Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-08-12 / 30. szám

16 2012. AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP • XV. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM MOZAIK HOROSZKÓP A 32. hét (augusztus 13-19.) Kos Magánéleti problémákra számíthat a héten. Hogy ez mennyire súlyos, azon is múlik, hogy ön milyen mintákat hozott magával a gyerekkorából. A tudattalan nagy úr, és nagyon nehéz tetten érni. Legalábbis önmagában. Bika Szétszórt és figyelmetlen lehet a hét elején, ezért lehetőleg ne időzítsen hétfőre és keddre semmi komoly tárgyalást, nagy odafigyelést igénylő munkát, pláne szerződéskötést. Nem szabadna minden érzelmét elnyomnia. Ez a hét ismét válaszút elé állíthatja. Ikrek Elhárulhat egy nagy akadály, amely miatt eddig nem tudta a legfontosabb tervét megvalósítani. Eljött az ideje a végső nekirugaszkodásnak, hogy végre azt tehesse, azt szerethesse, amihez, akihez igazán kedve van. Rák Nem mindig van' összhangban az, amit mond és amit tesz. Túl sokat ül a gépe előtt még hétvégén is, pedig a történések az emberek között vannak. Oroszlán Az utóbbi időben túlságosan keserűvé és cinikussá vált. Néha még azokat is megbántja, akiket igazán szeret. Végre túl kellene lépnie a múlton, mert ez nehezíti, hogy a jelen pillanatot teljességében és szépségében megélhesse. Ami összetörte a szívét, már elhagyta. Szűz Úgy érzi, némiképp fellélegezhet a munkahelyi gondok nyomasztó súlya alól. Mégis... Valakivel szemben ajánlatos lenne három lépés távolságot tartania! Nemcsak a jelen árnyai kísértik, hanem a múltéi is. Valaki az erejét szívja - ám nem biztos, hogy az, akiről ön gondolja. Mérleg Jobban oda kellene figyelnie a családjára, a magánéletére. Szerelmi gondokat, talán még csalódást is hozhat a hét. A rossz hír, amit kap, azonban kezdete lehet egy kialakuló újnak. Talán csak próbatétel, amin keresztül kell most mennie. Higgye el, hamarosan minden jóra fordul. Skorpió A héten kaphat egy kedvező munkaajánlatot. Azonban ha csak az anyagi hasznot nézi, nem fog tudni jól dönteni. A társkapcsolati problémák már nem söpörhetők a szőnyeg alá. Amit hall, talán elkeserítő, de a megújuláshoz alapot csak a tisztázó beszélgetés adhat. Nyilas Valaki kétségbe vonhatja a rátermettségét a munkájával kapcsolatban. Ez bosszantó, de ne hagyja, hogy az indulatai vezéreljék. Még mindig több a támogatója, mint az ellensége. Meg kellene tanulnia meglátni azt, ami mellett nem lehet elmenni. A kedvese mellett. Bak A közelmúltban változás állt be az életében, kapcsolataiban. Ne fogja fel tragikusan. A változás az élet része, s a bölcsek úgy tartják, hogy semmit sem veszíthetünk el, csak ami nem is tartozik hozzánk igazán. Vízöntő Mártúl van a munkahelyi csatározások nehezén, próbálja már végre pozitívan szemlélni a helyzetét. Persze ez az a stádium, amikor ez fizikai szinten jelentkezhet. Múló gyengeség lehet a következmény, ha nem vigyáz. Akit eddig az ellenségének gondolt, jót akar önnek. Sőt önöknek, talán együtt is. Halak Talán csalódnia kell egy olyan kollégájában, akiben eddig teljesen megbízott. Amit tegnap még megcáfolhatatlan igazságnak gondolt, mára már esetleg csak bolondos illúzió. De azért nem foszthat meg senkit ettől az illúziótól. Hippi esküvőn ment férjhez Natalie portman A Fekete hattyú forgatásán ismerte meg Benjamin Millepied-t Férjhez ment Natalie Portman a múlt szombaton - adta hírül a USA Today napilap. VR-információ Az Oscar-díjas színésznő a ka­liforniai Big Sur városában, egy magánbirtokon zsidó szer­tartás szerint kötött házasságot a francia balett táncos-koreog­ráfus Benjamin Millepied-vel, akivel a Fekete hattyú című filmdráma forgatásán ismerke­dett meg két évvel ezelőtt. A fo­gadás az egészséges életmód, a környezettudatosság, a zsi­dó hagyományok és a bohém franciás hangulat jegyében telt- tudósított a People magazin. Az esküvőn jelen volt a házas­pár 13 hónapos kisfia, Aleph. Portman visszafogottan ele­gáns volt a Rodarte divatház hosszú ujjú, térdig érő, kissé konzervatív menyasszonyi ru­hájában. Hosszú haját leenged­te, fején romantikus vadvirág­koszorút viselt. Az esküvői de­korációt is helyi vadvirágokból készítették, a vacsora pedig kizárólag vegán (minden állati eredetű hozzávalótól mentes) fogásokból állt. A vendégek egy klezmeregyüttes zenéjé­re együtt járták a körtáncot, majd székeken hordozták kör­be az ifjú párt. A vőlegény gyö­kerei miatt a franciás hangulat sem hiányozhatott: esküvői tor­ta helyett színes macaronokból (krémmel töltött francia man­dulás keksz) készült desszert­piramisból vehettek a vendé­gek, akik búcsúajándékképpen vadvirágmagokat kaptak „Mer- ci” feliratú dísztasakokban- tudta meg a Hollyscoop.com. „Az életemet eddig is meg­határozta Franciaország és a francia kultúra szeretete. Már a nevemet is egy francia slágerről kaptam, édesapám imádta Gilbert Bécaud Natha­lie című dalát. 12 évesen pedig Párizsban éltem egy ideig, ami nagy hatással volt rám. A fér­jem is francia, így végre francia Natalie Portman nem zárja ki, hogy akár a francia állampolgárságot is felvegye, oda van a francia kultúráért családom is lehet, amelyre min­dig is vágytam. Nem zárom ki a lehetőségét, hogy akár a fran­cia állampolgárságot is fel­vegyem, ezzel beteljesülhetne édesapámmal közös nagy sze­relmem” - mesélt a színésznő a Madame Figaro című francia lapnak. Natalie Portman - akit so­kan az új Audrey Hepburnként emlegetnek - 30 évesen kar­rierje csúcsára ért, megkapta az Oscart a Fekete hattyú fő­szerepéért. „Mióta az eszemet tudom, színésznő akartam Natalie Portman JERUZSÁLEMBEN született Na­talie Hershlag néven, New Yorkban nőtt fel, jelenleg Los Angeles és New York közt ingá­zik a 31 éves színésznő. CSUPÁN 12 éves volt, mikora Leon, a profi című filmben egy árva kislányt játszva elbűvölte a hidegvérű bérgyilkost (Jean Reno). húszéves korára már forga­tott Woody Allennel, TimBur- tonnel és George Lucasszal. lenni. Az első film, amely óri­ási hatással volt rám és szám­talanszor újranéztem, a Dirty Dancing. Tízévesen kezdtem el meghallgatásokra járni és fura off-broadway darabokban szerepelni. A legjobban azokat a szerepeket szeretem, amelyek komoly kihívások elé állítanak, különben hajlamos vagyok el­lustulni. Nincs egyetlen meg­szabott út, amit be kell járni, hogy színész lehess, mint pél­dául az orvosoknak.” Tanácsot azonban nem tudna adni pá­lyakezdő kollégáinak. „Mindig A harvardon diplomázott pszichológia szakon. A LEGFIATALABB zsűritag a Cannes-i filmfesztivál történeté­ben (2008-ban). A közelebb című film mellék- szereplőjeként megkapta az Arany Glóbuszt és Oscarra je­lölték, de csak hat évvel ké­sőbb a Fekete hattyú főszerepé­ben tudott „duplázni”. érdekli a politika, a demokra­ta párt támogatója. is nagyon szerencsésnek tar­tottam magam. Jól tudom, ilyen siker keveseknek adatik meg ebben a szakmában. A mun­kám minden percét élvezem, de most nincs fontosabb szá­momra, mint a magánéletem. A boldog családi élethez képest minden más felszínes és má­sodlagos a világon” - mondja a fiatal anyuka. Mióta megszületett fia, az öl­tözködésére is jobban odafi­gyel: „észrevettem magamon, hogy nőiesebbé tett az anya­ság. Már nem farmerban és pólóban szaladgálok, felnőtte- sebben is öltözködöm” - mond­ta a Vogue magazinnak. Bár a hétvégén még elragadó meny­asszonyként szerepelt a címla­pokon, pár napra rá megjelent róla egy sokat sejtető, szexi fotósorozat, melyet a Dior leg­újabb bőrápoló kampányához készítettek. Korábban is ő volt a divatház egyik arca, de veze­tő tervezőjüktől, az azóta már elbocsátott John Gallianótól antiszemita megnyilvánulásai miatt elhatárolódott: „sokkol­nak és taszítanak Galliano nézetei. Mivel büszke vagyok Filmjei közül: Leon, a profi (1994) Szemtől szemben (1995) A varázsige:1 love vou (1996) Star Warst: Baljós árnyak (1999) Mindenütt jó (1999) Star Wars It: A kiónok támadása (2002) Hideghegy (2003) Közelebb (2004) V mint Vérbosszú (2005) Star Wars III.: A Sith-ek bosszúja (2005) Párizs, szeretlek! (2006) My Blueberry Nights - A távolság íze (2007) A másik Boleyn lány (2008) Fekete hattyú (2010) Csak szexre kellesz (2011) zsidó származásomra, semmi­lyen módon nem akarok kap­csolatba kerülni vele. Szörnyű megjegyzései azonban felhív­ják a figyelmünket arra, hogy továbbra sem hagyhatjuk szó nélkül ezeket a rettenetes elő­ítéleteket, és tennünk kell el­lenük” - idézte őt a New York Times. A Dior-ruháknak azonban továbbra is nagy hódolója: „ha egy vintázs darabot viselek, iz­gatja a fantáziámat, vajon kik hordhatták előttem ezt a ru­hát. Olyan, mintha belépnék az élő történelembe,, a ruhákon keresztül szinte látom magam előtt a különféle történeteket.” Az idei Oscar-gálán például egy 1954-ben készült vörös alapon fekete pöttyös, klasszi­kus nagyestélyit viselt, melyet maga Christian Dior tervezett. Egy gyűjtői kollekcióból kapta kölcsönbe a különleges ruhát, amely 50 ezer dollárért kelt el, miután Portman átadta benne a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart a francia Jean Du- jardinnak. „Elsőre megdöbbentő volt, mikor vadidegenek odajöttek hozzám az utcán, és gratulál­tak az eljegyzésemhez Benjá­minnál.” A környezet figyelme sokszor zavarba is ejti őt: nem­rég egy Los Angeles-i vegán étteremben kifizette az összes vendég számláját, mivel kis­fia csillapíthatatlan sírásban tört ki, és lelkifurdalást érzett, amiért ez zavart másokat evés közben. Mikor kötik be a fejét? Tóth Gabi Ez a szerelem csak jót tett neki Molnár Anikó egyedül van, mégis boldog Tóth Gabi a barátai szerint még talán soha nem volt olyan bol­dog és kiegyensúlyozott, mint mostanában. A vagány, bele­való énekesnő csak akkor len­ne még boldogabb, ha szerelme megkérné a kezét... Ezt is kevesen gondolták volna Tóth Gabiről: a vagány énekesnő olyan boldog szerel­mével, a focista és modell Rosz- tovics Dáviddal, hogy szívesen feleségül is menne hozzá minél előbb.- Nagyon sokat köszönhe­tek Dávidnak, hiszen mellet­te teljesen nyugodt az életem. Ráadásul olyan szinten sike­rült megváltoztatnia az érték­rendemet, ami csak jót tett nekem - nyilatkozta az énekes­nő. Persze, ahogy Gabi nevetve mondta, a lánykérés nem lesz egyszerű eset, merthogy iga­zi vidéki lányként először még az összes felmenőjétől is meg kéne kérni a kezét... Persze ez csak vicc, a gyerekvállalás vi­szont nincs a közeljövőre szóló tervei között, mert egyszerűen még nem érzi magát elég érett­nek az anyaszerepre. Igaz, első hallásra többen nyilván csak legyintenek a hírre, hisz Gabi nem először - és nem Dávidról - mondja ezt, hiszen ugyanígy beszélt akkor is, amikor Judy hajdani szerelmével, Rolival élt együtt. Ám a látszat csal! ■ K. V. Az énekesnő boldog a szerelmével- két évvel ezelőtt nem voltam jó passzban. Nem találtam itt­hon a helyem, értelmetlenül szerepelgettem újságokban, abból pedig nem lehet megélni. Barátaim, akik Amerikában él­nek, már többször hívtak, hogy próbáljak kint szerencsét. Azt vettem észre, egyre csak men­nek az évek, és én ott fogok állni ’40 évesen, nem tartok se­hol, és még világot sem láttam. A pánikbetegségem már addig fajult, hogy mindennapossá váltak a tünetek. Ma már a na­pi három bogyó helyett csak másfelet veszek be. Magabiz­tosabb vagyok, mert végre van egy jó szakma a kezemben. Kislánykorom óta csodáltam a maszkmesterek munká­ját, így gondoltam, kitanulom a filmgyártás központjában. Először a sminkelés alapjait sajátítottam el. Mikor ráérez- tem, hogy jó a kézügyességem, belevágtam a maszkmesteris­kolába, így profi szinten is sze­reztem képesítést. Szerencsére nekem nem kellett fizetnem albérletet, az összegyűjtött pén­zemből a tanulásomat finanszí­roztam. Nem pasizni mentem ki külföldre. Most kezdek el itthon élni, barátokkal találko­zom, és belevágtam az edzésbe, fogyókúrába. Bár 36 éves va­gyok, még nem tervezem a csa­ládalapítást. Sok más feladatom van még az életben. ■ B. B.

Next

/
Thumbnails
Contents