Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-11 / 239. szám

MEGYEI TÜKÖR 2012. OKTÓBER 11., CSÜTÖRTÖK 3 JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Mi kell a lelki egészséghez? MANAPSÁG MÁR minden­nek van világnapja. A lelki egészségé azonban olyan problémára hívja fel a fi­gyelmet, amelyre joggal mondható, hogy globalizált korunk egyik legnagyobb gondja. Divat is lett a rossz­kedv, mert olyan világban élünk, amelyet átláthatatlan szabályok irányítanak. Sen­ki sem tudja például, hogyan működik a virtuális pénz a tőzsdéken. Nyilván ez is hoz­zájárul ahhoz, hogy divatba jöttek a legkézenfekvőbb és a mindentől elrugaszkodott összeesküvés elméletek. Ezek kavalkádja aztán to­vább nehezíti az eligazodást a társadalmi valóságban. EURÓPA SZEKULARIZÁLÓDOTT, nem hat már a régi módon a kereszténység, pedig a vallás sok embernek jelentett ka­paszkodót, választ az emberi lét legfontosabb kérdéseire. Az így keletkezett lelki vá- kumba pedig mindenféle misztikus tanok, varázslatok, zagyva nézetek tolakodnak. az orvostudomány egyre több betegségről mutatja ki, hogy annak lelki okai, ere­dői, vagy legalábbis tényezői vannak. Aki magányos, bol­dogtalan, könnyebben beteg­szik meg. Összefoglalóan sze­retetnek nevezzük manapság azt az erőt, amely egyfelől túlmutat az egyes ember életén, s társadalmi erőként, vagy akár transzcendens lé­tezőként is megjelenik. a mindennapi életben meg egyre kevesebb a házasság, a gyerek, mindaz ami szerete- tet, vagyis biztonságot jelent­het az ember számára. Azért van még barátság, szerelem, kisebb-nagyobb közösségek és azok rendezvényei, ahol személyesen is találkozni, beszélgetni lehet. Csak az a baj, hogy az embereknek, civil szervezeteknek, önkor­mányzatoknak is egyre ke­vesebb a pénzük ezen alkal­mak megszervezésére. Pedig ezek is hozzá tartoznak lelki egészségünk megőrzéséhez. o t­c Figyelni kellene egymásra a lelki egészség világnapja A depresszió globális probléma lett Dr. Németh Lídia nyitotta meg az ünnepséget. A háttérben a kórház pszichiátriai osztályán ápoltak munkáiból készített kiállítás, amely péntekig látható A depresszió mint globális krízist előidéző tényező volt a témája a lelki egészség világnapja tegnapi megyei rendezvényének. Venter Marianna szekszárd A megyei kor­mányhivatal népegészség­ügyi szakigazgatási szerve és a megyei kórház pszichiátriai osztályának közös szerve­zésében zajló program ele­jén dr. Németh Lídia megyei tisztifőorvos köszöntötte a résztvevőket: a szakigazgatá­si szervek, pszichiátriai ott­honok és gondozók vezetőit, képviselőit. Mint mondta, a lelki problémák kezelésé­ben a személyes kapcsolatok mellett nagyon fontos az el­látórendszer. Bíznak abban, hogy az addiktológiai ellátás fejlesztését és a lelki egészség védelmét célzó központi prog­ramok elképzeléseiből minél több megvalósul. Ezt követően László-Varga Zsuzsanna, a megyei kormány- hivatal főigazgatója emlékezett meg a világnapról, amelynek célja a figyelmet a lelki zava­rok jelentőségére, megelőzé­sére és kezelésére irányítani. Kiegyensúlyozatlan lelkiálla­potban nincs egészség, nincs boldogság. Ezért figyelni kell egymásra, és ha a környezet megértő figyelme nem elég, nem bezárkózni kell, hanem szakemberhez fordulni. A megnyitó beszédet köve­tően a megyei kórház pszichi­átriai osztályán kezelt betegek verseit olvasták fel az ott dol­gozók, miközben a kivetítőn az ápoltak rajzait láthatták a résztvevők. A megrendítő per­cek után dr. Kertész Ágnes osztályvezető főorvos tartott előadást A depresszió, mint globális krízis címmel. Mint elhangzott: globalizáció néven a második világháborút követő robbanásszerű fejlődést emle­getjük, amelynek révén a ter­melés, a fogyasztás és a népes­ség is ugrásszerűen megnőtt. Ugyanakkor megszűntek az addigi hagyományos közössé­gek, élén a nagycsaláddal, a he­lyüket spontán közösségek és a szűk családi kör vette át. A mo­dern életkörülmények erősítik a depresszióra való hajlamot, amely a lelki után előbb-utóbb testi problémákat is okoz, és ez­zel társadalmi problémává lép elő. A megoldás a komoly szem­léletváltás lenne, a gazdasági növekedés helyett a dinamikus egyensúlyra kellene törekedni, az individuum kiszolgálása he­lyett pedig a család és a tradi­cionális közösségek megerősí­tése lenne a helyes cél. A program további részében dr. Vendég Magdolna adjunk­tus A depresszió, mint nép­egészségügyi kérdés, Mátisné Orsós Julianna pszichológus Depresszió - szuicid krízis és Varga Petra pszichológus De­presszió, mint egyéni krízis címmel tartott előadást. Kevesebbet fejlesztettek megyénkben statisztikák Nagy a szórás, egyes területeken az átlagnál több volt a beruházás Az országoshoz hasonlóan Tol­na megyében is mérséklődött a beruházási kedv az év első felé­ben. A Központi Statisztikai Hi­vatal adatai szerint a megfigyelt megyei székhelyű gazdasági szervezetek összesen 18,3 mil­liárd forintot fordítottak új be­ruházásokra, ami közel 4,7 mil­liárd forinttal elmaradt az előző első félévitől. A beruházások teljesítményértéke az országos összegnek mindössze 1,5 szá­zaléka, míg tavaly 1,8 százalék volt az arány. Az idei első félévi új beruházások értéke egy la­kosra vetítve 79 900 forintot tett ki, ami az országos mutató kétharmada, a főváros nélküli megyei átlag 84 százaléka. A beruházások csökkenő tendenciája ellenére a nem­zetgazdasági ágak felében a teljesítményérték növekedé­sét regisztrálták Tolnában. A fejlesztésre fordított összegből jelentősebb arányt képviselők közül a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban, az építőipar­ban, a kereskedelemben, va­lamint a szállítás-raktározás, a közigazgatás, a védelem és a társadalombiztosítás terüle­tén fordítottak többet fejlesz­tésre, mint az előző év azonos időszakában. A megyében leg­nagyobb invesztronak számító energiaipar beruházásainak értéke ugyanakkor számotte­vően visszaesett. ■ V. M. Félmilliónyi értéket vitt el egy betörő szekszárd Betörtek a bel­városban egy lakóházba, tájékoztatott dr. Deák Ba­lázs, a rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Ismeretlen tettes laptopokat, karórákat, ékszereket és készpénzt lo­pott el közel félmillió forint értékben. ■ 1.1. Tündér Lalával szórakoztak a diákok dalmand Tündér Lalát lát­ták a dalmandi iskolások Kaposváron. Szabó Magda és Egressy Zoltán zenés me­sejátékát kedden nézte meg a 36 gyerkőc 5 pedagógus kíséretében a Csiky Gergely Színházban. Balassáné Bor­nemissza Ágnes tagintéz­mény-vezető egy jól sikerült színházlátogatásról számolt be, és köszönetét fejezte ki a Dalmandért Közalapítvány­nak, amiért hozzájárultak az utazás költségeihez. ■ H. E. Középdöntőbe jutott a Kaposmente Kurd Továbbjutott a Népek tánca, népek zenéje soro­zat középdöntőjébe a kurdi Kaposmente Hagyományőrző Néptánccsoport. Az együttes nemrégiben vett részt a pécs- váradi elődöntőn, a következő fordulót november 3-án Sze­geden rendezik. Ott dél-alföl­di táncokkal lép fel a csoport - árulta el Farkas Sándorné, az egyesület vezetője. ■ H. E. Nagyot alkotott egy fiatal tyúk tolna Nagyot alkotott a mi­nap Harmath József tyúkja. A baromfi 9 centiméteres, 17 dekás tojást préselt ki ma­gából. A teljesítmény azért is figyelemreméltó, mert a szárnyas még fiatal, nemrég kezdett el tojni. ■ S. K. Az óriástojás egy normál mellett Oszidő fényei E címmel nyílt meg Rell Kata (jobbról) különleges kiállítása az SZL TISZK Egészségügyi Tagintézményének galériájában. A 30-nál is több textilkép főként a természetet és Szekszárd épületeit tárja az érdeklő­dők elé. A képeken új értelmet nyer a Prométheusz park, a belvárosi temp­lom vagy éppen a tanyasor. A november 5-ig látható tárlatot Sas Erzsébet újságíró nyitotta meg, az eseményen az alkotó saját versei is elhangzottak. Szerepvállalása példaként szolgál ma is beszédes József A Sió-Nádor-Kapos-vízrendszer őrzi a mérnök életművét sióagárd - Nagyon fontos, hogy a mai vízimérnöki társa­dalom megemlékezzen azokról az elődökről, akik a jelenleg is zajló munkák alapjait le­fektették, Beszédes Józsefre is méltán lehetünk büszkék, több példaértékű cselekedet fűződik a nevéhez - mondta dr. Csonki István, a Közép-du­nántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója tegnap, a mérnök tiszteletére szervezett prog­ramsorozat újabb állomásán, a sióagárdi védelmi központnál.- Társadalmunknak szüksé­ge van a Beszédes Józsefhez ha­sonló nagyságokra; a közösség érdekében végzett tevékenység olyan cselekedet, amelyet meg­becsülés övez - vette át a szót Tóth Ferenc, Tolna megye kor­mánymegbízottja. Beszédes József életrajzát Marosi Gertrúd, a Vízügyi Igazgatóság munkatársa olvas­ta fel. Kiemelte, hogy a Duna- földváron elhunyt szakember nevéhez több feladat társult, a Közép-Dunántúlon a Sió-Ná- dor-Kapos vízrendszer máig őr­zi életművét. Ezután a jelenlévők fákat ül­tettek a mérnök tiszteletére ki- s alakított emlékligetben, majd 1 Háry János, Sióagárd polgár- \ mestere és dr. Csonki István | leleplezte a védelmi központ fa- J Ián lévő emléktáblát. 2 ■ Vízin B. Dr. Csonki István, Háry János és Tóth Ferenc együtt ültetett fát a ligetben «* k á l t

Next

/
Thumbnails
Contents