Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-28 / 100. szám

élét: :o Kg- ysy* í*tgmk §T \ Egy kedélyes vacsora Szabó Istvánnal a filmeken túl Az Oscar-díj as rendező úgy látja, minden családtagja „munkaalkoholista” Névjegy: Szabó István SZÜLETETT: 1938, Budapest foglalkozása: filmrendező házastársa: Gyürey Vera LEGFONTOSABB MUNKÁI: Me­phisto (1981), Redl ezredes (1985), A napfény íze (1999), Az ajtó (2012) fontosabb DÜAK: Cannes-i feszüvál, Legjobb forgató- könyv díja (1981), Oscar-díj (Mephisto), Legjobb idegen nyelvű fdm FONTOSABB KITÜNTETÉSE: KOS­suth-díj (1975), Pulitzer-em- lékdíj (1996), Magyar Köztár­sasági Érdemrend középke­resztje (2002) nem! Az igazán kedélyes cseve­gések ilyenkor alakulnak ki, és ekkor törnek föl a „nagy igazsá­gok” is. Hábermann Jenő produ­cer kifejti, oda a régi, klasszikus mozizás és tévézés, a nagy kon­kurencia, az internet veszi át ezek szerepét. A filmszakma a jövőben a szórakoztatóipar része lesz. Szabó István bólogat, majd hozzáteszi: — Én az internetet egyre in­kább csak a levelezésre szoktam használni, a tévét meg szinte semmire. Na jó, hetente kétszer megnézem a híradót... - hangjá­ban némi csalódottságot érzek, így (talán saját magam meg­nyugtatására) megkérdezem hát, mindezek ellenére számít­hatunk-e a jövőben is további ér­tékes Szabó István-filmekre, ér­demes-e még játékfilmeket for­gatni? Ugye nem gondolkodik azon, hogy a későbbiekben a nyugdíjasok megszokott, nyu­godt életét fogja élni?- Elmesélnék magának vala­mit. Oriana Falacci riporternő egyszer interjút készített a Kö­zel-Keleten egy sahhal. Azt kér­dezte a koros méltóságtól, hogy mit gondol a halálról, hiszen már igencsak közel jár hozzá. A sah felnézett, és a következőt mond­ta: „Ki ez az asszony? Ki küldte? Azonnal dobják ki!” A történeten jót kacagok, de megértem a célzást is. A hal el­fogyott, a rizsből is alig maradt valami, ideje visszasétálni a mo­ziba, hogy Szabó Istvánt már más faggassa. Persze, szigorúan csak a filmekről, a magánélet és a jövő... nos, az maradjon csak a jótékony homályban... Egy rendező életében fonto­sak a közönségtalálkozók I 1 Szabó István évek óta dolgozik együtt Hábermann Jenő producerrel Impozáns társaság láto­gat el Szolnok egyik Ti- sza-parti éttermébe. Ha­tan üljük körbe az asz­talt, a filmes szakma krémje válogat az étlap­ról: Szabó István filmren­dező ül bal oldalamon, jobbomon Hábermann Je­nő producer, velem szem ben Tóth Béla filmforgal­mazó. A kakukktojás csak én vagyok, mint új­ságíró... Joó Zsuzsa- Szoktam főzni, főleg magya­ros ételeket. De csak akkor, ha egyedül vagyok. És ez bizony rit­kán esik meg! — árulja el. Persze, hiszen sok a munka, és mostan­ság sok az utazás is, az új film kapcsán. A késő esti hazaérke­zéskor már szóba se kerül a fő­zés, annál inkább a meghitt be­szélgetés. — Nagyon erős nálunk a csalá­di összetartás — bólint István. Közben az jut eszembe, nem le­het könnyű együtt élni egy olyan férjjel, apával, aki köztudottan munkamániás. A rendező szinte a gondolataimban olvas: — Az a szerencsém, hogy nálunk a csa­lád minden tagja „munkaalko­holista”. Csak csodáljuk egy­mást és sokszor felkiáltunk: „Is­tenem, ez még mindig bírja?!” - szelíd mosoly fut át arcán, ez az első a találkozásunk óta. A pincér sürög-forog körülöt­tünk, megérkezett a harcsa meg a hófehér rizs, filmrendezőnk óvatosan nekikezd a második fo­gásnak is. Legyintünk a régi mondásra: magyar ember evés közben nem beszél. Dehogy­Akár a moziban: figyelek, neve­tek, meghatódok. S miközben lassan felépül egy kép bennem vacsorapartnereimről és főleg Szabó Istvánról, a finom falatok eltűnnek a tányérokról.- Ököruszálylevest kérek, ros­ton sült harcsát és rizst - Szabó István udvariasan, halkan ren­del, a pincér gondosan jegyzetel, majd elindul a konyhába. — Nem az igazi a gyomrom... — súgja fe­lém a világhírű filmrendező. Ja­vaslom hát, igyunk vacsora előtt égy kis szíverősítőt, hátha az használ valamit efféle bajra. Per­sze, hazabeszélek, meggyőzöm vendégünket, rendeljünk a Szi- csek-féle bodzapálinkából, hi­szen a tiszafóldvári nedűknél nincsen jobb.-Ha tudná...! Nem is szoktam inni — legyint beszélgetőpartne­rem. — Persze a társaságot nem bántom meg azzal, hogy egy kor­tyot sem fogyasztok, de a magam kedvéért ritkán kérek bármilyen alkoholt-vallja be Szabó István, aki társaival együtt egy közön­ségtalálkozóra érkezett Szolnok­ra. Új filmjének tekercsei már forognak a vetítőgépben, renge­tegen kíváncsiak Az ajtóra - és persze a filmrendezőre. Szűk egy óránk van a vacsorára, aztán a férfi a közönségé. — A találkozók nagyon fonto­sak - állítja az elismert szakem­ber, miközben várunk a „gyógy­szerre”. - Igen korán megtanul­tam, semmi másra nem szabad odafigyelnem, csak arra, hogy vetítés közben mikor nevetnek az emberek, mikor beszélget­nek egymással, és mikor van csend. Ezekből minden rám vo­natkozó dolgot leszűrök. És per­sze az is fontos, mit gondolnak a mozi után a nézők a filmről. Ez jobban érdekel, mint a kriti­kusok véleménye - teszi Dolgozom, amíg egészségem engedi! — mondja Szabó István filmrendező, akinek első alkotása főiskolai vizsgafilmje volt a hatvanas évek legelején hozzá meggyőződéssel. Töpren­gek, vajon a filmrendezők is jár­nak moziba? Vagy csak a közön­ségtalálkozók idején lépnek be’a vetítőterembe? nincsen a szobrocskák odaítélé­sénél. Az Amerikai Filmakadé­miának csaknem ötezer tagja van, akik egyenként szavaznak. Nyilván minden évben olyan al­Négyszer vettem részt Oscar-díj átadáson. Az Amerikai Filmakadémia ötezer tagja egyenként szavaz a legjobb alkotásra. Hiszem, hogy a szobrok odaítélésénél semmi ügyeskedés nincsen! — Persze, hogy járok moziba, de csak a jó filmeket nézem meg. Most láttam például A néma­filmest. Kiváló alkotás, nagyon tetszett! - filmrendezőnk szeme végre felcsillan, miközben szó­ba kerül a „The Artist”, majd a Király beszéde és az Avatar. Eze­ket mind-mind Oscar-díjjal jutal­mazták, Szabó István szerint nem véletlenül.- Négyszer vettem részt Os­car-díj átadáson, higgye el, semmi ügyeskedés kotás kap elismerést, amelyek ezeknek az embereknek fonto­sak valamilyen szempontból. De ez nem kisebbíti a film értékét! Asztalon a bodzapálinka, min­denki egy hajtásra lehúzza, ke­mény ember a magyar! A beszél­getés tovább folytatódik, persze hogy a filmekről.- Tudja, hogyan készül egy mozi beharangozója a tengeren­túlon? Levetítik a filmet három­szor 500 embernek, majd egy kérdőívet osztanak szét, melyen a legkülönbözőbb kifejezések ta­lálhatók: boldogság, düh, nap­fény, bármi. Az új filmet azzal a három szóval reklámozzák, me­lyet a legtöbben ikszeltek be. „Az ajtónál" is vannak ilyen kulcs­szavak: emberi tartás, megbe­csülés, szeretet... Érdekes, de lo­gikus, ugye? Én csak helyeslek, szívom ma­gamba a sok információt. Köz­ben megérkezett a gőzölgő leves is, az illata ínycsiklandó.- Az íze pedig fenséges! - ál­lítja István, miután belekóstol. Gyorsan rájövünk, a filmezés és a főzés rokon szakma: mindket­tő művészet. A leves tényleg ki­váló, a csontos húsdarabok fo­gyasztása azonban okoz némi problémát. Biztatom vacsora­partneremet, ragadja meg kezé­vel az ízletes cupákokat, ne fog­ja vissza magát!- De visszafogom! - hangzik tömören a válasz. Elfelejtettem, hogy Szabó István még az asztal­nál is úriember, aki ráadásul csak akkor jár a konyhában, ha nagyon szükséges. Hatásos munkamódszer: a capuccino-találkozó HA EGY találmányt lehet sza- szeljük meg az aznap legfon- badalmaztatni, miért ne le- tosabb teendőit. A „meeting” heine egy munkamódszert negyedórája sokszor hatvan is? Ez esetben Szabó István perc zavarát, bizonytalansá- nevéhez fűződne a capucci- gát váltja ki, munka közben no-találkozó. - Minden reg- ugyanis már senki nem kér­gei, amikor forgatunk, egy dez, hanem teszi a dolgát. A 10-15 perces összejövetelre Mephisto forgatásán alkal- várom a részlegvezetőket a máztam ezt először, azóta büfében - meséli a filmren- rendszeresítettem. És hogy ki dező. - Mivel nekem túl erős fizeti a capuccinót? Eleinte a kávé, ezért capuccinót én álltam, aztán rájöttem, iszok reggelente, és erre meg- hozzák már nekünk a büfé- hívóm a munkatársaimat is. sek automatikusan is e for- Ezeken a találkozókon be- ró, frissítő italt. 4 > * ) I

Next

/
Thumbnails
Contents