Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)
2012-08-02 / 180. szám
4 EGYHÁZI TÜKÖR 2012. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK Mindenkinek segíteni akar kitüntetés Mögötte áll a képviselő-testület, s sokan mások is m Tumpek Ferenc észreveszi az apró örömöket is, neki minden szép, tudja, a borús idő után kisüt a nap HÍRSÁV Evangélikusokhoz mentek a reformátusok siMONTORNYA A német evangélikus testvérgyülekezet meghívására Untersteinach- ba utazott Lőrinczi Károly lelkipásztor vezetésével 17 simontornyai református hívő. A vendégek egy hetet töltenek a gyülekezetnél, családoknál laknak és a kirándulások mellett több közös istentiszteleten vesznek részt. ■ V. L. Havas Boldogasszony búcsú a Havihegyen Pécs Augusztus 4-én, szombaton 18 órakor kezdődik a búcsúnyitó litánia, 19 órakor a püspöki szentmise, 20 órakor görögkatolikus szentliturgia. Éjfélkor szentmise lesz az elhunyt zarándokokért. Augusztus 5-én, vasárnap 8 órakor indul a Szent Ágoston térről a körmenet a Havihegyre. Kilenc órakor szentmise lesz horvát nyelven, 10 órakor pedig német nyelven, 11.30-kor szentmise. Délután 17 órakor kezdődik a búcsúzáró szentmise újmisés áldással. ■ Gy. M. Cikón felújították a „Kő Mária” kápolnát cikó Egy - nevét elhallgató - szakember rendbe tette a falu határában lévő, elhanyagolt „Kő Mária” kápolnát. Kivágta az építményt eltakaró bokrokat, kicserélte a cserepeket, újravakolta és -meszelte a kápolnát, majd betonból támfalat is épített. A támfalhoz a betont, illetve a lapokat, valamint a segédmunkák elvégzéséhez két munkást az önkormányzat biztosította. ■ H. I. A felújított „Kő Mária" kápolna Ha valamit csinál, azt teljes mellszélességgel teszi, igyekszik mindenkinek segíteni Tumpek Ferenc. Önzetlenül, szeretettel szolgálja a paksi katolikus egyházközséget is, amelynek gondnoka. Munkájáért minap egyházmegyei kitüntetést kapott. Vida Tünde- Semmi mást nem csináltam, mint hogy tettem a dolgomat, szép csendesen. Viszont nagyon jól esik, hogy valakik ezt észrevették - reagál a dr. Udvardy György megyés püspök által adományozott kitüntetésre Tumpek Ferenc. Tősgyökeres paksi, hívő katolikus családba született, hat testvér közül utolsóként. Egyik bátyja bencés szerzetes volt. Ő maga kőműves, de pályája felénél váltott: kazánfűtőként dolgozott nyugdíjazásáig, 2001-ig. Ez nem jelend azt, hogy teendő nélkül maradt volna, felesége egy élelmiszerüzletet üzemeltet a lakótelepen, ebben természetesen szerepet vállal annak ellenére, hogy - saját bevallása szerint - a kereskedelemhez nem sokat ko- nyít. Egy fiuk, egy lányuk, négy unokájuk van. A paksi egyházközség képviselő-testületének tagja 1985-ben, gondnoka 2001. január elsején lett. Ezt azzal érdemelte ki, hogy ha valamilyen megmozdulás volt - elsősorban munka ő mindig ott volt Amikor észrevették, meghívták tagnak a képviselő-testületbe. Úgy hírlik, ha segítséget kémek tőle, soha nem mond nemet, rá mindig lehet számítani. Ha nem üyen lenne, nem lenne 21 éve tagja az önkormányzat szociális társadalmi bizottságának, amely különféle- például fiatal házasok letelepedését segítő - támogatásokról dönt.- Vagy csinálok valamit, vagy nem - indokolja egyszerűen, hozzáfűzve, hogy amire vállalkozik, azt mindig teljes mellszélességgel teszi. Az egyházmegyei kitüntetés kapcsán megjegyzi, hogy ez nem egyedüli érdeme, hanem csapatmunka eredménye. Mögötte áll az egész képviselő-testület, s persze olyanok is, akik nem tagjai a grémiumnak. Hogy mégis mi a gondnok feladata? Van a két templom, a két temető, azoknak két-két kápolnája, ezek állagmegóvása, karbantartása, rendben tartása, karácsonykor a díszítés, a perselypénzek számbavétele, sorolja. Mint Tumpek Ferenc mondja, mindig hallja, hogy az egyház ennyit kap, meg annyit, szent Péter és Pál apostolokra emlékeztek Pécsett a Bazilika búcsúnapján. Az ünnepi szentmisét dr. Udvardy György megyés püspök celebrálta. A szertartás végén kitüntetésben részesítette azokat, akik hosszú évtizedek óta szolgálják egyházközségüket. Az egyházmegyei kitüntetés hetedik éve hagyomány: a javaslatokat a pléezért fontosnak tartja elmondani, hogy a helyi egyházak önfenntartók, bevételi forrásuk az egyházközségi hozzájárulás és a perselypénz, illetve „jámbor, jószívű” vállalkozók adománya. Ebből kell gondoskodni arról, bánosok fogalmazzák meg, amelyek ezt követően kerülnek a megyés püspök elé elbírálásra. Idén tizenegyen kaptak ilyen kitüntetést karitatív munkájukért, amellyel - időt, fáradságot nem kímélve - önzetlenül, szeretettel szolgálják közösségüket. Köztük van Tumpek Ferenc, a paksi egyházközséggondnoka is. hogy ki legyen takarítva a templom, az oltáron égjenek a gyertyák, működőképes legyen az orgona... Fizetni kell egész évben a közüzemi számlákat, fenntartani a plébániát. A kérdésre, hogy amióta képviselőként, gondnokként részese az egyház- község mindennapjainak, mi volt a legnagyobb eredmény, azt mondja, számára a legapróbb dolog is ugyanannyit ér mint a nagyok. Egyéb tekintetben is elégedettség jellemzi, amit jelez az is, hogy a koráról - 71 esztendős - azt mondja, ez a legszebb kor, hiszen annyi öröm éri. S, hogy mire gondol? Apró örömökre, arra például, ha két-három borús nap után kisüt a nap. - Aki az apró örömöket észreveszi, annak minden szép - vallja. Az idén tizenegyen kaptak ilyen kitüntetést Udvardy György változásokat rendelt el az egyházmegyében dr. udvardy György pécsi megyés püspök 2012. augusztus 1-jével személyi és területi változásokat rendelt el a pécsi egyházmegyében. Ezek közül alább azokat ismertetjük, amelyek Tolna megye közigazgatási területét érintik. Dallos Tamás diakónus Szek- szárd-belvárosba kerül egész éves lelkipásztori gyakorlatra. Máger Róbert paksi káplán a Pécsi Székesegyházba kerül káplánnak, valamint a megyés püspök kinevezte püspöki szertartónak. Vida Zsolt pécs-gyárvárosi káplán Paksra kerül káplánnak. Dr. Keresztes Pál paksi plébános Szigetváron lesz plébános. Csősz István kanonok, címzetes prépost, esperes, mohácsi plébános Paksra, Bukovics István aparhanti plébános Szajkra, Ma- tis Géza nagynyárádi plébános Aparhantra kerül plébánosnak. Kovács Ferenc döbröközi plébános Nagynyárádra, Kürtösi Krisztián máriagyűdi plébános Döbröközre, Váradi János nagy- mányoki plébános Egerágra kerül plébánosnak. Bagi Sándor esperes, faddi plébános Nagy- mányokra, Rostás Jenő István címzetes apát, dombóvári plébános Faddra kerül plébánosnak. Serban Mihai zombai plébánost visszaengedte saját főegyházmegyéjébe. Németh Antal újpetrei plébános Zombára kerül plébánosnak. Reusz József ka- kasdi plébánost visszaengedte saját főegyházmegyéjébe. Dr. Gál Péter bogádi plébános Kakasdra, Kincses Tibor regö- lyi plébános Sióagárdra kerül plébánosnak. Benchea Celestin gyönki plébániai kormányzó Szentlászlóra kerül plébániai kormányzónak. Bodor Kornél simontornyai helyettes plébánost ugyanott plébánosnak nevezte ki. Szabó Oszkár vásárosdombói plébániai kormányzót ugyanott plébánosnak nevezte ki. További intézkedésig a paks-dunakömlődi plébániát Dunaföldvár-belvárostól Paks- hoz, a lengyeli plébániát Döb- rököztől Aparhanthoz, a gyönki lelkészséget Pincehelyhez, a szakályi plébániát Regölytől Hőgyészhez, a regölyi plébániát Tamásihoz, a bonyhád-major si lelkészséget Bonyhádhoz, a Dombóvár I. plébániát a Dombóvár II. plébániához csatolta oldallagos ellátásra. ■ Már tizedszer táboroztak Kisszékelyen nyaralás A szép környezetben fekvő kisközség lakói szinte lesik a kívánságaikat A Tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola 42 tanulója tartalmas hetet töltött a festői szépségű üdülőfaluban. Kollárné Illés Gabriella pedagógus elmondta, 12 nyáron vezetett már tábort, ebből mindössze kétszer voltak máshol. Mióta rátaláltak erre a helyre, azóta mindig ide jönnek, immár tizedszer. Le a kalappal a csodálatos környezet, a fogadtatás előtt, fogalmazta meg rövid véleményét, majd hozzátette: Keresztes László polgármesterrel az élen szinte lesik kívánságaikat. A falu lakosai szeretettel, segítőkészséggel fogadják őket, szinte már hazajárnak. Noha nem Jutott idő a különböző versenyekre is 3 bejegyzett cserkész szervezetként működnek, a tábori élet az ébresztőtől a takaródéig mindenben hasonlít hozzá. Ä foglalkozások a közösségi életre nevelést szolgálják, a rend, a fegyelem az elsődleges, de jut idő a szórakozásra, versenyekre, mindenre, ami ebben az életkorban szükséges. A régi játékok, a méta, az éneklés, gitározás, a bátorságpróba, az akadályverseny és a közös munka tette még színesebbé az egyhetes tábori életet. Kollárné kiemelte az üdülőfalu központjában található horgásztó nagyszerűségét, valamint a falut övező erdő megnyugtató csendjét, jó levegőjét. A gyerekek a Kisszéke- lyi horgászegyesület elnöke, Mezősi István és egy hozzáértő szülő segítségével egész héten horgásztak, sikerült annyi halat fogniuk, hogy abból egy vacsorát készíthettek. Ez hatalmas élmény volt a gyerekek számára, akárcsak a mindennapi strandolás, fürdés a minden igényt kielégítő medence kellemes, hűs vizében. A gyerekek nehéz szívvel, azzal búcsúztak, hogy jövőre ismét visszajönnek. ■ Varga L. ■ A gyerekek azzal búcsúztak, jövőre ismét visszajönnek Búcsú Szekszárdon Az elmúlt csütörtökön, Szent Anna ünnepnapján este hat órakor a Remete kápolnában Bacsmai László szekszárdi plébános mutatta be a búcsú szentmisét. A hívek a Béla király térről, a belvárosi templom elől autóbusszal utaztak a város szélén, szép környezetben álló műemlék kápolnához. A szentmise előtt rózsafűzért Imádkoztak f f i I < I t 4