Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-08-12 / 30. szám

SZTORI - APRÓHIRDETÉS 2012. AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP Egy cseppet sem keserű életpálya életút Neve világszerte összefügg a minőséggel, és valódi védjegynek számít Menekülés a szocializ­mus és az államosítás elől, amerikai diploma, majd Olaszországban és Magyar- országon is újraindított csa­ládi cég - regénybe illő for­dulatokat tartogatott Zwack Péter számára az élet. A va­sárnap elhunyt üzletember a politikába is belekóstolt. VG-összeállítás Zwack János, egy 19. század­ban alapított, nemzetközi hírű, több mint 200 terméket gyártó családi szeszgyár negyedik ge­nerációs tulajdonosa egy orosz katonai járművön menekül Bu­dapestről, zsebében az Unicum eredeti receptjével. Huszonegy éves fia, a joghallgató és ifjúsági teniszbajnok Péter ugyanekkor Trieszt felé indul. 1948-at írunk, az épülő szocialista-szovjet rendszer által külföldre kény- szerített apa és fia másfél évvel később találkozik New Yorkban. A gyógynövényekből ké­szülő, titkos receptű Unicum- amit egyébként jóval a hiva­talos cégbejegyzés előtt, még 1790-ben talált ki II. József ud­vari orvosa, bizonyos Zwack úr - ekkorra már jól bejáratott márkanév, így a szocialista ál­lam a család emigrálása után elkezdi gyártani - aligha meg­lepő módon magáénak mondva- az eredeti receptet és jogokat. Némi pereskedés után végül külföldre ezen a néven nem szállítanak. Közben Zwack Pé­ter - amerikai közgazdasági diplomával és állampolgárság­gal a zsebében, amerikai szesz­ipari cégeknél szerzett vezetői és tulajdonosi tapasztalatával- apjával együtt Olaszországba költözik, ahol a család a hatva­nas évek közepén újrakezdi az Unicum gyártását. A cégveze­tésbe 1970-ben lép be, 1986- ban már ő köti a licencszerző­dést az osztrák Gürtler AG-val Zwack likőrök gyártására. A magyarországi rendszer- váltás után családostul haza­települ. Előbb üzlettársával, .Gyermekei és a család tisztelete végigkíséri életútját' Emil Underberggel 1989-ben megalapítja a Zwack Unicum Budapest Kft.-t, majd megvá­sárolják a Budapesti Likőripari Vállalatot (BULIV), azt a céget, amely a szocialista időszak­ban gyártotta a „nem eredeti” Unicumot. Ezzel megszületik a Zwack Unicum Rt., melynek többségi tulajdona Zwackék ke­zében marad. Az Unicum mel­lett a Hubertust is gyártó cég 1993-ban megy tőzsdére. Közben Zwack Péter beleveti magát a civil üzleti és a poli­tikai életbe is: közvetlenül a rendszerváltás után a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapít­vány kuratóriumának elnöke, 1998-ban a Magyar Vállalko­zói Szalon elnöke,, közben öt évig a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke. A kétezres évek elején a Vállal­kozók Országos Szövetségének soros elnöke, elnökségi tagja. 2000-ben a Zwack a Pickkel, a Herendivel és a Tokaj Kereske­dőházzal együtt megalapítja a Hungaricum Klubot. A marke­tingkezdeményezés célja, hogy a magyar termékekre irányít­sák a figyelmet. 2002-ben, majd 2004-ben az Év Vállalkozójának választották. Hasonlóan szerteágazó Zwack Péter politikai karrierje is: 1990- ben kinevezték Magyarország washingtoni nagykövetévé, de egy évvel később visszahívják. 1992-ben a Liberális Polgári Szövetség-Vállalkozók Pártja elnöke lesz, 1994-ben SZDSZ- Fidesz-agrárszövetségi jelölt­ként indul Kecskeméten, és jut az Országgyűlésbe. 1998-ban a Szabad Demokraták Szövetsége által támogatott független kép­viselőjelöltként már nem sikerül ugyanez, ám közben szorosabb­ra fűzi a kapcsolatot a párttal: előbb az országos tanács, majd ennek elnökségi tagja, 2000-től ügyvivő. 2002-ben országos lis­Zwack Péter 1927-BEN született Budapesten. A második világháború után az Egyesült Államokba emigrált, lediplomázott. 1972-ben Olaszországba költö­zött, itt indította újra a Zwack Unicum gyártását. 1988-ban Magyarországra köl­tözött, a Zwack Unicum Nyrt. elnöke volt 2008-ig. 1990 És 1991 között Magyar- ország washingtoni nagykövete. 1994 És 1998 között és 2002- ben országgyűlési képviselő. Első házasságából öt, máso­dik házasságából két gyerme­ke van. tárói bejut a parlamentbe, de fél évvel később lemondott mandá­tumáról. 2010-ben nem újítja meg párttagságát. Az üzletember támogatója volt a kábítószer elleni felvilá­gosító tevékenységet folytató DADA Alapítványnak, parla­menti tevékenységének köz­pontjában a feketegazdaság el­leni küzdelem volt. 1995 és 1997 között a Kos­suth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja volt. 1999-ben az Olasz Köztársaság Becsületrendjének lovagja kitüntetést kapta meg. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kö­zépkeresztjét (polgári tagozat). 2008-ban Budapest Díszpolgára címmel tüntették ki, 2011-ben pedig az Ernst and Young „Az év üzletembere”- Példakép” díj­jal. Utóbbi bírálói indoklásában az áll: „Az üzletember tevékeny­ségét egész életében alapvetően meghatározták a családi érté­kek és a hagyomány tisztelete. Dédapja receptjét őrizve, azt ha­tárokon átmentve mára valódi hungarikumot teremtett. Neve világszerte összefügg a minő­séggel, és valódi védjegynek számít iparágában. Tevékeny­sége, személyes integritása el­ismert üzletemberré és vezetővé tette. Gyermekei és a család tísz- telete végigkíséri életútját, mely- lyel követendő példát állít a jövő nemzedékei számára.” Mérföldkövek 1989-ben Zwack Péter vegyes vállalatot alapított a Budapes­ti Likőripari Vállalattal (BULIV): Zwack Unicum Bu­dapest Likőrgyár és Kereske­delmi Kft. néven. 1991-ben a privatizáció kere­tében üzlettársával, Emil Un­derberggel visszavásárolta a család egykor elkobzott tulaj­donát. A Peter Zwack & Con- sorten privatizálta az akkor 13 üzemmel és 1300 dolgozó­val rendelkező Budapesti Li­kőripari Vállalatot, így Ma­gyarország legnagyobb sze­szesital-gyártója és -forgalma­zója lett. 1992 szeptemberében a cég részvénytársasággá alakult. 1993 májusában ezerforintos névértékű részvényekkel tőzs­dére lépett a cég. 1995-96-ban új egységet épí­tett a BULIV-val együtt meg­vásárolt kecskeméti pálinka­főzőben. Zöldmezős beruhá­zás keretében létesült a Zwack Kecskeméti Pálinka Manufak­túra modern gyümölcsfeldol­gozója, erjesztője és főzdéje. 2004- ben technológiafejlesz­tészajlott a kecskeméti gyü- mölcspálinka-főzdében. 2005- ben Dunaharasztiban elkészült a vállalat termelésé­nek 90 százalékát biztosító két palackozó gépsor. 2012-ben, ma a Peter Zwack & Consorten HAG a Zwack Uni­cum Nyrt. főtulajdonosa: a ki­bocsátott névre szóló törzs- részvények 50 százaléka + 1 részvény van a tulajdonában. A társaság tulajdonosi jogait a Zwack és az Underberg csa­lád együtt gyakorolja. A diageo csoport holland le­ányvállalata, a Diageo Hol­dings Netherlands B.V. 26 szá­zalékkal részesedik a Zwack Unicum Nyrt.-ben, amely kizá­rólagos magyarországi forgal­mazója a Diageo Plc. és a Moét-Hennessy termékeinek is. így a saját prémium már­kák mellett (Unicum, Fütyü­lős, Vilmos), világmárkák szí­nesítik a Zwack portfóliáját. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS INGATLAN Ipolytölgyesen (Pest m.) tornácos, 2 szobás, komf. cs.ház, üdülésre, gazdálkodásra is (istálló, ól, szántó) alkalmas 3.900 osztható telken ea. 10 mFt 0670/414-3711---------------------------------------------------------- *30290* Ki skunhalason 26 ha szántó tanyával eladó. 06-20/9370-275---------------------------------------------------------- *30313* GÉ P Eladó: hidraulikus élhajlító 3000/100 1,9 millió Ft; élhajlító 4000/801,3 millió Ft; lemez­olló 3000/16; lemezegyengető 3000/40; lemezlecsévélő; Soyer csaphegesztő, átmé­rő 22 mm; gyökölők-élgyalu 12 fm-es; CNC szögvas-megmunkáló gépsor; megmunkáló­központ CHIRON FZ12S; tárcsás daraboló; fémtárcsás fémfűrészek; csúcs nélküli köszö­rű; excenterprések: 2 db 400 tonnás, 1 db 63 tonnás; automata menetfúrógép M20-IG; T-hor- nyos gépasztalok: öntvény 4000x1700x400 mm; forgó gépasztal átmérő 3100 mm, teher­bírás 60 tonna; híddaruk 10-5 tonnás; targon­ca, gázzemű 1,6 tonnás; porfestő technológia kompletten; raktári állványok, raklapos táro­lásra; műanyag fröccsöntő gépek; öntödei ko- killák; hajtóművek; dezintegrátor; hidraulikus tápegységek; szivattyúk; ventilátorok; indító ellenállások; faipari szalagfűrész; szállítócsigák; futómacskák, www.telkesgep.hu Hétvégén is! 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30314* La ssújármű, M24 Multicar 5 év műszakival és NDK dömper eladó. 06-30/389-7871---------------------------------------------------------- *30306* Hi draulikus prés, LVD gyártmány, 400 tonnás eladó. Irányán 8,3 millió Ft nettó. Hétvégén is! 20/9726-425.---------------------------------------------------------- *30314* Mu lticar motor, 2 hengeres, felújított, TZ4K-ba is és 24 V-os nagy Dutra őnindító PÁL eladó. 06-30/389-7871---------------------------------------------------------- *30306* Víz sugárvágógép, 2009. évi gyártású, 4000x2000 mm; láng- és plazmavágó 2007. évi, 3000x2000 mm eladó. Hétvégén is! 06- 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30314* JÁ RMŰ Jawa 250 cm^ restaurálva, érvényes műszaki­val tulajdonostól eladó. 06-70/935-4225.---------------------------------------------------------- *30307* ME ZŐGAZDASÁG Árpát, búzát, kukoricát vennék! Kp.-fizetés! 06-20/234-6261.---------------------------------------------------------- *30303* Id ei és tavalyi kör- és nagy kockabála fűszénát vásárolok. 06-30/3821-075---------------------------------------------------------- *30319* Ku koricát vásárolnék. 06-30/3700-207----------------------------------------------------------- *30315* Lu cernamag eladó, 600 Ft/kg, 2 db 516-os kombájn üzemképesen típusváltás miatt eladó. 06-20/4476-016---------------.------------------------------------------- *30309* MADÁRRIASZTÓ „műsas" Ára: 15.000 Ft T: 06-30/9467-970 www.madarriaszto.hu---------------------------------------------------------- *30167* Ne mes bodzát vásárolunk! Vecse-Frucht Kft. Tel.: 06-20/269-8606---------------------------------------------------------- *30292* ÁL LÁST KÍNÁL Egyedülálló férfit keresek állatgondozásra. La­kást biztosítok. Érd.: 06-30/299-3165---------------------------------------------------------- *30310* Ju hászt keresek. Tel.: 20/200-7173 ---------------------------------------------------------- *30317* Né metországba és Svájcba keresünk németül beszélő munkatársakat a következő terű letekre: bankszektor, informatika, egészségügy, vendég­látás, építőipar. Jelentkezés és bővebb informá­ció: www.workinvest.eu---------------------------------------------------------- *30244* Ta nyára dolgozót keresek! 06-70/276-1724----------------——--------------------------------- *30316* Ve ndéglős, szakács, pincér, cukrász, bolti el­adó, boltvezető tanfolyam indul. 1:70/637-4750 www.minervakft.hu---------------------------------------------------------- *30287* Ny ugdíjas nő társat keres 69-71 éves korig, olyat aki nem családfüggó, egyedül élő és sza­vahihető ember. Tel.: 06-70/225-0428---------------------------------------------------------- *30312* UT AZÁS Balatonbogláron a szabad strandtól 400 m-re apartmanok, szobák kiadók, SZÉP Kártyával is! 20/344-4416 www.simplyszallo.hu------------------------------;--------------------------- *30103* Ba latongyöröki üdülőház kiad 2-3-4 ágyas, te­raszos szobákat fürdőszobával, 3000 Ft/fő/éj + üdülőhelyi díj. Reggeli lehetőség! Érd: 83/346- 329----------------:----------------------------------------- *30186* Üd üljön Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a csa­ládias Székely Panzióban! 06-66/361-015---------------------------------------------------------- *29925* Üd üljön kellemes környezetben a Balaton­nál a Bogiári Kollégiumban. Európai színvonal, magyar árak, gyönyörű park, sportpálya, konditerem, szauna várja Önt! Étkezés légkon­dicionált étteremben, svédasztalos reggelivel. Elhelyezés 3 és 2X3 ágyas galériás szobák­ban. Minden szobában fürdő, WC van. Üdülési csekket, SZÉP kártyát és Erzsébet utalványt elfogadunk! Érd. Szabóné Molnár Bernadett 06/30/9375250. www.boglarikollegium.hu , detti@boglarikollegium.hu--------------------------------------------------— *30189* PÉ NZPIAC Befektetői csoportnak keresünk tőkehiányos vállalkozásokat, projekteket. Tel.: 70/334-7538---------------:-----------------------------,----------- *30299* Hi telproblémák megoldása, államilag támoga­tott hitelek, Széchenyi (agrár is). Tel.: 70/334- 7538---------------------------------------------------------- *30299* ÁL LAT Tehenek, borjak eladók. 06-70/276-1724---------------------------------------------------------- *30316* Vi llanypásztorok, kutyariasztók, kártevő­riasztók 14.500 Ft-tól. Utánvéttel is! Tel: 06-30/214-7677, 06-30/226-5329. www.villanypasztorok.hu---------------------------------------------------------- *30105* SZ OLGÁLTATÁS Ablakszigetelés garanciával. 06-20/3747956---------------------------------------------------------- *29722* Mo dern kutatások eredményei a esi, belső erő, életerő ismertetésére. Energia tan megtanítása. Pécs. 06-20/298-3585---------------------------------------------------------- *30308* A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! BIDÉT ÁTALAKÍTÁS NÉLKÜL TÖBBFÉLE KIVITELBEN! INTEREX KFT. www.interex.hu interex@interex.hu KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN! Aszfaltozás garanciával! Járdák, udvarok, kocsi­beállók, telephelyek. 30/580-6972---------------------------------- ‘ 30143* VE GYES Csapda eladó, kártékony állatok (patkány-me­nyét) elfogására alkalmas: 06-20/448-4588---------------------------------------------------------- *30270* Mi nden típusú hegesztőgépet állagától füg­gően, targoncatöltőt és esztergát veszek. Tel.: 06-20/270-4684---------------------------------------------------------- *30318* Ór áshagyatékot, 91-95-ig 200 Ft-ost és régi pénzeket/aranypénzt is/ veszek. Tel.: 20/3930- 115---------------------------------------------------------- *30318* Sá rközi lapok eladók: 105 cm x 105 cm, 70/945-9460.----------------------------------------------------------- *30314* Textil porzsák minden porszívóhoz és takarító­géphez.+36-20/585-3524---------------------------------------------------------- *29719* Egé szség Házi ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyá­szati eszközök harmadáron. 0670/5376682---------------------------------------------------------- *29680* Po tencia növelő-gyógynövényekből, mellék­hatás nélkül. Ár 5000 Ft. Tel: 0620/5853524---------------------------------------------------------- *29720* RU HÁZAT_______ HASZN ÁLT holland és német ruha, kedve­ző feltételekkel házhoz szállítva is, eladó! +3630/413-0147 *29742* KÖNYV Antikvár felvásárlóközpont vásárol régi könyvet könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 0630/877-1460, (munkaidőben: 06-1/787- 9282).---------------------------------------------------------- *29764*

Next

/
Thumbnails
Contents