Tolnai Népújság, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-16 / 140. szám

2012. JÚNIUS 16., SZOMBAT SPORT - SZOLGÁLTATÁS Spanyol gála, Torres újra a régi labdarúgása címvédő válogatott esélyt sem adott az íreknek, akik így ki is estek Fernando Torres újra régi formájában futballozott az írek ellen: a spanyol váloga­tott a duplázó Chelsea-csatár vezérletével 4-0-ra nyert a C-csoport csütörtök esti összecsapásán. Az olaszok nem bírtak a horvátokkal. TN-összefoglaló A spanyolok szemernyi esélyt sem adtak az íreknek: Fernan­do Torres már a 4. percben betalált, majd jött David Silva (49.), újfent Torres (70.), végül pedig Cesc Fabregas (83.) állí­totta be a végeredmény. „Ki kell élveznünk minden pillanatot - nyilatkozta a dup­lázó Torres a mérkőzés után. - Ma szerencsére a kezdőben kaptam helyet, gólokat sze­reztem, és az egész csapattal együtt élveztem a játékot. To­vábbra is így kell játszanunk, és akkor remélhetőleg eljutunk a döntőig. Újra az igazi spanyol csapatot láthattuk." Vicente del Bosque, a spa­nyolok szövetségi kapitánya a sajátjai mellett megdicsérte az ellenfelet is: „Az írek a pályán és a lelátón is nagyszerűek vol­tak. Büszkék lehetünk rá, hogy a legjobb játékunkat nyújtottuk egy olyan ellenféllel szemben, amely nem adta fel.” A mérkőzésen passzrekordot állított fel Xavi Hernandez: a Barcelona középpályása 136 alkalommal passzolt, 127-szer pontosan a Castrol Index kimu­tatása szerint - ez egyébként jó­val több annál, mint amennyit az ellenfél az első félidőben összesen passzolt... A koráb­bi Eb-passzrekordot a holland Ronald Koeman tartotta 117-tel - a kiváló védő az 1992-es hol­land-dán elődöntőn állította fel a most megdöntött csúcsot. A csoport másik mérkőzé­sén Olaszország 1-1-et játszott Horvátországgal. Andrea Pirlo szabadrúgásával az „Azzurrik” jutottak előnyhöz a 39. percben, Mario Mandzukic a 72. perc­ben egyenlített. „Nagy lehetőség előtt áll­tunk, sokat támadtunk, néha kockáztattunk is. Semmi sincs veszve, a végsőkig harcolunk - mondta az olasz kapitány, Ce- sare Prandelli a lefújást köve­tően. Ennél is határozottabban és energikusabban kell futbal­loznunk, de abszolúte hiszek abban, hogy továbbjutunk a csoportból.” Slaven Bilic, a horvátok szak­vezetője érthetően elégedett volt az egy ponttal. „Az olaszok a legjobbak csoportunkban, gratulálok mindkét gárdának, mert kiváló mérkőzés volt - kezdte értékelését Slaven Bi­lic. - Játékosaim elszántságával elégedett vagyok, nagyszerű második félidőt játszottunk, ek­kor már felnőttünk az ellenfél mellé játékban is. A spanyolok ellen megszerezzük a tovább­jutáshoz szükséges pontokat.” C-CSOPORT. SPANYOLORSZÁG- ÍRORSZÁG 4-0 (1-0). Gdansk, 39150 néző. V: Proenca (portu­gál). Gól: Torres a 4. és a 70., Sil­va a 49., Fabregas a 83. percben. HORVÁTORSZÁG-OLASZOR- szág 1-1 (O-i). Lviv, 37.096 né­ző. V: Webb (angol). Gól: Man­dzukic a 72., illetve Pirlo a 39. percben. A C-CSOPORT ÁLLÁSA A 2. FOR­DULÓ UTÁN: 1. Spanyolország 4 (5-1), 2. Horvátország 4 (4-2), 3. Olaszország 2 (2-2), 4. Írország 0 (1-7) ponttal. * ★ ★ A D-csoportban az Ukrajna- Franciaország és a Svédország- Anglia találkozók lapzártánk után fejeződtek be. Fernando Torres (9-es mezben) Arbeloával (balról) és Xabi Alonsóval (14) ünnepli a spanyol gálaelőadást Ezt nézheti a tévében A következő napok programja a labdarúgó-Európa-bajnoksá- gon. A CSOPORTKOR 3. FORDULÓ­JA. Szombat, A-csoport: Görög- ország-Lengyelország, Varsó 20.45 (V: Eriksson, svéd). Cseh­ország-Lengyelország, Wroc­law 20.45 (V: Thomson, skót). Vasárnap, B-csoport: Portugá- lia-Hollandia, Harkiv 20.45 (V: Rizzoli, olasz). Dánia-Né- metország, Lviv 20.45 (V: Car- ballo, spanyol). Hétfő, C-cso- port: Horvátország-Spanyol- ország, Gdansk 20.45 (V: ké­sőbb jelölik ki), Olaszország-ír- ország, Poznan 20.45 (V: ké­sőbb jelölik ki). D-csoport: Svédország-Franciaország, Ki- jev 20.45 (V: később jelölik ki), Anglia-Ukrajna, Doneck 20.45 (V: később jelölik ki). A mérkőzések közül egyet a Magyar Televízió, egyet pedig a Sportl közvetít. A tévécsa- % tornák csak a találkozók előt- £ ti napon döntenek. 15 Gévay Pécs helyett Gyirmótra igazolhat labdarúgás Bár egyes sajtó­hírek szerint a Pécsi MFC már megállapodott Gévay Zsolttal, az MVM Paks lejáró szerződésű védője a Nemze­ti Sport Online értesülései szerint a 24 éves védő még­sem igazol a baranyaiakhoz, hanem az NB II-ben szereplő Gyirmótnál folytathatja a pályafutását. Gévay 2009 nyarán Makóról igazolt az atomvárosi együtteshez. Vajda lesz az egyetlen kenusunk az olimpián kajak-kenu Az olimpiai és világbajnoki címvédő Vajda Attila győzött a szegedi válo­gatón C-l 1000 méteren, így védettségének köszönhetően már most eldőlt, hogy Lon­donban ő képviselheti a ma­gyar színeket ebben a szám­ban. Rajta kívül más magyar kenus nem indul a nyári já­tékokon. A paksi Kozmann György nem jutott ki. Csertői Aurélé lett a tatabányai kispad labdarúgás A közös meg­egyezéssel távozó Kiprich Jó­zsef utódjaként a legutóbb a Győri ETO-nál dolgozó Cser­tői Aurél lett egy esztendőre a Duna FC Tatabánya új vezetőedzője - írja az NB II. Nyugati csoportjában sze­replő klub honlapja. Csertői korábban a Balaton FC, az FC Fehérvár, az FC Sopron, a Haladás, a Kecskeméti TE kispadján, az idén márciu­sig a Győri ETO FC szakmai munkáját irányította. NAPI MENÜ FELHÍVÁS Nagy kárt okoztak Szekszárdink a kábeltolvajok Korma Hotel Étterem SZEKSZÁRD, FÁY A. U. 2. Tel.: 74/529-160; Fax: 74/529-166 menü: Orjaleves. Rántott ser­tésszelet, hagymás törtburgo­nya, savanyúság. A MENÜ ÁRA: 840 forint. extra menü: Húsleves, 200 forint/adag. Pörköltek (sertés, marha) körettel, vagy rántott csirkemell, petrezselymes bur­gonya, vagy rizs, 840 forint/ adag. Horváth István, Tolna megye 1. sz. választókörzetének ország- gyűlési képviselője fogadóórát tart az alábbi helyszíneken: BÁTA, POLGÁRMESTERI HIVATAL (Fő utca 147.), 2012. június 20- án, szerdán, 15-órától. BOGYISZLŐ, POLGÁRMESTERI HI­VATAL (Kossuth u. 28.), 2012. jú­nius 22-én, pénteken, 17-órától. MEDINA, POLGÁRMESTERI HI­VATAL (Kossuth Lajos u. 59.), Töltött kifli A receptet Guti Sándorné bátai olvasónk küldte. HOZZÁVALÓK: 15 dkg vaj, 15 dkg liszt, 1 tojás sárgája, 1 evőkanál tejföl, késhegynyi só. elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk, késhátnyi vas­tagra kinyújtjuk, kockákra vágjuk. Velővel vagy sonkával Zrínyi Sörkert Étterem SZEKSZÁRD, ZRÍNYI U. 1. Tel.: 74/511-606; Fax: 74/511-605 menü; Jókai-bableves. Califor­nia! palacsinta. A MENÜ ÁRA: 800 forint. Állandó napi ajánlatunk: Rán­tott szelet, hasábburgonya, sa­vanyúság, 800 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534-es tele­fonon 8-tól 16 óráig.) 2012. június 27-én, szerdán, 15-órától. BÁTASZÉK, POLGÁRMESTERI HIVA­TAL (Szabadság u. 4.), 2012. jú­nius 21-én, csütörtökön, 16.30 órakor. SIÓAGÁRD, POLGÁRMESTERI HIVA­TAL (Kossuth u. 9.), 2012. június 27-én, szerdán, 18-órától. TOLNA. POLGÁRMESTERI HIVATAL, (Hősök tere 1.), 2012. június 28­töltve kifliket formálunk. To­jással megkenjük, középfokú tűznél pirosra sütjük. A velőt petrezselymes zsíron pároljuk, a sonkát megdaráljuk, kevés tejföllel esetleg 1 tojás sárgá­jával összekeverjük. Édesen is készíthetjük akkor só helyett 1 kanál cukrot teszünk a tész­tába és dióval vagy túróval töltjük. szekszárd A városnak több mint két és félmillió forintos kárt, a la­kosságnak pedig - egy nagyobb eső esetén - még nagyobb kárt is okozhatnak a déli városrészben azok a kábeltolvajok, akik csütör­tökre virradóan megrongálták a Magura-csatornán a záportározó átemelő berendezéseit. A három kapcsolószekrény egyenként két átemelő szivaty- tyú működéséért felel, s mi­vel a tolvajok két szekrényből kiszedték a vezetékeket, így a hat szivattyúból jelenleg csu­pán kettő működik. A lelakatolt dobozokból a tolvajok megkö­zelítőleg 15 méternyi rézkábelt tudtak elvinni, ennek a piaci értéke mintegy tízezer forint, a műanyag bevonatot még a hely­színen leégették a kábelekről. A rongálási kár meghaladja a kettő és félmillió forintot. Horváth István polgármester pénteken a helyszínén tájéko­zódott, majd feljelentést tett a rendőrségen, dr. Varga Péter szekszárdi rendőrkapitány el­mondta, kiemelten kezelik az ügyet! Szekszárd polgármestere ezúton is kér minden jóérzésű polgárt, hogy ha tudomása van az eset további részleteiről, ak­kor értesítse a rendőrséget! ■ TRAFFIPAX $ 1 Június 16-án. szombaton 1 0400-0700 i M6 autópálya északi szakasz. bal pólya 9.00-1100 M6 autópálya északi szakasz, bal pálya 900-1Ű.00 .....................Bonyhád-Majas 9. 00-1100 Dombóvár, Gyöngyvirág krt 9.30-1150 65-ös fiút, Iregszamcse 10.30-1130 Aparhant belterülete 1100-3,00 Dombóvár, Htaiyadl tér 12.50-15.10 65os főút, Tamási 1300-1550 M6 autópálya északi szakasz. balpálya 14.00-15.00 Bonyhad. Rákóczi utca 1400-1&00 Dombóvár, Fö u. 1 15.30-16.30 Bonyhád. Perczel utca 1530-3630 16.40-17.40 65osfóút Hőgyész 17.00-19.00 M6 autópálya északi szakasz, kthhaálvA “ 1810-19.00 jv«u paiya 6&os főút, Zomba H Június 17-én, vasárnap 1 i (MjOÖ-ÖTOO m 'Sy : M6 autópálya északi szakasz, jobb pálya 9.00-10.00 60s főút 153+500 km szelvénye (Bonyhádszerdahely) wmm Dombóvár, Hunyadi tar 9.00-1100 pálya 930-1350 M6 autópálya északi szakasz, bal 13.00-15.00 _______Dombóvár, Kossuth tér 13.0C-l3.C0 M6 autópálya északi szakasz, bal pálya 14.00-15.00 60s főút 90-94 km 15,00-16.00 Dombóvár, Bajcsy a. 15.20-16.20 60s főút 98-102 km 16.50-1750 fros főút, 121-123 km 17.00-19.00 M6 autópálya északi szakasz, jobb pálya * 18.00-19.15 60s««. 124-126 km I VÍZÁLLÁSOK 1 A dunán tegnap reggel 7 óra­kor: Dunaföldvár 232 cm, Paks 393 cm, Dombori 438 cm, Baja 488 cm, Árvízkapu 798 cm. A Sió Palánknál 215 cm. Burgonya 80-160 100-200 150 80-170 Vöröshagyma 120-150 150 160 120 100-140 Fokhagyma 1100-1200 900-1300 1400 1300 800-1000 Zöldhagyma 80-120 80 80-100 100 80-100 Fehérrépa 280-350 150-350 450 350 350-360 Sárgarépa 230-250 220 250 180 140-160 Zeller 130-150 180-250 350 200 180-200 Fejes saláta 120-130 150-200 100-120 100 100-140 Fejes káposzta 130-180 140-180 90-100 150 80-120 Kelkáposzta 180-200 250 300-350 150 250-300 Karalábé 80-130 100 100 100 80-100 Retek 80-120 120 100 100 80-160 Gomba 550-650 580-820 600-800 600 520-620 Szárazbab 600-800 800-1000 600-750 800 600-800 Paradicsom 390-480 450-580 500 480 450-540 TV paprika 500-600 400-550 650 450 600-700 Zöldpaprika 30-80 40-60 iOO-120 50 20-50 Lecsópaprika 300-400 300 500 300 Uborka 150-250 280-350 550-600 180 180-250 Zöldborsó 300-400 250-400 350 300 300-350 Zöldbab 500-600 550-800 600­­Főzőtök 150-200 160-200 200 200 280-320 Cékla 150-200 300 300 150 « Tojás 35-42 35-40 38-40 40 35-38 Dió 1200-1400 1800-2600 1800 1500 1400-1600 Mák 800-900 1500 800 1000 800 Alma 250-350 200-350 250-300 300 300-350 Körte 500-600­350-400 500 . Földieper 800-1000­500-800 1000 . Cseresznye 450-550 550-650 450-500 600 400-500 Meggy 350-450 400-480 „ 500 350-400 Görögdinnye 250-280 190 220 220­FOGADÓÓRÁK án, csütörtökön, 17-órától. A TN KONYHÁJA

Next

/
Thumbnails
Contents