt, ahol az új szakszervezet megalakulásáról, céljairól, tevékenységéről tartottak tájékoztatót a megjelent mintegy negyven érdeklődőnek. A fórumot követően a két előadó megtekintette a JAM csarnok csomagoló helyiségét, illetve a Guna- rasi úton található hat hektárnyi kertészeti területet, ahol a közmunkások dolgoztak. ■ H. E. Rovásos helynévtáblát állított a Jobbik cikó Ősi székely-magyar rovásírás jeleivel ellátott helynévtáblát állított és leplezett le nemrég a Jobbik Cikón. Az ünnepi beszédből kiderült, a rovásírásos helynévtábla-mozgalom majd’ egy évtizede a Rovásíró Szövetség két tagjának vezetésével indult. Ehhez a Jobbikon kívül sok civil szervezet is csatlakozott, nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben, a Felvidéken valamint a Kárpátalján is. ■ H. I. Három napig ünnepelték a szüretet bátaszék Horváth István az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke, a megyeszékhely polgármestere Bognár Jenő polgármester meghívására vett részt a Bátaszéki Szüreti Napok szombati rendezvényén, közöttük a délutáni szüreti felvonuláson. A három nap alatt színes programkínálat - kiállítás, koncert, kulturális műsor és bál - várta a közönséget. Vasárnap délelőtt ünnepi közgyűlésen erősítették meg Bátaszék és a felvidéki Nagysalló 15 éves testvértelepülési kapcsolatát. ■ V. M. Tisztelt Olvasóink! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-2015 A leghátrányosabb kistérségek közé tartozik a tamási kistérség. Nem túl nagy meglepetés; hogy a körzetben egy kivételével mindegyik település az államra bízná az általános iskola működtetését. Steinbach Zsolt- Átláthatatlan a helyzet, nincsenek konkrét, részletes információink, nagy a bizonytalanság - többek között ezzel indokolta az egyik Tamási környéki polgármester azt, hogy miért döntöttek úgy: nem vállalják az iskolájuk működtetését, ezt a feladatot is az államra bízzák. Mint ismeretes, 2013. január elsejétől az állam tartja fenn a köznevelési intézményeket, biztosítja a pedagógusok bérét. A dologi költségeket alapesetben a háromezer lakos alatti helységekben ugyancsak az állam fizeti, a háromezer főnél nagyobb településeken pedig az önkormányzat. Ettől azonban el is lehet térni a törvény szerint: a 3000 alatti települések átvállalhatják a működtetési költségeket az államtól, a 3000 felettiek pedig - abban az esetben, ha | ez ellehetetlenítené a gazdái-J kodásukat - kérhetik, hogy ezt a költséget is az állam viselje. Utóbbi két esetben az érintett önkormányzatnak szeptember 30-ig szándéknyilatkozatot kellett tennie az állam felé. A végső döntést október yé^éig kell meghozni. A döntés a következő évben módosítható. A tamási kistérségben két háromezer főnél nagyobb település van: Tamási és Simon- tornya. Mindkét város képvise- lő-testülete úgy döntött, hogy az államtól kérik a működtetés biztosítását is, ilyen tartalmú szándéknyilatkozatot tettek. Csőszné Kacz Edit, Simontor- nya polgármestere elmondta, a döntésüknek természetesen anyagi okai vannak, százmilliós nagyságrendű az az összeg, amit a városnak jelenleg az oktatási-nevelési intézményeire kell fordítania. Hőgyész éppen csak a háromezer fős határ alatt van, Gyönk- kel közös az iskolafenntartó társulásuk. Bottá György, Hőgyész polgármestere elmondta: bár elvileg nem kellett megtenniük, a biztonság kedvéért Hőgyész és Gyönk is nyilatkozott az állam felé arról, hogy nem kívánják átvállalni az iskoláik működtetését. Iregszemcse sem akarja önállóan fenntartani az iskoláját. Mi több, Süvegjártó Csaba polgármester közölte: olyan A tamási kistérségben öt iskola- fenntartó társulás működik - tájékoztatott a Tamási-Simon- tornyai Többcélú Kistérségi Társulás megbízott hivatalvezetője, Szabó-Bakosné Rosta Margit. A tamási székhelyű TONI EPSZ-hez tartoznak a helyi intézmények mellett a nagykónyi és a szakályi iskola, a regölyi alsó és a fürgedi felső tagozat. A hőgyészi székhelyű Hegyhát Óvoda, Iskola, AMI és Kolléhatározatot hoztak, amely szerint minden önkormányzati feladatot továbbra is helyben, de a működtetést nem egyedül vállalva, társulásban szeretnének ellátni a jövőben. Úgy tudjuk, a kistérségben egyetlen önkormányzat, Tol- nanémedi vállalná át iskolája dologi költségeit az államtól. giumhoz két általános iskola, a hőgyészi és a gyönki tartozik, ahová a belecskai, dúzsi, mu- csi, kalaznói, keszőhidegkúti, diósberényi, miszlai, szakadáti, szárazdi, udvari és varsádi gyerekek is járnak. Az ozorai székhelyű Illyés Gyula társult intézményhez tartozik az ozorai mellett a magyarkeszi iskola és a fürgedi alsó tagozat. az iregszemcsei székhelyű Deák Ferenc általános iskola Móricz Jánosné polgármester közölte: ők sem ismerik a részleteket, számukra is valószínűleg csak jövőre fog kiderülni, mi mennyibe kerül. Mégis vállalták a működtetés biztosítását. Az ok: szerintük így jobb esély van arra, hogy megmaradhasson az immár csak alsó tagozatos iskolájuk. és óvodának Felsőnyéken van tagintézménye, a Deákba járnak az újiregi és a nagyszoko- lyi diákok is. A siMONTORNYAi székhelyű Vak Bottyán ÁMK-hoz tartozik a si- montornyain kívül a tolnané- medi, a nagyszékelyi, a sár- szentlőrinci alsó tagozatos iskola, a pálfai és a pincehelyi nyolc osztályos iskola. A kisszé- kelyi diákok is a Vak Bottyánban tanulnak. Van esély rá, hogy boltokban is megjelenjenek a termékeik udvari Mintegy húsz, a Startprogram mezőgazdasági al- programjában résztvevő Tamási környéki település képviseltette magát a múlt héten Udvariban rendezett termékbemutatón. Peszt Attila, a házigazda község polgármestere szerint kimondottan jól sikerült a program. Az óvoda udvarán lebonyolított eseményen hozzávetőleg tíz település állította ki a közfoglalkoztatási minta- program Keretében előállított terményeit, elsősorban különféle zöldségeket, gyümölcsöket, illetve feldolgozott termékeket. A programon a Belügyminisztérium részéről dr. Sárközi Ferenc dandártábornok vett részt, jelen volt Bencsicsné Tóth Krisztina, a tamási munkaügyi kirendeltség vezetője, Dömötör Csaba, a palánki Csapó középiskola főigazgatója, Szőke István, a Szekszárdi Növény Zrt. ügyvezetője is. Utóbbi társasággal egyébként az udvari önkormányzat hosszabb távú együttműködést tervez a gyümölcstermesztésben. Peszt Attila úgy vélte: a börze jó alkalom volt a településeknek a bemutatkozásra, és arra is megfelelő lehetőséget kínált, hogy az érdeklődők felvegyék a kapcsolatot az ott megjelent, kiállító termelőkkel. Már van is esély arra, hogy a közeljövőben megjelenhetnek az udvari közfoglalkoztatási program keretében előállított savanyúságok, lekvárok és egyéb feldolgozott termékek egyes tamási boltok polcain. ■ S. K. Termékek Udvari standján A tamási kistérségben már mindegyik iskola társulásban működik Halas András képei. Még szűk két hétig, október 14-ig láthatóak Kalas András természetfestő, vadfestő képei a Tamási Galériában, a Trófea Fesztivál alkalmából megnyílt kiállításon. Kalas András 1975-ben született Barcson, a helyi szakközépiskola vadász-vadtenyésztő tagozatán végzett. Tizenkét éve csak a festéssel foglalkozik. Kedvenc témái a nagyvadak, a szarvas és az őz. Számos csoportos és egyéni kiállítása volt már, külföldön is Megszűnik az idősek klubja finanszírozás A házi segítségnyújtás iránt nőtt az igény regöly Fontos változás következik a regölyi szociális alapellátás rendszerében a helyi képviselő-testület múlt heti döntése nyomán. Porga Ferenc polgár- mester elmondta: december elsejétől megszűnik az idősek nappali ellátása a községben, azaz az idősek klubja a jelenlegi formájában nem üzemel tovább. A faluvezető tájékoztatása szerint a döntés egy hosszabb folyamat végeredménye. Az utóbbi időben jelentősen csökkent ugyanis az igény az idősek nappali ellátására, a szolgáltatás azonban egyre komolyabb terhet jelentett a község számára: az idősek klubját nem lehetett gazdaságosan működtetni. A polgármester ugyanakkor hozzátette: amennyiben lesz rá igény, más módon, önkéntes nyugdíjasklub formájában tovább működhet az intézmény, a mostani helyén. Ha erre a fajta ■ A két dolgozó nem lesz munkanélküli, a házi segítségnyújtásban kapnak feladatot szolgáltatásra igényt tartanak a szépkorúak, akkor közfoglalkoztatottak bevonásával látnák el a feladatot. Az idősek klubjában jelenleg ketten dolgoznak. Nekik továbbra is lesz munkájuk, a házi segítségnyújtásban kaphatnak feladatot. Ahogy ugyanis az idősek nappali ellátása iránt csökkent az igény, a házi segítségnyújtást egyre többen veszik igénybe. Porga Ferenc elmondta, az idősek klubja megszüntetésével több, mint egymillió forintot remél megtakarítani az önkormányzat. Ehhez a spóroláshoz reményeik szerint hozzájárul a Start-munkaprogram keretében a kazánprogramra benyújtandó pályázatuk révén megvalósítható fejlesztés. Ennek révén a vegyes tüzelésű kazánnal ki lehetne váltani a drága gázfűtést az idősek klubjának is helyet adó épületben, amelynek helyiségeiben más, szociális és közösségi funkciókat is ellátnak. ■ K. S. v » I *