Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-24 / 96. szám
2012. ÁPRILIS 24., KEDD KÖRKÉP - SZOLGÁLTATÁS Az utolsók között látogattak a bátaapáti tárolóba a mérnökök bátaapáti A föld alatti tároló kész a radioaktív hulladék fogadására. Valószínűleg a Tolna Megyei Mérnöki Kamara tagjaiból álló csoport volt az utolsó, amelyik még megnézhette a létesítményt a betárolás indítása előtt. Kihelyezett szakmai napot tartott a kamara Bátaapátiban. Bohli Antal, a szervezet elnöke elmondta: 25-en kaptak lehetőséget a mélységi tároló megtekintésére, ahová majd a radioaktív hulladékkal teli hordók kerülnek. A program része volt három szakmai előadás is. László Zoltán telepvezető a Nemzeti Radioaktívhulladék-tá- roló létesítését ismertette. Berta József bányászatvezető a kivitelezésről, a mélységi tároló kialakításáról beszélt. Frigyesi Ferenc főépítésvezető pedig a technológiai rendszert - szellőzés, villamosság, vízszivattyúzás - mutatta be a mérnöki kamara tagjainak. A szervezet következő összejövetele május 22-én lesz Szekszár- don. Beszédes Józsefre, a 200 éve született folyószabályozó mérnökre emlékeznek. ■ W. G. Figurális művei is tulajdonképpen geometrikusait dunaföldvár, BUDAPEST Komputergrafikák, elektrográfiák. Megnyílt ifj. Koffán Károly kiállítása Budapesten, a József Attila Klubban. A dunaföldvári alkotó hosz- szú ideig ábrázoló geometriát tanított a dunaújvárosi főiskolán. Ez is hatással volt a művészetére, nem véletlenül mozdult el a figurális alkotásoktól a geometriai alakzatok, metszetek felé. De azt mondja, hogy a korábbi, hagyományos portréiban is megfigyelhetők geometrikus elemek. Az utóbbi időben már vászonra is készít nagyméretű, 100x100, illetve 100x140 centis elektro- gráfiákat A mostani tárlatán ilyen képei is láthatók. És olyanok is, amelyek még a számítógépes korszak előtt, szabadkézzel készültek, de már tükrözik a művészi kifejezésmódváltást A Tér a síkhoz és a Síkok a térhez című alkotások a komputergrafikák előfutárainak tekinthetők. Ifj. Koffán Károly budapesti kiállítása május 12-ig tekinthető meg. ■ W. Y. Meggyilkolta a gyermekeit sajtótájékoztató Szándékosan hajtott az autóbusznak az apa A busz eleje is komolyan sérült, de a személyautó a felismerhetetlenségig roncsolódott az ütközés következtében Családi tragédia történt vasárnap délelőtt a 6-os főúton. Egy férfi két kisgyermekével száguldott a halálba. A buszvezető rutinján és lélekjelenlétén múlott, hogy az autóbuszban csak ketten sérültek meg súlyosabban. Ihárosi Ibolya szekszárd Szándékosan hajtott neki a Budapest felől Szekszárd irányába szabályosan közlekedő autóbusznak vasárnap reggel a 6-os úton a 42 éves szekszárdi férfi - mondta el a tegnapi rendőrségi sajtótájékoztatón dr. Tö- rökné dr. Kaszás Rozália, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Miután ez a gyanú megfogalmazódott, a bűnügyi szakemberek is bekapcsolódtak a frontális ütközés vizsgálatába. Az öngyilkos férfi tettével megölte 5 éves kislányát és 10 éves fiát. A személyautó kigyulladt, a tüzet csak a katasztrófavédelem szakemberei tudták eloltani. Kezdetben még azt sem lehetett megállapítani, hányán égtek bent a járműben. Öt perccel a karambol előtt egy férfihang kért segítség a rendőrségtől. A helyszínen, a Spar parkolóban a rendőrök megállapították, hogy egy férfi egy Renault személygépkocsival elütött egy nőt. Az autóban két gyermek is ült. Pernyész József, a bűnügyi készenléti szolgálat vezetője elmondta, hamarosan kiderült a sértett nő vallomásából, hogy ő a férfi korábbi élettársa, s az is bebizonyosodott, hogy mindkét esetben ugyanarról az autóról van szó. Az orvosszakértő megállapítása szerint a személyautóban ülők a becsapódás pillanatában szörnyethaltak. Az autóbuszban ketten súlyosan, öten könnyebben megsérültek. A busz vezetője is megsérült, de ő saját felelősségére a helyszínen maradt. Az ő rutinjának és óriási lélekjelenlétének köszönhető, hogy az ütközés következtében a buszon utazó - zömmel idős - emberek nem sérültek meg súlyosabban hangsúlyozta dr. Szecsei Zsolt, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti és Autópálya-felügyeleti Osztályának vezetője. A két esemény közt eltelt rövid idő is valószínűsíti, hogy a férfi nagy sebességgel haladt. Ugyanezt állapította meg a jelenleg rendelkezésre álló adatokból a műszaki szakértő is. A férfi a megengedett legnagyobb sebességet is messze túlszárnyalva száguldott a halálba. Az ütközés helyszíne előtt mindössze 10-20 méterrel tért át a szemközti sávba. A családi tragédia hátteréről annyit tudni, hogy az asszony egy hónappal ezelőtt elköltözött otthonról, amit a férfi valószínűleg nem tudott feldolgozni, s a Megrázó volt az ütközés ereje- NAGYOBB BAJ is történhetett volna, ha nem ilyen talpraesett a buszsofőr - mondta el a busz egyik utasa, egy 83 éves férfi a TEOLhu -nak. A nyugdíjas Budapestről tartott 77 éves feleségével Szekszárd- ra. A busz felé tartó kocsiból semmit sem láttak, az ütközés ereje azonban megrázó volt. - Hatalmas volt a csattanás, az utasok egymásnak vágódtak. Csak mintegy tizenöten lehettünk, de ebből kilencen megsérültünk, köztük a feleségem és én is. A többi utassal együtt kisebb pánikba estünk, ugyanis a busz hátuljánál hatalmas lángokkal égett a személyautó. Mindenki robbanástól tartott. A mentők és a tűzoltók nagyon hamar kiértek, minket a többi sérülttel együtt kórházba vittek. Feleségem az orrán és a gerincén sérült, nekem szintén az orrom sérült meg - írta le a körülményeket az idős férfi, (sv) gyermekek elhelyezése miatt is vita volt közöttük. A korábbi tudósításokban szereplő harmadik gyermek az asszony első házasságából származik, és más településen él. A még csak alig 24 órája tartó nyomozás emberölési kísérlet és kettős emberölés alapos gyanújával folytatódik tovább - mondta el kérdésre válaszolva a bűnügyi igazgató. Az eljárást ugyanis akkor is le kell folytatni, ha a gyanúsított meghalt, s csak a végén lehet éppen ezen okból megszüntetni. Egymást érik a súlyos bűncselekmények A KULCSi családirtás, a soproni lőtéren történt kettős gyilkosság és a győri eset után - amelyben egy presszós lelőtte haragosait - három holttestet találtak szombat délután Balatonakatattyán is. És ezek még csak a kirívóbb bűnügyek, amelyekre két héten belül derültfény hazánkban. Ezekről az estekről is szó esett a tegnapi szekszárdi sajtótájékoztatón. A Tolna megyei családi tragédia láthatóan a rendőröket is megrendítette. Daubner Gabriella, a bűnmegelőzési osztály vezetője a sajtó felelősségére is felhívta a figyelmet, s azt erősítette meg a bűnügyi igazgató is, hogy a tapasztalatok szerint ezek a történetek olykor másoknak is mintául szolgálnak. Az osztályvezető elmondta, ha a rendőrség mindent meg is tesz, hiszen valamennyi említettesetben megvannak a tettesek, a társadalmi feszültségekért nem tehető felelőssé, és vajmi keveset tehet a feloldásuk érdekében. Hivatalosan is elkezdődött a szezon a várban A Fili számára gyűjtöttek koncert Az összetartozás dallamai szóltak a templomban dunaföldvár Hivatalosan elkezdődött az idei szezon a dunaföldvári várban. A majd a Földvári Adventtel záruló gazdag rendezvénysorozat szombaton startolt a Fafaragó Galériában, ahol Terülj, terülj, asztalkám! címmel nyílt kiállítás. A következő program szintén egy tárlat lesz, Stekly Zsuzsa zománcműves mutatkozik be a kisváros közönségének. A múzeumi világnapra, a múzeumok éjszakájára, a gyermeknapra is kész már a programterv, és összeállt a Földvári Nyári Esték repertoárja is. Különlegesnek ' ígérkezik a Fekete kötény legendája című táncjáték, amelyet az Ördögszekér Táncegyesület állít színpadra. ■ V. T. bonyhád Könnyekig hatódott a közönség Vesztergám Miklós tárogató koncertjén szombat este a bonyhádi katolikus templomban. Az est folyamán a Rákóczi-kor- szakból és a két világháború közötti időszakból is hangzottak el művek, köztük a Bánk bánból jól ismert Hazám, hazám. Az esemény egy koncertsorozat része. A közelmúltban Baján, Gyönkön és Szek- szárdon is megrendezték. Bár a részvétel ingyenes volt, az adományokból a Magyar Örökség díjas, 140 tagú Szentegyházi Gyermekfilharmónia Együttest (Fili) támogatják. - A befolyt összegből 2 tárogató hangszert is tudunk venni nekik - mondta dr. Tóth Csaba Attila szervező. ■ M. Á. Vesztergám Miklós több mint 10 éve játszik a kedvenc hangszerén HAJDAN Április 24-én 185 éve, 1827- ben született Csibrákon Jeszenszky Sándor ’48-as tiszt, országgyűlési képviselő. 140 éve, 1877-ben elhunyt Angyal Antal gyógyszerész, szakíró, aki Gyönkön is ténykedett. 125 éve, 1887-ben született Orbán Antal szobrászművész, Dunaföldvár és Szekszárd világháborús emlékműveinek alkotója. Az országos sajtó megírja: Sárszentlőrinc fia, Balassa János akadályozta meg 1849-ben Batthyány Lajos akasztását. 115 éve, 1897-ben Zombán elhunyt Döryné Gianone Rosine. 105 éve, 1907-ben kirabolták a nagydorogi vasúti pénztárt, de a páncélszekrényt elvíve sem tudták feltörni. 65 éve, 1947- ben Szekszárd kiadta első parkolási rendeletét. Adám és Éva, a sáskapár A másodikok vagyunk a világon. Csak Ausztrália előz meg minket. A Melbourne-i után itt a budapesti szenzációs eredmény: sikerült botsáskát szaporítanunk. Most már kitűzhetünk magunk elé valami, még ennél is merészebb tervet! A kihaltnak hitt Lord Howe- szigeti botsáska túlélő példányait sziklamászók fedezték fel egy Ausztráliához közeli apró szigeten. Néhány egye- det a Melbourne-i állatkertbe szállítottak, ahol szaporító program indult 2003-ban. A törzsalapító párt Ádám- nak és Évának nevezték el. a nagyra, 10-15 centisre növő, de röpképtelen sáskák vesztét az Ausztráliába behurcolt patkányok okozták. A szaporításukért indított programba most a budapesti állatkert is bekapcsolódott. Kétszáz pete érkezett, melyek közül öt kelt ki. Az arány nem túl biztató, de állítólag ennek semmi köze hazánk gazdasági helyzetéhez. Máshol sem érnek el sokkal látványosabb eredményeket, a sáskaszaporítás terén. TEOLhu Tetszett a cikk? Ossza meg! facebook 'EEEEgSMä a dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 30 cm, Paks 193 cm, Dombori 237 cm, Baja 331 cm, Árvízkapu 603 cm. A sió Palánknál 190 cm. Ráfié Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00- 18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-6.00 Könnyűzenei ösz- szeállrtások. N-Joy Rádió, Dombévá FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánság- műsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light. Fortuna Rádió, Paks FM 96,3 MHz. Országos hírek+helyi hírek: 6.00- 17.00 óráigóránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00-17.00 Pepperoni. 17.00- 20.00 Kívánságműsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. Régió Rádió - Pécs A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz- en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12,00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - éiő show-műsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidében! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30,20.00-20.30 horvátműsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 németműsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szert) műsor. k »