Tolnai Népújság, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-02 / 102. szám
12 2012. MÁJUS 2., SZERDA SZÓ L GÁLTATÁ S * MA NAPKELTE 5.25 - NYUGTA 19.58 HOLDKELTE 15.32 - NYUGTA 3.04 ZSIGMOND napja zsiGMOND. Germán eredetű név, jelentése: győzedelmes védő. Védőszentje: Szent Zsigmond burgundiai király, akit 524-ben családjával együtt vízbe fojtottak. Luxemburgi Zsigmond 1387-től magyar király és később németrómai császár is. Szerepe volt Húsz János máglyahalálra ítélésében. Platthy Zsigmond József a lovas sportág egyetlen magyar olimpiai érmese, az 1936-os olimpia díjugrató számában harmadik lett; 1934-41 között, megszakítás nélkül magyar bajnok volt. Budapest II. kerületében található a Zsigmond tér. Sigmund Freud a pszichoanalízis atyja, akiről Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus azt írta: „Lángelme volt. Egymaga talált ki egy új tudományt - eddig hány ember tett ilyet?" egyéb névnapok: Atanáz, Aténé, Minerva, Nétus, Pel- legrin. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Atanáz, Szent Zsigmond emlékezete. A református és az evangélikus naptárban Zsigmond, Zoé napja. A zsidó naptárban Ijár hónap 10. napja. napi IGÉK. Katolikus: ApCsel 12,24-13,5a; Zs 66; Jn 12,44-50. Református: 5Móz 18; Róm 9,1-5. Evangélikus: Jn 8,31-36; Him 3,1-13. Ezen a napon történt 997-ben meghalt Géza fejedelem. 1519-ben meghalt Leonardo da Vinci festő, szobrász, grafikus, építész, mérnök és természettudós. 1729-8EN született Nagy Katalin orosz cárnő. 1842-BEN született Kézmár- szky Tivadar szülész-nőgyógyász, egyetemi tanár, a bábatörvény előkészítője. 1857-ben meghalt Alfred de Musset francia költő. 1859-ben született Jerome K. Jerome angol író. 1903-BAN született dr. Benjamin Spock, a gyermekbetegségekről, gyermeknevelésről szóló alapmű írója. 1948-ban született David Suchet angol színész, Hercule Poirot megformálója. 1954-ben született Elliot Goldenthal amerikai zeneszerző. 1372-ben született Dwayne Johnson, művésznevén The Rock amerikai színész. 1972-ben meghalt J. Edgar Hoover, aki 48 éven át volt az FBI igazgatója. 1975-BEN született David Beckham angol labdarúgó. 1963-ban született a kubai Vivian Ramon, nemzetközi nagymester sakkozó. Forrás: ezenanapon.hu AZ ÁPRILLIS 30-AI SUDOKU MEGFEJTÉSE 1 5 8 6 4 3 9 2 7 9 7 3 1 5 2 6 8 4 4 6 2 8 9 7 5 3 1 5 2 9 3 7 6 1 4 8 7 1 4 2 8 9 3 6 5 8 3 6 5 1 4 2 7 9 3 9 1 7 6 8 4 5 2 6 4 7 9 2 5 8 1 3 2 8 5 4 3 1 7 9 6 Kényelmetlen a fogprotézis hiba A beteg nem kér a ragasztgatásból A fogorvos által beépített fogprotézis, illetve műfogsor gyógyászati segédeszköz. A kihordási időt az Országos Egészségpénztár állapítja meg. Műfogsort kapott fogászánál olvasónk, ami instabil, evés közben kifordul a szájából. Orvosa azt tanácsolta, ragasztgassa. „Elfogadjam, mikor másnak semmi problémája a protézisével? Van-e jótállás műfogsorra?” - kérdezi. A fogorvos által beépített fog- protézis/műfogsor gyógyászati segédeszköz. A jogszabály szerint az egy évnél hosszabb kihordási idejű gyógyászati segédeszközök kötelező jótállás hatálya alá tartoznak. A kihordási időt az Országos Egészség- pénztár állapítja meg. Amenynyiben az eszköz nem támogatott, úgy nem értelmezhető a kihordási idő, nem megállapítható a kötelező jótállás. Amennyiben a termék a fentiek figyelembevételével egy évnél hosszabb kihordási idejű, akkor a forgalmazónak egyéves kötelező jótállást kell biztosítania. Amennyiben nem lehet megállapítani a kihordási időt, hiba esetén szavatossági igényeit érvényesítheti a fogyasztó. Mindkét esetben első körben a fogyasztó a kijavítás és kicserélés között választhat, kivéve, ha a választott igény kielégítése lehetetlen (például az adott fogászati beavatkozás nem végezhető el a választott anyag hiányában), vagy a másik (nem választott) szavatossági igény kielégítéséhez képest aránytalan többletköltséget okozna a kötelezettnek. Amennyiben a szolgáltatást nyújtó nem vállalta a kijavítást vagy kicserélést, vagy vállalta, de annak nem tudott eleget tenni, akkor a jogosult árleszállítást kérhet vagy elállhat a szerződéstől. A termék minőségi hibája esetén a jogosult a teljesítés időpontjától számított kétéves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényét. Az első hat hónapban felfedezett hiba esetén a kötelezettnek kell bizonyítania, hogy a hiba a nem rendeltetésszerű használatából eredően keletkezett, és ezáltal a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos valamennyi költséget is ő viseli. Hat hónap elteltével azonban a szavatossági idő fennmaradó részében a pácienst terheli a bizonyítási kötelezettség. ■ Dr. Magyar Zsanett, Bács-Kiskun Megyei Kormány- hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének, munkatársa Az anyja házában él, de nem segíti szülőjét Egy telken, két kisebb házban élünk a lányommal. A tulajdonjog az övé, a haszon- élvezeti jog az enyém. Beteg vagyok, fizetek az idősgondozó szolgálatnak, mert a lányom rám se hederít. Fizethetne a lakhatásért? Igen, amennyiben egy helyraf zi számon van a két épület, amelyeknek holtigtartó haszonélvezője a kérdező. Ez esetben az ingatlanok használata kizárólag a haszonélvezőt illeti, ő jogosult hasznosítani. A tulajdonos csak a haszonélvező hozzájárulásával lakhat a házában. Az olvasó felszólíthatja a lányát (a tulajdonost), hogy fizessen neki, vagy hagyja el az ingatlant, mert például bérbe adná. A családjogi törvény alapján rászoruló szülő tartása címen is követelhet tartásdíjat az olvasó. ■ Györkis István, ügyvéd A kőműves a pap örökösén követeli a tartozást Kőműves férjem felújította falunk templomának külső homlokzatát. Szóban egyeztek meg a pappal, hogy amint lesz pénze, kifizeti. Ennek már huszonkét esztendeje. A pap meghalt, milliókat hagyott az örökösére. Tőle is hiába kérjük a kifizetést. A követelés a törvények szerint öt év alatt elévült. Akkor léphetnének fel az örökösökkel szemben, ha bizonyítani tudnák, hogy az érintett elvállalta és elvégezte a felújítást, igazolni tudná a megállapodott vállalkozói díjat, továbbá, hogy a megrendelőt ötévenként írásban felszólította a tartozás rendezésére. A tapasztalatok szerint azonban elmaradnak az időben elküldött írásbeli felszólítások. Az örökösöktől kérhető a tartozás megfizetése, de a követelés nem perelhető. ■ Dr. Adorján Mihály, ügyvéd SUDOKU 3 6 5 9 4 4 • 3 6 1 2 9 8 2 9 3 6 7 5 8 6 1 9 7 2 1 3 8 5 9 2 7 6 7 8 4 2 SKANDINÁV REJTVÉNY KIPOTYOGÓ ZSOLTÁR FARMERMÁRKA PETŐFI SÁNDOR VERSE p SZÜLŐ. BECÉZVE ALAKTALAN ANGOL FÉRFINÉV ► ▼ GÖRÖG SZIGET ► T GYÓGYNÖVÉNY KONYHAI EDÉNY L ▼ NEPTÚNIUM ► IDŐS NÉNI HOSSZÚ IDEIG ► AUTÓSISKOLA KÁRTYASZÍV MÁSHOVÁ TESZ ' l RATAL NŐ ► ▼ TÖRÖK CSÓNAK FÉNYTELEN ÓRA IS TESZI HÍRKÖZLÉSI MÓD ► ▼ PIPIBŐL LESZ ► ▼ TULAJDONKÉPP NÉMET NŐI NÉV L ▼ HÍRES CIRKÁLÓ ► ▼ OBOA VÉGE! HANGJEGY ► ▼ RÓKA KICSINYE ► ÖMLIK ► bika (IV. 21—V. 20.). Ma végre lehetősége lesz egy kis pihenésre. Vegyen ki extraszabadságot, hogy a hosszú hét vége fáradalmait kipihenhesse! Különösen hangzik, de ami másnak pihenés (például: utazás), önnek fáradtság. IKREK (V. 21-VI. 21.). A jegyén áthaladó Vénusz hatására magánéletében kellemes változás következhet be. Végre érzi is magában az elmélyülő szeretet összetartó erejét. Terjessze ki ezt az érzést minden önt körülvevő emberre, állatra, tárgyra! rák (VI. 22—VII. 22.). Ha úgy érzi, egyre távolabb kerül eredeti céljaitól, akkor talán itt van az ideje, hogy változtasson az életvitelén. Az utóbbi időben túl sokat vállalt. Mégis, mintha egy helyben haladna. Tegyen ie a terhekből, ha repülni akar! OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Hiába is próbálkozik, a mai napon valahogy képtelen igazán ösz- szeszedni magát. Talán jobb is, ha eleve változatos, kevés koncentrációt igénylő feladatokat tervez be. Hogy legyen ideje álmodozni is. szűz (VIII.24-IX.23,). Hiába szeretné elkerülni, ma olyasvalakivel hozza össze a sorsa, akit leginkább látni sem szeretne. Esetleg megpróbálhatja láthatatlanná tenni magát, de ha ez nem megy, próbálja meg megúszni néhány semmitmondó szóval. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.). Néha már nehezére esik, hogy oly sokan keresik meg önt a tanácsaiért. Hiába, ez a hírnév ára. Ha már behúzott nyakkal közlekedik az utcán, akkor ideje megtanulni néha nemet is mondani. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Sajnos, ön hajlamos apróságokból is nagy ügyet csinálni. A legjobb, ha legalább olyasmivel nem foglalkozik, amivel nem kellene. Nem kell, hogy mindenért ön érezze felelősnek magát. NYILAS (XI.23-X1I.21.). Csendre, békére és nyugalomra vágyna ma, de aligha hagyják, hogy pihenjen. Pedig ráférne önre egy kis csendes merengés, olvasgatás, pihenés. A jövő csak akkor terem meg, ha van ideje megálmodni. BAK (XII. 22-1.20.). Ön talán a leg- összeszedettebb jegyek egyike. Most mégis mintha elhagyta volna a józan esze, olyan dolgokat tesz, ami testvérek között is kapkodásnak tűnik. Szedje össze a lelkierejét! vízöntő (1.21-11.20.). Nagyon kreatív és nyugtalan, szinte minden porcikája teremteni vágyna. Ha már ennyi sok energiája van, akkor kezdje a házán az átalakításokat. Volna mit megjavítani. Aztán, ha marad ereje, foglalkozhat a szellemiekkel is. halak (II. 21-111.20.). A pénzügyek intézéséhez ma nem túl kedvezőek a csillagállások. Persze, nem halogathatja a problémák megoldását a végtelenségig. Kapkodás helyett keressen egy tanácsadót, és beszéljen meg vele találkozót a közeljövőre. kos (III. 21-IV. 20.). Legyen ma megfontolt, különösen akkor, ha üzleti és pénzügyekben kell döntenie. Ön hajlamos az ígérgetésre, és bár jó szándékú, de most rosszul járhat a számonkérésnél. Csak a biztosat mondja ki! 1 l i l