Tolnai Népújság, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-09 / 108. szám

2012. MÁJUS 9., SZERDA AUTÓ-MOTOR Elsőként csak a teherautókkal fizettetik meg az e-útdíjat Jövő júliusban vezetné be a kor­mány a Széli Kálmán-terv 2.0- ban szereplő e-útdíjat és a csak a fővárosra vonatkozó dugódíjat. A változás elsőként a teherjár­művekre vonatkozik, a személy- gépkocsik és a buszok ekkor még a jelenlegi e-matricás rend­szerben maradnak. Ezekkel a járművekkel önkéntesen lehet majd átállni, legkorábban a be­vezetés után fél évvel. A tervek szerint a rendszer életbe lépése után folyamatosan szűnnek majd meg a különböző pálya­matricák. A megtett úttal ará­nyos, elektronikus díjbeszedési rendszer a gyorsforgalmi utakra és az országos közúthálózat kül­területi főúti szakaszaira vonat­kozik. A kormány éves szinten 150 milliárd forintos pluszbevé­telt vár az intézkedéstől. A számítások szerint az alkal­mankénti úthasználók díjai csökkennek, akik viszont sokat utaznak, azok továbbra is élhet­nek majd az átalánydíj nyújtotta előnyökkel. ■ Á. M. Kigurulhatnak a válságból az autók, motorok Szerencsére töretlen a hazai újautó-piac fellendülése, április­ban 16 százalékkal nőttek az el­adások. Biztató képet mutat az el­ső négy hónap összesített muta­tója is, a forgalomba helyezések ugyanis több mint ötödével emel­kedtek a tavalyi év hasonló idő­szakához képest. A kishaszon- járművek iránti kereslet viszont megtorpant áprilisban, sőt 4 szá­zalékkal még csökkent is márci­ushoz képest. De még így is 14 százalékkal jobb a helyzet az előző évihez viszonyítva. A nagyhaszonjárművek kate­góriájában óriási a növekedés, 38 százalékkal helyeztek többet forgalomba ezekből, mint tavaly Uyenkor. Bár eddig csak arról lehe­tett olvasni, hogy alig fogynak a motorkerékpárok, a jó idő beálltá­val ez a trend is változni látszik. A szezon kezdete mellett az is jó ha­tást gyakorolhatott a piacra, hogy - egy rövid továbbképzést követő­en - már a „B” kategóriás jogosít­vánnyal is lehet vezetni a 125 köb­centis motorokat. ■ M. Á. Néhány figyelmeztető jel, amely óvatosságra inthet- a szervizkönyv: gyanakvás­ra ad okot, ha a bejegyzések közötti - elvileg - többéves el­térések ellenére valamennyi szöveg ugyanazzal az írással, tintával van ír\’a.- A RENDSZÁMTÁBLA KERETE: rossz ómen, ha a rajta szerep­lő felirat más földrajzi helyre utal, mint az állítólagos szár­mazási város vagy ország.- A szélvédő: baljós előjel le­het, ha például egy németor­száginak mondott autó szélvé­dője svájci autópálya-matricá­val van teleragasztgatva. A használt autók behozatalának száma idén és tavaly « 4500 4000 3500 42*2 izmi . 2500 7000 £$ 2012 1500 ÍUOU 500 * • o leb Nem csak a környezettudatosság miatt tanácsos Euro 5-ös besorolású járművet választani. A regadó ilyen esetben a legkedvezőbb Képünk illusztráció Továbbiak a TEOL.hu hírportálon ötcsillagosra értékelték a Subaru Legacyt a Japán Új- autó-értékelő Program (JNCAP) töréstesztjén. A vizsgán azok a modellek kapnak ilyen minősítést, me­lyek kiváló eredményeket ér­nek el az általános baleset­biztonsági megfigyelésen. A megújult tesztprogram a gyalogosok lábának védel­mét is figyeli ütközés esetén. A tágas utastér és a nagy csomagtartó megmaradt már ÖT éve a piacon van, így lassan rá is fért a ráncfelvar­rás a Fiat Lineára. Átalakult az első és a hátsó lökhárító, amelyeken hangsúlyos krómdíszítést alkalmaztak, de az oldalsó koptatok is csillogó borítást kaptak. A korábbitól teljesen más lett a műszerfal. A jövő nyártól kapható autó motorkínálata viszont a régi marad. Olcsóbbak lehetnek majd a villanyautók? az elektromos autókkal ed­dig az volt a fő gond, hogy súly és biztonsági nehézsé­gekkel küzdenek, és elég borsos az áruk. A Müncheni Műszaki Egyetem, a Daimler és az AG most összefogott, hogy megoldást találjon e problémákra. Az alapkon­cepció egy 400 kilónál is könnyebb, 20 lóerős villany- motor hajtotta modell lenne. Meseautót küldhetnek a gyártószalagra igencsak szemrevaló, két aj­tós sporthibriddel rukkolt elő a Lexus a Detroiti Auto Show-n. Bár a gyártó váltig állította, hogy az LF-LC nevű járgány csak a jövőbeli formavilágot testesíti meg, most mégis úgy tűnik, szalagra kerül az új csodaautó. Bár semmilyen adat nem áll még rendelke­zésre a modellről, annyi bizo­nyos, hogy kívül-belül luxus­sal találkozna a vásárló. A jogszabályi változtatá­sok miatt több mint két­szer annyi használt jármű áramlik be hazánkba kül­földről, mint tavaly. A ked­vező ár azonban nem biz­tos, hogy jó vételt takar. Molnár Ágnes A regisztrációs adó csökkenésé­vel és a hazai használt jármű ál­lomány apadásával egyre több kocsit hoznak be külföldről az országba. A tavalyi év első négy hónapjához képest idén több mint kétszer annyi autó lépte át a határt, és bár többségük igen­csak csábító árral bír, nem árt az óvatosság. Annak érdekében, hogy minél nagyobb biztonság­gal, ráfizetés nélkül juthasson valaki „import” használt gépko­csihoz, a hasznaltauto.hu ki­adott egy közleményt, mellyel kapcsolatban Mátics Péter szek­szárdi használtautó-kereskedő­vel beszélgettünk. „Először is fontos alaposan át­böngészni a hirdetést, a regadót ugyanis főként a vásárlóval fi­zettetik meg, a külföldi papírok­kal rendelkező autót kínálóknak pedig csak a 36 százaléka tünte­ti fel ennek összegét a hirdetés­ben" - figyelmeztet Szemes Ár­pád, az internetes oldal ügyveze­tője. Mivel a találati lista ár sze­rint jeleníti meg a különböző modelleket, oda kell figyelni, hogy azokban ez az összeg ben­ne van-e, vagy még hozzájön. Az autó motorjának emissziós besorolása is lényeges - erősíti meg Mátics Péter. Sokszor ugyanis az azonos évjáratú au­tók között is találni különbsége­ket e téren, a regadó azonban az Euro 5-ös motorok esetén 150 ezer forinttal is kevesebb le­het, mint a 4-eseknél. Aki pontos információkkal rendelkezik az életkorról, hengerűrtartalomról és az emissziós besorolásról, az internetes kalkulátorok segítsé­gével maga is utánanézhet, mennyi lesz a regadó. A kalku­látorból azonban csak az ideie­ket szabad választani. Alapszabály, hogy hirdetés alapján senkinek se adjon az ember előleget a külföldön lévő autó behozatalára. Sajnos a kö­zelmúltban sokan követték el ezt a hibát, a hasznaltauto.hu oldal szakembereinek a segítségét 25- 30-an kérték ilyen ügyben az el­múlt egy-két év során. Jó tudni, hogy a behozott ko­csik legnagyobb részét hivatalos szervizben tartották karban, ami azt jelenti, hogy a hazai márka- szervizeken keresztül is lekér- hetőek az autó előéletére vonat­kozó adatok. Ha az eladó ebbe nem egyezik bele, az már ko­moly gyanakvásra kell, hogy okot adjon. Ezen információk a kilométeróra tényleges állása miatt is döntő fontosságúak le­hetnek. A vásárlók ugyanis vál­tozatlanul a 100 ezres lélektani határ alatt szeretnének még idő­sebb autókhoz is hozzájutni, így talán nem is meglepő, hogy sok hirdető jelöl meg ennél kevesebb megtett utat. A lekérdezéssel azonban hamar fény derül arra, hogy mikor hány kilométeres szervizen esett át a járgány. Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy ha az ember a határ kö­rüli vagy azon túli településekre utazik az autóvásárlás reményé­ben, sokszor nem csak az útikölt­séggel kell számolnia. A furfan­gos eladók ugyanis kihasznál­hatják azt, hogy az ember meny­nyi pénzt fektetett bele az útba, és eltitkolhat kisebb sérüléseket vagy hibákat, abban bízva, hogy az adásvétel ennek ellenére is megvalósul. Érdemes tehát úgy szervezni az utat, hogy több autót is meg lehessen nézni a kör­nyéken, vagy esetleg összeállni néhány ismerős­sel, akiknek hasonló a céljuk. A legújabb teszt során értei kiváló minősítést Körültekintően a külföldivel buktatók Érdemes utánanézni a kiszemelt autó előéletének is Veszélyes dolog az oldallégzsákra huzatot tenni Manapság egyre több autóban ta­lálható oldallégzsák, melyeket gyakran az első ülések háttámlá­jába szerelnek be. Kevesen tud­ják, hogy ezeket nem szabad üléshuzattal betakarni. Az ütkö­zés következtében kirobbanó lég­zsák ugyanis egy normál üléshu­zat esetében nem tud kibújni, így a rossz irányba terjeszkedve töb­bet árthat az utasnak, mint amennyit használna. Vannak azonban olyan huzatok is, melye­ken egy kisebb rést, vágatot hagy­nak, hogy a légzsák átférhessen rajta. Ez azonban mit sem ér, ha a textil időközben elcsúszkál. így olyat érdemes választani, ami tí­pusspecifikus, mégha több pénz­be is kerül. ■ M. S. HIRDETÉS HONDA CIVIC 1.4S S FAMILY KLÍMA Vételár Évjárat Műszaki vizsga érvényes: Futott km: Hengerűrtartalom: Teljesítmény: 639 000 Ft 1998/8 2012/11 202500 km 1396 cm3 66 kW, 90 LE SUZUKI SPLASH 1.2 GLX CD AC Vételár 1449000 ft Évjárat 2008/7 Műszaki vizsga érvényes: 2012/7 Futott km: 78400 km Hengerűrtartalom: 1242 cm" Teljesítmény: 63 kW, 86 LE CHEVROLET AVEO 1,2 16V LS Vételár 1499 000 Ft Évjárat 2008/12 Műszaki vizsga érvényes: 2012/12 Futott km: 44100 km Hengerűrtartalom: 1206 cm' Teljesítmény: _________________62 kW, 84 LE SU ZUKI SWIFT 1.3 16V GC Vételár 599 000 Ft Évjárat 2002/8 Műszaki vizsga érvényes: 2012/9 Futott km: 67 600 km Hengerűrtartalom: 1298 cm3 Teljesítmény: 62 kW, 84 LE SKODA FABIA 1.2 12V CLASSIC Vételár 949 000 Ft Évjárat 2006/3 Műszaki vizsga érvényes: 2012/7 Futottkor: 85000km Hengerűrtartalom: 1198 cm3 Teljesítmény:________________47 kW,64 LE SU ZUKI SWIFT 1,3 GLX CD AC Vételár 1590 000 Ft Évjárat 2008/6 Műszaki vizsga érvényes: 2012/6 Futott km: 65000 km Hengerűrtartalom: 1328 cm3 Tetiesrtmény:_________________68 kW, 92 LE FI AT LINEA 1.4 8V ACTIVE Vételár Évjárat Műszaki vizsga érvényes: Futott km: Hengerűrtartalom: Teljesítmény:__________ 16 50 000 Ft 2008/5 2012/5 59400 km 1368 cm* 57 kW, 78 IE RENAULT CLIO 1.5 DCI MONACO Vételár Évjárat Műszaki vizsga érvényes: Futott km: Hengerűrtartalom: 1749 000 Ft 2007/10 2013 102000 km 1461 cm3 _&kW.MLE_ SUZUKI IGNIS 1.3 GC Vételár 759 000 Ft Évjárat 2004/10 Műszaki vizsga érvényes: 2012/10 Futott km: 73000 km Hengerűrtartalom: 1328 cm3 Teljesítmény: 69 kW, 94 LE Használtgépkocsi- felvásárlás 3millió Ft-ig, akár hitellel terheltet is!* *a hitel nagyságától függően! Barta Autó 2000 Kft. Paks, 6-os úti telephely (+36) 75/511-300 (+36) 20/96-13-499 www.suzukibarta.hu * )

Next

/
Thumbnails
Contents