Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-09 / 159. szám
2012. JÚLIUS 9., HÉTFŐ SZOLGÁLTATÁS HAJDAN JÚLIUS KILENCEDIKÉN 620 éve, 1392-ben Zsigmond király a török elleni hadjáratból engedély nélkül hazatért Zselizi Vesszős Tamás Tolna megyei, máréi birtokát kobozta el, s hű szolgálataiért az e faluból származó Máréi Miklósnak adta. 130 éve, 1882-ben vegytani vizsgálattal kimutatták: a szekszárdi Csörge-tó vizének kéntartalma miatt fehérítő hatása van. 100 éve, 1912- ben jelent meg a Békefi-em- lékkönyv, melyet a bátaszéki apátság történetírója tiszteletére adtak ki, s megyénkből a szekszárdi Holub József és a simontomyai Kiss István írt bele tanulmányt. 95 éve, 1917- ben a megyei gyógyszerészek szövetségük elnökétől, Szondy Istvántól búcsúztak. A TN KONYHÁJA Rántottéval töltött burgonya A receptet Kotálik Jánosáé de- csi olvasónk küldte. hozzávalók: 4 nagy burgonya, 1 közepes vöröshagyma, 6 tojás, 20 dkg gépsonka, (vagy füstölt csemege karaj sonka), 10 dkg csemege uborka, 2-3 evőkanál vaj, só, bors. elkészítés: A burgonyát enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük, majd alufóliába csomagolva 20 percig előmelegített sütőbe toljuk, és 200 fokon 10-15 percig sütjük. Közben a vöröshagymát egészen apróra kockázzuk. A tojást felverjük és sóval, borssal ízlés szerint fűszerezzük. Aztán a sonkát kockákra vágjuk, és a csemegeuborkát vékonyan felszeleteljük. (Ha csípősre szeretnénk, akkor tegyünk bele paprikakrémet.) A serpenyőben felhevített vajon megpirítjuk a hagymát, majd ráöntjük tojást, és a szokott módon rántottát sütünk. A burgonyákat kivesszük a fóliából, tetejüket keresztben bevágjuk, és kissé megnyitjuk. Belekanalazzuk a rántottát, végül egyenletesen megszórjuk a sonkával és az uborkával. Petrezselyemzölddel díszítjük. Reszelt sajttal szintén tálalhatjuk. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit! CÍM: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Bensőséges hangulatú viadal fogathajtás Zombán versenyeztek a hazai legjobb fogatok Demeter Ferenc versenyez a kettes fogathajtásban a Zombai Lovasnapokon. A zombai verseny hagyományosan magas színvonalú Sikeresen befejeződött a tizenkettedik alkalommal megrendezett Zombai Lovasnapok. Ihárosi Ibolya Zomba Az országosan ismert és elismert, háromnapos versenysorozaton 47 fogat indult 7 kategóriában. Újdonság volt az egyes, kettes és négyes pónifogathajtás, ez a szám eddig nem szerepelt a programban. A versenyen világbajnokok is részt vettek, Fülöp Sándor, Bárdos György, Kecskeméti László, Nyúl Zoltán és luhász László, edzőként vagy versenyzőként - mondta el lapunknak Ladányi Kovács Zoltán, a versenyiroda vezetője, a fogathajtó szakbizottság titkára. Kérdésünkre azt is hozzátette, hogy a zombai verseny hagyományosan magas színvonalú, s a helyi lovas közösségnek köszönhetően nem vesztette még el bensőségességét. A házigazdák ezúttal magas színvonalon gondoskodtak mind a versenyzők, mind pedig a szakszemélyzet ellátásáról. Igen népszerű programnak bizonyult az idén is az éjszakai lovas-show. Az idei éjszakai show-ban - amely a fogatok félmaratoni versenye- közreműködött az ötventa- gú orosházi fúvószenekar és a zombai Rappai Virág énekes. Emellett igencsak érdekesnek ígérkező póni-szabadidomítást is láthattak a nézők. A kísérő programok között szerepel még kézműves-foglalkozás, állatsimogató, kirakódóvásár, valamint helyitermék-bemutató és -vásár. Az eredmények megtekinthetők a fogatsport.hu honlapon. A forró, száraz idő kedvez a polleneknek a múlt hét első felében még csökkent a pollenterhelés, de aztán újra felerősödött. A csalánfélék virágporának koncentrációja közepes szintet ért el, és tüneteket okozó közepes koncentrációban regisztrálták még a pázsitfűfélék pollenszemeit is a héten. Alacsony koncentrációban jelen volt a levegőben a szelídgesztenye, az útifű, a Ubatopfélék, a hárs, a lórom és az emyősvirágzatúak virágpora is. A allergén gombák mennyisége magas volt. ■ 1.1. Mango Mediterrán Étterem & Bár SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 18. TEL.: 06/20/550-1954. MENÜ: Zöldség leves. NAPI AJÁNLAT: Lasagne, business-aján- lat: Csirkemell sajttal, almával, grillezve, áfonya öntettel és párolt rizzsel. A NAPI AJÁNLATÁRA: 790 forint. A BUSINESS-AJÁNLAT ÁRA: 990 forint. Szász Söröző, Étterem SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 18. TEL/FAX: 74/312-463. menü: Tárkonyos zöldbableves. Ananászos pulykamell párolt rizzsel és burgonyakrokettel. a menü ára: 790 forint. NAPI MENÜ Zrínyi Sörkert Étterem SZEKSZÁRD, ZRÍNYI U.l. TEL.: 74/511-606; FAX: 74/511-605. menü: Zöldbableves, a: Székely káposzta. B: Sült kolbász, hagymás tört burgonya, almapaprika. A menü ára: 790 forint. Szombat-vasárnap ünnepi menü 850 forint. ÁLLANDÓ NAPI AJÁNLATUNK: Rántott szelet, hasábburgonya, savanyúság, 870 forint. Hétfőtől péntekig menükiszállítást vállalunk. 06-20/569- 2524 Szekszárdi Diákétkeztetési Kft PTE ILLYÉS GYULA KARI ÉTTEREM SZEKSZÁRD, RÁKÓCZI U. 1. (BEJÁRAT A MÁTYÁS KIRÁLY UTCA FELŐL) TEL.: 74/311-671. menü: Babgulyás. A: Nudü, vegyes íz. B: Zellerkrémleves. Pulykabrassói, pirított burgonya. A MENÜK ÁRA EGYSÉGESEN: 770 forint. Törzsvásárlói kártyával 10 százalék kedvezmény a teljes fogyasztásból! Részletekről érdeklődjön éttermünkben. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534-es telefonon 8-tól 16 óráig.) Paksiak is voltak az Ultrabalaton csapatversenyen Nyolcadik falunap, méz- és borfesztivál programok Egész nap jól szórakoztak felnőttek, gyerekek - hajnalig hálóztak Paks Két paksi csapat is részt vett az Ultrabalaton 2012 csapatversenyen. Sheffer István, a BSI futónagykövete, a paksi Atomfutás szervezője elmondta, hogy a tízfős kategóriában neveztek ők, az Atomfutás elnevezésű csapat, csakúgy, mint a Paksi Amatőr Futó Fiatalok. Mindkét csapat létszáma megcsappant, mégis teljesítették a 212 km-es távot, ami a hétvégi tikkasztó hőségben nem volt egyszerű, számolt be Scheffer István. Hozzátette, hogy a nyáron indulnak a nagyatádi ExtremeManen, ahol 2/3 maratont, azaz 26,6 km-t kell teljesíteni. ■ V. T. szakadát Jól sikerült a szombati VIII. falunap, méz- és borfesztivál. Volt borudvar, mézkóstoló, mézeskalács és méhészeti bemutató. A falunapon részt vett és köszöntőt mondott Tóth Ferenc kormánymegbízott. A gyerekek számára folyamatos programot jelentett a kézművesudvar, az arcfestés, a légvár, a lufihajtogató bohóc. A felnőttek fociban, halfőzésben, sörivásban mérték össze az erejüket. Nem maradtak el a kulturális programok sem, köztük a tájház és a művészeti alkotótábor megtekintése, a néptáncosok fellépése, az operettgála. A sztárvendég a Bon-Bon együttes volt. A bál hajnaü négy után ért véget. ■ 1.1. Akik nem főztek, azok birka-, vad-, marhapörkölt és halászlé közül választhattak 13 Az ló másik oldalán így utólag ámul az ember azon, miként mehettek évekig délutánonként olyan műsorok, amelyekben egyfogú emberek tálalták (rendszerint ordítva) ország-világ elé (állítólag) saját legbelsőbb ügyeiket. A fő téma persze az volt, hogy ki, kivel, mikor és hogyan. A szülők ilyenkor még vagy a munkahelyükön dolgoztak, vagy már otthon, de aligha ültek a serdü- letlen vagy éppen serdülő gyermekeik mellett, hogy megmagyarázzák, nemcsak megcsalásból (hogy finomak legyünk) áll a világ. most dicséretes ugyan a szigor, de mintha átestek volna a ló túlsó oldalára. Az egyik kereskedelmi csatornán versműsor ment a minap. Minden vers után fennhangon bemondták és kiírták, hogy a műsort 12 éven aluliak csak szülői engedéllyel vagy felnőtt társaságában nézhetik. Sose tudhatja az ember, milyen veszélyeket rejt egy-egy vers a büntethe- tőségi korhatár alatt. csakhogy ez a műsor éjjel fél kettőkor ment, nyilván kezdődő hőgutával küzdők számára. RÁDIÓK RÁDIÓ ANTRITT FM 105,1 MHz. 6.00- 9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-6.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RÁDIÓ, DOMBÓVÁR FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light FORTUNA RÁDIÓ, PAKS FM 96,3 MHz. Országos hírek + helyi hírek: 6.00- 17.00 óráig óránként illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00- 13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat 13.00-17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánságműsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. RÉGIÓ RÁDIÓ - PÉCS A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója*az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúton. 9.00- 12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30- 15.00 Friss Juice - élőshow- műsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-Dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30,20.00- 20.30 horvát műsor, 10.30-12.00, 19.30- 20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szerb műsor. VÍZÁLLÁSOK Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 50 cm, Paks 209 cm, Dombori 251 cm, Baja 341 cm, Árvízkapu 618 cm. A Sió Palánknál 191 cm.