Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-09 / 159. szám

2 SZEKSZARD ES TÉRSÉGÉ 2012. JÚLIUS 9., HÉTFŐ Az ifjú pár, Nagy Eszter Csilla és Balogh Máté a Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület tagjai, régóta táncolnak együtt, összeszokott párost alkotnak Rendben voltak a rokolyák sárközi lakodalom Több ezren vettek részt a szombati menyegzőn HÍRSÁV Barátságos és mérgező növényekről is szó esett dombóvár A rózsa volt a Dombóvári Herbárium múlt hét pénteki foglalkozásának központi növénye. A Bordi Anna fitoterapeuta által ve­zetett beszélgetésen például szó esett a szimbolikus je­lentőséggel bíró virág gyó­gyító hatásáról is. Emellett Bártfai Attila nyugalmazott kertész üzemmérnök, szak- tanácsadó folytatta a Virág a házban és a ház körül című ismeretterjesztését, dr. Bencze Bálint pedig Nö­vényi mérgek a középkor­ban címmel tartott érdekes előadást a Helytörténeti Mú­zeumban. ■ H. E. Egyszerre több helyen lehet majd vért adni tolna megye A héten is szá­mít a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezete a véradókra. Hétfőn a szek­szárdi véradó állomáson 8 és 17, kedden Szekszárdon a BHG-nál 13 és 15, valamint Dombóváron a véradóállo­máson 7.30 és 14 óra között, szerdán a kakasdi faluház­ban 13.30 és 16 óra között, csütörtökön a dombóvári véradó állomáson 7.30 és 14 óra, valamint a magyarke- szi művelődési házban 10 és 13, továbbá pénteken a szekszárdi véradóállomáson 8 és 14, végül a bonyhádi Tescóban 14 és 18 óra kö­zött lesz lehetőség önkéntes véradásra. ■ M. Á. Képünk illusztráció Tisztelt Olvasóink! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szekszárd és Tolna ügynökségvezetőjét: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva 20/561-0309 Tolna: Stephaich Tamás 20/460- 6355 Tíz év után rendezték is­mét Decsen a Sárközi Lakodalmat. A hőmérséklet rekordra törekedett, a szer­vezők és a résztvevők pedig jó hangulatra. A hőség sze­rencsére nem hiúsította meg az utóbbi szándékot. Hanoi Erzsébet Várakozáson felüli volt az érdek­lődés, bár ember felettiek voltak a körülmények. A Sárközi La­kodalmat értékelve Biczó Ernő, Decs polgármestere elmondta, hogy egy jó kedvű, jó hangulatú, szeretetteljes rendezvény meg­szervezése volt a céljuk, aminek érzése szerint teljes egészében eleget tettek. A legnagyobb kihí­vást talán a fékevesztett napsu­gárzás okozta, ám valamennyi résztvevő derekasan helytállt, és ugyan visszavett az érdeklő­désből a hőség, de a vendégek számára mégsem lehet panasz. A gyerekeknek szervezett csütörtöki programokon há­rom-négyszázán vettek részt, péntek este 2000 érdeklődő volt a leány- és legénybúcsún, vala­mint a 3+2 együttes fellépésén, a szombati menyegzőnek pedig mintegy 3000 szemtanúja volt a református templomtéren - összegezte Dohóczki Mónika. A szervező azt is elárulta, hogy a lakodalmat megelőző utol­só napokban jóformán otthon sem volt, a családnak bizony hiányolnia kellett őt, és igaz ez a töb­biekre is. A közel fél évig tartó szer­vezésen mintegy százan fáradoztak. Biczó Ernő nekik, illetve min­den más segítőnek köszönetét mond: a település közmunká­sainak, a polgárőröknek, a civil- szervezetek tagjainak, illetve az egyetlen palack bort felajánlótól a százezres hozzájárulást nyúj­tó pártfogóig valamennyi támo­néhány a szervezőkhöz érkezett elismerő szavakból: „Először is gratulálni szeretnék Önöknek ezért a nagyszerű rendezvényért, ahol személyesen is részt vehet­tem a Dunakanyarból. Ebben az óriási hőségben minden a he­lyén volt. Látszik az összetartás, gatónak, na és persze a sárközi falvak társpolgármestereinek. A sorból azonban az ifjú párt sem lehet kihagyni. Nagy Eszter Csilla és Balogh Máté a Gyön­gyösbokréta Hagyományőrző Egyesület tagjai, régóta táncol­nak együtt, összeszokott párost alkotnak, és ez igen sokat számí­tott, amikor rájuk esett a választás. A vőlegényt alakí­tó Máté elmondta, hogy a szokásos táncpróbáik egészültek ki a lakodalomra va­ló készüléssel. Fárasztó és izga­lommal teli időszakon vannak túl, de mint mondta, ő csak karó volt a rózsa mellett. Szombaton délután félkettőtől hajnali négy óráig táncoltak, mulattak és a múlt tisztelete, megőrzése és a hagyomány továbbvitele.”„Na­gyon jól szervezett, tartalmas és szép program volt, amihez csak gratulálni lehet!!!"„Gratulálok a sikeresen és tapasztalatom sze­rint igen kulturáltan lebonyolí­tott Lakodalomhoz!” mulattattak, Eszter ez idő alatt háromszor öltözött át. A lányru­háját előbb menyasszonyira cse­rélte, éjfélkor menyecskeruhát adtak rá, majd az éj folyamán még egy sárközi viseletét be­mutatott a násznépnek. A bátai Szent Vér templomban tartott másnapi szentmisén pedig már újasszony öltözékét viselte. A rá­adott ruhák némelyike száz év körüli, mind decsi asszonyok sa­játja. Farkas Lászlóné Pál Bözsi néni, a Népművészet Mestere a menyasszonyról azt mondta, nagyon kerek volt, azaz rend­ben voltak a ruháján a rokolyák. A lakodalom kísérő program­jainak egyike a Tiszta, virágos Sárköz verseny volt, amelynek idén Decs lett a nyertese, akár­csak a Pörbölyön rendezett lab- darúgó-Sárköz Kupának. „Szép Sárközben születtem” címmel gyermekrajzpályázatot is hir­dettek. Ennek első helyezettje a 8 éves Orsós György lett, má­sodik a 9 éves Balog Dzsenifer, harmadik pedig a 8 éves Juszt Viktória, mindannyian decsiek. A „Sárköz Fotós szemmel” című kiírás elismertjei Hauck Leven­te, Gottvald Károly, Tóth Anna és Szabó Zoltánné. Rekordmelegben rekordszámú a strandoló FADD-DOMBORi Munkaidő után hétköznapokon is özönlik a nép á dombori strandokra - tá­jékoztatott Wusching Gábor, az önkormányzati Fatodi Kft. ügyvezetője. A rekordmeleg­ben rekordszámú a strandoló. A természetes vizeket kedvelők között népszerűek a dombori strandok, nem utolsósorban azért, mert nem fizetősek. Sok a fa, így bőven van árnyékos terület is a nyaralók számára. A kisebb gyerekek is jól érezhe­tik magukat a sóderes aljú víz­ben. A holtág vize jó minőségű, más kérdés, hogy mennyire képes felüdülést nyújtani, te­kintve hogy a hosszú ideje tar­tó hőség miatt a hőmérséklete a felszínen megközelíti vagy el is éri a 30 fokot. Mindenesetre a paksi atom­erőmű irányából folyamatosan jön a vízutánpótlás. Ennek je­lenlegi mennyisége valamivel kevesebb, mint a holtág párolgá­si vesztesége, de várható, hogy hamarosan több víz érkezhet a Paks-faddi főcsatornán. ■ H. T. Ég és fold a különbség az adottságok terén a komáromi kistérségbe tet­tek szakmai kirándulást a szekszárdi kistérségi társulás településeinek polgármesterei, szinte valamennyien. Tóth Ist­ván, a társulás egyik elnökhe­lyettese elmondta: a meghívást Komárom polgármesterétől, Molnár Attilától kapták, aki a Parlamentben Horváth István, a szekszárdi kistérség elnöke közelében ül. A Komárom kör­nyéki ipari parkokban - illetve kitérőként a győri Audi-gyár- ban - tapasztaltak alapján meg­állapítható, hogy a két kistérség között a gazdasági adottságok terén ég és föld a különbség. A program egyben „össze­tartás” is volt, alkalmat adva a településvezetők eszmecseré­jére időszerű önkormányzati témákról. A kapcsolaterősítés azért is fontos, mert felmerült, hogy bár a kistérségek jövő évtől megszűnnek, a Szek­szárd környéki társulás, illetve munkaszervezete esetleg vala­milyen formában tovább mű­ködhetne. ■ S. K. ■ Decs lett a nyer­tese a Tiszta, vi­rágos Sárköz versenynek Gratuláció, dicséret, köszönet érkezett mindenfelől Adományt hozott, kitüntetéssel távozott mindenki túrija Rengeteg értékes holmit gyűjtött a német partnertelepülés Harmincöt milliós csomag az iskolák felújítására sióagárd „Mindenki túrija” zajlott a múlt héten Sióagárdon - tudtuk meg dr. Varga Kata­lin körjegyzőtől. A művelődési házban a német partnertelepü­lésről, Malschwitzből szárma­zó adományokat osztották szét. Pontosabban szabadon lehetett válogatni, és mindenkinek a saját belátására volt bízva, mennyi holmit visz haza. Az adományok között nagyon jó minőségű ruhák, ágyneműk, törölközők, játékok voltak. Az ingyenes „turkáló” iránt rend­kívül nagy volt az érdeklődés, nagyjából egy óra alatt minden elfogyott. A rengeteg holmit még tavaly ősszel gyűjtötték Malschwitz­ban, széleskörű összefogással, a nehéz sorsú családok megsegíté­sére. Az adományok első részét novemberben szállították Sióa- gárdra, a második szállítmányt az adventi vásárra időzítették, a még visszamaradt nyári hol­mik pedig a Sió menti halfőző verseny hétvégéjén érkeztek. Az adományokat Alexander Stüb- ner, a gyűjtés egyik szervezője szállította, akit az agárdi képvi­selő-testület tavasszal Sióagárd Díszpolgára címmel tüntetett ki. Az elismerést azonban akkor nem tudta átvenni, így erre is most került sor. így történt, hogy Alexander Stübner adományt hozott Sióagárdra, ahonnan ki­tüntetéssel távozott. ■ S. ZS. Hatalmas volt az érdeklődés, egy óra alatt minden elfogyott tolna Legalább tíz éve nem volt felújítási kerete a tolnai Wosinsky Mór Oktatási Intéz­ménynek (WMOI) - érzékel­tette az iskolaépületek felújí­tásának elodázha- tatlanságát Hága Lászlóné, a WMOI igazgatója azon a testületi ülésen, ahol ez a kérdés is napirendre került. A téma fon­tosságával tisztában levő kép­viselők meg is szavaztak egy figyelemre méltó, bő 35 millió forintos „csomagot” a WMOI számára. Ennek alapján hosz- szú évek után idén jelentős fel­újításokra kerülhet sor a tagin­tézményekben. Megjavíthatják a Lehel utcai tornacsarnok beázó tetőzetét, kb. 3,5 millió forintért. Korsze­rűsítik a Bartók Béla utcai isko­la vizesblokkjait, ami szintén régóta esedékes. Ez bő tízmillióba kerül. A Geszte­nyéskert óvoda és a zeneiskola épü­letének fűtés-kor­szerűsítését is elvégzik. Ez is mintegy tízmilliós kiadás, ami 3 év alatt megtérül. A mözsi I. István Általános Iskolában végre sor kerülhet ebédlő ki­alakítására, kb. 12,5 millióért. Mindemellett bővítik a Széche­nyi iskola egyik tantermét is, bő 400 ezer forintból. ■ K. S. ■ A mözsi iskolá­ban végre kiala­kíthatnak egy ebédlőt > t i 4 é

Next

/
Thumbnails
Contents