Tolnai Népújság, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-26 / 148. szám
SPORT 2012. JÚNIUS 26., KEDD Pirlo és a varázspálca labdarúgás Az olasz panenkás tizenegyese hozta a fordulópontot Földöntúli olasz boldogság: Cesare Prandelli együttese tizenegyespárbajban múlta felül Angliát, és a németekkel a döntőbe kerülésért meccselhet A menedzser szerint Bődé jól döntött, hogy a Fradiba igazolt A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros valóban nagy tervekkel készül a következő idényre - a nyári erősítésekből ez világosan látszik, és a zöld-fehérekhez aláíró Böde Dániel ügyeit intéző menedzser, Stijacic Radovan „Raso” szerint nemcsak az FTC-nek, hanem a hazai élvonalnak is jó hír, hogy itthon maradt a Paksról távozó támadó középpályás. „Dani számára kiváló teszt lesz a Ferencvárosban szerepelni. Eddig csak a Paksban futballozott, így nagy kihívás számára, hogy egy teljesen új közegben kell bizonyítania, de képes megküzdeni az előtte álló feladattal, hogy beilleszkedjen új együttesébe”- mondta Stijacic a Nemzeti Sport Online-nak. „Úgy gondolom, a Ferencváros mellett Dani számára is kedvező megoldás született. Bár külföldről is érdeklődtek iránta - Ukrajnából, Oroszországból, Ázsiából és Nyugat-Európából is voltak megkeresések -, siker, hogy Magyarországon folytatja. Az NB I. erősödését is mutatja, hogy itt maradt. Daninak most csak a játékkal kell foglalkoznia, hogy bizonyítson a Fradiban és a magyar válogatott szövetségi kapitányának. Ha ez sikerül, akkor később elgondolkodhatunk a külföldre szerződés lehetőségén is” - tette hozzá a menedzser. Böde nem sokat várt vele, hogy letegye a névjegyét az FTC-ben: a szombati edzőmeccsen bombagólt lőtt a Maglód ellen a középpályás. Video a TEOL.hu-n. ■ Böde Dániel és Stijacic Radovan Olaszország válogatottja jutott utolsóként a négy közé a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon, miután tizenegyes párbajban búcsúztatta Angliát. TN összeállítás Olaszország az Európa-baj- nokság első gól nélküli mécsesén tizenegyesekkel legyőzte Angliát. Az első húsz percet leszámítva az olaszok végig uralták a játékot, sokkal többet passzoltak és - főleg Balotelli révén - több helyzetük is volt, de csak lesgólig jutottak. Cesare Prandelli, az olasz válogatott szövetségi kapitánya szerint övéi megérdemelten jutottak az Európa-bajnokság elődöntőjébe. A Squadra Azzurra a fináléért a németekkel csap össze, Prandelli szerint a Nationalelf az esélyese a párharcnak. „Nagy meccset játszottunk, teljesen megérdemelten nyertünk. Egy remek csapatot múltunk felül, türelmesen játszottunk, jó pár gólhelyzetünk volt, de végül büntetőkkel jutottunk tovább” - mondta a szakvezető az olasz állami televíziónak. „Megmutattuk, hogy milyen szellem lakozik bennünk, szívvel-lélekkel futballoztunk egy olyan csapat ellen, amely jócskán megnehezítette a dolgunkat. Jószerével az egész mérkőzésen hatástalanítottuk az angolokat. Most kiélvezzük a győzelmet, aztán felkészülünk a németek elleni elődöntőre. Ők a favoritok, de most hadd fürödjünk a sikerben!” - tette hozzá Prandelli. NEGYEDDÖNTŐ: ANGLIA - OLASZORSZÁG 0-0, TIZENEGYESEKKEL: 2-4. Kijev, 64 ezer néző. Vezette: Pedro Proenca (portugál). Anglia: Hart - G. Johnson, Terry, Lescott, A. Cole - Milner (Walcott, 61.), Gerrard, Parker (Henderson, 94.), Young - Rooney, Welbeck (Carroll, 60.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson. Olaszország: Buffon - Abate (Maggio, 91.), Bonucci, BarzagAz angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Roy Hodgson nem hibáztatja játékosait, pedig Montolivo hibája után azt hitte, hogy csapata kivívja a továbbjutást. „Nem tudom hibáztatni a játékosaimat, mert a többségük a végletekig kihajtotta magát - nyilatkozta Roy Hodgson. - Amikor Montolivo kihagyta a tizenegyest, azt hittem, révbe érünk, mert az öt kijelölt focistánk nagyon jól büntetőzik. Ashley Young és li, Balzaretti - Marchisio, Pirlo, De Rossi (Nocerino, 80.) - Montolivo - Balotelli, Cassano (Diamanti, 78.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli. korábban: Portugália - Csehország 1-0, Németország - Görögország 4-2, Spanyolország - Franciaország 2-0. az elődöntőben, szerda: Spanyolország - Portugália, csütörtök: Németország - Olaszország. Ashley Cole is kiválóan rúgta az edzéseken, de fáradt lábbal, idegesen nem tudod ugyanazt véghez vinni. Mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei a győzelemre, de ahogy a második félidő telt, borzasztóan elfáradtunk, az ellenfél pedig egyre csak támadott. Veszítettünk, de veretlenül és emelt fővel utazhatunk haza.” „Az olaszok nagyszerű focit játszottak, és nyomás alatt tartottak minket a támadásaikkal. De nem kellett volna így alakulnia, ez kegyetlen módja a kiesésnek - nyilatkozta a csereként beállt Theo Walcott. - Cole és Young megerősödve fog kijönni ebből a helyzetből, és a jövőben nem kell miattuk aggódnunk. Mostantól a vb-selejtezőkre kell figyelnünk.” A korábbi német klasszis Jürgen Klinsmann szerint hazája válogatottjának nehéz dolga lesz az olaszok ellen: „Nagyon tetszett, ahogy technikailag uralták a meccset az olaszok, és fizikailag is erősebbek voltak. Megérdemelték az elődöntőt, és ott egy remek csatát fognak vívni Németországgal.” 15 Balázs 13. ITF-tornáját nyerte meg Belgrádban TENISZ Balázs Attila nyerte meg a 10 ezer dollár összdíjazású belgrádi teniszversenyt. A 23 éves teniszező a döntőben a szerb Danilo Petrovicsot győzte le 6:2, 6:2-re, így tizenharmadik ITF-tornáját nyerte meg. Érdekesség, hogy a versenyen Novak Djokovics két öccse is szabadkártyával indult, azonban Marko az első, Djordje pedig a második fordulóban búcsúzott. Argentína, Brazília és Chile is résztvevő KÉZILABDA a házigazda Argentína győzelmével ért véget a Buenos Airesben zajló pánamerikai férfi kézilabda-bajnokság, miután a döntőben minimális különbséggel felülmúlta Brazíliát (22-21). A bronzérmet Uruguay legyőzésével (37-27) Chile szerezte meg, így ez a három válogatott szerzett indulási jogot a 2013-as spanyolországi világbajnokságra, amelynek immár teljes a mezőnye. Gatlin és Gay is indul 100-on Londonban ATLÉTIKA a 2004-es olimpiai bajnok Justin Gatlin győzött, a hosszú sérülése után visszatérő, országos csúcstartó Tyson Gay pedig második lett férfi 100 méteren az amerikai atléták Eugene-ben zajló olimpiai válogatóversenyén, így mindketten indulhatnak Londonban. Meglepetésre Ryan Bailey (9.93 mp) lett a harmadik, így ő is indulhat egyéniben a játékokon. Gatlin 2004-ben aranyat nyert ■ Megmutattuk, milyen szellem lakozik bennünk - így Prandelli Nem esett gól, ami utána jött, már lutri volt Albán ellenfelet kapott a Debrecen és a Bp. Honvéd labdarúgás Az Európa-ligában az MTK Budapest és a Videoton egyaránt szlovák rivális ellen lép majd pályára Az albán bajnok Skenderbeu Korcéval csap össze a Debreceni VSC a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. Áz Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni központjában hétfőn megtartott sorsoláson az is eldőlt, hogy az első mérkőzést július 17-én, Albániában, ipíg a visszavágót egy héttel később, Nyíregyházán rendezik (a Löki stadionja nem alkalmas nemzetközi meccs megrendezésére). A Debrecennek - amely kiemeltként kezd a második fordulóban - három párharcot kell megnyernie a csoportkörbe jutáshoz. Az Európa-liga népesebb mezőnyt vonultat fel, mint a Bajnokok Ligája, igaz, a „kisebbik” kupasorozat csoportkörébe nem 32, hanem 48 csapat jut be. A selejtezőrendszer ugyanakkor a „nagyokéhoz” hasonlóan négyszintes, viszont az El-ben már az első körben sok, szám szerint 74 együttes kezdi meg a küzdelmeket. A sorsolást kiemeltként váró Budapest Honvéd kapott először ellenfelet, a DVSC-hez hasonlóan albán csapatot, méghozzá a KS Flamur- tari Vlorét, amely negyedik lett az albán élvonalban. A magyar ■ Három fordulót kell túlélnie a Debrecennek a csoportkörhöz Szakály Péter és a DVSC albán ellenféllel játszik a Bajnokok Ligájában csapat hazai pályán kezd a párharcban. Az első mérkőzést jövő csütörtökön, a visszavágót egy hét múlva rendezik. A Magyar Kupa döntőjét elveszítő MTK Budapest (mely visszajutott az NB I-be) a szlovák FK Senicát kapta. Sorstársak csatája lesz ez, hiszen mindkét együttes úgy jutott be az Európa-liga selejtezőjébe, hogy kikapott hazája kupadöntőjében. Az MTK-t a DVSC győzte le, a Senicát a Zilina gyűrte le hosszabbításban. A Senica negyedik lett a szlovák élvonalban. Garami József edző gárdája is hazai pályán kezdi a párharcot július 5-én. Az MTK egyébként egy hete játszott felkészülési mérkőzést a Senicával, akkor a szlovák együttes győzött 3-2-re. A Senica panamai támadója, Rolando Blackburn a kék-fehérek ellen is duplázott, így érdemes lesz rá odafigyelni. A 2. selejtezőkor sorsolásánál a Videoton a szlovák Slovan Bratislavát kapta. A párharc első mérkőzését Pozsonyban rendezik július 19-én, míg a visszavágót egy hét múlva Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban játsszák. A fehérváriak nem panaszkodhatnak, hiszen a román Rapid Bucuresti, a cseh Viktoria Plzen és a bolgár CSZKA Szófia keményebb ellenfélnek ígérkezett volna. ■