Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-11 / 161. szám

2012. JÚLIUS 11, SZERDA MEGYEI TÜKÖR JEGYZET STEINBACH ZSOLT A Sors kezében MEGKEZDŐDÖTT A végSŐ visszaszámlálás az idei egyetemi-főiskola felvételi folyamatban. Aki eddig nem cselekedett, annak már ké­ső. A fiatalok a Sors kezében vannak, innentől nincs más teendő, csak várni, hogy leperegjen a homok a kvarc­órákon, és eljöjjön az igazság pillanata. tegnap MÉG be lehetett nyúj­tani az esetleg hiányzó do­kumentumokat, módosítani a jelentkezési sorrenden a vágyott iskolák között. Mától azonban nincs mód a változ­tatásra. Mondhatni a kocka el van vetve, ami tapad, az ragad, továbbá aki bújt, aki nem, megyek. Két hét múlva, július 24-én minden jelentkező megtudhatja, fel­vették-e, vagy sem. a mi családunkban is van egy érintett személy. Sokáig azt gondoltuk, hogy minden dokumentuma rendben van, csak a végén kezdtem el egy kicsit nyugtalankodni. A Médiatanács minapi hatá­rozata óta tudható ugyanis, hogy ebben az országban a pályázati dokumentumok üres lapjait is alá kell írni ahhoz, hogy formailag meg­feleljen a beadott anyag. (Legalábbis, ha a pályázón nincs sapka, vagy mond­juk össze van nőve neki a szemöldöke.) Mi ugyan nem néztünk utána, hogy a szük­séges felvételi papírok között volt-e olyan, aminek üres volt a hátoldala, de ha volt, a mi családtagunk azt biztos nem írta alá. Nem beszélve arról, hogy ő szinte sose vi­sel sapkát, és ha jól emlék­szem, kicsit össze van neki nőve a szemöldöke. de most már mindegy. Akár­hogy is van, én még mindig abban reménykedem, hogy a mi ifjú családtagunk jövő­je legrosszabb esetben is a Sors kezében van. Ami még mindig sokkal kedvezőbb opció, mint ha eszement po­litikusok, vagy azok bábjai kezében lenne. Nyáron hasznos a tanulás tanfolyam Ideális az idő jogosítvány, nyelvvizsga megszerzésére Intenzíven lehet tanulni a szünidő alatt. Ha jól osztja be az idejét, emellett is maradnak szabadon eltölthetői órái a fiatalnak. Képünk illusztráció A nyári vakáció a pihenés és a feltöltődés ideje a gyerekek, fiatalok számára. Sokan van­nak azonban, akik ilyenkor is tanulnak. A legnépsze­rűbb nyári „tantárgy” az au­tó- és motorvezetés, de nagy a nyelvet tanulók tábora is. Venter Marianna A nyári szünet különösen alkal­mas a hatékony nyelvtanulásra. Több lehetősége van az érdeklő­dőknek, az egyénitől a kiscso­portos foglalkozáson keresztül. Az intenzív tanfolyamok 4-5 hét alatt jelentős fejlődést hoz­hatnak, annyit tanulhat a fiatal, mint a hagyományos képzési formában egy fél tanév alatt. Igaz, ennek az árát meg is kell fizetni. A nyári intenzív tanfo­lyamok még akciósán is 70-90 ezer forintba kerülnek. A nyelviskolák igyekeznek a lehető legjobban alkalmazkod­ni a diákokhoz. Az órarend álta­lában rugalmas, választani le­het délelőtti és délutáni képzés között. Az oktatóanyagot pedig ahhoz igazítják, hogy a szó­kincs-, a nyelvtani ismeretek-, vagy éppen a párbeszéd fejlesz­tése a cél. A legfontosabb mégis a nyelvvizsgára való felkészí­tés, hiszen a nyelvtanfolyamo­kon való részvétel végső célja a sikeres nyelvvizsga. A nyelv­vizsgák díjai - inté­zettől és fokozattól függően - 19 ezer és 38 ezer forint kö­zött mozognak. A legtöbb fiatal a nyarat választja a motorkerék­párra, illetve autóra szóló jogo­sítvány megszerzésére. Aki ne­kivág az autóvezetés megtanu­lásának, annak szüksége lesz egy egészségügyi igazolásra, valamint az érvényes személyi okmányok mellett az általános iskola elvégzéséről szóló bizo­nyítványra. A tandíj befizetése után a KRESZ-tanfolyam követ­kezik. A vizsga számítógépes, a legfiatalabbak számára sem a nyelvtanulás, sem a jár­művezetés nem jöhet szóba nyá­ri programként. Számukra in­kább a biztonságos úszótudo­mány megszerzése lehet a cél. Sok gyerek szinte magától tanul meg úszni, megtanítják a szü­az interneten számtalan pró­ba feladatsort találhat az, aki gyakorolni szeretne. Az érvé­nyes KRESZ-vizsgával lehet a gyakorlati órákra jelentkezni. A gyakorlati veze­tés két részből áll: a járműkezelési (rutin) és a forgal­mi részből. 2012. január 1. óta az eddigi két vizsga helyett csak egy forgalmi vizsgát kell tenni. Forgalomban minimum 20 órát kell vezetni a vizsgához, az ezt megelőző rutin rész legalább 9 órás. Miután megvan a gyakor­lati vizsga, már csak az elsőse­gély vizsga van hátra, amelyet a tanfolyam alatt bármikor le lehet tenni. Ha ez is sikerült, végre kézhez kapja jogosítvá­nyát a fiatal. lök, illetve az iskolában is prog­ram az úszásoktatás. A nyári úszótanfolyamon azonban érde­mes csiszolni a tudást. A képzé­sek ára többségében alkalman­ként 1500-2500forint, a heti tanfolyamok díja pedig 5000- 8000forint között mozog. ■ Ön hajlandó lenne tanulni a boldogulás érdekében? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: TE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Az autóvezetői vizsga iskolá­tól függően körülbelül 60-90 ezer forintba kerül, az ár tar­talmazza az elméleti oktatást is. A gyakorlati órák ára 2-3 ezer forint között alakul órán­ként. Az elsősegély-tanfolyam ára 3500-7000 forint, a vizs­ga díja mindenhol 6500 forint. A KRESZ-vizsgáért egysége­sen 4600, a forgalmi vizsgáért pedig 11 ezer forintot kell fizet­ni. A fiatalabbak körében igen népszerű az Al-es kategóriájú jogosítvány, amellyel 125 köb- centiméter hengerűrtartalmat és a 11 kW-os teljesítményt meg nem haladó motorral ellátott motorkerékpárt lehet vezetni. A jelentkezéshez ugyanazok az okmányok szükségesek, mint a gépkocsivezetést tanulók eseté­ben. Az elméleti és a gyakorlati oktatás ára körülbelül 45-55 ezer forint, a vezetés ára 1300- 1600 forint/óra. ■ Több tízezer forint a jogsi és az intenzív nyelvtanulás is A vízben is meg kell szerezni a biztonságot 3 HELYI MŰSOR Rádió Antritt FM 105,1 MHz, 6,00-9.00 Reggeli informáci­ós magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00­06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-Joy Rádió, Dombóvár FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light Fortuna Rádió, Paks FM 96,3 MHz. Országos hírek+helyi hírek: 6.00- 17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00- 9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortu­na Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kíván­ságműsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlé­se. 21.15-6.00 Nonstop zene. Régió Rádió, Pécs A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési infor­mációkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showmüsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-Dunántúli Krónika. 18.00- 19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00­22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00­10.30.20.00- 20.30 Horvát műsor, 10.30­12.00. 19.30-20.00 Német műsor, 13.00­14.00. 20.30-21.30 Szerb műsor. HAJDAN július íi-ÉN 170 éve, 1842- ben született Szekszárd volt német tanítója, több némettankönyv szerzője, Klingerberg Jakab. 160 éve, 1852-ben megyénk egykori vízépítő mérnöke, Beszédes Ferenc Folyamszabályozási eszmék című tanulmányát közölte a Gazdasági Lapok. 130 éve, 1882-ben e napig megyénkben 189 vadászati engedélyt adtak ki. 110 éve, 1902-ben sztrájkba léptek a szászvári bányászok, kik 12 helyett nyolc órás mun­kaidőt követeltek, s azt, hogy „csakis bennszülött bányászok kaphassanak munkát”. 105 éve, 1907-ben éjszaka a szekszárdi séta­kertben Boga Bálint csík­tormási cipész ruhátlanul füvet tépkedett le, s azt a járókelőknek virágként kí­nálta. Pályázat útján fejlesztenének a város iskolái dombóvár Támogatja az ön- kormányzat az Apáczai Okta­tási Központ, az Illyés Gyula Gimnázium, valamint a József Attila Általános Művelődési Központ „Innovatív iskolák fejlesztése” című kiírásra be­nyújtandó pályázatát. A célok között szerepel egyebek mel­lett az oktatási intézmények pedagógiai-módszertani meg­újulása a magasabb színvonalú oktatás érdekében, a diákok egészséges életmódra nevelése, a környezettudatos szemlélet kialakítása, a gazdasági kul­túra, a vállalkozói készségek fejlesztése, a digitális, sport- és egyéb taneszközök intézményi szintű fejlesztése. ■ H. E. Borkóstoló Dárdai Pálról, a Hertha BSC és a magyar válogatott tavaly visszavonult futballistájáról köztudott, hogy kedveli a jó bort. A közelmúltban a legjobbakból kóstolhatott, a tavalyi év legjobb borásza, a szekszárdi Vida Péter (fotónkon jobbra) látta vendégül a pécsi futballistát. Dárdai Pált elkísérte a kóstolóra édesapja, id. Dárdai Pál (balra), és az előző szezonban a holland NEC Nijmegenben futballozó, szintén válogatott Szélesi Zoltán is Hét gimnazista érdemelte ki idén a Sztárai-díjat tolna Hét diák érdemelte ki eb­ben a tanévben a Sztárai-díjat a tolnai Sztárai Mihály Gim­náziumban - tudtuk meg dr. Novothné Bán Erzsébettől, az intézmény igazgatójától. Ezt az elismerést azok a végzős gimnazisták kaphatják meg, akiknek a középiskolai tanul­mányaik során az egyes tan­évek végén maximum két-két négyes osztályzatuk volt az ötösök mellett, valamint akik emellett az érettségi vizsgán is legalább ugyanilyen teljesít­ményt nyújtottak. A 12. A osztályból Inhoff Gergő, Koleszár Dávid, Rozgo- nyi Péter, Vajda Gergő és Wes­sely Dorottya, a 13. B osztályból pedig Bálint Orsolya valamint Varga Tímea kapott idén Sztá­rai-díjat. A tolnai gimnáziumban egyébként az idei érettségi át­lag kerek négyes volt. A két végzős osztályból összesen ha­tan maturáltak kitűnőre (csu­pa ötös), hatan pedig jelesre (egy négyes). A két osztályban összesen harmincnégy közép­fokú és négy felsőfokú nyelv­vizsgát szereztek a diákok. Az érettségizők fele tett egy vagy két tárgyból emelt szintű érettségi vizsgát. A matema­tika emelt szintű érettségik eredménye kiemelkedő: 85,7 százalékos átlagot értek el. ■ Steinbach Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents