Tolnai Népújság, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-17 / 218. szám
Ön vállalna-e közérdekű munkát a pénzbírság helyett? FORRÁS: TEOL.HU Igen,ha Nem, mindenképpen Szívesen, semmiképpen nem fizetnék ehn okokból is tudnám kifizetni SZÓVÁ TESSZÜK „Százszor ölelj még! Csókkal bezárt titok lennék. Százszor szeress még! Mást hogy szeretnék?!” Ezt énekelte a fülembe az egyik szolgáltató cég ügyfélszolgálata a napokban, amíg arra várakoztam, hogy megtudjam, vajon mit kell tennem, hogy feleslegessé vált telefonvonalamat lemondjam. A szerelmes ölelésekre felszólító várakoztató muzsikát percenként megszakította a közlés, mely szerint én voltam már a sorban következő várakozó, és megígérték, azonnal kapcsolják az ügyintézőt. Hat perc után váltott a zene, majd közölték, hogy sajnos most más ügyfelekkel beszél valamennyi munkatársuk, hagyjak üzenetet. Hát mit mondjak? Ebből már biztosan nem lesz szerelem! (gr) 9 770865 603012 12 2 18 Elúszott, de nem marad el a koszorúzás szedres Az eső keresztülhúzta a roma emléknap szervezőinek számításait, így a szombatra tervezett acsádi-völ- gyi koszorúzást ma délután pótolhatják a megemlékezők. A többi programot azonban nem zavarta meg a csapadékos idő. A közéleti fórumon Horváth István országgyűlési képviselő és Kalányos János, a Lungodrom megyei elnöke állt az érdeklődők rendelkezésére, a művelődési házban kulturális műsorok, hagyományőrző egyesületek fellépése szórakoztatta az érdeklődőket és jellegzetes roma ételek kóstolója várta őket. A nap romabállal fejeződött be. ■ H. E. IDŐJÁRÁS Hétfőn reggel ködfoltos, napközben változóan napos, felhős, száraz, kellemes idő várható. A legmagasabb hőmérséklet 24 fok lesz. ► 14. OLDAL Ha megszólal a vészcsengő A fájdalom elviselésében is különböznek a nők és a férfiak. Új sorozatot indítunk az Életmód oldalunkon ► 9. OLDAL Érdemes lesz repcét vetni A Lovas udvarházban tartottak gazdafórumot, amelyen Horváth István és Horváth László tartott tájékoztatót és válaszolt a kérdésekre. ► 5. oldal sárszentlőrinc Megnyílt a Lázár Ervin-emlékház az Al- sórácegrespusztán született próza- és meseíró gyermekkorának helyszínéül szolgáló faluban. A szombati avatón L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára segédkezett Demény Károly polgármesternek. A számos vendég között jelen volt az író özvegye, Vathy Zsuzsa költő és gyermekei, E. Csorba Csilla, az emlékház létrehozásában közreműködő Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója és Lázár Ervin angol műfordítója, Andrew Rouse is, aki angolul adta elő A nyúl mint tolmács című mesét. íróasztal, lámpa, fotók, mese - van mit csodálni az emlékházban A Kossuth-díjas írót Nagy Gábor költő, irodalomtörténész méltatta, kiemelve, hogy Lázár Ervin a magyar próza legjobb hagyományaihoz köthető. A sárszentlőrinci iskola diákjai pedig a Vacskamati virágja című mesejelenetet adták elő. Az emlékház állandó kiállításán meseszoba és személyes tárgyak idézik az író világát, neves fényképészek és más alkotók portréi, karikatúrái hozzák közelebb őt. A látogatók több mesét is hallhatnak, amelyek közül van, amelyik Lázár Ervin hangján szólal meg. Az időszaki kiállításon Móser Zoltán XX. századi magyar íróportréi láthatók. ■ H. E. Tolnai Népújság 2012. szeptember 17., hétfő • XXIII. évfolyam, 218. szám. Ára: 140 Ft. Előfizetve: 97 Ft ™ WWW.TEOL.HU Az ősz szépséggel halmoz el Az ősz díszei mellett ragasztóra, lapokra, festékre és szikére lehet szükség, és le lehet kötni a gyerkőcöket. ► 4. OLDAL ÚJSÁGÍRÓ: _________74/811-520 TE RJESZTÉS _______06-40/510-510 HI RDETÉS _________74/511-534 EMAIL: tolnai.nepttjsag@axels.hu PILLANATFELVÉTEL Start. A mezőnyt Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sport Államtitkárságának helyettes államtitkára handbike-kal indította PAKS Hatszáznegyvenen neveztek az első paksi Atomfutásra annak ellenére, hogy az eső éppen a rajt idejére állt el. Sok helybeli - köztük rengeteg gyerek - nevezett, de érkeztek az ország minden részéről a különleges versenyre, amelynek útvonalát Paks nevezetességei szegélyezték. A futók útja az atomerőműn át vezetett. Dr. Kovács Antal olimpiai és világbajnok judós, a verseny fővédnöke, a kétszeres olimpiai bronzérmes, világ- és európa-bajnok kenussal, Kozmann Györggyel és az MVM Atomerőmű Zrt. üzemviteli igazgatójával, Cziczer Jánossal együtt állt rajthoz, de ott volt többek között Kovács „Kokó” István olimpiai bajnok ökölvívó is. ►a. oldal EGY PERCBEN Új feltételek az agrárhiteleknél Jelentősen javultak az MFB agrárium számára nyújtott forgóeszközhitelei, amely a leginkább hitelképes vállalkozásoknak segíthet. ► 6. oldal Átfutottak az atomerőműn atomfutás Hatszáznegyvenen neveztek a különleges versenyre a Tolnai Népújság színes, ingyenes kiadványa a levél Szeptember 20-ától IX V? I \# 5^ szekszárdi szüreti fesztiválon a Tolnai Népújság hosztesszeinél! Megnyílt a Lázár Ervin-emlékház avató Illusztris vendégek látogattak Sárszentlőrincre ez alkalomból Stabil alapokon a diákhitel-rendszer, lesz rá jiénz a költségvetésben Az előzetesen kalkulálttal összhangban áll a Diákhitel 2 konstrukciót igénylő hallgatók száma - nyilatkozta lapunknak Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. Úgy látja: az intézmény finanszírozása megoldott, és költségvetési szempontból is vállalható a kamattámogatás. ►7. oldal AT. Ház előtt a párkapcsolati erőszak Az Országgyűlés ma kezdődő kétnapos ülésén támogathatja a családon belüli erőszak büntetőjogi tényállássá minősítését szorgalmazó népi kezdeményezést, miután a múlt héten egy fideszes képviselő ódivatú mondatai ezzel kapcsolatban alaposan felkavarták a közvéleményt. Emellett a bírák nyugdíjkorhatárát is várhatóan korrigálja a parlament. ►8. OLDAL