Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)

2012-08-15 / 191. szám

12 2012. AUGUSZTUS 15., SZERDA SPORT Messi, Ronaldo vagy Iniesta lesz a győztes Az Európai Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta az Év játékosa-díj jelöltjeinek hármas lis­táját: Andrés Iniesta, Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi közül kerül ki a végső győztes. ANDRÉS INIESTA BüMm ■HM • t HÍRSÁV Németh István az Olaj csapatánál folytatja A hétvégén megkezdődnek a megyei I. osztályú focibaj­nokság 2012/13-as idényé­nek küzdelmei. A tavalyi tíz után idén tizennégy együt­tes csatázik az érmekért és a helyezésekért. A majosi Tálas Zoltán (10-es mezben) és a kölesdi Dudás Gergely tavaly ezüstöt és bronzot vehetett át - idén mindketten megcélozzák az aranyat TN-összeállítás A lapunk által megkérdezett szakemberek szerint az utóbbi évek egyik legerősebb pont- vadászata lesz az idei. A baj­noki címre több csapat is esé­lyes: az előző idényhez képest tovább erősödő Majos, az NB III.-ból visszatérő Bátaszék, a bronz után fényesebb érem­re vágyó Kölesd, a nyáron igencsak megizmosodott Té­véi, és a mindenkire veszélyes Szedres is ott lehet a végelszá­molásnál. Körülnéztünk az öt csapat háza táján. Ami a nyári erősítéseket il­leti, a Tevel volt a legaktívabb csapat a játékospiacon. Kiss lános együttese az előző idény­ben az utolsó helyen végzett a megye egyben, a csalódást jelentő szezont idén minden­képpen szeretnék feledtetni. Pontosan egy csapatnyi játé­kos érkezett: Allegue Ahmed Bátaszékről, Bogos László Ma- josról, Dézsi János Aparhant- ról, Fehér Valentin és Kertész Dávid Kakasdról, Nagy Péter, Simon József és Simon Tibor Gyönkről, Nagy Zoltán Kölesd- ről, Józsi Velentin Kisdorogról, Stróbl Attila pedig az RTK-tól csatlakozott a kerethez. Távo­zott Illés Zsolt, Illés Zoltán és Rein Ádám (Nagymányokra), valamint Árpa Balázs (Apar- hantra). A bajnoki aranyérmet az utolsó fordulóban, Tolnán elbukó majosiak tizennyolc já­tékost igazoltak, igaz, közülük nem mindenki kerül a felnőtt csapatba. Czékmány Tamás (Bonyhád VLC), Czékmány Bálint (Nagymányok), Komá­romi Bence (Cikó), Lőrincz Pé­ter (Bonyhád-Börzsöny), Pál Krisztián (Aparhant), Pechár Csaba (Szászvár) és Rács Ta­más (Szakály) kaphat szerepet a „nagyoknál”. Távozott Hos- nyánszki Zsolt (Rakasd), Zsi­linszky Gábor (Cikó), Mosonyi Péter (Őcsény), Dömötör Atti­la (Kölesd), Száka Gábor (Ta­mási), Bogos László (Tevel) és Teleki Bence (Nagymányok), az alapcsapat azonban szinte együtt maradt. Miután távo­zott Hosnyánszki 2'solt, új edző után kellett nézni: a 2012/13- as idényre Máté Balázs kapott megbízást a vezetéstől. A Kal­már Ferenc dirigálta köles- diek - akik a klub történeté­nek legjobb eredményét érték el a bronzéremmel - Borbély Istvánt (Szedres), Dömötör Attilát (Majos), Nagy Norber­tét (Tengelic), Váli Rolandot (Szedres), valamint a megye háromban legutóbb 77 (!) gólt szerző Wascher Rolandot (Pusztahencse) igazolták le, a „veszteség”-oldalon Hegedűs Attila (Őcsény) és Nagy Zoltán (Tevel) szerepel. Az NB III.-as tapasztalatokkal felvértezett „AZ ÁTIGAZOLÁSOKAT nézve mondhatjuk, hogy megerősö­dött a megyei első osztály, rá­adásul ezúttal a létszám is ma­gasabb lesz, hiszen a tavalyi tíz után tizennégy csapat szerepel az osztályban - mondta Kniesz Mátyás, az NB III.-as Bonyhád VLC edzője. - Azt gondolom, azok a csapatok, amelyek vál­lalták, hogy elindulnak, nem lesznek pofozógépek, kiegyen­súlyozott bajnokságot várok. Az erőviszonyokat tekintve úgy Bátaszék négy futballistát szerződtetett, közülük a Bala­tonfüredi FC-től visszatérő Gá­bor Gergő tűnik a legnagyobb fogásnak, igaz, a csatár sérü- léssek bajlódik. Mellette Gábor gondolom, hogy az NB III.-ból kiesett Bátaszék, a tavalyi csa­patára építő Majos, a Kölesd, a Szedres, a Tamási és a meg­erősödött Tevel is ott lehet a vég- elszámolásnál. Ugyanakkor még hozzátenném, hogy a Kis- dorogot sem szabad leírni, ők is beleszólhatnak a helyezések sorsába. Ha tippelni kell a do­bogósokra, akkor azt mondom, a Bátaszék, a Majos és a Kö­lesd játékosainak nyakába ke­rülnek az érmek.” Péter és Horváth Ákos (mind­kettő Cikó) és Horváth László (Decs) érkezett, no meg Dienes Pál, aki Kurucsai Kornél helyét foglalta el a kispadon. Akad­nak távozók is szép számmal: Tóth Péter és Kadosa Balázs Bonyhádra ment, Berényi Szil­veszter Cikón, Facskó Patrik és Laták Bertold a Paksi FC-nél, Allegue Ahmed Tevelen foly­tatja. A szedresieknél szinte alig volt játékosmozgás, Benizs Béla (Szekszárd) az egyetlen érkező, a két távozó Pedig Váli Roland és Borbély István, akik Kölesdre „cuccoltak” át. Lacza József edző örül, hogy együtt maradt a keret, de gondjait sza­porítja, hogy Bíró Adrián és Horváth Bálint is szalagszaka­dás miatt esett ki hosszú időre. A második részben a többi csapatot vesszük górcső alá. Kniesz Mátyás: a Kisdoroggal is számolni kell NÉMETH ISTVÁN, a körmen­diek kedvence is a Szolnoki Olajnál folytatja, miután 1 + 1 éves szerződést írt alá az Ad- ria-ligában is induló magyar klubbal. A Simon Balázzsal, Fodor Mártonnal, Horváth Ákossal, Calvin Watsonnal és most már Németh István­nal felálló Olaj tavaly a bajno­ki aranyérmet és a Magyar Kupát is bezsebelte. Ingyenes busz indul Paksról a fővárosba INGYENES SZURKOLÓI bUSZt indít az MVM Paks NB I.-es futballcsapata a vasárnapi, Bp. Honvéd elleni idegen­beli bajnoki mérkőzésre. Az OTP Bank Liga 4. fordu­lójának találkozója 16.30 órakor kezdődik. Jelentkez­ni elektronikus levélben a paksifc2006@gmail.com címen, illetve a 75/510-618- as telefonszámon lehet. Bryant bejelentette: nincs többé válogatott ahogy azt korábban már bejelentette, a londoni olim­pia után visszavonul az amerikai kosárlabda-váloga­tottól Kobe Bryant, a csapat 13-szoros All Star-válogatott játékosa. Bryantnek a Spa­nyolország ellen 107-100-ra megnyert döntő volt az utol­só fellépése hazája nemzeti együttesében, s a mérkőzé­sen 17 pontig jutott. Bryant és az olimpiai arany Ot csapat küzdhet az érmekért labdarúgás Górcső alatt a Bátaszék, a Majos, a Kölesd, a Szedres és a Tevel csapata Ruzsinka István tarolt a jüterbogi versenyen Egervári: nem a próbálgatás a cél labdarúgás A magyar kapitány győzelmet vár csapatától Izrael ellen ma este Három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert a németorszá­gi Jüterbogban megrendezett LSW speciális dobószámok Eu- rópa-bajnokságán a szekszárdi Ruzsinka István. A Berlintől 70 km-re fekvő, 12 ezer lakosú kis­város már negyed­szer adott otthont a különleges dobó­számok kedvelőinek. Tizenegy versenyszámban lehetett indul­ni a bajnoki címért, két szám nem számított bele a versengés­be. Ebből az egyik az igmándi kalapácsvetés volt, melyben évek óta a legtöbben indulnak. A Szenior AC atlétája nyeles súly vetésben (5 kg) remekelt az augusztus 3. és 5. között meg­rendezett viadalon: három éve vezeti a rangsort ebben a szám­ban, s ezúttal is egyedül jutott harminc méter fölé (31,14). Kala- pács-hárompróbában 69,13 lett az összetett ered­ménye, míg antik diszkoszban (3 kg) egyéni legjobbjával végzett az első he­lyen (23,54). A nyeles labdával elért 52 méter 61 centiméter a második helyre volt elég, míg a 25 kilogrammos kalapácsot 5,95-re sikerült elhajítania a 60 évesek korcsoportjában rajt­hoz álló veterán sportolónak, amely eredmény a harmadik helyet jelentette számára. ■ ■ Ruzsinka István egyedül jutott 30 méter fölé. Nem próbálgatás a cél Eger­vári Sándor szövetségi kapi­tány szerint a magyar labda­rúgó-válogatott szerdai, Izrael elleni felkészülési mérkőzé­sén. „Nem feltétlenül fogjuk kihasználni a szabályok által engedett hat cserelehetőséget. Azokat szeretnénk minél töb­bet a pályán látni, akik vélhe­tően a világbajnoki selejtezőso­rozat szeptemberi nyitányán is szerephez juthatnak” - mondta a szakvezető a telki edzőköz­pontban tartott sajtótájékozta­tón. Egervári hozzátette, fele­más fizikai állapotban vannak a játékosok, meri egy részük már elkezdte a bajnokságot, de vannak, akik még nem. Ennek ö 2 Dzsudzsák Balázs és Korcsmár Zsolt ma este is ünnepelni szeretne ellenére győzelmet vár csapa­tától. „Az ellenfél technikás és gyors futballt játszik. Próbá­lunk majd erős támadójátékkal előrukkolni, de hogy megvaló­sul-e, az a riválistól is függ.” A játékosok közül Németh Krisztián azért tartja fontos­nak a győzelem megszerzését, mert az szerinte lökést adhatna a nemzeti együttesnek a 2014- es brazíliai vb kvalifikációs sorozatához. A vb-selejtezők szeptemberi rajtja előtt a ma­gyar válogatott utolsó, Izrael elleni felkészülési mérkőzése szerdán 20.30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban. A találkozót az ml élőben közvetíti. ■

Next

/
Thumbnails
Contents