Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)

2012-08-01 / 179. szám

10 HIRDETÉS 2012. AUGUSZTUS 1., SZERDA SZÉCHENYI TERV Hosszas előkészületeket követően elkezdődött a szennyvízcsatorna-hálózat és -telep építése Nagydorogon. A 983 milliós beruházás költségeinek 85 százalékát uniós forrásból nyerte el a község önkormányzata, mondta el a szer­dai nyitórendezvényen Veres Imre. A polgármester beszámolt róla, hogy még az előző önkormányzati ciklusban született döntés arról, hogy pályáznak a csatornarendszer kiépítésére. A KEOP 1.2.0. pályázaton 84,81 százalékos támogatást nyertek el, így a 983 millió forint összértékű beruházás költségeinek zömét uniós forrásból fedezik, a többi - valamivel több mint 160 millió forint - önerő. A beruházáshoz szükséges saját forrást az e célra létrehozott víziközmű társulat - azaz a lakosság és az önkormányzat - közösen állja, tájékoztatott a polgármester. Bajnóczi Zsolt projektmenedzser a részletekről szólva elmondta, hogy a támogatásról szóló döntés már 2011 nya­rán megszületett, de különféle vizsgálatok - például a közbeszerzési eljárás felülvizsgálata - miatt csak idén jú­liusban kezdődhetett el a kivitelezés. A beruházás során épül egy szennyvíztisztító telep megfelelő műtárgyakkal, innen a szennyvíz biológiai tisztítás után a Sárviz, azaz a Nádor-csatornába kerül. A 2800 lakosú település ingatlanjainak több mint 90 százalékát a hálózatra kötik, ami a mostani tervek szerint 1031 házi bekötést jelent. A kivitelező az Alisca Bau Zrt., amely már el is kezdte a munkát, eddig 1500 méternyi csatorna lefektetésénél tartanak. A cég képviselője jelezte, hogy igye­keznek a lehető legkevesebb gondot, fennakadást okozni, de elkerülhetetlen, hogy a közlekedést esetenként aka­dályozzák. A beruházás - beleértve a hathónapos próbaidőt is - 2014 szeptemberéig tart. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. NAPI MENÜ Mango Mediterrán Étterem & Bár SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 18. TEL.: 06/20/550-1954. menü: Bazsalikomos para­dicsomleves. Napi ajánlat: Burgonyafőzelék házi fasíro- zottal. Business ajánlat: Csir­kenyárs mézes chiliszósszal, grillezett zöldségekkel. A NAPI AJÁNLAT ÁRA: 790 fo­rint. A business ajánlat ára: 990 forint. Szász Söröző, Étterem SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 18. TEL./FAX: 74/312-463. menü: Kapros-tejfölös zöld­bableves. Rántott szelet ha­sábburgonyával és salátával. A menü ÁRA: 790 forint. Zrínyi Sörkert Étterem SZEKSZÁRD, ZRÍNYI U. 1. tel.: 74/511-606; Fax: 74/511- 605. menü: Sertésragu leves. A: Darás házi metélt barack­befőttel. B: Lasagne bolognai módra. a menü ÁRA: 790 forint. Szom­bat-vasárnap ünnepi menü 850 forint. ÁLLANDÓ NAPI AJÁNLATUNK: Rántott szelet, hasábburgo­nya, savanyúság, 870 forint. HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG MENÜKI­SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK. 06- 20/569-2524 (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további étter­mek jelentkezését az 511-534- es telefonon 8-tól 16 óráig!) APRÓHIRDETÉSEK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. INGATLAN NÉMET-osztrák ügyfeleink részére el­adó ingatlanokat keresünk! 06-1-210- 4673 Paks, Hidegvölgy utcában családi ház eladó. Érd. 06-20/9309-637 Pécsett garzonlakás eladó. 30/643- 8702 Szekszárdon Alisca u., I. em, 57 m2-es, erkélyes lakás eladó. Ir.ár: 7,6 M Ft. 20/459-2431 Szekszárd központjában a főiskolához, gimnáziumhoz közel 53 m2, klímás, 2 szobás, felújított, magasföldszinti lakás eladó. 30/2133-720 Szekszárdon, Alkotmány u.-ban, I. emeleten 69 m2-es, 1+3 félszobás la­kás szigetelt épületben eladó. Érd.: 30/875-7759 JÁRMŰ Autóbontó autókat vásárol bontásra, igazolással. 30/997-0265-------------------------------------------------------------------------•----- *232010* Au tóbontó autókat vásárol bontásra, szállítás és igazolás kiadása ingyenes. 06-30/9464-838 BBEBEEESE3BH A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 65 cm, Paks 219 cm, Dombori 264 cm, Baja 358 cm, Árvízkapu 632 cm. A Sió Palánknál 175 cm. ÁLLAT aFl-es, 12 hetes üszőborjak eladók. 20/364-7443 HF vemhes üsző és növendék üsző el­adó. 06-30/855-1826 Hízott magyar kacsák, 4 kg felet­tiek 1500 Ft/db, ingyenes szállítással. 30/242-9738 »MT bika és üszők eladók. 30/501- 3752 3 db bárány eladó. 30/570-2474 *235776* Anyagi biztonságban élő, segítségre szoruló, sérült embertársat keres. Jogo­sítvány előnyt jelent. 06-20/448-8711 ÁLLÁST KÍNÁL A paksi Deák Ferenc Általános Iskola ké­mia-matematika és informatika sza­kostanári állást hirdet. Érdeklődni a 06- 75/830-345-ös telefonszámon lehet. Ausztriai szakmunkák, segédmunkák mindenkinek! 06-30/407-3821, 06- 30/449-7280------------------------------------------------------------------------------- *235556* Gyakorlattal rendelkező teherautó-so­főrt felveszünk C kategóriás jogosítvány­nyal tejtermék terítésére Bonyhád és 30 km-es körzetéből. Jelentkezés fényké­pes önéletrajzzal: nikloskft@gmail.com Nehézgépkezelőket keresünk felvételre, azonnali kezdéssel. Kérjük a jelentkezé­seket önéletrajzzal a „GÉPKEZELŐ" jel­igére a kiadóban augusztus 6-ig leadni. Otthon végezhető telefonos munka- szervezőket keresünk. Jó kommu­nikáció és internet szükséges. Info: 20/551-0623 vagy www.pannonfitt.hu GYÁSZHÍR IYLüLLULL I . 0-24-lfl: 06-20/9413-376 Telefon: 74/511-755 (Alsovárosi temetőnél) Fax: 74/511-756 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEF (Dodi) 67 éves korában elhunyt. Te­metése 2012. augusztus 3-án, pénteken 16 órakor lesz a bonyhádi római katolikus te­metőben. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család -235749­Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON FLÓRIÁN agrármérnök Tamási lakos életének 64. évé­ben elhunyt. Temetése 2012. augusztus 3-án, pénteken, 11 órakor lesz a tamási temető­ben. Gyászmisét 2012. augusz­tus 3-án, 10 órakora tamási ró­mai katolikus templomban tar­tunk. Kérjük a részvétnyilvání­tás mellőzését. Gyászoló család *235750* Intelligens és motivált üzletkötőket, esetleg párokat keresünk stabil meg­élhetési lehetőséggel. Átképzést bizto­sítunk. Info: 20/551-0623 vagy www. pannonfitt.hu------------------------------------------------------------------------------- *235582* Parkettázásban, csiszolásban és PVC- burkolat fektetésben jártas melegburkoló munkatársat keresünk budapesti munka­végzésre. Telefon: 06-70/7709-430 OKTATÁS Eladó-, boltvezető-, vendéglős-, pincér-, szakács-, kútkezelőképzések Szek­szárdon. Nysz. 00825-2009 Telefon: 70/628-1420------------------------------------------------------------------------------- *232467* MŰKÖRÖMÉPÍTŐ, kéz-lábápoló OKJ-s képzés indul Szekszárdon szeptem­ber 28-án. Gyakorlati oktatással, pro­fi tanulócsomaggal 129000 Ft-tól. Partnercégünk segítségével német munkalehetőség! 30/4582105 www. alfakapos.hu „Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük megpihen." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, JAKAB ANTALNÉ szül. Szőts Veronika 82 éves korában elhunyt. Te­metése 2012. augusztus 3-án, pénteken, 13 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjá­ra elkísérik. A gyászoló család -235717* Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR JÁNOSNÉ szül: Dobos Mária regölyi lakos 92 éves korában elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása 2012. augusztus 3-án, 16 óra­kor lesz a diósberényi temető­ben. Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Előtte, 15.30 órakor gyászmisét tartunk. A gyászoló család -235691­Bármilyen targoncát, tgk-t, traktort, rakodót, üzemképtelent is vennék. 30/468-2034 ZÖLDTRÁGYA készítéséhez mustár, olajretek, facélia, takarmányrepce, po­hánka vetőmagok folyamatosan kap­hatók: 06-22/585-076, 06-30/304- 1438 vetomagos@gmail.com ADÁSVÉTEL Akác, vegyes tűzifa eladó. 06-20/618- 4265 Bükk, tölgy, cser 8 E Ft-tól. 20/949- 0322 Figyelem! Akác és tölgy tűzifa 12 000 Ft/erdei m3-től ingyen szállítva. 20/808-3036 Méter tűzifa szállítással. 30/540-9310 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték ás szerették, hogy BORDA KÁROLY 74 éves korában, türelemmel viselt, hosszú betegség után el­hunyt. Hamvasztás utáni teme­tése 2012. augusztus 3-án, pénteken, 11 órakor az alsóvá­rosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára el­kísérik. Gyászolja felesége, gyermekei, unokái és a kiterjedt rokonság •235710* MEGEMLÉKEZÉS MANK0VICS JÓZSEF halálának 10. évfordulójára Családja -235725­KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik SZŐTS PÉTER temetésén részt vettek, fájdal­munkban velünk éreztek. A gyászoló család -235740­Minőségi tűzifa 7000 Ft/m3-től. 20/267-6501 Régi, öreg, törött autóját megvásárol­nám és ha kell, az autó is maradhat. 30/428-9878 Tölgy és akác tűzifa 14000 Ft/er­dei nf-től, ingyen házhoz szállítással. 20/981-7187 Tűzifa olcsón eladó méterben és kugli­ban. 20/618-3407 Új infravörös terápiás lámpa eladó. Ár: 500 E Ft. 20/216-0998 2 db sárközi ruha eladó. 20/222-7343 _________Tolnai Népújság_________ Ki adja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: LENGYEL JÁNOS Felelős szerkesztő: FINTA VIKTOR Szerkesztők: ÁRKI ATTILA, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai. nepuj sag@axels. hu Levélcím: AS-B. Kft., 1525 Budapest Pf. 110. Telefon: 06/40 510-510 helyi tarifás hívószám Fax: (1) 488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzemében. 6000 Kecskemét, Mindszenti kit 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztősé­gi rendszerrel készült. Kézirato­kat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbe­sítését az Axel Springer-Magyar­ország Kft. Tolna Megyei Irodá­jának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: SZABÓ FERENC Telefon: 06-40/510-510 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz­besítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénzforgal­mi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 2445 Ft, negyed évre 7335 Ft, fél évre 14 670 Ft, egy évre 29 340 Ft. Hirdetésvezető: MIKLÓS ANIKÓ, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, já­tékokon, akciókon, szavazáso­kon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, in­terneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárul­nak ahhoz, hogy azok felhaszná­lásával a társaságunk érdekeltsé­gébe tartozó cégek,-amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését telje­sítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágo­sítást kérhetnek az általunk ke­zelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és cél­járól, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk kor­látozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. MA MÉG VISZONYLAG ENYHE reggeli hőmérséklet + déli felhőzet Tamási 29 °C- 17 °C 29 °C 17 °C Paks f Dombóvár EMS EWS­Bonyhád Szekszárd 29 °C 17 °C Tolna megyében ma időnként mérsékelt felhősödések szakítják meg a napsütést. Ennek ellenére jelentős záporok, viharos zivatar­foltok ebben az országrészben nem lesznek. Friss, néha erősebb északi szél fuj. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga reg­gel minimum 17, délután maximum 29, a szerda reggel minimum 19 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: csütörtöktől, jövő keddig ismét erős felmelegedés következik, dél­utánonként továbbra is zivatarokkal. Jövő kedden átmenetileg valószínűleg csökken a hőmérséklet. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az évnek ebben a szakaszában magas a Nap járása. Erős a fényhatás. A Nap felé fordulva, még a déli órákban is vakító a napfény. Ha nem tiszta az autónk szélvédője, ilyenkor át­láthatatlanná válik. Ugyanez érvényes a visszapillantó tükrökre, késő délután, ha hátat fordítunk a Napnak. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.bu Vízhőmérséklet Duna 18-20 °C Tisza 23-25 °C Balaton 22 °C Velencei-tó 23 “C Fertő 24 “C Tisza-tó 23 °C Pollen Csalánfélék magas Gombák magas Pázsitfűfélék közepes #,ER% PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola A lehetőségek iskolája, ahol a szakmai életutad kezdődik! 2012/2013-as tanévre tervezett képzéseink: • Ápoló (emelt szintű, 3. éves nappali/esti) • Csecsemő- és gyermekápoló (emelt szintű, 3 éves nappali/esti) • Gyógymasszőr (középszintű, 2 éves nappali/esti) • Mentőápoió (középszintű, 2 éves nappali/esti) • Egészségügyi asszisztens (középszintű, 2 éves nappali/esti) 1. Általános asszisztens ' 2. Fogászati asszisztens Idegennyelv tanulási lehetőség: angol, német Képzési költségek: a mindenkor érvényes jogszabályok szerint Kollégiumi elhelyezés: a nappali tagozatos tanulók számára lehetséges Részletes tájékoztató és jelentkezési lap letölthető az iskola weblapjáról, illetve érdeklődni lehet az iskola Tanulmányi Osztályán! Telefon: 72/550-130; E-mail: tanulmanyi@szeszi.pte.hu ; Web: szeszi.pte.hu OM: 027437; Akkreditációs lajstromszám: AL- 0149; Fnysz: 03-0028-04

Next

/
Thumbnails
Contents