Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)
2012-08-02 / 180. szám
SZOLGALTATAS 2012. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK 12 MA NAPKELTE 5.22 - NYUGTA 20.17 HOLDKELTE 20.02 - NYUGTA 5.47 TELIHOLD 5.28 LEHEL napja lehel. A régi magyar Lél későbbi változata, amely a XIV. századi Pozsonyi Krónikában olvasható először. A lehel ige szerepel az átalakulásban, ahogy az eredeti Lél is a lélegzik igéből származik, és jelenti a kürtöst, kürtfúvót. A leghíresebb Lehel a portyázás korának egyik vezére volt, aki 955-ben, az augsburgi csata elvesztése után Henrik császár fogságába esett. A monda szerint kivégzése előtt kérte, hogy még egyszer a kürtjébe fújhasson, és azzal agyonütötte a császárt. Jászberény és a Jászság egyik legnagyobb kincse az elefántcsontból készült, szépen faragott Lehel kürtje, amelyről csak az biztos, hogy mintegy ezeréves, bizánci munka. EGYÉB NÉVNAPOK: Alfonz, AT fonza, Alfonzina, Elfrida, Gusztáv, Lél, Mária, Mia, Sze- rénusz. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban porci- unkulai búcsú, Lehel napja. A református és az evangélikus naptárban Lehel, Özséb napja. A zsidó naptárban Áv hónap 14. napja. napi igék. Katolikus: Jer 18,1- 6; Zs 145; Mt 13,47-53. Református: Ez 11; Zsid 7,1-10. Evangélikus: Lk 11,33-36(37- 41a); Mk 6,1-6. Ezen a napon történt 1892-BEN Charles A. Wheeler szabadalmaztatta a mozgólépcsőt. 1907-ben rendeletben szabályozták, hogy házasságot kötni csak egy pap és legalább két tanú jelenlétében lehet. 1922-BEN meghalt Bell, a telefon feltalálója. 1930-ban megszületett Soros György magyar származású amerikai üzletember. 1945-ben Potsdamban befejeződött a győztes szövetséges hatalmak vezetőinek csúcs- találkozója. 1949-ben megszületett Farkas Bertalan, a mindeddig egyetlen magyar űrhajós. 1958-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Göncz Árpádot. 1945-BEN meghalt Pietro Mascagni olasz zeneszerző (Parasztbecsület). 1973-ban megszületett Ull- mann Mónika színésznő. 1990-ben Irak megtámadta Kuwaitot, ezzel megkezdődött az Öböl-háború. 2009-BEN meghalt Püski Sándor könyvkiadó. Forrás.-ezenanapon. hu A TEGNAPI SUDOKU MEGFEJTÉSE 9 4 5 3 7 8 6 1 2 7 6 3 1 5 2 4 8 9 1 8 2 9 4 6 5 7 3 4 9 7 6 1 5 3 2 8 8 5 1 7 2 3 9 6 4 2 3 6 4 8 9 1 5 7 5 7 9 2 3 1 8 4 6 6 2 8 5 9 4 7 3 1 3 1 4 8 6 7 2 9 5 Nem ereszti az ügynök üzlet Rendszeresen rábeszélik az idősekre a drága portékát Az ügynök a siker reményében újra és újra felhívja az idős párt, még a könyörgés ellenére sem hajlandó leszállni róluk, orvosi igazolást követel. Olvasónk idős rokonait szeretné megszabadítani a rámenős ügynöknőtől. - Nagybátyám 87 éves Alzheimer-kóros, a három évvel fiatalabb nagynénémnek is romlik az emlékezete. Az egyik cég ügynöke rendszeresen felhívja őket, és addig nem tágít, amíg egy méregdrága portékát el nem ad nekik. Legutóbb arról győzte meg őket, hogy a levegőtisztítótól megszűnik az álmatlanságuk. Még időben közbeléptem, a százezer forintos készüléket nem kellett kifizetniük. Legutóbb sajnos elkéstem: 120 ezerért újabb terméket beszélt rájuk, amit múlt hónap közepén le is szállítottak, a rokonaim pedig átvették és kibontották. A cég arra hivatkozott, felbontva már nem veszi vissza, ki kell fizetni. Könyörögtem az ügynöknek, hagyja békén az idős embereket, ám azt mondta, erre csak akkor hajlandó, ha orvosi igazolást mutatok neki arról, hogy az idősek cselekvőképessége már korlátozott. Természetes, hogy a rendelt árut az emberek kibontják és meggyőződnek az épségéről. Sajnos előfordul, hogy egy cég szabálytalanul eredeti és bontatlan csomagoláshoz köti az áru visszavételét, ha a partner a nyolc munkanapon belüli, indoklás nélküli elállási jogát szeretné érvényesíteni. Erre hivatkozva az említett cég sem zárkózhatott volna el a visszavételtől. A nyolc munkanapból jelen esetben azonban kicsúsztak. Elgondolkodtató azonban, hogy a közvetlen értékesítéssel foglalkozó cégek egyre gyakrabban célozzák meg a nyugdíjaskorú embereket, akiknek stabil, terhelhető a jövedelmük. Előszeretettel hivatkoznak a portéka egészségjavító hatására, holott sokszor ezek a jellemzők nem bizonyítottak. E jelenséget már korábban jeleztem a Közvetlen Értékesítők Szövetségének, amely egyebek mellett azért jött létre, hogy őrködjön a tisztességes üzleti magatartás, s a magánszféra tiszteletben tartása felett. Tekintve, hogy nem sikerült rendeznie a panaszát, javaslom, az olvasó forduljon a szövetség etikai bizottságához. A tudnivalók leírását a www.dsa.hu honlapon megtalálja. Az orvosi igazolásról annyit, az ügynöknek nincs joga ilyet kérni, az olvasó megteheti, hogy zaklatásért feljelentést tesz. ■ Ivanics Katalin, a Békés Megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke Készétel-vásárlási utalvány egyes juttatásokkor Olvasónk igyekszik követni a szociális kifizetésekkel kapcsolatos változásokat. Nem világos, milyen juttatásoknál számíthat a jövőben Erzsé- bet-utalványra. Erzsébet-utalványban fizethetik augusztustól a szociális segély egy részét. A települési önkormányzatok augusztus l-jétől rendeletben írhatják elő, hogy legalább tízezer forintnyi rendszeres szociális segély folyósításakor az ellátás összegéből ötezer forintot készételvásárlás- ■ ra felhasználható Erzsébet-utalványban fizetnek ki. Változik a gyermekvédelmi törvény is: a a település jegyzője a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak október l-jétől nem pénzben, hanem Erzsébet-utalványban nyújt támogatást. ■ Forrás: Magyarorszag.hu A lézeres műtét javítja a szem fénytörési hibáit Diákkorom óta szemüveges vagyok, az elmúlt tíz évben pedig különösen sokat romlott a látásom. A barátnőm férjén nemrég lézeres szemműtétet végeztek el, ami nagyon jól sikerült. Ez engem is felbátorított, bár egyelőre keveset tudok erről az eljárásról - mondta olvasónk. A lézeres szemműtét egyfajta fénytörő műtét, kijavítja a szem fénytörési hibáit, mely a rövidlátás, a távollátás és a belső szemtengelyferdülés korrekcióit szolgálja. A segítségével a jól látó szemhez képest is egy jobb látásélességet lehet elérni. A lényege a szaruhártya átalakítása az élesebb látás érdekében. A lézeres szemműtét hasonít más korrekciós műtéthez, azonban a lézeres szemműtét után a páciens hamarabb gyógyul. ■ Forrás: fogyatekosugy.hu SKANDINÁV REJTVÉNY BABA (TÁJSZÓ) SZÉGYENKEZIK VÖRÖSMARTY MIHÁLY MÜVE C ... CSAK EGY VAN ŐSEI KUDARCOT VALL TISZTÁS LÉGGÖMB l ▼ ZALÁN, BECÉZVE ► . ▼ ▼ KENDŐ ► TOLL, RÉGIESEN L TÁR ► TAVALYI ITÓKA HERÉLT KOS INDIAI VERS ► Y A -TLAN PÁRJA TABULA L ▼ NEM KI, NÉPIESEN ► TRÍCIUM ÉS KÉN KULCS, ANGOLUL ÓDA, NÉMETÜL SZESZ ► ▼ ▼ SZEMÉLYED r FORRÁS ► ▼ NÉMÁN MOS! ► MUZSIKA ► PUSKATUS HOROSZKÓP OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Egy váratlan esemény megakadályozhatja önt valamely terve kivitelezésében. Próbálja meg kissé módosítani. A sors csak próbára teszi a reflexeit, de nem kell attól tartania, hogy el is vágja attól, amit szeretne, szűz (Vili. 24—ix. 23.). Derűs, gondtalan napra számíthat. A társaságában ma csupa felhőtlen és vidám ember ad találkozót. Mintha mindenkire átragadna a derű, amit ön áraszt. mérleg fix. 24—x. 23.) Gyakran keríti hatalmába önt a mélabú. Örüljön inkább az életnek, mintsem kesereg a hátrányok felett. Minél többet gondol a bánatra, annál többen lesz része. De ennek a fordítottja is igaz! skorpió (x. 24—xi. 22.) A pénz- és üzleti ügyek intézésére kiváló nap ez a mai. Inkább a racionális dolgokban van otthon, az érzelmekkel kevésbé tud ma bánni. Ehhez még több időre, lassú megfontolásra lenne szüksége. Az ilyen pörgős napok nem erre valók. NYILAS (XI. 23—Xll. 21.) Van valaki, aki talán rejtett irigységből, rosszindulatból, bánatában vagy unalomból rossz hírét kelti. Könnyen elejét veheti a pletykának, ha csodálkozással, avagy lekezelő , nemtörődömséggel válaszol. bak (xii. 22-i. 20.) Ha végre megtanulna bízni önmagában, sokkal sikeresebb lehetne tetteiben. Mindaddig, amíg remélt támogatói egy szorongó, kishitű embert látnak, erre aligha számíthat. vízöntő (i. 2i-ii. 20.) A párkapcsolatban élő Vízöntők ma meghitt estére számíthatnak, hála a jegyükben járó Holdnak. Az érzelmek most mindent elöntenek. Ne álljanak ellent a szeretet áramának! Szeretni nem szégyen! Mint ahogy kimutatni sem! halak (it 21-in. 20.) Néha akkor is panaszkodik a párjára, vagy lefitymálóan beszél róla, amikor nincs is rá oka. Talán önmagával van valami baja, hogy így tesz? Kötözködés helyett inkább támogatnia kellene a kedvesét. kos (in. 21—ív. 20.) Találkozhat egy rég látott ismerőssel, és ez új és izgalmas lehetőségeket hoz az életébe. Talán kiderülhet az illetőről, hogy egészen más, mint amilyennek megismerte őt. Sokkal érdekesebb és tartalmasabb kapcsolatot rejtő. bika (ív. 21—v. 20.) Ne mondjon le az élet izgalmairól. Ön a biztonsága érdekében hajlamos az unalomba vagy akár a szenvedésbe is belesüppedni. Pedig az élet tartogat még örömöket az ön számára. Vívja ki magának a sorstól, ami jár! ikrek (V. 21—vi. 21.) Jó napokat jeleznek a csillagai: Fortuna ön mellé állt. Mindkét szerencsebolygó a jegyében jár, és ez meglepő fordulatokat, ajándékot és nyereséget is jelezhet a közeljövőben. De legalábbis felhőtlen örömöt és életkedvet. RÁK (VI. 22—vii. 22.) Mostanában túlságosan piszkálódóvá vált: mindenkibe beleköt, akár van oka rá, akár nincs. Pedig nem kellene oktalanul maga ellen fordítani az embereket. Főleg nem, ha azok hatalmi pozícióban vannak. Támogatókra szüksége van. k A A 4