Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-04-01 / 13. szám

14 MOTOR 2012. ÁPRILIS 1., VASÁRNAP AUTÓ ­Rámenősebb lett a legkisebb Mercedes-Benz Szeptemberben jön hazánkba az újjávarázsolt A-osztály Egymillió forintos Astra modell Szentgotthárdon Csütörtökön avatták fel ünnepélyes keretek között a kecskeméti Mercedes- gyárat, ahol minden az ott készülő B-osztály körül fo­rog. Ezért lássuk, milyen is az A-osztály, amely csak Németországban készül. Miklós-Illés Kálmán A Mercedes igyekszik levetni magáról azt a képet, miszerint az idősebb korosztály márkája, ezért az utóbbi időben olyan mo­dellekkel rukkol elő, melyekkel inkább a fiatalokat célozzák meg. Erre a legújabb példa az A- osztály harmadik nemzedéke, amelyről nem túlzás azt állítani, tulajdonképpen csak nevében egyezik meg közvetlen elődjével. Sutba dobták a szendvicspadlós építésmódot és az egyterűsen magas karosszériát (logikus, hi­szen itt van a B-osztály is), s he­lyette egy dinamikus, kompakt autóval jelentkeztek. Ez számok­ban kifejezve annyit tesz, hogy az új A-osztály 40 centivel hosz- szabb (4292 mm) és 18-cal lapo­sabb (1433 mm), mint a korábbi - utóbbi érték nagyban hozzájá­rult ahhoz, hogy a kategórria egyik legáramvonalasabb mo­dellje lett az újdonság (0,26 cw). De az arányok mellett az egyes részletek is stimmelnek, a front­rész szoborszerű kialakítása na­gyon látványos, sőt, ha a belső te­ret szemrevételezzük, akkor is nyilvánvaló, az előd kissé öreg­uras stílusa már a múlté. ■ Széria a start-stop automatika és majd lesz összkerékhajtásssal is. A lendületes külső azonban nem minden, a Mercedes a technikai színvonalat illetően is ki akart tenni magáért. Az új A- osztályban széria a radartámo­gatású ütközési figyelmeztetés adaptív fékasszisztenssel, ez csökkenti a ráfutásos ütközés veszélyét, opcióként pedig elér­hető a CPA- (Collison Preven­tion Assist, baleset-megelőző) rendszer. Ez hang- és fényjel­zést ad a vezetőnek és fékezés­re készíti fel a fékasszisztenst. A motorpalettán is csupa új erő­forrást találunk, ráadásul mind­egyik motorhoz lehet kérni a hétfokozatú 7G-Tronic dupla A Mercedes szakított az egyterűs jelleggel: az új A-osztály klasszikus ferde hátú. Az újdonság forgalmazása szeptemberben kezdődik történelem A modern kori ma­gyar autógyártás születéséről emlékeztek meg a közelmúlt­ban az Opel szentgotthárdi gyá­rában, ahol 1992. március 13- án Antall József miniszterel­nökkel a volán mögött legördült a szalagról az első magyar Astra. A huszadik évfordulóra a Közlekedési Múzeumban kiál­lított modell „lábon” ment haza. Az Opel az idén ünnepli fennállásának 150. évforduló­ját - ezt az évfordulót egy Opel varrógép és egy Opel ke­rékpár szimbolizálta a szent­gotthárdi rendezvényen. Van százéves magyar vonatkozása is az Opel-történelemnek any- nyiban, hogy két gyönyörű Opel veterán, a 101 éves Tor­pedo, valamint a 100 éves Puppchen magyar tulajdon­ban van. A két modell tavaly - minden gond nélkül - öt nap alatt végigjárta a Budapesttől Rüsselsheimig vezető több mint ezer kilométeres utat. Ez a két autó szintén ott volt a rendezvényen a húszéves el­ső magyar Astra mellett. A ju­bileumi ünnepségen levetítet­ték a húsz évvel ezelőtti tévé­híradó-riportot, amelyben „Ernst A. Hoffmann gyárigaz­gató bejelentette, hogy az 1,4 li­teres motorral szerelt Astra alapára 998 500 forint”. ■ Szentgotthárdon ma minden és mindenki a jövőre készül. Egyes verzióknál a kormánynál van az automata előválasztó karja kuplungos váltót. A benzines kínálatban a 115 vagy 156 ló­erővel elérhető 1,6-os turbómo­tor és a 200 lóerős, 2,0 literes, szintén feltöltött erőforrás sze­repel, míg a dízeleknél az új 1,8- es egység (109 vagy 136 lóerő­vel), illetve a 170 lóerős 2,2-es motor érhető el. Ami a további újításokat illeti, az A-osztály összes verziójában széria a start-stop automatika, illetve úgy tervezték az autót, hogy a későbbiekben összkerékhajtá- sú (4Matic) verzióban is piáéra lehessen dobni. Sportos belsőt kap a benzines csúcsmodell, az A 250 A Mercedes személyautó-értékesítése* 2010 2011 2011 l-ll. hó 2012 l-ll. hó Darab 586 146 591 750 77 527 83 126 Piaci részesedés, százalék 4,3 4,4 3,7 4,3 * A HARMINC EU + EFTA-TAGORSZÄGBAN. FORRÁS: ACEA Az ünnepségen a jelent a hó­nap elején Év autója díjat nyert és májusban a magyar piacon is bemutatkozó elektromos au­tó, az Opel Ampera testesítette meg, a jövő pedig maga a gyár, ahol a világ legkorszerűbb üze­me gyártja az Opel új generáci­ós motorjait az év végétől. Szentgotthárdon ma minden és mindenki a jövőre készül. Az új, félmilliárd eurós beruházás­sal létrehozott üzembe több mint 400 gépet telepítenek, amelyek beállítása során egy- egy motort - próbaképpen - le is gyártanak. A termelés teljes felfutása után az Opel új motor­jaiból évi félmillió készül majd itt. Három motorcsaládról van szó: kis és közepes benzinesek és egy dízel alkotja a palettát. Ezek ugyanazokon a gyártóso­rokon készülhetnek. ■ D. K. Nomen est omen: igazi nagyvárosi mini a Skoda Citigo menetpróba A tervezők kipróbálták, hogyan fér bele egy liter egy félliteres edénybe A Volkswagen szerint a feje te­tejére állt az autópiac, hiszen manapság mindenki inkább ki­sebb, mint nagyobb személyko­csit vásárol. A luxusautó helyett elég lesz egy középkategóriás, a kompakt helyett egy nagyra nőtt kisautó. A konszern legújabb apróságai - a VW Up!, a SEAT Mii és a Skoda Citigo - azoknak készülnek, akik egy kisautóból még kisebb járműbe szeretné­nek átülni. A cseh márka az öt­ajtós változatra helyezi a hang­súlyt, számításuk szerint az el­adott gépkocsik 70 százaléka kapja majd ezt a felépítményt, ennek megfelelően ezt a változa­tot vezethettük a nemzetközi menetpróbán. Nagyon igyekeztek a mérnö­kök, hogy az utasok ne éljék meg lemondásként azt, hogy egy mindössze 3,5 méter hosz- szú autóban ülnek. Ehhez azonban fontos, hogy valame­lyik szép színt válasszuk, hi­szen az utastérben több helyen is a puszta fém látványával szembesülünk. A metálzöld például nemcsak kívül, hanem belül is vidám hangulatot köl­csönöz a kocsinak. A második dolog, ami feltűnik, hogy közé­pen nincs ott a megszokott szel­lőzőnyílás, csak a rádió felett áramlik be a levegő, irányítha- tatlanul. Ez egészen addig hatá­sos is lehet, amíg meg nem ren­deljük a Navigon kivehető navi­gációt, hiszen a hatalmas kép­ernyőjű egység pont a légáram­lás útjában helyezkedik el... Apropó, légáramlás! A hátsó, kibillenthető ablakok állapotát nem árt észben tartani. A nyi­tott ablak a hátsó ajtó becsuká- sától behajtódik, azonban nem reteszelődik. Ránézésre nem látszik a különbség, ha nem va­gyunk teljesen biztosak a dol­gunkban, bizony újra ki kell nyitni a ajtót. Menet közben a Citigo egé­szen jól palástolja apró mivoltát. Van rugózás, jó az egyenes fu­tás, a kormány, ha nem is gokar- tosan közvetlen, de azért remek irányíthatóságot biztosít - szűk parkolóhelyre is könnyedén be lehet manőverezni az autót. Még tolatóradar sem nagyon kell, bár a C oszlop nagyon vas­tag, de a kocsi ott végződik, ahol a szélvédő. Igazán akkor érezni a kicsinységét, amikor valamiért gyorsítani kell. Az 1,0 íiteres há­romhengereshez csatolt váltó át- tételezése hosszú, ezért már vá­rosban is előfordul, hogy negye­dikből vissza kell kapcsolnunk egy kisebb emelkedőn. A 60 és 7 5 lóerős változat között igazából csak autópályán éreztem különb­séget, az erősebb motorral egy ki­csit tovább bírja, de hosszú emel­kedőknél ennél sem kerülhető el a visszakapcsolás. ■ L. G. Testvérmodellek hazánkban már kapható a konstrukciós alapnak te­kinthető Volkswagen Up!, amelynek legegyedibb voná­sa a teljesen üveg csomagtér­ajtó. A forgalmazás a három­ajtós karosszériával kezdő dött, az induló ár Take up! felszereltséggel 2,6 millió fo­rint, az ötajtós csak ősszel jön. A mikroautó SEAT Mii­ként is készül, de azt itthon nem forgalmazzák: egy kon­szern három egyforma árú és tudású autójának nincs helye egy ekkora piacon. <

Next

/
Thumbnails
Contents