Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-16 / 89. szám

10 ELETMOD - MŰSOR Aki bíija a strapát, az hulahoppal is acélosíthatja az izmait mindenki játszott gyerekkorá­ban hulahoppkarikával - ám azt senki sem gondolta, hogy az immár ötvenéves múltra vissza­tekintő játékszer felnőttkorban is nagy szolgálatot tehet. Nem csupán a klasszikus körzőmoz­gásra alkalmazható, bár azzal is rengeteg energiát égethetünk el: félóránként kereken 400 kalóriát. Kezdők a nagy, 110 cm-es átmé­rőjű karikát válasszák, mert ez­zel könnyebb mozogni. Ám egy félreértést el kell oszlatnunk: a hulahoppkarikázás nem kar­csúsítja a derekat, hanem a láb- és farizmot erősíti. A gyerekek sporteszközei közül más kincseket is kibá­nyászhatunk: naponta 15 perc ugrókötelezés például elegendő ahhoz, hogy erősítsük a kerin­gési rendszert, és kielégítsük mindennapi mozgásigényün­ket. Akkor ugrókötelezünk jó technikával, ha a kötelet csak a csuklónkkal mozgatjuk, a kö­nyökünk pedig lazán a testünk mellett van. ■ Nem a derekat, a farizmot erősíti □kerülhető a fáradtság tavasz Praktikus tanácsok közérzetünk javításához - Csak vidáman! Úgy lenne rendjén, hogy a hosszú és vigasztalan tél után jókedvűen köszönt­sük az első napsugarakat. Ehelyett kimerültén, boron- gós hangulatban talált ránk a tavasz. AS-összeállítás Kezdjük a reggelt szárazdör­zsöléssel. Egy puha kefével vagy egy durvább tapintású mosdókesztyűvel körkörös mozdulatokkal dörzsöljük át az egész testünket. A kezelést a lábaknál kezdjük, innen ha­ladjunk a szív felé. A masz- százs élénkíti a vérkeringést és az anyagcsere-folyamatokat. a BACH-viRÁGTERÁPiÁT akkor ér­demes kipróbálni, ha nagyon kimerültek és tanácstalanok vagyunk. Az aromaterápiás módszer a vadvirágok gyógyí­tó erejére épít. A terapeuta sze­mélyre és problémára szabott keveréket készít számunkra, amelytől - különösen akkor, ha hiszünk benne - testileg és lel­kileg is megújulunk. Ilyenkor nem tanácsos fo­gyókúrába kezdeni, de ener- gikusabbá, érezhetően köny- nyedebbé válunk, ha könnyen emészthető, vitamindús étele­ket fogyasztunk a kalóriadús, nehéz fogások helyett. Együnk tehát több zöldséget és gyümöl­csöt, halat és száraz fehér húst. Fűben, fában orvosság. Ő már biztos kiűzte magából az összes fáradtságot, hisz így tud örülni a kamillavirágnak. Emésztési problémák esetén igyunk reggel egy pohár búza- fűlevet, vagy joghurttal bizto­sítsuk bélflóránk egészségét. A ROZMARINGOS TEA az egyik legjobb vérkeringés-serkentő: forrázzunk le egy teáskanál szárított rozmaringlevelet csé­szényi forrásban lévő vízzel. Tíz perc után szűrjük le, lassú kortyokban fogyasszuk el. Ne tagadjuk meg magunk­tól az édességet! Elég egy sze­let csoki, vagy a barátnőnkkel megfelezett meggyes süte­mény, és a szervezetünk má­ris megkezdi a boldogsághor- mon-termelést. A SCHÜSSLER-SÓKKAL, más né­ven szöveti sókkal végzett terá­pia is hasznos lehet. Ezek a ho­meopátiás szerek a betegségek megelőzésében, a jó közérzet megtartásában segíthetnek, helyreállítják szervezetünk egyensúlyát. Használatuk ho­meopata szakember irányítá­sával történik. Ha túlterheljük a májunkat méreganyagokkal, fáradtnak és kimerültnek érez­zük magunkat. Ezen segíthet egy cickafarkból, máriatövis­ből, angyalgyökérből és gyer­mekláncfűből álló keverék. A szárított hozzávalókat a pati­kából szerezhetjük be. Aki nem akar a hozzávalókkal külön bajlódni, készen is vásárolhat májerősítő teakeveréket. a testünk mellett a lelkünket sem tanácsos elhanyagolni. Ha napi teendőinket nehezen telje­síthető robotnak érezzük, írjuk fel egy cédulára a feladatokat. Minden elvégzett feladat után jutalmazzuk meg magunkat egy aprósággal. Töltsünk mi­nél több időt a napon, a szabad levegőn! Ha kötelezettségeink a szobához kötnek, tárjuk ki az ablakot, és engedjük be a napsugarakat! A fény serkenti a hormontermelést, kedvezően befolyásolja a hangulatunkat. Merüljön csak el egy forró fürdőben, és érezze jól magát! A forró fürdő ragyogó wellness- program. Megfelelő adalékokkal pedig még fittebbé varázsol. Er­dei hangulatot teremthetünk fe­nyőolaj segítségével: keverjünk össze egy evőkanál mézet nyolc csepp olajjal, és adagoljuk vízsu­gár segítségével a meleg vízhez. Enyhíti az izom- és ízületi fájdal­mat, megnyugtat. Egy kis tengervízért nem kell repülőre szállni: elég, ha 500 g tengeri sót adunk a für­dővízhez. Fogyasztó hatású, mert élénkíti az emésztést. Jó hatással van a vérkeringésre, enyhíti a narancsbőrt. Akinek száraz a bőre, a fürdő után olaj­jal kenje be magát. Reggel érdemes élénkítő ha­tású adalékkal gazdagítani a fürdővizet. Erre a rozmaring a legalkalmasabb: frissít, felüdí­ti a testet és a lelket. Forraljunk vizet, dobjunk bele 50 g rozma­ringlevelet. Hagyjuk állni 15 percig. Szűrjük le, adjuk a ma­ximum 35 fokos fürdővízhez. Tíz perc fürdőzés ajánlott. ■ 2012. ÁPRILIS 16., HÉTFŐ Reggel a rozmaring jól felfrissít televiziímwtjsor|] B tvr-hét AJANLASAVAL 2012. ÁPRILIS 16., HÉTFŐ XQ H a 'H P RTL KLUB 6.0S 7.35 7.50 8.25 9.25 10.35 12.15 13.15 14.15 15.15 a 16-20 'W P 17.20 jó reggelt, skacok! ® Reflektor reggel® Reggeli - Csak csajok ® A szerelem rabjai © Második esély ® Top Shop Asztroshow Az éden titkai ® Sarokba szorítva# — (amerikai sorozat) Döglött akták® (amerikai krimisorozat) Családi ügy Marichuy- A szerelem diadala (mexikói sorozat) ® Teresa (mexikói sorozat)® 5.25 Teleshop 6.00 Aktív extra’(ism.) ® 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka © 9.30 Stahl konyhája © 9.40 Babapercek @ 9.50 Teleshop 10.55 EzoTv 5.55 Ma reggel 5.55 9.10 A Siila királyság ékköve ® 9.00 (dél-koreai sorozat - 62/47.) I 10.10 Rex Rómában (12/3.) ® 9.25 11.00 Most a Buday! 9.30 11.30 Napirend előtt 10.20 12.00 Híradó délben 12.00 12.25 Roma magazin 12.25 . . Ma r eggel Barangolások öt kontinensen ® Compact Disco MacGyver ® Az aranyrózsa barlangja © Híradó délben Főtér 5.55 Gyilkos sorok® 6.45 A kifutó® 7.40 A nagy házalakítás ® 8.25 Gyilkos sorok© 9.25 Gyilkos számok © 10.15 Szerelem a végzeten (amerikai vígjáték, 2001) ® 11.55 A dadus (88-89.)® 12.30 Herkules és az amazonok (amerikai-iij-zélandi kalandfilm, 1994)91’® 14.20 La Pola © 15.20 Csoda Manhattanben ® (am.-mexikói románt, sor.) 17.20 Update-konyha ® 17.25 Tiltott szerelem ® 12.55 Domovlna 13.50 13.25 Marslakók (ismétlés) ® 14.20 14.00 A holokauszt 15.15 magyarországi áldozatai- 15.40 nak emléknapja í 16.30 14.50 Radnóti-vers 16.35 15.00 Angyali érintés (13.)® 15.45 Veszélyes szerelem (60.) ® 17.05 Pecatúra Magyar rock Família Kft © MacGyver © Compact Disco Felfedezőúton a Robinson család® A Nyereg Klub (21.) 12.55 A nagy házalakítás® 13.55 Monk - Flúgos nyomozó @ (am. krimisor. -120-121.) 15.40 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) ® 16.35 Esküdt ellenségek -Bűnös szándék® 17.35 Gyilkos számok® 6.35 Isten kezében (ismétlés) 7.00 Kárpát expressz 7.35 Kultikon (ismétlés)® 8.35 Közbeszéd (ismétlés) 9.00 Klubszoba (ismétlés) 10.00 Család barát © 11.00 Heti hírmondó (ismétlés) 11.30 Térkép (ismétlés) ® 12.00 Híradó. Időjárás 12.10 Vers 12.30 Napirend előtt 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.10 100 éve történt 16.15 Az újjákeresz-telt ország 17.00 Kisváros ® SPEKTRUM 6.00 Mindentudás Egyeteme 7.05 Más-lakás® 7.40 A jövő műemlékei 8.20 Fald fel Amerikát! ® Boston; New York 9.20 Beépített főnök ® 10.20 Billy, a profi ® 11.20 A világ legszigorúbb szülői 12.15 A macskák természete ® 13.15 Feltárul a múlt - Róma ® 14.15 Élet az emberek után ® 15.10 Billy, a profi @ 16.15 Fald fel Amerikát! Portland: Seattle 17.20 Beépített főnök® CA W 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 A széf Vetélkedő Sebestyén Balázzsal 20.10 Fókusz® Közszolgálati magazin 20.50 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.25 Dr. Csont ® (amerikai krimísorozat) A nagy csapat visszatér 18.30 Tények Hírműsor 19.35 Aktív® 20.10 Jóban Rosszban (magyar sorozat) ® 21.20 Krimlhétfő NCIS® (amerikai krimisorozat) Fsz.: Mark Harmon, Pauley Perrette. Sean Murray 16.30 MM 17.40 Everwood® i (amerikai sorozat - 23/22.) Legjeiső félelem 18.30 Maradj talpon!® 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Marslakók® (magyar sorozat-31.) 20.40 Kék fény® Bűnügyi magazin 17.30 Lizzie McGuire ® (amerikai sorozat - 65/21.) 17.55 Robbie, a fóka (7.) 18.40 Rejtélyek Tesz-vesz városban 19.05 A bűvös kórhinta 19.15 Veszélyes szerelem (amerikai sor. - 64/60.) ® 20.00 Híradó este 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 Rocca parancsnok (12.)® 18.30 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) ® 19.30 Jó barátok ® (amerikai vígjátéksorozat -162-163.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi @ (amerikai vígjátéksorozat -2-3.) 21.20 Éden Hotel ® (stratégiai játék) 18.00 Híradó. Időjárás 18.25 Ounasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép® 19.30 Hagyaték 20.00 Marcela® (cseh dokumentumfilm) 21.25 Kasztner meggyilkolása (amerikai dokumentumfilm) ® 18.20 A világ legszigorúbb szülői® 19.15 Élet az emberek után ® (ismeretterjesztő sorozat) A vakáció pokla 20.15 Feltárul a múlt - Róma ® (ismeretterjesztő sorozat) A kereszténység 21.20 UniverZoom © Megaszömyek pusztulása *8 'W 22.25 Showder Klub - Roast ® Utána: Htok 23.35 PokerStars.net - Big Game® 0.30 Reflektor ® 0.50 Teddy Kőitek, a polgármester 51 ® 22.20 NCIS-Los Angeles (amerikai krímisor.) © Becsület Közben: Kenősorsolás 23.20 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat) 0.20 Tények este 21.40 Hacktion ® (magyar akciófilm-sorozat) 22.35 Az este 23.10 Aranymetszés 0.10 Múltkor® 0.40 Zöld tea 21.30 Maradj talpon! © 22.25 Angyali érintés (13.) 23.10 Ádárn feltámadása (ameríkai-német-izraeli film. 2008)® 0.55 Házaspárbaj © 22.20 CSI- A helyszínelők (ism.) ® 23.10 Kettős ügynök® (amerikai akciófilm­sorozat) 0.10 Esküdt ellenségek- Bűnös szándék (ism.) ® 23.30 Hírek 23.35 Dunasport 23.45 Kultikon ® 0.40 Sportaréna 1.30 Vers. Himnusz 1.40 Térkép 22.25 Világ a város alatt® New York (ismeretterjesztő sorozat) 23.20 A döntő 48 óra® (dokumentumfilm-sorozat) 0.15 Élet az emberek után ® 21.25 Dr. Csont (amerikai krimisorozat) 21.20 NCIS (amerikai krimisorozat) 10.10 Rex Rómában (német-olasz krimisorozat) 23.10 Ádám feltámadása (am.-német-izraeli film, 2008) 23.10 Kettős ügynök (amerikai akciófilm-sorozat) 17.00 Kisváros (magyar sorozat) 16.15 Fald fel Amerikát! (dokumentumfilm-sorozat) 13.09 Ázsia. 1330 Garázs. 14.09 Civil kaszinó. 19.00 Híradó. 1930 Keresztmet­szet. 16.09 Célpont. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Hírvilág 1830 Stop- per. 19.00 Híradó. 20.09 Rájátszás 21.00 Híradó 21.2139 lapzárta. 22.00 Híradó. 2230 BBC Reporters. 23.1» Rájátszás 11.99 Világhíradó. 12.29 Fórum. 1930 Könyvjelző. 16.09 Drazsé. 1639 Kőbánya- híradó. 17.09 Főrum. 17.89 Híradó. 1830 Világhíradó. 18.99 Híradó. 1926 Egyenes beszéd. 20.46 Újságírőklub. 21.99 Híradó. 2220 700-as klub ®. 23.06 Hazai turiz­mus. 23.66 Híradók. 049 Egyenes beszéd HÁLÓZAT 13.00 Príma torna. 1330 Euróra ®. 1400 FILMMÚZEUM FILMBOX Zodiakus ®, 17.00 Épi-tech. 1730 Infománia ©. 18.00 A doktor ®. 1830 Helyzetkép®. 19,00 Irányjelző. 1930Sza­badegyetem ®. 2039 Mit tennél te? 20.49 Hírháló. 2UX) Válik a férfi, válik a nő (2/ L) ®. 23.00 Hírháló. 2330 Műveltség kvíz 13.10 Beethoven 4. ®. 1430 A Newton fiúk (am. gengsaerfiim, 1998) ®. 17.09 Szép még lehetsz (am. víg., 2005)®. 1938 Itta földön (am. film) ®. 2130 Hadey Davidson és a Marlboro Man (am. akcidvigj.) ®. 2330 Beépített terroristák (német-svéd akcíófilm, 1992) ®. 039A gyilkos bennem van ® 9.00 Spanyol labdarúgás. 1230 légből ka­pott. 12.19 Űt Londonba. 1248Jégkorong 1830 Erős emberek. 1830 Angol labdarú­gás. 1730 Holland labdarúgás. 1830 Ököl­vívás. 20.00 Fieszta. 2130 Spanyol labdarú­gás, Getafe-Sevilla, 23.18 Harmadik félidő. 030Harmadik félidő extra. 1.18 labdarúgás A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja) 830 Windigo ®. 830 Fuss az álmodért! ®,938 Az ördög lelkén szárad®. 1130 Arkangyal (1-3.) ®. 1330 A gyilkos cická­nyok®. 1830Végakarat ®. 1630A nagy hajsza ®. 18.10 Vírus a fedélzeten (1-2.) © 2130 Adamic City ®. 2240 A pekingi gyermek ®. 030Vtfl. Henrik (1-2.) ® 1830 Ki ad többet? 1930 Hogyan ké­szült? 1630 A túlélés törvényei. 1830 Autókereskedők. 1930 Autókereskedők- újratöltve. 2030 Autókereskedők úton. 20.30 Hogyan készült? 21.00 Vakmerők. 22.00 Gyomorforgatók. 23.00 Egy idióta külföldön. 24.00 Autókereskedők t S

Next

/
Thumbnails
Contents