Tolnai Népújság, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-07 / 210. szám

2012. SZEPTEMBER 7., PENTEK 3 MEGYEI TÜKÖR ■~r~ VENTER MARIANN Gondolatok kutyákról három nap alatt kétszer is kutyák szerepeltek lapunk hasábjain. Pontosabban a ku­tyák és rajtuk keresztül a tu­lajdonosaik. Simontornyán egy „vödörnyi” kiskutyát találtak, s aki kitette őket - bizonyára az anyakutya gazdája - legalább arról gondoskodott, hogy bizton­ságban legyenek addig, amíg megtalálják őket. kutyát tartani nemcsak fe­lelősséggel, hanem - egyre jelentősebb - anyagi teherrel is jár. Vélhetően ez utóbbit nem tudta felvállalni a kis­kutyák eredeti tulajdonosa, s ezért szabadult meg ilyen módon a szaporulattól. a másik tulajdonos sokkal kevésbé volt lágyszívű. So­ványka, éppen tüzelő kis tacskóját egy poliészter zsák­ba kötötte, és kidobta az útra. Nem hinném, hogy akadna bárki is, aki ebben cseleke­detben a felelősségnek és a jó szándéknak akár csak egy mákszemnyi jelét is látná. A Bogi névre keresztelt - és az embereket továbbra is elszántan szerető - kutyus most gazdára vár, és bízom benne, hogy olyan ember je­lentkezik majd érte, aki meg­érdemli őt. bogi ES mintegy kétszáz tár­sa jó kezekben, biztos helyen van a szekszárdi állatmen­helyen. Gondoskodnak ró­luk, megkapják az oltásokat, a nőstényeket ivartalanítják, és lehetőség szerint foglal­koznak velük, sétáltatják, szeretgetik őket. Ma már elképzelhetetlennek tartjuk azt a - nem is olyan régen volt - időt, amikor nem vol­tak állatmenhelyek, csak sintérek. az igazi persze az lenne, ha a menhely nem elzavart, kocsi­ból kidobott, zsákba kötött, szomorú, sovány, gazdátlan állatokat fogadna be, hanem csak néhány, valóban árván maradt kutyusról kellene gondoskodnia - azt is átme­netileg. Ám attól tartok, ez az idő még nagyon messze van. PROMÓCIÓ ^ Dijat erdemelt a minőség megyenap Dr. Puskás Imre elnök adta át az elismeréseket Pintér Szilárdnak gratulál dr. Puskás Imre, mellette dr. Lázár János, dr. Bartos Georgina és dr. Pálos Miklós Tolna megye valós tér, mely­hez kötődünk, és ahol meg­éljük összetartozásunkat. Többek között ez is elhang­zott dr. Puskás Imre ünnepi beszédében az immár tizen­negyedik Megyenapon. Szeri Árpád A megyei közgyűlés elnöke a megyeszignál, a Himnusz és Orbán György előadóművész szavalata után köszöntötte a mintegy 170 fős vendégse­reget, így Braun Márton, Hirt Ferenc, Horváth István, Patay Vilmos, Potápi Árpád és Tóth Ferenc országgyűlési képvise­lőket, a megjelent polgármes­tereket, a megyei közgyűlés tagjai, a Megyenap korábbi ki­tüntetettjei és Michael Harigot, Tolna megye partnerjárásának, a németországi Bauztennek az elnökét. Ezt követően dr. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár tartotta meg ünne­pi beszédét. Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelemben a magyarság­nak már sokszor kellett talpra állítania magát: ez a törekvés minden átmeneti nehézség el­lenére sikerrel járt. Alexandra Britta Varan Liszt Ferenc kompozícióját tolmá­csolta a közönségnek Lozsá- nyi Tamás közreműködésével, majd a közgyűlés nevében dr. Puskás Imre, dr. Lázár Já­nos, dr. Pálos Miklós megyei közgyűlési alelnök és dr. Bar­tos Georgina megyei főjegyző adta át a kitüntető díjakat, illet­ve fejezte ki elismerését. A testület Babits Mihály-díjat adományozott Decsi Kiss János író-képzőművésznek, a népi hagyományokra épülő, azo­kat tisztelő alkotói látásmódja, a közösség szolgálatáért tett erőfeszítései, az országosan is ismertté vált szálkai alkotó­telep létrehozásában végzett fáradhatatlan tevékenysége el­ismeréséül. Beszédes József-díj- ban részesült dr. Balassa Mária nyugalmazott törvényszéki ta­nácselnök, honorálva a fiatal­korúak büntetőügyeiben való alapos munkavégzését, bíró­sági elnökként tanúsított segí­tőkész, példamutató magatar­tását. Bezerédj István-díjban Pintér Szilárd, Csikóstőttős pol­gármestere, a helyi hagyomá­nyokat megőrző településfej­lesztő, közösségépítő tevékeny­sége, az országos elismertséget is szerzett Pajtaszínház létre­hozása és kistérségi kulturális centrummá fejlesztése érdeké­ben végzett munkája alapján. Sipos Márton-díjban Bányai Béla távlovas versenyző, ver­senyedző, a távlovas sport fel­karolása, edzőként elért ered­ményei, a regionális bajnokság l. lipót császár magyar király­ként 1699. szeptember 1-jén adományozott pecséthasznála­ti jogot Tolna megyének: a pe­csét rajzolata idővel a megye címerévé vált. Erre a jeles ese­ményre emlékezve immár ti­zennegyedik alkalommal zaj­lott le szeptember elsején a Me­gyenap, ezen belül a Tolna Me­gyei Ónkormányzat ünnepi közgyűlése Szekszárdon, rendszerének kiépítése, a világ- bajnokság sikeres megrendezé­se érdekében végzett tevékeny­sége elismeréséül. Tolna Megye Kiváló Köztiszt­viselője megyei kitüntetést vett át Bakos Béláné igazgatási ügy­intéző, Gergely Tiborné szociál­politikai csoportvezető és dr. Varga Katalin körjegyző. Tolna Megye Kiváló Közalkalmazott­ja lett Antal Mária könyvtáros, Gábor Péterné gazdasági igaz­gatóhelyettes, Scherer Tamás a Vármegyeházán. A közgyű­lés a megye társadalmi, tudo­mányos, kulturális, művészeti, közoktatási, sport- és gazdasá­gi életében elért kimagasló ér­demek és rangos életművek elismerésére megyei kitüntető díjakat alapított. az elismeréseket minden év szeptember elsején a Megye­napon vehetik át az arra érde­mesek. testnevelő tanár és Zsigmond Tiborné nyugalmazott címze­tes iskolaigazgató. Michael Harig, Bautzen já­rás elnöke és Rittinger An­tal, a megye németségének jeles személyisége a Tolna Megyei Német Kisebbségi Ön- kormányzatok Szövetsége el­ismerésében, a Tolna Megyei Németségért nívódíjban része­sült. Mindkét kitüntetett ren­geteg energiát fektetett a Tol­na megyei német nemzetiségi kultúra megőrzésébe. Michael Harig hitvallása sze­rint a Tolna megye és Bautzen közötti partnerkapcsolat az em­berek és kultúrák találkozását, kölcsönös megismerését szol­gálja, amely kapcsolatot az in­tenzív kommunikáció és az idő is egyre szorosabbra fűz. A Tolna Megyei Cigány Nem­zetiségi Önkormányzat Testü­leté pedig a Tolna Megye Ci­gányságáért nívódíjat adomá­nyozta dr. Horváth Georgina orvosnak. Az uralkodó pecséthasználati jogot adott Hatvannégyen búcsúztatták a nyarat szedres Évente több alka­lommal szervez kedvezmé­nyes autóbuszos kirándulá­sokat az ország különböző fürdőhelyeire a Szedresi Nyugdíjas Érdekszövetség - tájékoztatott Varga Ferenc elnök. Az idén már voltak Tamásiban, Szigetváron és Igáiban. Legutóbb, szep­tember 1-jén ismét Tamásit célozták meg, ahol ezúttal hatvannégy szépkorú bú­csúztatta fürdéssel és finom ebéddel a nyarat. ■ S. K. Elő lehet jegyeztetni a friss csirkére szekszárd Frissen vágott csirke árusítást tart a Szek­szárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége és a Tolna Megyei Vöröskereszt Nyugdí­jas Alapszervezete szeptem­ber 21-én, pénteken 7 órától 8 óráig 690 forintos áron a Hunyadi u. 4. szám alatt. Előjegyzést szeptember 17-ig fogadnak személyesen vagy a 74/319-739-es és a 74/319- 148-as számon. ■ V. M. Kedvezményes vásár a rászorulóknak szekszárd Nyugdíjasoknak és nagycsaládosoknak tart kedvezményes füstöltáru- vásárt a Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központ Nyugdíjas Tagozata Szek­szárdon a Rákóczi u. 8. szám alatti húsboltban (főiskolával szemben), valamint a Béri Balogh Ádám utca 79. szám alatti húsboltban (Penny Market mellett) szeptember 13-án, csütörtökön, 7-től 11 óráig. ■ V. M. Kikapcsolódtak, de dolgoztak is a hétvégén bátaapáti Remekül sikerült a Mentálhigiénés Műhely éves szervezetfejlesztő, csapatépítő hétvégéje. Pócs Margit elnök megköszönte Darabos József- né polgármesternek, hogy az önkormányzat biztosította az ideális feltételeket a mun­kához az Apponyi Kúriában. A tagság határozatokat hozott az egyesület fenntartható fejlődéséről, s az új törvények­nek megfelelően megkezdő­dött a belső dokumentációk aktualizálása. ■ M. Á. Helyi termelők kincsei Ismét sokakat vonzott a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör kedvezményes vására, amelyet a Szent István-házban tartottak. Ez alkalommal almát, barackot és őrölt fű- szerpaprikát lehetett vásárolni a tagok jóvoltából. Tavaly ősszel volt az első ilyen vásár, s a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntött a társaskör, hogy Idén Is folytatják. A következő akció előreláthatólag jövő csütörtökön lesz. Hiba: nem készült el időben az írásos utasítás Paks Egy előre eltervezett mun­ka során eltértek a paksi atom­erőműben a Műszaki Üzemelte­tési Szabályzattól. Az előre üte­mezett munkához nem készült el időben az előírt írásos uta­sítás. Mittler István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szóvivője elmondta, hogy ez adminisztra­tív eltérést jelent, de az Országos Atomenergia Hivatal szakem­berei a Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES) 1-es, azaz legenyhébb fokozatába sorolták. Az egyes blokk biztonságos üze­meltetését ez nem érintette. Az atomerőműben 2009-ben tör­tént utoljára INES-skálára beso­rolt esemény. ■ V.T. Tolna megye volt a legjobb tűzoltók Egyéniben és csapatban is elsők lettek salgőtarján-szekszárd Ne­gyedik alkalommal rendezte meg a Nógrád Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság a Sal­gótarjáni Lépcsőfutó Versenyt, amelyen megyénket Zombori László őrmester, a Dombóvári, Huth Norbert törzsőrmester, a Paksi és Klézl Tamás őrmester, a Szekszárdi Hivatásos Tűzol­tó-parancsnokság tűzoltója kép­viselte. A versenyzők egyenként futottak fel a 18. emeletre, teljes védőfelszerelésben, légzőkészü­lék használatával. A tolnai csa­pat kiemelkedő eredményt ért el. Egyéni versenyben Zombori Ta­más első, Klézl Tamás harmadik helyezést ért el, a megye csapata pedig országos első lett. ■ V. M. A győztes csapat balról jobbra: Huth Norbert, Zombori László és Klézl Tamás * 4 4 i t

Next

/
Thumbnails
Contents