Tolnai Népújság, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-06 / 209. szám

16 2012. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK inra Casillas és Xavi kapta a hercegi elismerést A spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgó-válogatottjának két tagja, Iker Casillas, a Real Madrid kapusa és Xavi Hernández, a Barcelona irányító középpályása kapta megosztva az idei Asztúria Hercege-díjat. Tizenkét országból 21 sportoló volt a jelölt. XAVI HERNANDEZ HÍRSÁV Félmaraton: tízezer futó állhat rajthoz több mint tízezren vesznek részt vasárnap a Városliget­ből induló 27. Nike Budapest Félmaratonon, amely a táv magyar bajnoksága is lesz egyben. A 9 órakor rajtoló viadalon a félmaratonit nem csupán egyedül, hanem két- és háromfős váltóval is lehet teljesíteni, a rövid táv kedvelői pedig a 3,4 km-es Liget-körön indulhatnak. Horvát válogatott belső védőt igazolt a PMFC LABDARÚGÁS Az OTP Bank Ligában szereplő PMFC hiva­talos honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kö­tött Luka Vuckóval. Az egy­szeres horvát válogatott védő kétéves szerződést írt alá a mecsekaljai együttessel. A 197 cm magas futballista a Hajdúk Splitben nevelkedett, legutóbbi csapata a lengyel Lechia Gdansk volt. Lett bedobóval teljes a Szolnoki Olaj kerete kosárlabda A Szolnoki Olaj férfi csapata egyéves szerző­dést kötött a lett bedobóval, Ernests Kalvéval. Kalve a 2005-ös U18-as Eblegjobb pontszerzője volt, még azon a nyáron elvitte a kontinens egyik élklubja, a Benetton Treviso. A 25 éves játékos hazáján kívül játszott Német­országban és Litvániában, most a török Trabzonsportól érkezik Magyarországra. Kalve olasz bajnok a Trevisóval Visszavágtak a pécsieknek labdarúgás A Paks revansot vett, Szivics második meccsét is nyerte Minden egyes labdáért nagy csata folyt: Lázok János (a kép előterében) és Bori Gábor (balra) küzd meg érte A Paks visszavágott a Pécsnek a bajnoki veresé­gért. Tomiszlav Szivics máso­dik meccsét is megnyerte a zöldekkel. Rónai Gábor Az elért eredmények kötelez­nek. Ezt hangsúlyozta Tomisz­lav Szivics a Ligakupa-meccs előtt. A paksiaknak nagyon jól megy ebben a sorozatban, 2011- ben győztek, az azt megelőző év­ben pedig ezüstérmesek lettek. A Paks számára azért is fontos volt a találkozó, mert a bajnoki nyitányon a Pécs 3-2-re győzött az atomvárosban. Egyik edző sem bízta a véletlenre, Szivics mester, és a túloldalon Supka Attila is igen erős tizenegyet küldött csatába. Utóbbi vidám­■ Bejött az edzőcsere: Tomiszlav Szivics második meccsén is győzött a Paks nak tűnt a meccs előtt, pedig nem valami fényes a Pécs mérle­ge, de Matyi Dezső, a klub tulaj­donosa kijelentette: hiszi, hogy előbb-utóbb meglesz az eredmé­nye a sok munkának. Pakson is abban bíznak, hogy Tomiszlav Szivics keze alatt egyre jobb csapattá érik össze a Paks. A be­mutatkozó meccse mindeneset­re jól sikerült, hiszen Égerék 2-1-re győztek Szombathelyen. A tegnapi meccs a Pécs számá­ra indult jobban, hiszen Lantos Levente révén egy szabadrúgás után már az első tíz percben megszerezte a vezetést a bara­nyai gárda. Szerencsére a Paks nem ijedt meg, és Vayer Gábor szöglete után Sifter Tamás gyor­san ki is egyenlített. A folyta­tásban a Paks irányított, de a Pécs előtt adódott a legnagyobb lehetőség - Demjén lövését a léc mentette. A fordulás után Okoronkwo segített be a pak­siaknak: a légiós a 16-oson be­lül kézzel ért a labdába, a Paks büntetőt kapott, a nigériai pedig mehetett zuhanyozni. Vayer biz­tosan értékesítette a tizenegyest - ugyanúgy fordított az atom­csapat, ahogy Szombathelyen. Az eredmény a hátralévő idő­ben már nem változott, Szivics második meccsén második győ­zelmét jegyezte. Egyelőre úgy tűnik, bejött az edzőcsere. ligakupa, b-csoport. MVM PAKS-PMFC-MATIAS 2-1 (1-1). Paks, 200 néző. V: Kovács J. Z. Paks: Csernyánszki- Heffler T., Éger, Éppel, Szabó J.- Sifter- Kulcsár, Sipeki (Kiss T., 57.), Bori (Bartha, 70.), Vayer (Heff­ler N., 58.)- Lázok. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. Pécs: Sánta A.- Horváth A., Causic, Lantos, Panikvar- Akassou- Demjén (Nagy D., 73.), Zeljkovics (Gru­mtes, 57.), Nagy O. (Uzoma, a szünetben)- Okoronkwo, Szat­mári L. Vezetőedző: Supka At­tila. Gól: Sifter (13.), Vayer (53., 11-esből), illetve Lantos (9.). Ki­állítva: Okoronkwo (52.) Megye három: a szekszárdi fakó nyerte a forduló presztízsmeccsét A LABDARÚGÓ MEGYEI III. OSZ­TÁLY 3. FORDULÓJÁNAK ERED­MÉNYEI. TOLLE UFC SZEKSZÁRD II.-DUNA HOUSE DOMBÓVÁR 7-0 (3-0). Szekszárd. V: Rákosi. Gól: Letenyei 2, Ranga 2, Dienes 2, Ruff. GYAPA-KOCSOLA1-2 (1-2). Du­nakömlőd. V: Weitner. Gól: Sza­bó L., illetve Varga T., Bálint. NAK-IREGSZEMCSE 0-13 (0-4). Nak. V: Péter I. Gól: Bodóg 4, Horváth R. 4, Orsós I. 2, Herr, Szántó, Viszló. GYÖRKÖNY-DALMAND 4-1 (2-1). Györköny. V: Mészáros L. Gól: Deák 3, Szucskó, illetve Mát­rai Zs. SZAKCS-REGÖLY 3-6 (1-4). Szakcs. V: Botos. Gól: Récsei, Tóth Z., Sipos R., illetve Pájer 4, Mátéi. 2. BOGYISZLÓ-TOLNANÉMEDI 0-2 (O-i). Tolna. V: Varga B. Gól: Molnár L. (öngól), Varga P. IZMÉNY-MAJOS II. 1-2 (0-0). Iz­mény. V: Horváth T. Gól: Pász­tor, illetve Losonczi, Pechár. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Reg­szemcse 9 (3 mérkőzés, 24-0), 2. Tolle UFC Szekszárd 9 (3,16- 1) 3. Kocsola 6 (2, 5-1), 4. Györ­köny 6 (3, 6-7), 5. Regöly 4 (3, 9-7), 6. Tolnanémedi 4 (2, 5-3), 7. Bogyiszló 3 (3,4-6) ponttal. Magyarország kilenc helyezést visszacsúszott A LEGFRISSEBB FIFA-világ- ranglistán a 37. a magyar labdarúgó-válogatott. Ez azt jelenti, hogy legutóbbi helye­zéséhez képest kilenc pozíciót visszaesett az Egervári Sándor irányította nemzeti csapat. Az élbolyban nincs nagyobb válto­zás, továbbra is Spanyolország vezet (1617 pont) Németország (1437 pont), Anglia (1274 pont) és Portugália (1232 pont) előtt. Egervári Sándor együttese 663 ponttal áll. ■ Nyolc csapattal rajtol a megyei felnőttbajnokság Kemény erőpróba előtt állnak a Rosszcsontok amerikai foci A Budapest Titans együttesét fogadja szombaton a Szekszárd Bad Bones csapata A Tolna Megyei Kézilabda Szö­vetség vasárnap kettős céllal bonyolítja le az Ambrus Péter Emléktornát: egyrészt a ta­nár, kézilabdaedző emlékének megőrzése, másrészt a megyei férfi felnőttbajnokság elindítá­sa szerepel a verseny kiírásá­ban. A szekszárdi sportcsar­nokban nyolc junior-, illetve felnőttcsapat lép pályára. Az A-csoportban a Hőgyész, Paks, Simontornya és Madocsa, a B-ben Dunaföldvár, Paks II., Simontornya II. és Hőgyész II. csapatai mérik össze erejüket. A játékidő 2x15 perc lesz. Az első mérkőzés 9 órakor kezdő­dik, az első helyosztó várható időpontja 17 óra. ■ A februári parádés budapesti szereplés után - országos har­madik hely a VI. Cellect kupán - gőzerővel készül a divízió Il-es bajnoki szereplésre a megye egyetlen amerikaifoci-csapata, a Szekszárd Bad Bones. A prog­ramjukban jó néhány felkészü­lési mérkőzés szerepelt, főleg a Dunántúl hasonló erősségű csa­pataival csaptak össze. Először a Pécs Gringosszal játszottak oda-vissza, jelentős különbség­gel kényszerítve térdre a Grin- gókat. A következő ellenfél a Veszprém Wildfires volt, amely ellen egy jóval kiegyenlítettebb, kemény meccsen ért el döntet­lent a hazai gárda. A hibákból okulva következett a Fehérvár Enthroners csapata, a vegyes együttessel érkező Koronázok felett sikerült diadalmaskodni. A legkeményebb összecsapása a fővárosban volt a szekszárdi alakulatnak: a Budapest Wolves fiatal farkasai látták vendégül a 40 Celsius-fokos melegben a Rosszcsontokat. Végig izgal­mas, kiegyenlített mérkőzést láthatott a tikkasztó melegben a budapesti közönség. Veretlen­ségét megőrizve győztesen in­dult haza a társaság. Az őszi szezon rajtja előtt újabb kemény megmérettetés vár a Bad Bonesra. Hétvégén a divízió I. egyik legerősebb klubját, a sokkal nagyobb ta­pasztalattal rendelkező Buda­Látványban és Izgalmakban biztosan nem lesz hiány a hétvégi meccsen pest Titanst látják vendégül. Az összecsapás szeptember 8-án 14.30-kor kezdődik a városi sporttelep nagy műfüves pályá­ján. A belépés ingyenes. A szer­vezők igyekeznek hamisítatlan amerikai hangulatot varázsol­ni a pálya környékére zenével, cheerlader-lányokkal, sörrel, üdítővel, jégkásával és hamisí­tatlan amerikai hot-doggal! Szeptember 15-én try out-ot rendez az egyesület: 12 éves kortól 50 éves korig várnak mindenkit. Erőnléti, gyorsasá­gi, szituációs gyakorlatokkal teheti próbára magát minden résztvevő. A rendezvény 17 órakor kezdődik az atlétikai pálya mellett. ■

Next

/
Thumbnails
Contents