Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-12 / 86. szám

SPORT bunyózni óriási dolog lenne, teljesen függetlenül attól, hogy győze­lem vagy vereség lenne a meccs vége. Az biztos, hogy úgy küzdenék, mint egy tigris, nem adnám olcsón magam" - nyilatkozta Erdei Zsolt a DigiSport televíziónak. A népszerű .Ma­dár" keze már meggyógyult, hamarosan - akár Jean Pascal ellen - újra ringbe léphet. A harmadik meccsen dől el, hogy melyikük jut a fináléba Öten folytatják a bajnoki címért labdarúgás Lehetetlenség megtippelni, melyik csapat nyeri meg az aranyérmet A hazai pályán kivívott 5-1-es győzelmet követően idegenben 5-3-ra kikapott a Tolna-Mözsi FSE az Univerzumtól, így har­madik meccsen fog eldőlni, hogy melyik csapat kerül be a női futsal NB I. fináléjába. A másik ágon a DVTK-Vénusznak már nem kell izgulnia, hiszen a hazai 4- 1-es sikerüket egy idegenbeli 4-3-as diadallal megfejelve le­zárták a párharcot. „A védekezésünk elmaradt a várttól, kevés labdát szereztünk, helyenként kapkodva játszot­tunk, így nem tudtunk sikeres akciókat sem vezeti. Ismét bele­estünk abba a hibába, amibe szoktunk, amikor nem megy a játék” - mondta Laki Zoltán, a Tolna-Mözs szakvezetője. AZ ELŐDÖNTŐBEN, 2. MÉRKŐ­ZÉS. UNIVERZUM-ARAMIS-TOLNA- mözsi FSE 5-3 (2-2). Budapest, Pestszentimrei Sportkastély. V: Moldván, Tornyai, Balázs. Tolna- Mözs: Vincze A.- Godvár, Hodo- ván, Szekér, Ganczer. Csere: Molnár E. (kapus), Fábián R., Si­mon B., Schlotthauer, Mausz R., Folk Zs. Gól: Gál T. a 4., a 18. és a 34., Körmöczi a 24. és a 35., il­letve Szekér a 12. és a 29., God­vár a 10. percben. A mindent eldöntő, harmadik mérkőzést április 22-én játsszák Tolnán, a városi sportcsarnok­ban (időpont később). ■ I. R. Godvár Katalin egy gólt vállalt Kettészakadt a mezőny, felsó'házban és alsóház­ban folytatódnak az UNIQA megyei focibaj­nokság küzdelmei. Rónai Gábor Öt csapat az érmekért, öt pedig a bentmaradásért folytatja a 2011/2012-es szezon csatározá­sait a megyei fociélvonalban. Minden csapat nyolc meccset vív, négyet hazai pályán, négyet idegenben. A felsőházban óriási harc várható az aranyért és a to­vábbi dobogós helyekért, jelen­leg a Tolnai VFC van a legjobb helyzetben, hiszen Wiesner Jó­zsef együttese az élen zárta az alapszakasz-bajnokságot. Igaz, az első helyről lecsúszó, és pilla­natnyilag a Tolna mögött álló Kölesd ugyanannyi ponttal, csak rosszabb gólkülönbséggel várja a folytatást. A megkérdezett me­gyei futballszakemberek szerint kettőjük közül kerül majd ki a végső győztes, ám felelőtlenség lenne leírni a Majost, sőt még a Szedresnek és a Tamásinak is van esélye (igaz, halványabb). Itt már nem lehet hibázni, egy-egy kisiklás, botlás akár végzetes is lehet ilyen kevés meccs esetén. Vélhetően az a csapat tud az élen végezni, amelyik a hazai talál­kozói behúzása mellett idegen­ben is képes lesz nyerni. A PROGRAM. FELSŐHÁZ, I. for­duló, április 14., szombat: Tamá­si 2009 FC-Szedres SE ló. Ápri­lis 15., vasárnap: Kölesd SE- Majosi SE 16. Szabadnapos: Tol­nai VFC. II. forduló, április 22., vasárnap: Szedres-Kölesd, Tol­na-Tamási 16. Szabadnapos: Majos. III. forduló, április 29., va­sárnap: Kölesd-Tolna, Majos- Szedres 16.30. Szabadnapos: Ta­mási. IV. forduló, május 5., szom­bat: Tamási-Majos, Tolna-Szed­res 16.30. Szabadnapos: Kölesd. V. forduló, május 13., vasárnap: Kölesd-Tamási, Majos-Tolna 17. Szabadnapos: Szedres. VI. fordu­ló, május 19., szombat: Szed­A tolnai Rikkers Péter (balról) és Horváth Máté között a majosi Máté Balázs passzolja tovább a labdát - a felsőházban is nagy csatát vívhatnak majd Az alapszakasz végeredménye 1. Tolna 18 12 3 3 65-22 39 2. Kölesd 18 12 3 3 47-15 39 3. Majos 18 11 4 3 58-26 37 4. Szedres 18 10 2 6 34-24 32 5. Tamási 18 9 4 5 45-37 31 6. Őcsény 18 7 2 9 26-45 23 7. Kakasd 18 5 4 9 28-39 19 8. Cikó 18 5 0 13 25-59 15 9. Tevel 18 3 4 11 15-44 13 10. Dunaföldvár 18 2 2 14 16-48 8 Sorrend: pont több győzelem, gólarány, több rúgott gól res-Tamási 17. Május 20., vasár­nap: Majos-Kölesd 17. Szabad­napos: Tolna. VII. forduló, május 26., szombat: Tamási-Tolna 17. Május 27., vasárnap: Kölesd- Szedres 17. Szabadnapos: Majos. VIII. fordulójúnius 2., szombat: Tolna-Kölesd 17. Június 3., va­sárnap: Szedres-Majos 17. Sza­badnapos: Tamási. IX. forduló, június 9., szombat: Szedres-Tol­Az ifibajnokság végeredménye 1. Kölesd 18 15 3 0 72-10 48 2. Tamási 18 14 3 1 104-14 45 3. Tolna 18 12 3 3 57-17 39 4. Cikó 18 10 1 7 49-56 31 5. Dunaföldvár 18 9 2 7 46-40 29 6. Majos 18 8 2 8 30-56 26 7. Őcsény 18 5 3 10 35-37 18 8. Szedres 18 3 1 14 28-56 10 9. Kakasd 18 3 1 14 17-86 10 10. Tevel 18 1 1 16 14-80 4 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól na 17. Június 10., vasárnap: Majos-Tamási 17. Szabadnapos: Kölesd. X. forduló, június 16., szombat: Tamási-Kölesd, Tolna- Majos 17. Szabadnapos: Szedres. A PROGRAM. ALSÓHÁZ, I. fordu­ló, április 15., vasárnap: Őcsény SK-Kakasd SE, Dunaföldvár FC-Cikó SE 16. Szabadnapos: Tevel SE. II. forduló, április 22., vasárnap: Cikó-Őcsény, Kakasd­A Kölesdé az első hely eldőlt A felnőttekkel ellen­tétben az ifiknél már eldőlt a bajnoki dm sorsa. Az arany a Kölesdé, az ezüst a Tamá­sié a bronz pedig a Tolnáé lett. A gólkirályi nmet Hor­váth Dávid (Tamási Fodsuli UFC) szerezte meg 30 találat­tal. A folytatásban az ifi­csapatok egy úgynevezett ku­pasorozatban folyatják. A felnőttcsapatok magukkal viszik az ifijüket - egy külön kupáért zajlik a küzdelem. Tevel 16. Szabadnapos: Duna­földvár. III. forduló, április 29., vasárnap: Dunaföldvár-Tevel, Kakasd-Cikó 16.30. Szabadna­pos: Őcsény. IV. forduló, május 6., vasárnap: Dunaföldvár-Ka- kasd, Tevel-Őcsény 16.30. Sza­badnapos: Cikó. V. forduló, má­jus 13., vasárnap: Cikó-Tevel, Dunafóldvár-Őcsény 17. Szabad­napos: Kakasd. VI. forduló, má­jus 20., vasárnap: Kakasd- Őcsény, Cikó-Dunaföldvár 17. Szabadnapos: Tevel. VII. forduló, május 27., vasárnap: Őcsény- Cikó, Teveí-Kakasd 17. VIII. for­duló, június 3., vasárnap: Tevel- Dunaföldvár, Cikó-Kakasd 17. Szabadnapos: Őcsény. IX. fordu­ló, június 10., vasárnap: Ka- kasd-Dunaföldvár, Őcsény-Te- vel 17. Szabadnapos: Cikó. X. for­duló, június 17., vasárnap: Te- vel-Cikó, Őcsény-Dunaföldvár 17. Szabadnapos: Kakasd. Valamennyi korcsoport felsorakozott a rajtnál Bonyhádon mezei futás A völgységi fővárosban versenyeztek a diákolimpia sorozat megyei döntősei - 24 aranyat osztottak ki Több száz indulóval rendezte meg a Tolna Megyei Diáksport­tanács a mezei diákolimpia me­gyei döntőjét Bonyhádon. A fiúk­nál és a lányoknál is hat korcso­portban hirdettek győztest. EREDMÉNYEK, LEÁNY, I. KOR­CSOPORT: 1. Miklós Melinda (Die­nes, Szekszárd), 2. Tamás Zsó­fia (Szent Orsolya, Dombóvár), 3. Nagy Viktória (Szent Orsolya). csapat: 1. Szent Orsolya Rendi Katolikus Iskolaközpont, Dom­bóvár, 2. Dienes Valéria Általá­nos Iskola, Szekszárd, 3. Babits Mihály Általános Iskola, Szek­szárd. ti. kcs.: 1. Balogh Vivien (Bonyhádi Oktatási Nevelési In­tézmény), 2. Liszkai Rebeka (Dienes), 3. Zsók Csenge (Die­nes). csapat: 1. Dienes, 2. Szent Orsolya, 3. BONI. in. kcs.: 1. Be- senyei Ágota (József Attila, Dom­bóvár), 2. Tonács Dóra (József At­tila), 3. Reizinger Dóra (Szent Or­solya). csapat: 1. Szent Orsolya, 2. József Attila ÁMK, Dombóvár, 3. Babits Mihály Általános Isko­la, Szekszárd. ív. kcs.: 1. Tóth Li­li Anna (József Attila), 2. Samai Zsuzsanna (Babits), 3. Pupp No­émi (Bezerédj, Paks), csapat: 1. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangé­likus Gimnázium, 2. Szent Or­solya, 3. Deák Ferenc Általános Iskola, Paks. v. kcs.: 1. Tóth Vi­rág (Illyés, Dombóvár), 2. Pupp Réka (Vak Bottyán, Paks), 3. Sza­bó Vanda (Illyés), csapat: 1. Ily- lyés Gyula Gimnázium, Dombó- Megküzdöttek a kilométerekkel a diákok a bonyhádi megyei döntőben vár, 2. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, 3. I. Béla Gimnázium, Szekszárd. vi. kcs.: 1. Beke Zsanett (Illyés), 2. Kiszli Vanda (Balogh Antal, Paks), 3. Berta Szilvia (Csapó, Szekszárd). csapat: 1. Illyés, 2. Petőfi Sándor, 3. Csapó Dániel. fiúk, i. kcs.: 1. Kófiás Áron (PTL Gyakorló, Szekszárd), 2. Es­küdt Mihály (Kapösszekcső), 3. Adorján Áron (Dienes), csapat: I. Szent Orsolya, 2. BONI, 3. Dienes, ii. kcs.: 1. Horog Ádám (Baka, Szekszárd), 2. Keresztes Zalán (Szent Orsolya), 3. Pál Márton (Dunaszentgyörgy). csa­pat: 1. Szent Orsolya, 2. BONI, 3. II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola, Paks), in. kcs.: 1. Pap End­re (Várdomb), 2. Kugli Ákos (De­ák), 3. Szemeréi Levente (PTE Gyakorló), csapat: 1. Szent Orso­lya, 2. Deák Ferenc, 3. Babits Mihály. ív. kcs.: 1. Búzás Attila (II. Rákóczi, Paks), 2. Pál Achil­les (Dunaszentgyörgy), 3. Búzás Milán (Cikó). csapat: 1. Szent Orsolya, 2. II. Rákóczi, Paks, 3. BONI. v. kcs.: 1. Halmai Balázs (Garay Gimnázium, Szekszárd), 2. Hajdú Bence (Illyés), 3. Tumpek Péter (Garay), csapat: 1. Garay-gimnázium, 2. Illyés, 3. Vak Bottyán Gimnázium, Paks. vi. kcs.: 1. Bartha Dávid (Petőfi), 2. Péri Dávid (ESZI, Paks), 3. Bódis Péter (Illyés), csapat: 1. Petőfi Sándor, 2. Illyés Gyula, 3. Vak Bottyán. ■ H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents