Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-08-19 / 31. szám
ELETMOD 2012. AUGUSZTUS 19., VASÁRNAP 6 HIRDETÉS Dr. Vargha Metodika: garancia a gyógyulásra A Vargha Módszer nevét a „PhD”-képzést vezető kiváló, tudós elbírálóktól kapta, a tudományos hatásmechanizmus egyediségének köszönhetően, hiszen az életkörülmények átalakulása maga után vonta az élővilág átalakulását is, és emiatt sejtszinten, a fölerősödéshez már nem elégséges csak a biokémiai harmóniát segíteni (orvosságokkal vagy vitaminokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel), egyre nélkülözhetetlenebb a sejt biorezonanciai harmóniáját segítő, a szív egyedi elektroimpul- zusaihoz igazodó segítség is. Ez a Vargha Metodika sikerének a lényege, mellyel a legfrissebb sejtbiológiai tudományos bizonylatokat is lehet a gyakorlatban alkalmazni. A kezelés a talp és a lábfej bőr alatti idegleképeződéseinek mértani pontosságú, szakember által megjelölt, fokozó, illetve csökkentő szisztematikus ingerlésén, a fájdalominger hatásmechanizmusán alapszik, az egyedi és megismételhetetlen szervezeteknél a betegség kiváltó okait mind élettanilag, mind életvitelileg feltárva és figyelembe véve, így a gyógyulás, az orvosságfüggetlenség, panaszmentesség akár évekre elérhetővé válik. Orvostudományilag bizonyítottan és elismerten, igazolt eredményességei révén egyedüli metodika a világon, amellyel célirányzottan optimalizálható az IDEGSEJT-GLI- ASEJT KÖZTI JELFOGÓ-JELTOVÁBBÍTÓ KÉSZSÉG, IDEGSEJT-ANYAGCSERE. Szintén a módszer egyedisége, hogy CÉLIRÁNYZOTTAN LEHET OPTIMALIZÁLNI A MÉLY ÉS A FELSZÍNES NYIROKREND- SZERT, ezáltal megelőzhető a veszély a maradandó sejtpusztulásra vagy sejtszaporulatra, daganatra; akár pár hónap alatt - megállítható és visszafordithatóan optimalizálni lehet - több év reménytelen szenvedése. A Feltalálók Világszövetsége által is díjazott (arany-és ezüstérem) Vargha Módszernek köszönhetően tolószékből felépültek, szervtranszplantációs listáról lekerült gyógyultak is, évek hosszú során számtalan gyógyíthatatlannak titulált gyerek, serdülő, felnőtt, idős ember köszönheti visszanyert egészségét. Kiváló írók, művészek, zenészek, sportolók váltak újra alkotókká. A DR. VARGHA METODIKA A HAGYOMÁNYOS ORVOSTUDO MÁNNYAL SZOROSAN EGYÜTTMŰKÖDVE kiválóan alkalmas az orvosságok hatásmechanizmusának fokozására, illetve célirányzatra, valamint a mellékhatások kivédésére akár kemoterápiánál, sugárkezelésnél, illetve vizsgálatoknál, szteroidok esetében is, vagy akár az orvosságfüggőség megszüntetésére, prevencióra, illetve AZ ORVOSTUDOMÁNY JELEN ÁLLÁSPONTJA SZERINT GYÓGYÍTHATATLANNAK TITULÁLT BETEGSÉGEK KEZELÉSÉRE, ILLETVE GYÓGYÍTÁSUK KIEGÉSZÍTÉSÉRE. Műtétekre felkészítés vagy műtét utáni rehabilitáció, vagy akár a műtéti beavatkozás, szerv-transzplantáció, őssejtbeültetés kivédésében is nagyon sok dokumentált közös, illetve saját sikertörténetünk van, alternatív, illetve komplementer hatásánál fogva, mely által nagyon gyorsan akár évtizedes betegségek megoldódhatnak pár hónap alatt. Mindig évek múltán szólaltatunk meg intézetünkben gyógyult panaszmenteseket akár tv-ben, közolvasott lapokban is, hogy minél több reményvesztett embertársunk értesülhessen - akár Ön, Kedves Olvasó -, és visszakapja a reményt, megerősödhessen hite a gyógyulásának lehetőségében - mondja Vargha tanár úr. A budapesti intézetünkben végzett kezeléseknél pénz-visszafizetési garanciát vállalunk sikertelenség esetén, AMENNYIBEN A PANASZOS MEGFELEL GYÓGYÍTÁSI FELTÉTELEINKNEK, és mégsem jön létre a kívánt eredmény. PIKKELYSÖMÖR, EMÉSZTÉSI PROBLÉMÁK, KRÓNIKUS SZÉKREKEDÉS, ALVÁSZAVAR, FÁRADÉKONYSÁG A Fejér megyei DR. BALOGHNÉ SZIGETI MÁRTA kerek születésnapot ünnepelt 2009-ben, amikor minden előjel nélkül súlyos bőrproblémája jelentkezett a talpán kórosan megvastagodó bőr, majd berepedező, fájdalmas, vérző sebek formájában. A kálvária elkezdődött...- Szinte egyik napról a másikra a talpamon, sarkamon ijesztően megvastagodott, megkeményedett a bőr, amire semmilyen szokásos, bőrpuhító készítmény nem használt. Menni alig bírtam, mert a bőr berepedezett, vérzett, rémesen nézett ki, és nagyon fájt. Első lépésben kineziológushoz mentem, aki elmondta, hogy muszáj túllépnem a nyomasztó lelki problémákon, melyek, mi tagadás, megvoltak, mert édesanyám elvesztését képtelen voltam feldolgozni, de a tünetek csak nem enyhültek. Az első bőrgyógyász, akihez elmentem, azt mondta, rossz a cipőm, boka- süllyedésem van, az okozza. A második adott mindenféle krémeket, javasolta, hogy váltsak mosószert, és cseréljem minden holmimat tiszta pamutra, de ez sem használt. A harmadik szakorvos végre felismerte, hogy a szokatlan jelentkezési pont ellenére ez bizony pikkelysömör, mely köztudottan nem gyógyítható, de hosszadalmas kezeléssel javulás érhető el a tünetek enyhítésével. Azt mondta, erre brutális orvosság kellene, de csak ha jó a vérképem. Hát jó volt... 2009. nyár végétől 2010 februárjáig erős szteroidot szedtem, ami alig észrevehető, részleges javulást hozott, viszont olyan voltam, akár az állatorvosi ló: az összes létező mellékhatást produkáltam. Hullott a hajam, nem éreztem ízeket, piros volt a bőröm mindenhol, meghíztam. Ekkor jött a „passz”: nincs más megoldás. Közben a tehetetlenségtől és a fájdalmaktól majd’ megőrültem. A negyedik bőrgyógyász szidta az előző orvos felelőtlen orvosságrendelését, újabb krémeket adott, amelyektől pár napra mintha javult volna, de aztán mégis minden maradt. Ekkor négy sugárkezelést írtak elő, amitől a maradék egészséges bőr is megégett a lábamon, és az idős bőrgyógyász professzor azt kérte, hadd fotózza le a lábamat, mert ő ilyet még nem látott a praxisa alatt. Ekkoriban olvastam egy cikket az alternatív gyógymódokról, amiben Dr. Vargha tanár úr egyedi metodikája is szerepelt, és én azonnal bejelentkeztem. Egy hét múlva jött a telefon, hogy van egy lemondás, tudnék-e menni még aznap. Hát hogyne tudtam volna! Égy szó, mint száz: 2010 októberétől 2011 májusáig eleinte heti háromszor, majd kétszer jártam kezelésre, és minden problémám tökéletesen rendeződött! A betegségem, az attól független, évtizedek óta kínzó emésztési és székrekedés! problémáim. Ez utóbbi az első 2-3 hét után rendeződött, és azóta is hibátlanul „működik”! Vargha tanár úr mindössze a tej- ivástól és a vörös húsoktól tiltott el a kezelés idejére, lelki tanácsokat is kaptam, ami szintén segített túllépni a gondokon, és azóta is - köszönöm - jól vagyok!” PROSZTATARÁK, VALÓSZÍNŰ ÁTTÉT A GERINCCSIGOLYÁKBAN, LÁBFÁJÁS, DAGADT BOKÁK, ÍZÜLETI PANASZOK, GERINCFÁJDA- LOM, JOBBSAROK-FÁJDALOM, Dr. Vargha Zoltán A Dr. Vargha Metodika a világon egyedülálló A DR. VARGHA Tudományos Intézetben kezelt felnőtt és gyermek páciensek, akik mára valamennyien gyógyultak, orvosságaikat elhagyhatták, a következő panaszokkal, súlyos, másutt gyógyíthatatlannak ítélt betegségekkel keresték fel a Dr. Vargha Metodika Intézetét és gyógyító csapatát: rossz- és jóindulatú, nem operálható, áttétes daganatok, nőgyógyászati, vese-, máj- és egyéb ciszták, miómák, agyi katasztrófák, sclerosis multiplex, bénulás, és más visszafordíthatatlannak tartott egészségkárosodások, halmozottan sérült gyerekek, immun-autoimmun betegségek, vérkeringési problémák, magas- vagy alacsonyvérnyomás-be- tegségek, depresszió, mániákus depresszió, pánik, alvászavar, in- kontinencia, ízületi és más mozgásszervi panaszok, pajzsmirigyproblémák, fogamzásképtelenség, gyermekáldás elmaradása, (mélyfelszínes) nyirokkeringési betegségek, idegközponti, mozgás-végtag- koordinációs problémákban szenvedők, illetve (prevencióra) megelőzésre, felerősítésre vágyók. INDOKOLATLAN FÁRADTSÁG, ALVÁSZAVAR. FÜLÖP ANDRÁS 69 esztendős, Vértesszőlősön lakik, és azon kevesek egyike, aki komolyan vette, hogy bizonyos kor után férfiembernek minden évben tanácsos elmennie prosztatarák-szűrésre. Éveken át minden rendben volt, mígnem tavaly visszahívta az orvosa, és közölte vele a rosszindulatú elváltozás tényét.- Önszántamból, saját érdekemben minden évben elmentem az orvoshoz, ahol egy egyszerű vérvétellel fájdalommentesen túlestem a szűrésen. Tavaly június elején azonban az orvosom közölte: az eredmény rosszindulatú elváltozást mutat, de azt mondta rögtön, hogy ezzel éppenséggel hosszú évekig ellehetek. Csontvizsgálatra, CT-re küldtek, ahol szintén látszó- dott elváltozás. Még nem volt biztos, de sejthető volt, hogy áttétről lehet szó. Én viszont élni szeretek, nem csak éldegélni. Mire a döntő felvételre sor került volna, én egy percig sem tétlenkedtem: azonnal bejelentkeztem a Vargha Intézetbe állapotfelmérésre. Július végén kezdtem meg a kezeléseket, melyeket eleinte hetente háromszor, azután heti kétszer kaptam. A kezdéskor 9,4-es TSH-értékem másfél hónapnyi kezelés után a kontroli- vizsgálaton már csak 0,33 volt! Ráadásul közben eltelt az a három hét is, amikorra újabb CT-re ki voltam írva. Bármilyen megdöbbentő, ez a vizsgálat már semmit nem mutatott a csontokon! Az igazat megvallva: attól a naptól fogva, hogy betettem a lábam a Vargha Intézetbe, a legapróbb részletekig betartottam az ott kapott utasításokat - teljes egészében elhagytam az étkezésemből, amiket az allergiavizsgálat kimutatott: a tejtermékeket, a húst és a tojást -, a feleségem mindent elkészített zöldségekből, gyümölcsökből, és velem tartott az életmódváltásban. Ahhoz képest, hogy - függetlenül a prosztatagondoktól - dagadtak a bokáim, és úgy fájt minden tagom, hogy 15 métert sem tudtam megtenni, most újra ások, metszem a szőlőt, gyümölcsfáimat, újra magam végzek minden munkát a kiskertemben. Az elején a kórházban infúziós kezelést kaptam, ami állítólag nem kemoterápia volt, hanem valamilyen hormonkezelés, de ezt gyorsan abba is hagytam, és minden más orvosságomat is fokozatosan elhagyhattam az utolsó szemig. Idén januárban gyógyulttá nyilvánított a felülvizsgálat. Meggyőződésem, hogy gyors és látványos gyógyulásomat a Vargha Metodikának köszönhetem. Kutya bajom, kiválóan érzem magam, minden egyéb panaszom is megszűnt. MENSTRUÁCIÓS GÖRCSÖK, FRONTÉRZÉKENYSÉG, TÉRD-, VÁLL- ÉS DERÉKFÁJDALOM, FÁRADTSÁG, GYERMEKÁLDÁS A hallatlanul csinos, csupa optimizmus VARGA VIKTÓRIA 38 éves, boldog, budapesti kismama, a kilenc hónapos, tüneményes Amina Bíborka anyukája. Panaszai, melyek a Vargha tudományos intézetbeli állapotfelmérésén az adatlapjára kerültek, szinte eltörpültek a mellett a vágya mellett, hogy végre-valahára gyermeket szeretett volna. A vágya, hogy várandós legyen, mindössze néhány heti kezelés után teljesült.- Néhány évvel ezelőtt, amikor megérett bennem, hogy kész vagyok az anyaságra, nagyon szerettem volna gyermeket. Annak rendje és módja szerint elmentem nőgyógyászhoz, majd minden lehetséges vizsgálatot végigcsináltam kilenc hónap alatt, ami ebben a „műfajban” csak lehetséges. A végeredmény lehangoló volt: annyi derült ki, hogy kicsik a tüszőim, nincs mit tenni, emiatt nem tudok áldott állapotba kerülni. Új nőgyógyászt kerestem, hátha mást mond, bizonyos akartam lenni. Ő jót mosolygott a diagnózison, és azt mondta, ad rá orvosságot, minden rendben lesz, de előbb csináljunk végig még jó néhány vizsgálatot. Időközben egy egészségfesztiválon véletlenül hallottam beszélni a saját, egyedi módszeréről Dr. Vargha tanár urat, akiben az tetszett meg először, hogy nem kemikáliákkal kezdi és folytatja a kezeléseket, hanem a szervezet öngyógyító mechanizmusait, sejtműködésüket aktivizálja, és látványos sikereket ér el a gyermekszületések területén is. Bár a legtöbben akkor kerültek az intézetébe, amikor már túl voltak számos tortúrán, lombikprogramon, mégis a Vargha Metodikának köszönhetik, hogy végül sikerült áldott állapotba kerülniük, nálam ez fordítva történt. Mielőtt bármilyen mesterséges beavatkozásra rászántam volna magam, elmentem a Vargha Intézetbe. Valamitől úgy éreztem: helyben vagyok, mintha megérkeztem volna az úti célomhoz. Mindössze 6-8 kezelésen voltam túl, amikor nem jött meg a men- szeszem, de nem mertem tesztet csinálni, mert már féltem a csalódástól. Aztán mégiscsak rászántam' magam... Természetes úton, DR. VARGHA METODIKA TUDOMÁNYOS INTÉZET 1075 Budapest, Király u. 15. 06-1/321-1761, 06-20/389-1498 www.varghagyogymod.hu info@varghagyogymod.hu egészséges gyermekáldásnak örvendhettem, mikor október 21-én megszületett a kislányom. Boldogan, optimistán csináltam végig a várandósságot, büszke vagyok arra, hogy egészségesen, normálisan étkezve nem híztam el, jobban érzem magam, mint valaha, mindannyian jó egészségnek örvendünk. FÁRADTSÁG, STRESSZES FESZÜLTSÉG, GYAKORI FELSŐ LÉGÚTI PROBLÉMÁK, ORRFOLYÁS, ALVÁSZAVAR, ÍZÜLETI PANASZOK, ASTHMA BRONCHIALE, ALLERGIA PAP JÓZSEF váci vállalkozó közel 4 esztendeje tartozik a Vargha Intézet gyógyult páciensei közé. Előtte . azonban, kissrác korától 35 éves koráig egyre erőteljesebben szenvedett az allergiás-asztmás tünetektől, melyek napról napra egyre erősebben keserítették a mindennapi életét. Már egészen kisgyerekként „megszokott” dolog volt számomra, hogy állandóan folyt az orrom, pirosak voltak a szemeim, szinte tudomásul vettem, hogy ez a „természetes” állapot számomra, bármennyire bántott is, hogy nincs megoldás. Aztán felnőttkoromban mindezekre még rátett a folyamatos stressz, a lelki terhek, a panaszaim tovább erősödtek, és olykor már-már az elviselhetetlenségig fokozódtak. Egyre kevésbé tudtam beletörődni, hogy ez most már mindig így lesz. A torkom annyira érzékeny volt, hogy egy szupermarket hűtőpultja előtt állva elég volt egy mélyebb levegővétel, máris megfájdult. Köhögtem, és évente menetrendszerűen kaptam tüdőgyulladást. A legutolsó rohamnál annyira rosszul voltam, hogy vasárnap kellett bevinnie a feleségemnek az ügyeletes kórházba, mert már fuldokoltam. Ott felírtak egy marék bikaerős orvosságot, köztük szteroidot, és megmondták, hogy ezt egész életemben szednem kell. Alig javultam tőle valamit, és elfogadni sem akartam ezt a helyzetet. Egyszer az utcán futólépésben siettem a kocsimhoz, és mire odaértem, elkapott egy roham, befulladtam. Ekkor lett végleg elegem. Sosem hittem az alternatív gyógymódokban, de elmentem egy homeopatához, aki sajnos nem sokat tudott változtatni a helyzetemen, majd Anyukám akkor már régóta tartó unszolására bejelentkeztem a Dr. Vargha Intézetbe. Már az első néhány kezelés után olyan látványos javulás állt be nálam, hogy én magam is alig akartam elhinni. A Tanár Úr azt mondta, az életszemléletemet kell alapjaiban megváltoztatnom, és eltiltott az édességektől. Heti háromszor, majd kétszer jártam kezelésre 2007 augusztusától, és decemberben gyógyulttá nyilvánítottak a kontrolion. Panaszaim kivétel nélkül megszűntek, azóta sem szedek semmiféle orvosságot. Azóta épp az ellenkezőjére fordult a meggyőződésem, és szinte csak az alternatív gyógyászatban hiszek, amit Vargha Tanár úr nem helyesel ugyan, de én a saját bőrömön tanultam meg, hogy „van élet a hagyományos orvoslás után”, ahogy azóta mindenkinek mondogatni szoktam, és ajánlom is teljes szívvel. Ha bármi bajom lenne, már egyenesen csak hozzá fordulnék ismét. A gyógyultakkal az interjúkat Lieberman Klára készítette. A t i 4