Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)

2012-08-01 / 179. szám

2012. AUGUSZTUS 1„ SZERDA 2012 LONDON 11 Kettőből két vereség a pólócsapat vízilabda A legutóbbi három olimpián sorozatban győztes magyar vízilabda-válogatott 11-10-re kikapott a második mérkőzésén Montenegró válo­gatottjától. A csapat éppen úgy tíz gólt lőtt, mint a szerbeknek, de megint többet kapott, igaz, csak eggyel. Ezzel együtt ne­héz helyzetbe került, mert két forduló után nincsen pontja, s mert az amerikaiak például le­győzték a Fekete-hegy pólósait. Tudtuk, hogy nehéz lesz: 13 hónapon belül játszott a válo­gatott világ- és Európa-bajnok- ságon is a montenegróiakkal. Tavaly, a sanghaji vb nyitó fordu­lójában 11-10-re nyert Kemény Dénes együttese, de az utolsó negyed előtt még 9-7-re az ellen­fél vezetett. Idén az eindhoveni kontinensbajnokságon 14-13-ra a montenegróiak győztek. ■ Csütörtökön a Kovács István vezette románok ellen már kötelező a győzelem. A londoni medencében egy­szer sem állt nyerésre a magyar csapat, végig loholt az ellenfél után. 0-1, 2-2, 2-4, 5-6, 5-8, 8-9,10-11 volt az eredmény ala­kulása. A legrosszabbul a har­madik nyolc perc elején állt a szénánk, akkor három góllal is vezettek a montenegróiak. A zá­ró negyed előtti 8-9 a sanghaji mérkőzést idézte, de most nem sikerült a fordítás. „Lényegesen jobban játszot­tunk, mint a szerbek ellen, de az eredményjelző az igazságot mu­tatja” - mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány. - Megint elkerülhető gólokat kaptunk, nem a tíz lőtt gól kevés, hanem a tizenegy kapott sok. Még nincs semmi veszve, a most a követke­ző mérkőzésre kell koncentrálni, a románok ellen. B CSOPORT, 2. FORDULÓ Montenegró-Magyarország 11-10 (2-2,4-3, 3-3, 2-2) Vízilabdacsarnok, 5000 né­ző, vezette: Borrell (spanyol), Flahive (ausztrál). Magyarország: Szécsi Zoltán - Kiss Gergely, Madaras Norbert, Hárai Balázs 2, Varga Tamás, Biros Péter 3, Kásás Tamás 1. Csere: Nagy Viktor (kapus), Varga Dénes, Hosnyánszky Norbert 1, Szívós Márton, Varga Dániel 2, Steinmetz Ádám 1. ■ Lékai és Mikler nagy napja kézilabda A második játékrészben fordított a magyar válogatott A második félidőben felül­kerekedve fontos győzelmet aratott a férfikézilabda-válo­gatott a dél-koreaiak ellen. Dénes Tamás „Ennél csak nehezebb mécs­eseink lesznek” - gondoltuk a dél-koreaiak elleni találko­zó előtt. A „halálcsoportban” az előzetes számolgatások szerint az ázsiaiak tűntek a leggyengébbnek, ráadásul va­sárnap simán kikaptak a ma­gyarok következő, csütörtöki ellenfelétől, a horvátoktól. Fokozhatta a magyarok önbi­zalmát, hogy jól ment nekik a játék június elején, a veszpré­mi edzőmérkőzésen a dél-ko­reaiak ellen. Gyors gólváltásokkal kezdő­dött a mérkőzés, Mocsai Lajos együttese 6-4-re vezetett. Ám a macedón játékvezetők által engedett kemény játékban jól érvényesült a dél-koreaiak ag­resszivitása: a 22. percben 7-6- ra vezettek. Fokozta kínjainkat, hogy az első félidő második fe­lében kritikán aluli volt a ma­gyar válogatott támadójátéka, illetve helyzetkihasználása, Vadkerti Attila a játékrész utol­só perceiben egy 11 percen át tartó magyar gólcsendet tört meg. Még szerencse, hogy Mik­ler Roland ihletett formában vé­dett. Ez volt az oka annak, hogy miközben Mocsai Lajos játéko­sai mindössze hét gólt lőttek 30 perc alatt, az ellenfél „csak” két góllal vezetett az első játékrész vége után. A másik oldalon is remek kapusteljesítményt lá­tott a csarnokban hangban túlerőben lévő magyar tábor: Pak Csan Jung 56 százalékkal védett. A második félidőben sokkal jobban koncentrált a magyar csapat, Mikler Roland pedig egyenesen remekelt a kapu­ban. A legjobb pillanatokban védte a legnagyobbakat, sőt gyors egymásutánban két he­test is kiszedett. Ugyancsak lendített a csapat játékán, hogy a korábbinál nagyobb szere­pet kapott Lékai Máté, akinek gyorsasága és kreativitása ha­tásos ellenszere volt az alacso­nyabb termetű dél-koreaiak gyors lábmunkájának. A jelek szerint idő kellett ahhoz, amed­Nagy László ezúttal is felettébb szigorúan őrizte ellenfelét. Ezúttal dél-koreai ellenfele bánta a férfias ölelést. dig a magyar játékosok hozzá­szoktak ahhoz, hogy az ellenfél mindenhonnan mindenhova odaér, hogy szinte nincs tiszta lövőhelyzet a belső posztokról, mert a dél-koreaia­ké talán az egész mezőny leggyor­sabb csapata. A második fél­időben a magyar válogatott a játék egyetlen elemében maradt alul csak a dél-koreaiakkal szem­ben - de ez az egész meccsre is igaz. Az ázsiaiak 19 góljá­ból nyolc átlövésből született, Az utolsó perc­ben Lékai előbb labdát szerzett, majd belőtte az utolsó gólt. mi csak három gólt lőttünk a kilences környékéről. Ugyan­akkor a beállós posztjáról elért gólokat tekintve 6-0 volt a ma­gyarok javára az eredmény. Kellett a siker­hez Mocsai Lajos taktikai húzása is: nagyon jól bevált a kétirányítós rend­szer, Császár Gá­bor és Lékai Máté is kitűnően játszott. Lékai volt egyébként a magyar csapat legeredményesebb játékosa: öt gólig jutott, ő lőtte az utolsó ta­lálatot is. Nehezen kiismerhető volt a dél-koreaiak játéka „A koreaiak játékstílusát Euró­pában nem lehet modellezni, és igazából a meccs alatt kell ész­revenni azokat a dolgokat, ami­ben jobbak tudunk lenni. Arra is kellett figyelni, hogy a mi já­tékunkat se ismerjék ki, ezért az utolsó negyedórában próbál­tuk meg azt a kétirányítós szisz­témát, amely révén sokkal töb­bet futottunk be a védőik mögé labda nélkül, és ezekből jöttek a ziccerek. Az első félidő azért volt fájó, mert akkor még a zic­cereket kihagytuk. A kapusuk ellen is sikerült meglőni azokat a pontokat, amiket nem nagyon tudott védeni. Óriási küzdelem­ben nyertünk!" - nyilatkozta a mérkőzés után az MTI munka­társának Mocsai Lajos szövetsé­gi kapitány. Alkalmasint feltette a ko­ronát az utolsó percben a teljesítményére. Az 57. perc táján azt gondoltuk, négy­gólos vezetésnél (21-17) már „zsebben” van a meccs. Ám Nagy László kiállítása után a dél-koreaiak nekidurálták magukat, feljöttek két gólra, megint kicsit hevesebben vert minden magyar szív. Ám az utolsó percben Lékai Máté a saját hatosa előtt labdát szer­zett, majd az ellenakció végén belőtte a találkozó utolsó gól­ját: 22-19 - győzelem! Ez volt a csapatsportágak­ban, a labdajátékokban a ma­gyar küldöttség első sikere a londoni olimpián. B csoport, 2. forduló: Magyarország-Koreai Köz­társaság 22-19 (7-9) Copper Box, 8000 néző. Já­tékvezetők: Nacsevszki, Niko- lov (macedón). Gól: Lékai 5, Császár 4/2, Iváncsik G. 4, Nagy 3, Zubai 3, Harsányi 1, Perez 1, Vadkerti 1, illetve Jeong J. 4, Jeong H. 4, Li J. 3/1, Ko 2, Eom 2, Ju 1, Jung 1, ParkJ. 1/1, Lim 1. Csoknyai László helyezetlenül zárt a tatamin Gyúrta Dániel leckét ad a világnak úszás Kamatozott a váltóban Kozma Dominik önfeláldozó visszalépése cselgáncs Csoknyai László a 81 kg-os kategóriában, az első mérkőzésén legyőzte az indonéz Putu Wiradamung- gát, aztán kifogta a lehető legnagyobb halat. Ellenfele a pekingi ezüstérmes, azóta két vb-aranyat nyert dél-koreai Kim Dzse Bum volt. Kikapott a második intésért járó jukóval - s saját magát hibáztatta. „Harcoltam, mint egy orosz­lán, de egy apró hiba miatt el­ment a meccs. Az edzőmmel is megbeszéltük, hogy egy nálam magasabb ellenféllel szemben nem szabad lehajtanom a fe­jem, mégis megtörtént. Ha ez nincs, még az aranypontért küzdenénk” - mondta. ■ Kitettek magukért a magyar úszók a keddi versenynap dél­előtti programjában. A 200 méteres női pillangóúszásban Hosszú Katinka negyedikként, Jakabos Zsuzsanna ötödikként került a legjobb 16 közé, az esti (lapzártánk után sorra került) elődöntőbe. A magyarok által nagyon várt 200 méteres mellúszás harma­dik előfutamában Gyúrta Dá­niel 2:08.71-es időt úszott, övé volt a legjobb idő a mezőnyben. „Nagyon jólesett az úszás, 2:09 körüli időre számítottam, még ennél is jobb lett. Főleg saját magamnak kellett a futamgyő­zelem, s minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Rend­Kozma, Bernek (háttal), Cseh é it J : Kis ünnepli a váltó döntőbejutását ben volt az erőbeosztásom is, a végén tudatosan vettem vissza a tempóból.” - mondta a me­dencéből kiszállva. A negyedik futamban induló Molnár Ákos 2:12.42-t ért el, ami a 20. idő, így nem volt elég a továbbjutáshoz. Kozma Dominik visszalépett a 100 méteres gyorsúszás elő­futamától, hogy koncentrál­hasson, és erőt spórolhasson a 4x200 méteres gyorsváltó előtt. Megérte: a Kozma Domi­nik, Bernek Péter, Cseh László, Kis Gergő összetételű négyes 7:11.64 perces idejével nyolca­dikként bejutott az esti fináléba. Az esti programban Hosszú Katinka a 200 méteres vegyes úszás döntőjében is szerepelt. ■ 1 MAGYAROKRÓL Középdöntős a Hirling Zsolt-Varga Tamás-duó evezés A könnyűsúlyú kétpárevezősök között sze­replő Hirling Zsolt-Varga Tamás-kettős második lett reményfutamában, így be­jutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé. A magyar duó csütörtökön, 12 órától küzd majd a hatos fináléba jutásért a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney evezős és kajak-ke- nu-központban. Berecz Zsombor sokat javított helyzetén vitorlázás A szörfös Gá­dorfalvi Áron két futam után a 33. helyen áll. A fér­fi szörfösök 38 fős mező­nye kedden kezdte meg szereplését az ötkarikás já­tékokon a Weymouth-öböl- ben. Az ötödik olimpiáján induló Gádorfalvi az első futamban a 34., a második­ban pedig a 33. helyen ért célba, így összetettben a 33. helyen áll - egyelőre el­maradva a várakozásoktól. A harmadik és negyedik futamot szerdán rendezik. Kedden elkezdték a ver­senyt a női szörfösök, ahol Detre Diána képviseli a magyar színeket. Az első futamban a 17., a második­ban a 16. lett, összesítés­ben is tizenhatodik. A tíz futamból a harmadikat és a negyediket szerdán ren­dezik. A lasereseknél Be­recz Zsombor a 32. helyről várta a folytatást. Miután a 11., majd a 12. helyen vég­zett a keddi futamokban, feljött a 23. helyre. Detre egyenletesen teljesített Káté Gyula hátrányból fordított a ringben ökölvívás A 64 kg-ban sze­replő Káté Gyula legyőzte az egyiptomi Eszlam Moha­medet, ezzel bejutott a nyol- caddöntőbe. Az egy ponttal elveszített (2-3) első menet után fordított (7-4,7-3), ösz- szességében biztosan, 16-10- re nyert. Az élete harmadik olimpiáján első győzelmét arató kispesti öklözőre az olasz Vincenzo Mangiacapre vár a 16 között. Babos Tímeának nem volt esélye tenisz A hetedik helyen ki­emelt Angelique Kerber két játszmában (6:1,6:1) legyőz­te Babos Tímeát a második fordulóban. A német játékos 56 perc alatt kerekedett felül Baboson, a 19 esztendős ma­gyar mindössze két játékot tudott nyerni a világranglis­tán hetedik helyezett riváli­sával szemben, így befejezte szereplését. A magyar teni­szezők befejezték olimpiai szereplésüket.

Next

/
Thumbnails
Contents