Tolnai Népújság, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-23 / 120. szám
E TMO ILES * AUTO & LAKÁSKULTÚRA / UTAZÁS L JlCJU 50 százalékos kedvezmény az 50 éveseknek idén ünnepli a büki fürdő fennállásának 50. évfordulóját. Ez alatt az idő alatt közel 32 millió vendéget fogadott a létesítmény. Nevéhez, történetéhez számos csodás gyógyulás, már-már legenda, továbbá kellemes nyaralások emléke fűződik. Híresen finom gyógyhatású vize országosan kiemelt gyógyhellyé, majd Európa-szer- te ismert fürdővárossá tette a mindössze 3300 fős települést. Az 1962-ben egyetlen medencével megnyíló fürdő ma már 32 medencével, több mint 5200 négyzetméteres vízfelülettel büszkélkedhet, gyógy-, strand- és élményfürdővel, modern gyógyászati centrummal, látványos és kellemes szaunavilággal. 2011-ben a fürdő - már amúgy is magas, sőt országosan kiemelkedő - előző évi 783 ezer fős vendéglétszáma több mint 5 százalékkal nőtt a gazdasági válság ellenére is! Ez az eredmény többek között a tavaly júliusban befejeződött - több mint 2,3 milliárdos értékű - fürdőfejlesztésnek köszönhető. A nyugat-dunántúli régióban eltöltött vendégéjszakák több mint 18 százalékát Bük-Bük- fürdő adta, ennél magasabb számmal egyedül csak a patinás Hévíz büszkélkedhet. Még beszédesebb ez az adat, ha Vas megyei viszonylatban vizsgáljuk: a vasi vendégéjszakák közel 50 százalékát a büki kereskedelmi szálláshelyeken töltötték. ' ■ Születésnapi programok az 50 éves jubileum kapcsán a fürdő és a település is számos programmal készül, melynek első elemeként a fürdő meghirdette a „Nyertes 50-es” fantázia- nevű akcióját. Ennek keretében az 1962-ben született vendégek egész évben 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak gyógy- és strandfürdő napi belépőt. A későbbi nyereményjátékokról és a rendezvénysorozatról a ßrdö honlapja tájékoztat. Ez a titok: időben tervezni nyaralás Alaposan gondolja végig nyári vakációját, akkor olcsóbb lesz! Sokan egész éven át kupor- gatnak, hogy elutazhassanak álmaik helyszínére. Van azonban egy sor olyan tényező, melynek figyelem- bevételével a szokásosnál kevesebbe kerülhet a vakáció. Adunk néhány tippet, hogy mire figyeljenek már a tervezéskor! AS-összeállítás MENNYIRE ELŐRE ÉRDEMES UTAZÁST FOGLALNI? Ez az Út típusától függ. A légitársaságoknál minél előbb foglalunk, annál nagyobb kedvezményeket kaphatunk. A fapados légitársaságoknál a jegyeknek csak kis része olcsó. De az nagyon! A kombinált utazásoknál (utazás + szállás) a maradék helyeket last minute akcióban, az utazás előtt néhány héttel a katalógusárnál olcsóbban megkaphatjuk. (Néhány hasznos interneteim: www.lastminuteutak.hu , www.nu.hu , www.lastminute . com, www.lastminute.de ) A LAST MINUTE MINDIG OLCSÓBB? Általában igen, mintegy 20 százalékkal. Nem árt azonban az óvatosság. Néhány cég csak úgy hirdeti mint last minute ajánlat, valójában azonban csökkentett értékű szolgáltatásról van szó - például reggeli félpanzió helyett transzfer nélkül; esetleg egy hátsó udvarra néző, sötét szobát adnak. HOL TALÁLHAT AZ INTERNETEN KEDVEZŐ ÁRÚ LEHETŐSÉGEKET? Némi nyelvtudás nem árt ezeknek az oldalaknak a tanulmányozásához, de megéri a fáradságot. Olcsó repülőjegyet és bérautót találhat a www. billger-reisen.de oldalon, utazási információt, ajánlatokat és hasznos linkeket a www.tra- vellinxx.de és a www.touristik- boerse.de honlapokon. A FOGLALÁS UTÁN EMELHETI AZ árat az iroda? Az utazási szerződés megkötése után már nem. A szerződést azonban pontosan el kell olvasni, vannak irodák, Boldog az egész család. Egy kis előzetes készülődéssel biztosan olcsóbban lehet kihozni a nyaralást. amelyek az árfolyamváltozásból vagy a repülőjegyárak emeléséből következő áremelkedést az utasra hárítják. MIT JELENT AZ „ALL-INCLUSIVE”? Sajnos nincs rá általános szabály, célhelyenként és irodánként változik. Van, ahol a medence melletti italért, fagylaltért külön kell fizetni, máshol ez is benne van az árban. Akadnak helyek, ahol a napernyőért, fürdőlepedőért is pluszpénzt kérnek, máshol az Nem kell más, csak pénz meg egy jó bankkártya TAPASZTALT VILÁGJÁRÓK tudják: kevesebb holmival sokkal kellemesebb az utazás. A legfontosabb a kényelmes, lábra passzoló cipő (ne legyen vadonatúj, ne az úton vegye fel először!), egy jó esőkabát, kisméretű hátizsák. Ne maradjanak otthon a szokásos gyógyszerek, legyen nálunk fejfájás elleni, lázcsillapító, bélfertőtlenítő tabletta. Ha egzotikus vidékre utazik, rovarokat távol tartó szerek is. Ami mindent megold: egy jól feltöltött hitelkártya feltéve, ha jól használjuk. Miben utazzunk? - csak lazán, kényelmesen! A Fő szempont a kényelem. Különösen áll ez egy hosszú repülőútra. Szűk farmer helyett inkább utazzon rugalmas anyagból készült nadrágban, tűsarkú helyett pedig puha sportcipőben. Óránként álljon föl és mozgassa meg magát, ez csökkenti a trombózis kockázatát. A gépen még nyáron is hűvös van, jó, ha kéznél a kardigán. A légkondi miatt száraz a levegő, ezért jó, ha van nálunk hidratáló krém. Igyon minél többet, de ne szeszes italt, inkább ásványvizet, teát! import égetett szeszes italokért kell fizetni. Indulás előtt érdemes tisztázni minden kérdést. MIBE KERÜL, HA LEMONDJA AZ utazást? Ez is változó, az utazási szerződés azonban pontosan szabályozza (érdemes elolvasni az apró betűs részeket is!). Ha a lemondás az utazás előtti 30. napig megtörténik, általában 20 százalékot vonnak le a befizetett árból, a 6. napig 55 százalékot. Last minute foglaláskor az egész befizetett ár elvész! Speciális biztosítás köthető előre nem látható akadály (betegség, munka elvesztése, terhesség) bekövetkeztére, ekkor a biztosító a költségek egy részét megtéríti. (Az utazási irodák és szinte minden tudnivaló megtalálható az utazásokról a www. utazas.lap.hu honlapon.) MENNYIT KÉSHETNEK A CHARTERJÁRATOK? Ezek a járatok nem mindig az előre megadott időben indulnak. A hosszabb várakozási idő is általánosan elterjedt: Európában 5 óra, távolabbi utakra pedig akár 10 óra is. HÍRSÁV Sokjátogató kereste fel Opusztaszert újra teljes gőzzel üzemel az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark: a skanzenben a népi hagyományokat megelevenítő programokkal, a Nomád Parkban izgalmas lovasbemutatókkal várják a vendégeket. A látogatók megkóstolhatják a tájjellegű finomságokat: a bodagot, a kenyérlángost, a tejpitét, a kőttpitét vagy a krumplis kőttest. Átszállás nélkül repülnek Lisszabonba április óta már heti nyolc járat köti össze a portugál és a magyar fővárost, és a környező országok turistái közül is sokan innen indulnak Lisszabon felé. Szombaton reggel 5.45-kor száll fel az új járat, mely 8.25-kor landol Lisszabonban csatlakozást kínálva Dél-Amerika felé. Lesz egységes taxitarifa a fővárosban metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint Budapest nyáron elfogadhatja az új taxirende- letet. Nyitottak az egységes arculat megteremtése iránt is. A tervek szerint a 240 forintos kilométerdíj minden napszakban érvényes lenne, és eltűnne a különbség a telefonos rendelés és az utcai leintés tarifája között. A sokak által szeretett Sisire emlékeznek június 8-ától szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődök a Gödöllői Királyi Kastély kiállítását, mely a Rudolf-szárny felújított teremsorában lesz látható. A tárlat a Koronázási hétvége egyik kiemelt programja, s azokról szól, akik a legközelebb álltak Erzsébet királynéhoz, Sisihez. Festményeket, bútorokat, leveleket és személyes használati tárgyakat találnak majd itt a tárlat látogatói. Kilencmillió látogató kereste fel tavaly rekordok A leglátogatottabb múzeum a párizsi Louvre - A Metropolitan a második A francia fővárosban található múzeum a világ leglátogatottab- bika, 2011-ben kilencmillióan keresték fel. A Louvre 2007 óta vezeti a legnépszerűbb múzeumok listáját. Sikerét többek szerint egyetlen képnek köszönheti: Leonardo da Vinci Mona Lisájának. Ebben azért kételkedünk, hiszen számtalan szépség-érték látható még ott. A második helyezett a New York-i Metropolitan (6 millió látogató). A londoni British Museum (5,84 millió) a harmadik. A tízes élmezőnyben három-három párizsi és londoni Az örökbecsű Mona Lisát mindig tömegek keresik fel. intézmény szerepel: a francia fővárost a Louvre mellett a Pompidou Központ és az Orsay Múzeum, míg a britet a National Gallery és a Taté Modern képviseli. Utóbbi kettő foglalja el a lista negyedik-ötödik helyét (5,25 és 4,8 millió látogatóval). A hatodik helyen a washingtoni National Gallery of Art áll 4,39 millió látogatóval. A hetedik a tajpeji Nemzeti Palota Múzeum, melyet 3,84 millióan kerestek fel 2011-ben. A tavalyi adatok összesítéséből kiderült, hogy a múzeumok Iá- J togatottsága a gazdasági válság 2 ellenére is bővült. ■ A Louvre-ral nehéz versenyezni, ehhez (is) nagyon értenek a franciák Budapest kiemelt helyen Bécs stratégiájában újabb rekorddal zárta a márciust Bécs: a 879000 vendég- éjszaka 1,3 százalékkal múlta felül a tavaly márciusi eredményt. A Bécsi Idegenforgalmi Hivatal célja, hogy Európa-szer- te újrafogalmazzák a Bécsről alkotott képet. Ennek érdekében a 35 év alatti korcsoportra is koncentrálni fognak: azokra a fiatalokra, akik inkább az éjszakai élet és a gasztronómia felé nyitottak. Szerte Európában látványos városmarketingeszközöket vetnek be, hogy eljussanak a kívánt célcsoporthoz. Londonban egy 21 méter magas, vertikális főutcán vonultak fel légi akrobatáik, Hamburgban LED lámpákból rakták ki monumentális méretben a jellegzetes kristálycsillár motívumot, Prágában interaktív vetítéstechnikai megoldásokkal tanították valcerre az érdeklődőket, Párizsban a Bécsi Gyermekkórus hangján szólalt meg a St. Lazare pályaudvaron elhelyezett orgona. A budapesti állomás különösen fontos szerepet tölt be, bár a 2011-es statisztikákban 123166 vendégéjszakával nem állunk az élen. A magyarok inkább csak egy-egy napra látogatnak Bécsbe. A hotelben töltött éjszakák száma ennek ellenére 2010 óta dinamikusan nő, tavaly az átlagos 8 fölött teljesítve 10,8 százalékot ért el. ■ i * i k