Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-07-08 / 25. szám

Inkább keresik a vállalati márkákat hungarikumok Végre törvény szabályozza, mit illet meg a rangos elismerés A termék-megjelölések viszonylag fontosak a fogyasztóknak, ugyanakkor azokat csak kevesen keresik és bíznak meg bennük Hungarikumnak lenni jó, kiemelt ismertséget és el­ismertséget jelent és már törvény is van róla, mivel lehet azt kiérdemelni, hogy valamit a magyarság csúcs­teljesítményeként emleges­senek. Az elmúlt időben nemcsak ez, az is komoly vonzerőt jelentett, ha valami megbízható és hazai. Fábos Erika A tavaly év eleji dioxinbotrány után készült az a lista, amit a vidékfejlesztési tárca állított össze a legnagyobb hazai hús­ipari cégekről, amelyek hun- garikumokat állítanak elő nem teljesen magyar alapanyagból. Ezen a téliszalámit előállító Pick is szerepelt. A cég vezetője közölte: a Pick teljesíti a hun- garikummal együtt járó elő­írásokat, így a téliszalámiba ki­zárólag magyar hús kerül. Az európai oltalmat élvező "szege­di szalámi" esetében azonban % a rendkívül szigorú előállítási s szabályokat a hazai sertésága­zat súlyos válsága miatt nem lehet és nem is rentábilis be­tartani - közölte a szegedi gyá­rat is működtető Bonafarm Zrt. vezérigazgatója Csányi Attila. A történet egyelőre pusztán kínos, amennyiben azonban a nemrég elfogadott Hungari- kum Törvény pontos szabály­zói is megszületnek, komoly következménye lehet annak, ha egy hungarikumként elfo­gadott termékről kiderül, nem hazai alapanyagból állítják elő. Hungarikumként jelenleg a Herendi és Zsolnay porcelánt, a szikvizet, a Halasi csipkét, a Pető Intézet, Pető-módszereit, a Pick téliszalámit, a Tokaji aszút és az Unicumot említik, igaz ezeket még nem a hivata­los törvény szerint kiáltották ki hungarikumnak, erről ugyan­is eddig nem rendelkezett jogszabály hazánkban. Az új törvény szerint a hungarikum olyan kiemelésre méltó érté­ket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egye­diségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye és amelyet egyedi értékelés eredménye­ként a Hungarikum Bizottság annak minősít. Ahhoz, hogy ezt megtehesse valakinek - ci­vil szervezet, önkormányzat, bármilyen közösség, vagy ma­gánszemély - jelölnie kell a produktumot. Ez ugyanis nem­csak élelmiszer, vagy bármi­lyen tárgy lehet, de a törvény szerint szellemi teljesítmény vagy életmű is. Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke azt mondta: a szervezet azokat a termékeket, alkotásokat, szellemi értéke­ket, illetve gyártóik, alkotóik örököseit tömöríti, amelyekről a világon mindenütt eszébe jut­hat az embereknek Magyaror­szág. A Hungarikum Szövetség célja, hogy összefogja a kiemelt magyar értékeket és hungari- kumokat az ágazattól függet­lenül. „Fontosnak tartottuk, hogy a hungarikum törvény, ne egy agrár törvény legyen, hanem egy átfogó szabályozás, ami minden ágazatot magába fog­lal - mondta Birinyi József, aki maga is részt vett a törvény előkészítésében. Célunk volt ugyanis, hogy a hungarikum hétköznapi, általában gasztro­nómiához kapcsolódó jelentését kibővítsük. Szerintünk Pus­kás Ferenc életműve, a Kodály módszer, vagy Neumann János munkássága is hungarikum. Éppen azért, hogy ezzel is kife­jezzük, a hungarikum kiemel­kedő érték, nem valami üzleti, vagy adminisztrációs márkajel­zés. Ettől persze ha valami meg­kapja ezt a minősítést az egy vonzó státusz, amiből gazdasá­gi előnyök is szárnmazhatnak, hiszen egy márka értékéhez, ismertségéhez ez nagyon sokat hozzátesz. Nem véletlen, hogy nagyon sok gyártó törekszik el­nyerni ezt a rangot." Nem csak a hungarikumok iránt, alapvetően a hazai ter­mékek iránt is megnőtt az ér­deklődés és a bizalom az elmúlt években. Ma már ha ugyanan­nyiba kerül egy magyar és egy külföldi termék, a vásárlók kö­többféle oltalom alatt is áll­hatnak a hazai termékek. Ellát­hatják ezeket védjeggyel, nemze­ti oltalommal, lehetnek hungari­kumok és közösségi, vagyis úni- ós eredetvédett termékek is. az európai Bizottság július 3-án bejegyezte a "Kalocsai fűszer­paprika-őrlemény" elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelö­lések és földrajzi jelzések nyil­vántartásába. A Bizottság jelen­leg több mint ezer bejegyzett el­zül tízből, nyolc inkább azt vá­lasztja. A Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának marketing tanszéke készített erről kutatást. Abból az derült ki, hogy amennyiben drágább a hazai, már legfeljebb csak négyen választják, vagyis fele annyian, mint amikor ugyan­annyiba kerül. Szakály Zoltán, a kutatás és a tanszék vezetője azt mondta: a termék-megjelölések viszony­lag fontosak a fogyasztóknak, ugyanakkor azokat csak keve­sen keresik és bíznak meg ben­nük, de minimális a felár-fize­tési hajlandóság is. A fogyasz­tók inkább a magas értékkel bí­nevezést tart nyilván, amelyek között mindössze tíz fűszer, ezen belül - a kalocsaival és a másfél éve bejegyzett szegedivel együtt - öt fűszerpaprika szerepel. a listán a magyar termékek kö­zül a téliszalámi, a csabai és gyulai kolbász, a szürkemarha­hús, a hajdúsági torma, a makói vöröshagyma, a gönci kajsziba­rack és a szegedi paprika, az al­földi kamillavirágzat és a szőre- gi rózsa tő szerepel. ró vállalati márkákat részesítik előnyben. Ausztriában például a vásárlók 87 százaléka bízik meg a termék-megjelölések­ben, Magyarországon pedig 23 százalékuk. "Mindez azért lényeges kér­dés, mert ebből derül ki, hogy a fogyasztó meg tudja-e külön­böztetni az importtól a hazai és a helyi termékeket - mondta Szakály Zoltán. - Ahhoz, hogy ebben tudatosabb lehessen, nö­velni kellene a védjegyek iránti bizalmat és tudatosítani, hogy miért fontos hazai élelmiszere­ket vásárolni. Ez jelenleg azért is nehéz, mert túl sok védjegy van forgalomban, így egy át­lagember számára bonyolult követni a jelölési rendszert, másrészt azok a források is szétaprózódnak ezzel, amik arra vannak, hogy megismer­tessék az embereket ezekkel a védjegyekkel, amelyek közül a Magyar Termék védjegy a leg­ismertebb." Kecskeméti Attila, a Magyar Termék Nonprofit Kft ügyve­zetője azt mondta: jelenleg 44 védjegyhasználó, 700 termé­kén van ott a Magyar Termék védjegy és éves szinten 200 milliárd forint értékű élelmi­szert forgalmaznak ezzel a jel­Sokféle rangos megkülönböztetés van 2012. JÚLIUS 8., VASÁRNAP nannMBnMMHi zéssel hazánkban. Ide nyolc év alatt jutottak el és azt tapasztal­ják, hogy a piac minden szerep­lője egyre komolyabban veszi, hogy ellenőrzött minőséget ke­res. Ebben a legnagyobb lépést a kereskedők tették. Na, nem mintha a társadalmi felelős­ségvállalás nőtt volna bennük, inkább az elmúlt évek fogyasz­tóvédelmi botrányai kényszerí­tették őket erre. Annak érdeké­ben, hogy a felelősségük minél kisebb legyen, inkább választ­ják a védjegyes élelmiszereket. Abban Kecskeméti Attila is egyetért, a jelenlegi jelölésdöm- ping követhetetlen és értelmét veszíti, hiszen ezt éppen azért találták ki, hogy tájékoztasson és minősítsen és ezzel a bizal­mat és a növelje. A hungarikum törvény után tehát az egységes, egyszerűb­ben követhető és ismert ter­mékjelölés kidolgozása lehetne a következő cél, annak érdeké­ben, hogy a hazai termékek kö­zött jobban eligazodhassanak a vásárlók és nagyobb bizalom­mal válasszák őket. Élelmiszerek külkereskedelme (folyó áron, milliárd forint) Év Élelmiszerek, italok, dohány Behozatal 2001 281,4 2002 292,4 2003 327,1 2004 448,7 2005 536,9 2006 643,0 2007 725,4 2008 861,2 2009 853,5 2010 901,0 2011 10224 Kivitel 2001 656,2 2002 601,3 2003 630,3 2004 671,8 2005 718,0 2006 857,8 2007 1085,8 2008 1234,6 2009 1201,1 2010 1365,3 2011 1608,1 Egyenleg 2001 374,8 2002 308,9 2003 303,1 2004 223,1 2005 181,1 2006 214,8 2007 360,5 2008 373,4 2009 347,6 2010 464,2 2011 585,7 FORRÁS: KSH ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS INGATLAN Eladó Rudolftelep belterületéhez kapcsolódó 7,7 Ha szántó - gyep. 30/6385-142 —:------------------------------------------------------------ *30229* Harkakötönyben ház eladó. 06-20/534-9698------------------------------------------------------------------- *30198* Kiskunfélegyháza környékén sűrűn lakott területen autópálya lejáróhoz közel ipari terü­letnek, építési teleknek, lovardának, halastó­nak való területek, valamint tanya vízzel, villannyal, 5 hektár földdel eladó. 06-30/6385- 142------------------------------------------------------------------- *30229* Sikondai, összközműves, tégla építésű hétvégi ház eladó. 06-30/623-5355------------------------------------------------------------------- *30228* JÁRMŰ Jáva 250 cm3 restaurálva, érvényes műszakival, törzskönywel tulajdonostól eladó. 06-70/935- 4225------------------------------------------------------------------ *30235* Mu lticar M24 5 év műszakival és NDK dömper eladó. 06-30/389-7871.------------------------------------------------------------------ *30231* 3 tengelyes gabonás pótkocsi (fékrendszere fel­újítva), 1 db homlokrakodó (motorhibás) eladó. Tel.: 06-20/9576-118------------------------------------------------------------------ *30233* ME ZŐGAZDASÁG GABONAFELVÁSÁRLÁS BKK:megye 06-30- 251-9295------------------------------------------------------------------- *30243* Kör- és nagykocka lucernát és fűszénát vásáro­lok. 06-30/3821-075------------------------------------------------------------------ *30238* MAD ÁRRIASZTÓ „műsas" Ára: 15.000 FtT: 06­30/9467-970 www.madarriaszto.hu .------------------------------------------------------------------ *30167* ÁL LÁST KÍNÁL TANYÁRA baromfitartásra ottlakással állatgon­dozót felveszek. 06-30/853-7143------------------------------------------------------------------ *30213* Ma gas kereset, nem ügynöki munka fix+jutalé­kért. 06-30/520-4512------------------------------------------------------------------ *30181* Tan yára embert keresek. 06-70/276-1724------------------------------------------------------------------ *30236* TÁ RSKERESÉS Kecskemét környéki 63 éves nagymama keres nem túl igényes szavahihető élettársat. Tel.: 06- 70/882-6934------------------------------------------------------------------ *30230* UTAZÁS Balatonbogláron a szabad strandtól 400 m-re apartmanok, szobák kiadók, SZÉP Kártyával is! 20/344-4416 www.simplyszallo.hu------------------------------------------------------------------ *30103* Balatongyöröki üd ülőház kiad 2-3-4 ágyas, te­raszos szobákat fürdőszobával, 3000 Ft/fő/éj + üdülőhelyi díj. Reggeli lehetőség! Érd: 83/346- 329------------------------------------------------------------------ *30186* Gy ulán nyaraló kiadó 1800 Ft/fő/éjtől: 06­30/437-8900. www.erdokincse.hu/gyula------------------------------------------------------------------ *30149* Hé víz és Balaton közelében hegyi nyaraló apart­manként olcsón kiadó. 06-30/3931-201------------------------------------------------------------------- *30232* Horvát apartmanok kiadók. 06-30/600-4293.------------------------------------------------------------------- *29879* Igáiban, a gyógyfürdőtől 300 m-re apartmanok kiadók. Tel: 06-70/218-7823.------------------------------------------------------------------ *29911* Üdülj ön Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a csa­ládias Székely Panzióban! 06-66/361-015------------------------------------------------------------------ *29925* Üdül jön kellemes környezetben a Balaton­nál a Bogiári Kollégiumban. Európai színvonal, magyar árak, gyönyörű park, sportpálya, kon­diterem, szauna várja Önt! Étkezés légkondi­cionált étteremben, svédasztalos reggelivel. Elhelyezés 3 és 2X3 ágyas galériás szobák­ban. Minden szobában fürdő, WC van. Üdülési csekket, SZÉP kártyát és Erzsébet utalványt elfogadunk! Érd. Szabóné Molnár Bernadett 06/30/9375250. www.boglarlkollegium.hu , detti@boglarikollegium.hu------------------------------------------------------------------ *30189* ZALAKA R0S apartman! Üd. csekk. 20/9829- 697--------------------------------,--------:------------------------- *30197* ÁL LAT Bernáthegyi kiskutya kedvezményes áron el­adó. 06-30/341-9310 www.lavinakutato.hu------------------------------------------------------------------ *30241* Ku vasz kiskutyák eladók. 06/30-9-672-072------------------------------------------------------------------ *30240* Kuvasz szuka kiskutyák minőségi tenyészetből olcsón eladók. Tel.: 06-70-333-08-09.------------------------------------------------------------------ *30199* Pecsenyekacsa szá llítva eladó. 06-30/5770- 110--------------—--------;------------------------------------- *30179* SZ OLGÁLTATÁS Ablakszigetelés garanciával. 06-20/3747956------------------------------------------------------------------ *29722* VE GYES Csapda eladó, kártékony állatok (patkány, me­nyét) elfogására alkalmas 06-20/448-4588------------------------------------------------------------------ *29682* Eladó gyári csomagolásban 5,5 mm-es, alsóka­ros, távcsöves légpuska 13.000 Ft-ért, valamint önkioldós, összecsukható orosz AK-47-es bajo­nett 3500 Ft-ért. 30/9159-234 ------------------------------------------------------------------ *29734* Textil porz sák minden porszívóhoz és takarító­géphez.+36-20/585-3524----------------;------------------------------------------------ *29719* EG ÉSZSÉG Házi ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyá­szati eszközök harmadáron. 0670/5376682------------------------------------------------------------------ *29680* Potencia n övelő-gyógynövényekből, mellék­hatás nélkül. Ár: 5000 Ft. Tel: 0620/5853524------------------------------------------------------------------ *29720* RU HÁZAT HASZNÁLT holland és német ruha, ked­vező feltételekkel házhoz szállítva is, el­adó!+3630/413-0147 *29742* KÖNYV Antikvár felvásárlóközpont vásárol régi könyvet könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 0630/877-1460, (munkaidőben: 06-1/787- 9282).------------------------------------------------------------------ *29764* « 4

Next

/
Thumbnails
Contents