Tolnai Népújság, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-17 / 115. szám
2012. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK 13 SZOLGÁLTATÁS Vanjon velünk foltot! -16. tanfolyam Acélosné Solymár Magdolna mutatja be a patchworköt PROGRAMOK Csütörtök FINN NAPOK SZEKSZÁRD PTE Illyés Gyula Kar aulája: a Helsinki 1952 - Magyar sikerek című kiállítás megnyitója, 16 óra. Finn zenei-kulturális program a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeinek és az egyetemi kar hallgatóinak előadásában, 18 óra. SPIRITUS LOCI dombóvár Helytörténeti Gyűjtemény: az értékálló és mértékadó múzeumi munka közösségi üzenetéről dr. Kris- ton Vízi József, a dombóvári múzeum igazgatója beszél, Orbán János, a város egykori főépítésze pedig „Mocsártól a dombtetőig” címmel tart előadást. A program kezdése 16.30. Péntek MOZI bölcske: Szent György lelövi a sárkányt (szerb-boszniai- -bolgár történelmi dráma), 20 óra. DUNAFÖLDVÁR: Az ajtó (magyar-német filmdráma), 19 óra. PAKS: Az ördög benned lakozik (amerikai horror), 19 óra. KIÁLLÍTÁS szekszárd Megyei kórház folyosógalériája: Ritzel Zoltán „Csendes vadászat” című természetfotó-kiálh'tását dr. Kalotás Zsolt természet- fotós nyitja meg, 17 óra. A megnyitót követően az elmúlt öt évben készült fotókból tart vetítést a kiálh'tó, a tárlat június közepéig lesz látható. JUBILEUMI TESTVÉRVÁROSI TALÁLKOZÓ bátaszék Római katolikus templom: a Besigheimi Városi Fúvószenekar és a Báta- széki Pedagóguskórus hangversenye, 17 óra. Egy kis utcai zene - a Stadtkapelle és a Bátaszéki Ifjúsági Fúvószenekar örömmuzsikálása az Árpád utcában, az Iparosház előtt, 19 óra. EGÉSZSÉGÜGYI NAP szekszárd Szent István Ház: ingyenes vérnyomás- és pulzusmérés, vércukor-ellenőr- zés, testtömegindex-számítás, Alzheimer-kór-szűrés, szemészeti és hallásvizsgálat, masszázs, teljes körű állapot- felmérés, 8-15 óráig. Előadások: dr. Kertész Ágnes: Alvásprobléma és alváshigiéné, 10 óra. Dr. Simonné dr. Gábriel Orsolya: Krízishelyzetek észlelése és kezelése, 14 óra. § TRAFFIPAX I Időpont Helyszín 09.30-10.30 61-esfőútSimontornya 10.50-11.50 61-es főútTolnanémedi 13.10-14.50 61-es főút Pincehely 15.20-16.20 61-es főút Tamási 16.40-18.40 61-es főút Nagykónyi 08.30-11.30 6-os főút 153-500 km szelvénye (Bonyhádszerdahelyj-Kakasd felől 13.00-14.00 Mucsfa belterülete 14.30-15.30 Kisvejke belterülete 16.00-17.00 Závod belterülete 08.00-10.00 Dombóvár, Gagarin u. 10.00-12.00 Dombóvár, Fő utca 12.00-19.00 Kaposszekcső, Liget itp. 04.00-07.00 M6 autópálya északi szakasz bal pálya ( 09.00-11.00 M6 autópálya északi szakasz jobb pálya 13.00-15.00 M6 autópálya északi szakasz jobb pálya 17.00-19.00 M6 autópálya északi szakasz bal pálya Aki rászánja magát, csodát alkothat. A patchwork, másnéven foltvarrás népszerű, hasznos és csodálatos foglalatosság. A foltvarrás rejtelmeibe Acélosné Solymár Magdolna foltvarró céhmester vezeti be olvasóinkat. Munkatársunktól íves blokkok A korábbiakban olyan blokkokról volt szó, amelyeknek részeit egyenes oldalak határolják. Most ismerkedjünk meg az íves blokkokkal. Ezek közül a legnépszerűbb a „részeg ember lépései”, amelynek megszámlálhatatlanul sok variációja lehetséges. A blokk négyzet alakú, az egyik sarkában egy negyed körrel, a pozitív, negatív változatával alakulnak ki a minták. Karakteres minta kialakításához legalább 16 blokk szükséges. Első lépésként készítsük el a sablont, vagyis a blokk mindkét részének minden oldalára mérjük rá a varrógéptalpunk szélességét. Ha megterveztük a mintát, megszámláltuk, hogy menynyi pozitív, mennyi negatív blokk szükséges, akkor varrjuk össze a részeket. Keressük meg és jelöljük az ívek közepét, majd gombostűzzük össze, ezután az ívek két szélét, majd a gombostűk között, így összesen öt helyen tűzzük össze az íveket varrás előtt, hogy KORONA HOTEL ÉTTEREM Szekszárd, Fáy A. u. 2. Tel.: 74/529-160; Fax: 74/529-166. menü: Magyaros gombaleves. A: Sertéspörkölt, pásztortarhonya, savanyúság. B: Natúr fokhagymás sertésmáj, hagymás tört burgonya, savanyúság. A MENÜ ÁRA: 740 forint. EXTRA MENÜ: Húsleves, 200 forinty'adag. Pörköltek (sertés, marha) körettel, vagy rántott csirkemell, petrezselymes burgonya, vagy rizs, 740 forint/adag. MANGO MEDITERRÁN ÉTTEREM & bár Szekszárd, Garay tér 18. Tel.: 06-20/550-1954. menü: Sárközi gombócleves. Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna feL Bármire kíváncsiak, forduljanak bizalommal Molnár Ágneshez, aki továbbítja azt a megfelelő szakembernek Elérhetőségeink: e- mail: agnes2.molnar@axels.hu , telefon: 0630/650-3013, levél 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Jelige: Az olvasó kérdez Ha kiadunk egy lakást, kell-e utána adót fizetni, kinek kell ezt rendezni, a tulajdonosnak vagy a bérlőnek, illetve menynyi ennek az összege? Érdekelne az is, hogy mennyi kauciót kérhetek, és ezt milyen esetben kell visszafizetnem? BARLAI KRISZTINA, A NAV REGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGÁNAK SAJTÓSZÓVIVŐJE VÁLASZOL Lakás bérbeadásából, mint önálló tevékenységből szármabiztosan szépen feküdjenek egymáson. A gombostűket az ívre merőlegesen tűzzük be, és ne szúrjuk az anyagba a tűt tövig. napi ajánlat: Lekváros dere- lye. BUSINESS AJÁNLAT: Roston sült marhahátszín lyoni hagymával, röszti burgonyával, a NAPI AJÁNLAT ÁRA: 790 forint. A BUSINESS AJÁNLAT ÁRA: 990 forint. SZEKSZÁRDI DIÁKÉTKEZTETÉSI kft. PTE Illyés Gyula Kari Étterem; Szekszárd, Rákóczi u. 1. (bejárat a Mátyás király utca felől) Tel.: 74/311-671. menü: Gombaleves. A: Hentes- tokány, tészta. B: Csülökpörkölt, sós burgonya, saláta. C: Gombazó bevételből a jövedelmet a magánszemély választása szerint vagy tételes költségelszámolással, vagy a 10 százalék költséghányad alkalmazásával állapíthatja meg. Kifizetőnek (nem magánszemélynek) történő bérbeadás esetén a bérlőnek adóelőleget kell megállapítania. Amennyiben a magánszemély a költségeiről nem nyilatkozik, jövedelemként a bevétel 90 százalékát kell a kifizetőnek figyelembe vennie. A kifizető által levonandó és a magánszemély által fizetendő adóelőleg alapja főszabály szerint az adóelőleg- alap-számításnál figyelembe vett jövedelem 27 százalék adóalap-kiegészítéssel növelt ősz- szege. 2012. január l-jétől a magánszemély írásbeli nyilatkozatával kérheti a kifizetőtől, hogy az adóalap-kiegészítést Mindig a ráncosabb oldalon varrjunk, vagyis az ív homorú részén, így varrás közben igazgathatjuk az anyagot, és elkerülleves. Zöldbabfőzelék, vagdalt A MENÜK ÁRA EGYSÉGESEN: 770 forint Törzsvásárlói kártyával 10 százalék kedvezmény a teljes fogyasztásból! Részletekről érdeklődjön éttermünkben. SZÁSZ SÖRÖZŐ, ÉTTEREM Szekszárd, Garay tér 18. Tel/Fax: 74/312-463. menü: Lebbencsleves. Csirke gyrostál. a menü ára: 790 forint. ZRÍNYI SÖRKERT ÉTTEREM Szekszárd, Zrínyi u. 1. Tel: csak a jövedelemnyilatkozatban megjelölt részére vagy egyáltalán ne alkalmazza, feltéve, hogy a magánszemély összevont adóalapba tartozó várható éves jövedelme az adott kifizetéssel együtt sem haladja meg a 2 millió 424 ezer forintot. A megállapított adóalap fizetendő személyi jövedelemadó mértéke 16 százalék. Ha a bérlő magánszemély, akkor a bérbeadónak kell az önálló tevékenységből származó jövedelem szabályai szerint megállapított 16 százalék adóelőleget negyedévenként a negyedévet követő hónap 12-ig az adóhatósághoz befizetnie. Második kérdésére válaszolva, mivel a kaució - jogi szakszóval óvadék - kikötése a felek megállapodásától függ, így annak mértéke is közös megegyezés tárgyát képezi, annak kikötjük, hogy ráncot varrjunk bele. A körcikket több részből is varrhatjuk, ahogy a mellékelt munkámon is látható. 74/511-606; Fax: 74/511-605. menü: Zöldborsóleves. A: Malacpörkölt, galuska, savanyúság. B: Csülöknyárs rösztivel és tormával, a menü ára: 740 forint. Szombat-vasárnap ünnepi menü: 800 forint. ÁLLANDÓ NAPI AJÁNLATUNK: Rántott szelet, hasábburgonya, savanyúság, 800 forint. Hétfőtől péntekig menükiszállítást vállalunk. 06-20/569- 2524 (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534es telefonon 8-tól 16 óráig.) hető mértéke nincs alsó vagy felső határhoz kötve. A kauciónak az a funkciója, hogy ha a kötelezett nem képes vagy nem akar a szerződésnek megfelelően teljesíteni, úgy erre az esetre a kaució fedezetet nyújtson. A jogosult a szerződésszegéskor, tehát nyomban rendelkezhet a kaucióval, abból közvetlenül - a bírói út igénybevétele nélkül - kielégítést kereshet A kaució tekintettel arra, hogy egy esetleges nem szerződésszerű magatartás, például nem fizetés esetére kikötött, kapott pénzbeli biztosíték, mely a szerződésszerű magatartás esetén annak letevője részére visszajár, nem tekintendő az adóköteles bevétel részének, hacsak a felek közötti szerződésben az óvadéknak a szerződés- szerű teljesítésbe való beszámításáról nem állapodtak meg. Ekkor ugyanis már előleg funkciót betöltve az adóköteles bevétel részeként értékelendő. NAPI MENÜ AZ OLVASÓ KÉRDEZ Két országért aggódom aggódom a japánokért. A Greenfo nevű internetes portálon az olvasható, hogy Japánban jelenleg áll mind az 54 atomreaktor. Ezek elégítették ki korábban az áramigény egynegyedét. Most, részben meghibásodások, részben karbantartás miatt nem termelnek. Tesztelik őket, s csak akkor indíthatók újra, ha földrengésbiztosaknak bizonyulnak. A szigetországban még vannak energiatartalékok, spórolnak is, de lehet, hogy az áramellátás biztonságára a jövőben jobban oda kell figyelni. Hűha! aggódom a németekért is. Ők, mindenféle tesztelés nélkül úgy döntöttek, hogy minden atomerőművet bezárnak 2022-ig. Ennek következtében, elemzők szerint, a következő 10-12 évben, 60-70 százalékkal fog drágulni náluk a villamos energia. Ami komolyan veszélyeztetheti a német vállalatok versenyképességét. Ajaj! Igazán megsegíthetné őket az IMF egy 10-20 milliárd eurós biztonsági hitellel! VÍZÁLLÁSOK A DUNÁN tegnap reggel 7 órakor Dunaföldvár 92 cm, Paks 256 cm, Dombori 300 cm, Baja 369 cm, 665 cm. A SIÓ Palánknál 189 cm. mmzmszm Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.0006.00 Könnyűzenei összeállítások. N-loy Rádió, Dombóvár FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light. Fortuna Rádió, Paks FM 96,3 MHz. Országos hírek+helyi hírek: 6.00- 17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00- 9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánságműsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. Régió Rádió - Pécs A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en ésazAM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.3015.00 Friss Juice - élő show-műsorVarga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... -zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.0019.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30, 20.00- 20.30 horvát műsor, 10.30-12.00, 19.30- 20.00 német műsor, 13.00-14.00, 20.30- 21.30 szerb műsor.