Tolnai Népújság, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-05-13 / 18. szám
2012. MÁJUS 13., VASÁRNAP INTERJÚ 7 mesemondó Az elátkozott fagyialtos Bagaméri leszármazottai ma is élnek és nagyon büszkék arra, hogy Csukás István halhatatlanná tette a nevüket. Az író nevét már iskola és színház is viseli. Értetlenül áll az előtt, hogy művei állítólag kikerülnek a Nemzeti Alaptanterv kötelező olvasmányai közül. „NEM VAGYOK FÉLTÉKENY MAGAMRA” Ki hinné, hogy Gombóc Artúr, Bagaméri, vagy a Nagy Ho-ho-ho-horgász kisebb-nagyobb részben mihd létező személyek? Csukás István szerint neki sokszor csak figyelni kell és tanulni a gyerekektől, akik sok mindent jobban tudnak. Bár azt, hogy 30 év siker után miért kerülnek ki a művei a kötelező olvasmányok közül, ő maga sem érti. Dián Tamás- Hogy áll az állandó fogyókúrájával?- A helyzet sajnos reménytelen. Pedig én nem is vagyok édesszájú, mint Gombóc Artúr... Ő is állandóan összeszorított csőrrel diétázik, aztán mégsem fogy. Egyszer sikerült csak lesoványodnom: amikor építkeztünk. Hordtuk a téglát, egész nap mozogtam, az jót tett az alakomnak. Akkor írtam is egy verset erről, az volt a címe: Hová tűnt 20 kiló Csukás István? De aztán újra visszahíztam.- Ezek szerint Gombóc Artúr alakja önéletrajzi ihletésű?- Most, hogy mondja, van benne valami... Ha a szerethe- tőségére gondol, még hízelgő is a párhuzam. Egyébként a joviális alkatnak is lehetnek előnyei. Egy csokoládégyár nemrég például kitalálta, hogy az egyik terméküket Gombóc Artúrról nevezik el. Nagy élmény, ha egy író a boltok polcain találkozik a teremtményével. De már láttam Bagaméri cukrászdát és Nagy Ho-ho-ho-horgász sportboltot is. Ez is egyfajta halhatatlanság.- Igaz, hogy valamennyi mesefigurája valódi, vagyis volt egy létező minta, ami alapján megszülettek?- Valóban, sok hősömet az életből vittem át a meséimbe. Egy írónak nem kell mindent kitalálni, olykor elég, ha csak figyelek. Gyerekkoromban például Kisújszálláson tényleg volt egy Bagaméri nevű fagylaltos. Nekem már csak a mondókáját kellett hozzá költeni, hogy „Itt van, megjött Bagaméri, a fagylaltját maga méri.” Ennek az embernek még ma is élnek leszármazottai, akik borzasztó büszkék, hogy a nevük regényben és filmben is szerepel. A Nagy Horgász figurája „Mivel a gyerekek életüknek ebben a szakaszában fedezik fel a világot, olyan szemszögből látják a dolgokat, amit mi, felnőttek már rég elfeledtünk.” is részben gyerekkori emlék. Emlékszem, elloptuk otthonról a zsákvarrótűt, meghajlítottuk, rákötöztük egy madzagra, azt meg egy nyírfavesszőre, és ha hiszi, ha nem, így is fogtunk halat. Most is sok horgász barátom van, az ő történeteiket meg az én pecás élményeimet gyúrtam össze egy mesehőssé.- Igaz, hogy volt olyan, aki ezen megsértődött?- Nem egy ember, hanem egy újság kérte ki magának a me. sémet. A Horgász című lapban jelent meg egy cikk, hogy milyen bugyuta ez a figura, s hogy ez milyen rossz fényt vet erre a sportra. Szerencsére azóta már megbékéltek, mert elmagyaráztam, hogy ez a mese nem a szakszerűségről, hanem sokkal inkább a kalandról meg a szenvedélyről szól. Nem véletlen, hogy a Nagy Horgász kalandjait felnőttek is olvassák. Sokszor hallom, hogy horgászfeleségek ezt a könyvet ajándékozzák a férjüknek azzal, hogy „te is pont ilyen vagy!”- Ha már a gyerekkort említette: valóban rossz kölyök volt?- Mivel már elértem azt a kort, amikor mindent be kell vallani, nem tagadom: ez bizony igaz. Csavarogtunk, fára másztunk, madártojást ettünk... egyszóval olyan szabadok voltunk, amilyenről egy mai gyerek talán már nem is álmodhat. Azzal játszottunk, amink volt, és mivel nem féltünk a világtól, volt bátorságunk felfedezni. Nem vitatom, hogy a mostani gyerkőcök sokkal tájékozottabbak és okosabbak, mint amilyen én voltam az ő korukban, de sajnos az érzelmi életük is lényegesen szegényesebb. Emlékszem, volt egyszer a Magyar Televízióban egy műsor, aminek az volt az alapötlete, hogy gyerekekkel játszunk. Behívtuk őket, és kiderült, hogy egyetlen gyerekjátékot sem ismernek. Nekem kellett őket megtanítani.- A mai fiatalok már számítógépen szórakoznak...- Az nem játék. A komputer előtt ülő gyereknél nincs magányosabb. Játszani csak két vagy több lurkó tud. Lehet, hogy most megharagszik rám néhány pedagógus, de én azt mondom, hogy a játék még a tanulásnál is fontosabb. Hiszen ez is egyfajta okítás: minden játékban ott van a versengés, a győzelem, a vereség és a bajtársiasság próbája. A játék maga az élet.- Ön költőnek indult és a mai napig is ír verseket. Árulja el: nem duzzog a poétikus énje, hogy meseíróként lett ismert és sikeres?- Nem, nem vagyok féltékeny magamra... Teljesen természetes, hogy egy verseskönyv sokkal kisebb példányszámban fogy, mint egy gyerekeknek szóló történet. De ettől még mindkettő az én sikerem, hisz ugyanazt az idegpályát használom meseíráskor is, mint amikor verset költők. Felesleges ilyeneken töprengeni. Nem mérném magam József Attilához, de az ő egyik legszebb verseskötete is először csak ötszáz példányban jelent meg. Egy költő sikerét nem kizárólag az eladott kötetek száma jelzi. Igaz, szűkebb körben, de a verseimért is megkapom a kellő elismerést. Arról már nem is szólva, hogy a két tevékenység azért össze is érhet, hiszen a mai meseolvasókból lehet a következő évtizedek versolvasó közönsége.- Meseírónak lenni nem nagy teher? Mindig úgy viselkedni, hogy ne okozzon csalódást azoknak, akik Süsü vagy Pom Pom alkotóját látják önben...- Ez önfegyelem kérdése. Egyébként meg nem is nagyon szeretek szerepelni.- De egy-egy pajzán vers azért csak kikerül a tollából...- Ilyenkor abban bízom, hogy azok csak nem kerülnek a kicsik kezébe. Meg aztán ők ennél sokkal különbeket hallanak az óvodában és az iskolában...- Egy meseíró esetében megkerülhetetlen a kérdés: ha enyi- re érti a kicsik nyelvét, miért nincs saját gyereke?- így alakult. Ha erről kérdeznek, általában azt felelem, hogy nekem egymillió gyerekem van, és szinte naponta találkozom velük. Alig győzöm teljesíteni a meghívásokat óvodákba, iskolákba. Szívesen megyek, mert a gyerekektől sokat lehet tanulni. Igazi nyelvalkotó zsenik, rengeteg témát kapok tőlük. Mivel a gyerekek életüknek ebben a szakaszában fedezik fel a világot, olyan szemszögből látják a dolgokat, amit mi, felnőttek már rég elfeledtünk. Amikor a Keménykalap és krumpliorr című könyvemet megfilmesítették, Ráday Mihály volt az operatőr, ő mondta egyszer: le kell guggolni, hogy úgy nézhessük a világot, ahogy a gyerekek. Egy méterrel a föld felett szemlélődve egészen másképp látszik ám minden! Ami nekünk csupán egy behavazott hirdetőoszlop, az egy óvodásnak űrhajó vagy fehér sipkás óriás. Ezek a dolgok itt vannak az orrunk előtt, csak észre kell őket venni. A gyerekek fantáziája hatalmas birodalom, nagyon sok örömöt és napfényt lehet tőlük kapni.- Balatonszárszón színházat, Teskándon iskolát neveztek el önről, ami élő szerző esetében ritkaság. Mit szólt ehhez?- Mindkét elismerés a szívem csücske. Az iskola azért, mert maguk a gyerekek szavazták meg, hogy rólam kapja a nevét, Szárszón egy kis rituálé is kapcsolódik a dologhoz. Régebben, ha arra jártam, mindig kerültem egyet a part felé, hogy megnézzem, megvan-e még a Balaton. Újabban a színház felé is teszek egy kitérőt, mert mostantól azt is ellenőrizni kell...- Nemrégiben nagy felzúdulást keltett a tévémaci lecserélése, ön azonban megvédte az új figurát. Tényleg tetszik?- Ez a nyilatkozat egy félreértés volt. Számomra az a szimpatikus, hogy a köz- szolgálati televízió vezetése egyáltalán gondol a gyerekekre. Amikor én ott szerkesztő voltam, az összes műsoridő 30 százalékát a gyerekeknek szóló adások tették ki. Ma ettől nagyon messze vagyunk. Remélem, most már tényleg felébrednek az illetékesek, mert kicsik órája gyorsan ketyeg. Számukra négy esztendő egy korszak. Ha valaki 6 és 10 éves kora között nem jut hozzá mesékhez, akkor azt később már nem lehet pótolni. Ugyanez a helyzet a kamaszkori ifjúsági regényekkel is. Pont akkor engedjük el a gyerekek kezét, amikor a legnagyobb szükségük lenne az élvezetes, jó történetekre.- Igaza van, de a kérdésre nem válaszolt. Tetszik önnek az új tévémaci?- Ebbe a vitába nem szeretnék beszállni. Mondjuk ügy, hogy lehet még a figurán javítani...- Most épp min dolgozik?- Egy gyerekeknek szóló opera szövegkönyvén dolgozom. Eddig ilyen, tudomásom szerint nem létezett, furcsállom is, hogy senkinek nem jutott eszébe. Ezen kívül írtam egy új gyerekfilmet is, remélem, nyáron már le is forgatjuk.- Apropó, munkák. Nemrég híre ment, hogy az ön művei kikerülnek a Nemzeti Alaptanterv kötelező olvasmányai közül. Ez hogy érintette?- Nagyon nem örülök neki, értetlenül állok a dolog előtt. Harminc esztendő olvasói visz- szajelzései nem indokolták ezt a lépést. Persze, most mondhatnám, hogy a gyerekek amúgy is el fogják olvasni a könyveimet, de az igazság az, hogy szomorú vagyok. Az egyik nagy kedvenc: Süsü, a sárkány Csukás István József Attila-díj (1977, 1987), Ifjúsági Díj (1978, 1982), a Művészeti Alap irodalmi díja (1984), Andersen-díj (1984), az Év Könyve-jutalom (1987), Déry Tibor-jutalom (1989, 1995), MSZOSZ-díj (1990), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének életműdíja (1996), a Tekintet Alapítvány díja (1997), Kossuth-díj (1999), Prima Primissima díj (2011), Budapest díszpolgára (2011). Csukás olyan legendás figurák kitalálója, mint a Nagy Ho-ho-ho-horgász SZÜLETETT: 1936. április 2-án Iskolái: Először jogi, majd bölcsészkarra járt az ELTE-n (1954-57), de tanulmányait nem fejezte be. pályája: Az MTV munkatársa (1968-71), a Móra Kiadó fő- szerkesztője (1978-85), 1985 után szabadúszó. elismerései: A regénye alapján készült Keménykalap és krumpliorr című film elnyerte az év legjobb gyermekfilmje hollywoodi nagydíját (1977), I t í l á
