Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-10-07 / 38. szám
2012. OKTÓBER 7., VASÁRNAP MŰVÉSZBEJÁRÓ Tutajos végre újra vízre szállt film Hét éve kezdték forgatni, most végre a mozikban a Tüskevár című film Sokan már nem is hitték, hogy valaha elkészül, de csütörtökön végre a hazai mozikba került a Tüskevár. A vízi vadvilág gyönyörű képsorokban pompázik, Kovács Lajos játssza Matulát, Nagy Marcell pedig Tutajost. Mézes Gergely A történet még 2005-ben kezdődött: Balogh György rendező ekkor forgatta az első jeleneteket Fekete István regényéből. Annak ellenére, hogy az 1967-es sorozaton generációk nőttek fel, a mozifilmnek zaklatott sorsa lett: a támogatások elmaradtak, a munkálatok elhúzódtak. A film sajtóbemutatóján Balogh György rendező elmesélte, hogy a Tüskevár ezúttal sem a Kis-Balatonnál készült, hanem a Csongrád melletti Körös-Tisza-torkolatnál, ahol érintetlen vadvilág várja a természetfotósokat. Sokat fotózott itt Máté Bence is, akit négyszer választottak a világ legjobb természetfotósának. Azóta Máté világszerte profi fotósleseket épít, amelyeket pénzért bérelhetnek ki a természetfotósok. Az egyik ilyenből dolgozott a Tüskevár stábja is. A rendező felidézte, hogy bár a felszerelést nem volt könnyű eljuttatni az épületbe, odabent tökéletes tisztaság, rend fogadta a stábot. „Nagyon vigyázni kellett, hogy az állatok még véletlenül se vegyék észre az ember jelenlétét. Erre megvoltak a szabályok, amiket be kellett tartani. Viszont így a madarak olykor 30-40 centiméterre megközelítették a lest. Az egyik jelenetben pedig egy róka sétált a képbe” - mesélte Balogh György. A fim egyébként mindössze 80 millió forintból készült, ami meglehetősen alacsony költség- vetésnek számít. A pénzhiány leginkább az „akciójelenetekben” látszódik: a néző a lövést látja, de a kamera a vadat már nem követi nyomon, be kell érni a hangeffektekkel. „2004-ben forgattuk az első előzetest, szerencsére időtálló alapanyaggal dolgoztunk” - idézte fel a kezdeteket Balogh György rendező, hozzátéve, akkora volt Kovács Lajos és Nagy Marcell - Matula, illetve Tutajos szerepében. Mindketten sokat készültek a szerepre, Kovács Lajos még le is költözött a kunyhóba. a stábban a lelkesedés, hogy nem adták fel. 2005-ben a film nagy részét felvették, 2011-ben rögzítették az utolsó kockákat, akkor légi felvételeket készítettek a Kis-Balatonról. A történet egyébként hűen követi a könyvet, még a jól ismert párbeszédeket sem írták át. Viszont a cselekményt átemelték a mai korba, legalábbis a vonat, a szereplők ruhája ezt érzékelteti a nézővel. A közmondássá nemesedett mondatok ugyan ma egy kissé mesterkéltnek hatnak, viszont legalább esélyt adnak a nosztalgiára, és Kovács Lajos is elmondhatja Ma- tulaként, hogy „lapjával húz, élivei kormányoz”. Kár, hogy nem bántak bátrabban az irodalmi alapanyaggal, hogy nincsenek mobiltelefonok, nem ír e-mailt Tutajos, hogy nem próbáltak valami mai üzenetet csempészni az egyébként kortalan történetbe. A rendező arról is beszélt, hogy nem akartak versenyre kelni az 1967-es sorozattal, amelyben Bánhidi László játszotta Matulát, inkább teljesen más karakterű Gergő bácsit kerestek. „Meg sem próbáltunk hasonlítani. Egy robusztus őserőt kerestünk, és rögtön el is dőlt, hogy ezt Kovács Lajos tudja a legjobban megszemélyesíteni” - mesélte. „Nagyon messze van már, hét éve fejeztük be a forgatást, belegondolni is furcsa” - emlékezett Nagy Marcell, aki saját bevallása szerint városi gyerekként „csöppent” a vadvilágba. „Nem horgásztam, nem vadásztam, nem eveztem korába forgatások egyik helyszínén, Szegeden megtartották Kottái Róbert új alkotásának, a Magic Boysnak az ősbemutatóját; a film főbb szerepeit Pindroch Csaba és Szabó Győző mellett Michael Madsen és a brit popdíva, Jamelia játssza. A 2009-ben forgatott film története két vidéki gyári munkásról szól, akik véletlenül tudóban, így ezek nekem is nyári kalandok voltak” - tette hozzá. Elmondta, nagyon jó barátságba került Kovács Lajossal, aki hetekkel korábban leköltözött a terepre, kunyhóban lakott, és Matula életét élte, hogy felkészüljön a szerepre. Nagy Marcell arról is beszélt, hogy ma már átállt a „kamera túloldalára”, operatőrnek tanul a Színművészetin. Eddig egy vi- deoklipet forgatott. Kovács Lajos arról beszélt, hogy nem állt távol tőle Matula alakja, hiszen Baján élt, a mást szereznek egy több millió dolláros csalásról. Pindroch Csaba és Szabó Győző chippen- dale-fiúnak álcázzák magukat, és Londonba menekülnek; szerencsétlenségükre a Michael Madsen - őt többek között Tarantino Kill Bilijéből ismerheti a közönség - alakította maffiózóba botlanak. A film október 18-án kerül a hazai mozikba. természet közelében. „Ha jelentősebb szereppel találkozom, akkor legalább egy hónappal előbb elmegyek a helyszínre, hogy nyomokat keressek” - mondta az MTI-nek. „Sokat eveztem, megismertem a nádast” - mesélte, hozzátéve, ő egy-egy szerep kedvéért hajlandó akár egy vágóhídra is elmenni dolgozni ideiglenesen. A szerepről elmondta, szerinte az ő Matuláját az foglalkoztatja, hogy a rábízott gyerekek milyen világba mennek vissza. „Milyen közösségbe, családba? Matula olyan, mint egy ősi szellem. Mintha álmodnánk őt. Valahogy fáj neki, hogy a világ megváltozott, hogy minden a teljesítésről, nyerésről szól. És ebben a rohanásban sok gyerek elvérzik. Én arra gondoltam, hogy Matulával egy kicsit megállítom az időt” - magyarázta. A filmben Kengyel tanár urat Rékasi Károly, feleségét, Ken- gyelnét Détár Enikő játssza. Náncsi nénit Pogány Judit, István bácsit Eperjes Károly kelti életre. Október 18-án jön Holtai filmje, a Magic Boys Térey János kapta az irodalmi díjat az író házaspár szellemi hagyatékát gondozó Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány idei díját Térey János költő, író, drámaíró, műfordító kapta. A Szabó Magda születésnapjához- október 5. - kötődő díjátadó ünnepségen elmondták: a tehetséges fiatal művészek munkáját elismerő díjat ezúttal harmadik alkalommal adták át. Budapestre jön a Nobel-díjas író a bánáti gyerekkorától az irodalmi Nobel-díj átvételéig ismerhetik meg az érdeklődők Herta Müller életét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában nyílt interaktív kiállításon. Herta Müller a kiállítás zárására személyesen is ellátogat, és beszélgetéssel egybekötött felolvasóesten vesz részt november 9-én. A Herta Müller- A szavak ördögi köre című kiállításhoz három rendhagyó vezetés is kapcsolódik. ABBA-múzeum nyílik Stockholmban ÁLLANDÓ ABBA-múzeum nyílik jövőre Stockholmban, a Királyi-szigeten, ahol a Vasa Hajómúzeum, a Skanzen, a város vidámparkja is található. A kiállítás az eddig világot járó ABBAWORLD tárlatot fogja felváltani, összegyűjtve egy helyre az ABBA-relikviá- kat. Bemutatja a zenekar történetével összefüggő tárgyakat, ruhákat, hangszereket, lemezeket és még soha nem látott és hallott felvételeket is. Mégsem szűnik meg a Játékszín nem szűnik meg a budapesti Játékszín, hanem új formában, magánszínházként kezdi meg működését októberben - mondta Németh Kristóf, aki három társával megvette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től az állami tulajdonban lévő Játékszín Nonprofit Kft.-t. A vég- elszámolás alatt álló kft.-t az összes teherrel - mintegy 10 millió forintos adósságállománnyal - és jogosultságokkal együtt vették meg. Átadták az idei formatervezési díjakat dizájn Hangszer, szoftver, arculatterv is a díjazottak között Csak a hullámvasút és a körhinta marad Csomagátadó automata, egyedi hangszerkollekció és paprikaőrlő is szerepel idén a Magyar Formatervezési Díjjal jutalmazott alkotások között, míg a Design Management Díjat egy fogyatékkal élő dizájnereket foglalkoztató kft. képviselői vehették át az Iparművészeti Múzeumban, ahol a legjobb pályamunkákból kiállítás is nyílt. A díj termék kategóriájának legjobbja idén a Püspök Balázs és Vető Péter által tervezett Yeesbox csomagátadó automata lett. Terv kategóriában a díjat az U.P.G. egyedi hangszerkollekció nyerte el. Üveges Péter rozsda- mentes acélból és alumíniumlemezekből készített hangszercsaládja kis súlyú, és a megszokott húros hangszerekhez képest szokatlanul vékony. A vizuális kommunikáció kategória díját megosztva kapta az EgérÚt navigációs szoftver vizuális arculat és mobilalkalmazás felület, valamint a Nemzeti Galéria arculatterve. Megosztott első hely született a diák kategóriában is. Krajcsi Sarolta egy általa kigondolt elismerés, a European Biotechnology Award koncepciójával és az ahhoz készült, DNS-spi- rált formázó díj tervével nyert, Horváth Csilla pedig tapintható mesekönyvet készített. A munkákat bemutató kiállítás december 2-ig látogatható. ■ Ilyen HEV-et álmodtak meg a dizájnerek. Díjat is ért a látvány. október 31-én lesz döntés a Vidámpark további sorsáról, ám az nem kérdés, hogy az intézmény ebben a formában megszűnik - mondta Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlésen, amely eredetileg szerdán döntött volna a Vidámpark bezárásáról. Az előterjesztő, Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes viszont indoklás nélkül visszavonta a javaslatot, ami szerint november 4-ével véglegesen bezárnák a Vidámparkot, és az intézmény az év végéig átadná az általa használt területet az állatkertnek. A főpolgármester kiemelte: néhány műemléki eszköz - így a hullámvasút és a körhinta - a Városligetben marad. A bezárásról szóló döntés elhalasztásáról Tarlós azt mondta: jelentkezett egy üzemeltető, és október végéig ki akarják jelölni azt a helyszínt, ahol a Vidámpark tovább működhet. A főváros hajlandó biztosítani a működés kontinuitását, azonban az üzemeltetés nem önkormányzati feladat, főleg nem az állatkert fejlesztésére szánt területen. A következő ülésre készülő anyagban szeretnék kiküszöbölni a végelszámolással kapcsolatos nehézségeket, és hogy az eszközök más kézbe kerüljenek. ■