Tolnai Népújság, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-01 / 127. szám

2 2012. JÚNIUS 1., PÉNTEK BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE csendültek fel bátaapáti Nagy sikerű kon­certet adott a bátaapáti evan­gélikus templomban a lud- wigsburgi német kórus és a cikói székely kórus. Az ün­nepi istentiszteletet követően léptek fel a vendégek, szív- melengető dalok csendültek fel a templomban. Ezt követő­en a művelődési házban foly­tatódott a program, ahol a bátaapátiak megvendégelték a közreműködőket (vb) Pécsre és Abaligetre is ellátogattak az ifjak izmény Nagy élményben volt részük az izményi fiatalok­nak. Az abaligeti cseppkőbar­langot és Pécs nevezetessége­it tekinthették meg a telepü­lés óvodásai. A szülői mun­kaközösség szervezte kirán­dulást a helyi önkormányzat is támogatta: 10 ezer forinttal járult hozzá a polgármesteri hivatal a kicsik útjához, (vb) Fagyival hűtötték magukat a lurkók grábóc Remek programok­ból nem volt hiány a grábóci gyermeknapon. Nemcsak a színes elfoglaltságok, ha­nem az ingyen kínált fagylalt és virsli is elnyerte a legki­sebbek tetszését. Akárcsak a trambulin és a légvár, ame­lyeknél szintén nagy volt a sorban állás. A könyvtár előtt zajlott rendezvényt az önkor­mányzat hívta életre, (vb) Elnyerte az érdeklődők tetszését az előadás kismányok „A jogalkotás fo­nákságai" - ezzel a címmel tartott előadást dr. Kiss Lász­ló alkotmánybíró Kismányo- kon. A jogászprofesszor a he­lyi nyugdijasklub meghívá­sára érkezett a településre. A közel kétórás, humoros gondolatokkal fűszerezett előadása nagy sikert aratott a megjelent közel 30 érdek­lődő körében, (vb) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Bonyhád ügynökségvezetőjét: Varga Imre 06-30/317-0407 Továbbiak a TEOLhu hírportálon TEHETSÉGEK TOLNÁBÓL Köpenczei Gergő és Énekes Péter a világ legjobbjai között Valóra vált titkos álmuk Köpenczei Gergő' és Éne­kes Péter, a bonyhádi Pe­tőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tavaly végzett diákjai 4. díjat nyertek kutatásukkal Pittsburgh- ben, az Intel ISEF nemzet­közi tudományos és inno­vációs versenyen. Vízin Balázs bonyhád Internetes sakkozás és közbeszerzési pályázat. Egyedi párosítás, különleges kapcsolódási pontokkal. A bonyhádi Petőfi Sándor Evan­gélikus Gimnáziumban beszél­getett erről ottjártunkkor dr. Katz Sándor, Köpenczei Gergő és Énekes Péter. A tanácskozás apropóját a közelmúltban zaj­lott Intel ISEF nemzetközi tu­dományos és innovációs ver­seny adta, amelyen Gergő és Péter fantasztikus eredményt ért el. A völgységi intézmény tavaly végzett növendékei re­mek csapatot alkotva, negyedik díjasok lettek a nívós tudáspró­bán csoportjukban, amelyben egy matematikai függvényen alapuló, egyirányú titkosítási módszer általuk kidolgozott al­goritmusával mérették meg magukat. A közérthetőség ked­véért a tehetséges fiatalok gim­náziumi felkészítőtanára hét­köznapi példákkal világított rá a diákok fejlesztésére. - Gyak­ran előfordul, hogy azt szeret­nénk - mondjuk az internetes sakkozásnál, vagy éppen egy közbeszerzési pályázatnál hogy az üzenetünk tartalmát csak egy bizonyos idő elteltével tudja elolvasni a címzett, de az elküldés után már mi se tud­junk rajta változtatni - emelte ki dr. Katz Sándor. A közbe­szerzési pályázatoknál is hasz­nos lehet a módszer - folytatta -, hiszen különösen fontos, hogy az árajánlatunk még csak véletlenül se kerüljön napvi­lágra idő előtt. - A titkosítás tulajdonképpen úgy működik, Az ISEF a világ legnívósabb nemzetközi tehetségkutató versenye. Idén 68 országból és az USA minden államá­ból összesen közel 1500 fia­tal vett részt ezen. A mate­matikai szekcióban - amelyben Péter és Gergő egy matematikai ßggvd­hogy az üzenetünkből készí­tünk egy számot, ez akármeny- nyi jegyből állhat. Azonban nem ezt küldjük el a címzett­nek, hanem a szám nála ki­sebb osztóinak összegét, va­gyis az s(n) számelméleti függ­vényét. A befogadó ebből nem tudja visszafejteni az eredeti számot. Viszont amikor má­sodjára elküldjük az üzenet tényleges tartalmát kódolás nélkül, akkor visszaellenőriz­hető, hogy a két levél tartalma megegyezik, azon nem lehet időközben változtatni, ezáltal hiteles a tárgya. Ezt egyirányú kódolásnak nevezzük - ecse­telte dr. Katz Sándor. Azt is megtudtuk tőle, hogy az alap­ötlet egyszerű, azonban na­gyon sok lépés szükséges a nyen alapuló, egyirányú tit­kosítási módszer általuk ki­dolgozott algoritmusával vett részt - közel 200 pro­jekt szerepelt. Ebben a ran­gos mezőnyben sikerült a Budapesti Műszaki Egye­tem I. éves hallgatóinak megszerezniük a 4. díjat kész projektig. A bonyhádi gimnázium tanulói közül ko­rábban már többen foglalkoz­tak ezzel a módszerrel, azon­ban a tényleges megvalósítá­sig Gergő és Péter jutott el. - Végzős diákként veselkedtünk neki a témának, az intézmény tehetséggondozó „Csillagprog­ramja” remek lehetőséget te­remtett arra, hogy nap mint nap csiszoljunk a munkánkon - vette át a szót Gergő. A fiúk több versenyen is elindultak pályamunkájukkal. A lúdomá- nyos Diákkörök regionális és országos konferenciáján is re­mekül szerepeltek. Akárcsak a hazai innovációs versenyen, ahonnan már csak egy lépés­nyire volt a nemzetközi meg­mérettetés. A diákok arról is beszámoltak, hogy a titkosítás­sal foglalkozó szakemberek, informatikusok közül többen is figyelemreméltónak, a hét­köznapi életben használható­nak találták munkájukat. Dr. Katz Sándor megjegyezte, a gimnáziumnak korábban is voltak már kiemelkedő ered­ményei, azonban Péter és Ger­gő sikere egyedinek tekinthe­tő, hiszen ők világviszonylat­ban, saját kutatásukkal kerül­tek a legjobbak közé. Nívós mezőnyben bizonyítottak az ifjak A boldog díjazottak és a kutatásukat segítő felkészítőtanár. Köpenczei Gergő (balról), dr. Katz Sándor és Énekes Péter Megfelelő ütemben halad a közösségi tér kialakítása váralja A tervek szerint halad a Közösségi ház épületét érintő IKSZT-beruházás. A kivitelezési munkálatokkal hamarosan ké­szen vannak a szakemberek, az eszközbeszerzés pedig folyamat­ban van. Ezt Filczinger Ágnes polgármester mondta a képvise­lő-testület tagjainak legutóbbi ülésükön, amelyen több téma is előkerült. Minden napirendi pon­tot elfogadtak a döntéshozók. így azt is, hogy a víziközmű szolgál­tatásért a Mezőfóldi Regionális Víziközmű Kft-hez csatlakoznak. A gyermekjóléti és családsegítő szolgálat, valamint az „Őszikék” Szociális Intézmény 2011-es fel­adatairól szóló beszámolót is jó­váhagyták. Mindezek mellett együttműködési megállapodást kötött a grémium a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzattal a további gyümölcsöző munka ér­dekében, az utóbbi időszak jog­szabályi változásainak köszönhe­tően pedig több helyi rendeletet módosítottak az ülésen - fűzte hozzá Füczinger Ágnes. ■ V. B. az ’56-os szövetség bonyhád Többen érdeklődtek, hogy az Országos ’56-os szövet­ség Tolna Megyei Szervezete el­nöke, Tancz György elhalálozása után működik-e a bonyhádi szer­vezet. Megtudtuk, hogy a 2003- ban alakult ’56-os Szövetség Bonyhád Városi szervezete civü, pártoktól függetlenül aktívan te­vékenykedik azóta is, 2010-től Tihanyi Ignác vezetésével. Jelenlegi létszámuk 34 fő és minden hónap első hétfőjén foga­dóórát tartanak a művelődési ház­ban. Részt vesznek a kegyeleti és hazafias rendezvényeken, meg­emlékezéseken, valamint a hagyo­mányok ápolásában. Fogadják az érdeklődőket, és kívánságra film­vetítéseket, sőt vitanapokat szer­veznek. Várják azoknak a régi baj­társaknak a jelentkezését, akik még a nagydorogi szervezet tagjai voltak és tagkönyvvel rendelkez­nek. Szívesen látják a munkájuk­kal kapcsolatos érdeklődőket, il­letve a támogatókat, hogy segítse­nek az ’56-os hagyományok ápolá­sában, megőrzésében. ■ I. H. Királyi volt az iskola Jó gyakorlata módszer Szabad időkeretben, csoportmunkában ismerkedtek a témával a tanulók bonyhád, sikál Magyar, törté­nelem, rajz, ének. A BONI Szé­chenyi István Általános Iskola hatodik évfolyamos növendékei három napon át csupán az em­lített négy tantárgyra koncent­ráltak. A fiatalok legnagyobb örömére kötetlen formában, cso­portmunkában dolgozták fel a reneszánsz kort. Pontosabban az órai tananyagot a pedagógu­sok segítségével plusz ismere­tekkel egészítették ki. A Mátyás udvarában elnevezésű projektet a Bikali Reneszánsz Élménybir­tokon tartott nap koronázta meg. A diákoknak korhű ruhák­ban, díszletek között kellett szá­mot adniuk a héten tanultakról. Nagyszerű hangulatban telt a Holló Katalin tanárnő látja el instrukciókkal a fiatalokat rendezvény, a látványos jelene­tekről felvételeket is készítettek a növendékek. A kezdeménye­zés az intézmény Jó gyakorlata. A pedagógiai módszer arra hiva­tott rávilágítani, hogy az iskolai tananyagot milyen egyéb kiegé­szítő elemekkel lehet színesíte­ni annak érdekében, hogy egy adott témakört minél szélesebb látószögből vizsgáljanak, sajá­títsanak el a tanulók. A Széche- nyi-iskola már több ehhez ha­sonló kezdeményezést valósított meg sikeresen, a diákok és a szülők egyaránt elismerően nyi­latkoztak a módszerről - tájé­koztatta lapunkat Dománszky Zoltánná, az intézmény igazga­tóhelyettese. ■ Vízin B. Jókedv fűszerezte rendezvény Remek hangulat, ínycsiklandó ételek, nagyszerű programok - így jellemezhető az V. Paprikáskrumplifőző- verseny, amelynek a fővárosi vidámpark adott otthont. A mórágyi Általá­nos Iskolából is részt vettek az eseményen. Mucska Melinda, Balogh Bor­bála és Flóris Zsolt vezetésével ízletes ételt főztek a völgységiek. Ezen a napon ingyenesen használhatták a vidámparkot a fiatalok.

Next

/
Thumbnails
Contents