Tolnai Népújság, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-09 / 134. szám
2012. JUNIUS 9., SZOMBAT MOZAIK 11 Az örömteli grillparti titka társaságban A tűzgyújtás, a hús sütésének és pácolásának fortélyai Nem ördöngösség a szénparázson való grillezés, ha néhány alapszabályt betartunk, kiváló falatokat készíthetünk im« A feltámadás is megoldható ATV2 szemmel láthatóan eltökélte, hogy a napi sorozat terén (is) legyőzi a konkurenciát. A Barátok közt évtizedes előnyét azonban nehéz lett volna minőségi tartalommal behozni, így a Jóban Rosszban hamar megtalálta a „minden mindegy” című stratégiát - erre teszi fel a koronát Tamás atya visszatérése Csillagkútra. A szerelme és a hivatása közt őrlődő pap ugyan el-eltűnt már, de legutóbb a véglegesnek tűnő, villámcsapás általi halál útján. Száraz Dénes üdítően jó karakterének kimúlása e világból persze kiemelkedő nézettséget hozott, majd beindult a sorozat egyik kulcsfigurájává emelkedett mellékszereplő körül a médiafelhajtás. Emlékezzünk most az Isaura kiszabadításáért gyűjtést szervező magyarok történetére, és ennek tükrében próbáljuk meg komolyan venni azt az állítást, hogy a rendező spontán ötlete miatt kellett elhullania Tamás atyának. Egyszerű (bár jól kivitelezett) produceri-rendezői manipuláció ez, amibe beletartozik a kedvencük visszatérését követelő „rajongói tüntetésre” való rácsodálkozás és a kényszerű elismerés is: vissza kell hozni a szereplőt. Akár a halálból is, amire a magyar televíziózásban azért eddig aligha akadt példa. De a TV2 és a Jóban Rosszban (amelynek tökéletesen valószerűtlen világában a terrortámadástól az előző életből érkező lottószámsugallatig minden előfordult már) egyértelművé tette, hogy náluk a feltámadás is megoldható. tamás atya tehát visszatér - bár a hónapokra előre megírt és leforgatott epizódokra való hivatkozással még lesz némi időhúzás, de aki még mindig vevő az irrealitásra, az pont azt kapja (vissza), amit kér. ■ N. L. A halál sem végleges a sorozatban Mindannyian szeretjük a grillkajákat, de talán ennél is jobban a hozzá tartozó fílinget! Márpedig a grill- szezon megkezdődött. Mészáros B. Endre Jiogy milyen az igazi grillhan- gulat? Leginkább úgy összegezhető, hogy baráti társaságban önmagát gerjesztő nagy beszélgetésekkel jár, a sülő hús illatával, a pácolt halak és zöldségek, a gazdag saláták zamatéval keveredve, s nyakon öntve egy pohár hideg sörrel vagy jóféle vörössel. Már javában a grillezés hétvégéit éljük, és így megy ez, amíg csak kint lehetünk a szabadban. A kerti partikra azonban nem árt rákészülni. Mert nincs annál nagyobb blama, mint amikor a házigazda lángra lobbantja a menüt vagy éppen a szemöldökét. Nézzük először a tűzgyújtással kapcsolatos teendőket. Nem árt tudni, hogy kezelt vagy festett fát, pláne hulladékot vagy műanyagot nem szabad a tűzre tenni, ezek elrontják az étel ízét. Használjunk faszenet, gyújtósnak meg száraz gallyakat. A tűz akkor jó, ha mindenhol egyformán izzik a parázs. S még egy jó tanács: a túl erős tűz hamuval lefojtható, a rostélyt pedig sütés előtt olajozzuk meg, hogy ne égjen hozzá a hús. Fontos Országos gyermeknapot szervez daganatos és leukémiás gyerekek, illetve családtagjaik részére Budapesten az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány vasárnap 10 órától az ORFK Rendvédelmi Szervek Kiképző Központjában - írja az MTI. A gyerekek és családtagjaik sportvetélkedőkön, aszfaltrajzversenyen, sétabiciklizésen vehetnek részt, emellett lesz arcfestés, pónilovagolás, mentőkutyás és motoros bemutató, táncos-zenés produkciók a wesfortélya még a grillezésnek a hús előkészítése. Pácoláskor a húsokat üvegtálba tegyük, és legalább fél napig hagyjuk pihenni. A páchoz semmiképp ne adjunk sót (majd csak sütés előtt), mert az kivonja a húsból a vizet. Bármilyen hús grillezhető, de a szeletek egyenletes vastagságúak legyenek, az inakat és zsírereket pedig ötcentinként vágjuk át. Sütés közben a húsokat soha ne szurkáljuk, mert kifolyik belőlük a lé és kiszáradnak. terntől a jazzkoncertig (ahol egy orvosokból álló banda lép fel) és számos kézműves foglalkozás is. A rendezvény háziasszonya és egyik fellépője Pintácsi Viktória lesz, az Angel's Army női klubot Ördög Nóra képviseli. Az egész napos programon Képes Ágnes és Oszter Alexandra mesékkel szórakoztatja majd a gyermekeket. Az eseményre a szervezők több mint kétszáz gyermeket várnak az ország összes gyermekonkológiai központjából. ■ Árak: sütők és kellékek faszenes grillsütő 5-45 ezer Ft gázgrill 15 ezer forinttól GRILLRÁCS 4-9 ezer Ft FASZÉN 3 kg 800,10 kg2200Ft GYÚJTÓ KOCKA (24 db) 800-1000 Ft FÜSTÖLŐ FAFORGÁCS 2500 Ft TISZTÍTÓKEFE 3-6 ezer Ft kesztyű 2-5 ezer Ft fogó (nemesacél) 4-7 ezer Ft nyárskészlet 4-9 ezer Ft pizzakő 10-14 ezer Ft zöldségkosár 6-10 ezer Ft kerámia grill-lap 14-20 ezer Ft csepegtető tálca 2-3 ezer Ft Javíthatja a metabolikus szindrómában szenvedő elhízott emberek egészségét a véradás - állapították meg német kutatók az MTI híre szerint. A vizsgálatba bevont metabolikus szindrómásoknak csökkent a vérnyomása, és javultak más, szív- és érrendszeri kockázatra utaló paramétereik is, miután több adag vért vettek tőlük. A szindróma megemelkedett vércukorszinttel, magas vérnyomással és alacsony védőkoleszterinszinttel jár, összefügg a Az alaptól a mindentudóig a grillsütők modellkínálata az egyszerű, kerek, faszenes kerti grillektől kezdve (legfőbb hátrányuk, hogy igen kicsi a rostélyméretük) a kerti grillkocsikon át a zárt fedelű grillekig terjed; utóbbiak már úgy működnek és szinte ugyanannyit tudnak, mint a konyhai sütők. Az egyszerűbbek könnyen mozgathatók és tisztán tarthatók, viszont minimális az állítási és szabályozási lehetőségük. szélütés, szívbetegségek és a cukorbetegség magas kockázatával, kezelni súlycsökkentéssel lehet. A berlini Charité Egyetemi Orvosi Központ kutatói 64 metabolikus szindrómával élő embert vizsgáltak, a résztvevők felétől 300 milliliter vért vettek, majd négy hét elteltével újra 250 vagy 500 millilitert. A másik csoport tagjai nem adtak vért. A vért adó csoportnál csökkent a vérnyomás és a cukorszint - a kutatást várhatóan szélesebb körben is megismétlik. ■ POÉNPERCEIK Össze-vissza vert ember támolyog be az orvoshoz. A doki szörnyülködve kérdi:- Magával meg mi történt,?- Nekem jött egy hattyú!- Értem, egy hattyú.- Utána elütött egy ufó!- Aha, egy ufó...- Aztán meg megcsapott egy angyal!- És utána?- Végül szerencsére kikapcsolták a körhintát. ■ Száguld egy motoros, egyszer csak nekicsapódik a bukósisakjának egy veréb. A veréb ájultan zuhan az útra. A motoros megáll és hazaviszi. Otthon beteszi egy kalitkába, ad neki egy kis kenyeret, vizet, és elmegy dolgozni. Kis idő múltán a veréb magához tér.- Te jó ég! Rács, kenyér, víz! Csak nem halt meg a motoros? ■ A tanár kérdőre vonja a diákot irodalomórán:- A kutyádról írt dolgozatod szóról szóra megegyezik azzal, amit a testvéred írt!- Igen, tanár néni, ugyanis közös kutyánk van. ■ Nővérke a pácienshez:- Kérem, álljon fel és ugráljon egy kicsit!- Miért?- Elfelejtettem felrázni a gyógyszert, mielőtt beadtam. ■ Az agresszív kismalacot éb- resztgeti az anyukája:- Kismalac... Ébredj fel! Mindjárt fél nyolc lesz!- Nem lesz! Katedrálíst rongált és papot vert egy reszeg turista A megengedettnél háromszor magasabb alkoholszintet mértek egy részeg turistánál a rendőrök, akit azért fogtak el, mert megrongálta a kölni dóm épületét - írja az Austriantimes.at portál. A 38 éves Eric Herman felmászott a 800 éves épületre, majd amikor lemászott, egy papra is rátámadt, aki megpróbálta lefogni. A randalírozóra 36 millió forint összegű bírság vár a súlyos károkozás és a testi sértés miatt. ■ Gyereknap a rakkal küzdő kicsiknek a rendőrségen Az elhízott betegeknek is jót tehet, ha vért adnak Emberevő rekordharcsát fogott Indiában halszörny Saját súlyához mérhető vízi rémmel küzdött a cseh extrémhorgász Per a fejsérülések miatt az amer kaifoci-ligában Új világrekordot állított fel Jakub Vagner cseh extrémhorgász Indiában a horgászbottal kifogott halak súlyát tekintve - írja az MTI a Mlada fronta Dnes című prágai napilap nyomán. A 31 éves férfinak egy 87 kilogrammos példány akadt a horgára egy emberevő harcsaféléből, a gyilkos harcsából (Bagarius yarrelli), amelyet az indiaiak az ördög harcsájának is neveznek - közölte a lap. Ez a legnagyobb súlyú hal, amelyet a világon valaha is kifogtak horgászbottal, ezzel Vagner saját, 2009-es rekordját is megdöntötte, akkor egy 75 kilós halat zsákmányolt. Ä gyilkos harcsáról az a hír járja, hogy a szent folyókba temetett emberi tetemekkel táplálkozik, de olykor élő emberre Is rátámad. A helyiek annyira rettegnek tőle, hogy csak di- namittal mernek vadászni az óriási harcsafélére - mondta el Jakub Vagner. A különleges harcsát alig ismeri a tudomány, mert nagy mélységekben él, és nehéz rábukkanni, ez a horgászat is csak egy búvármer- üléses felderítés után jöhetett össze. A távoli vidékeken a világ legnagyobb és legritkább folyami halaira vadászó Vagner ismert extrémhorgász, a National Geographic tévécsatorna sorozatot is forgatott róla Fish Warrior címmel. ■ A megszállott cseh horgász a legnagyobb halritkaságok nyomában jár Több mint kétezer játékos nyújtott be közös keresetet Philadelphiában az amerikai- futball-liga (NFL) ellen - írja az MTI. A játékosok jogi képviselői szerint azért fordultak bírósághoz, mert az NFL nem ismeri el, hogy a sportban elszenvedett fejsérülések idegi károsodásokhoz vezetnek, sőt, kifejezetten elhallgatta az ezzel kapcsolatos kockázatokat. A kollektív keresetben mintegy 80, eddig egymástól független ügyet egyesítettek. A sérült játékosok ügyvédei szerint a sportolás közben elszenvedett fejsérülések demenciá- hoz, depresszióhoz, a szellemi képességek csökkenéséhez, álmatlansághoz, korai Alzhei- mer-kórhoz és az agyi globális működészavarnak nevezett, szellemileg legyengítő és lappangó betegséghez vezetnek. Az NFL szóvivője, Brian McCarthy a keresetre reagálva kijelentette, hogy a szövetség a játékosok biztonságát régóta prioritásként kezeli. „Minden olyan állítás, amely szerint az NFL megpróbálta félrevezetni a játékosokat, hamis. Mi több, a szövetségnek számos olyan intézkedése van, amelynek célja, hogy javítsa a játékosok védelmét és támogassa az agyrázkódás kezelésének és gyógyításának tudományos és orvosi megértését” - tette hozzá. ■ i i t i