Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-10 / 84. szám

4 2012. ÁPRILIS 10., KEDD KORKÉP A héten is várják a véradók jelentkezését tolna megye A héten is várja a véradók jelentkezé­sét a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezete. Kedden a magyarkeszi mű­velődési házban 10 és 14, szerdán a kakasdi faluház­ban 12.30 és 15.30, csütör­tökön a felsőnánai és a kölesdi művelődési házban 9 és 11, illetve 12.30 és 15, majd pénteken Szekszár- don a Szent László Szak­képző Iskolában 8 és 14 óra között jelentkezhetnek. Dombóváron kedden és csü­törtökön 7.30-tól 14 óráig lesz véradás, (hé) A három nyúl meséje hangolta a gyerekeket decs Húsvéti játszóházzal hangolta a gyerekeket az ünnepre a „Szülők a Gyer­mekekért” Alapítvány nagypénteken. Asztali dí­szek készültek a gyerekek keze nyomán, tojásokat festettek, a fiúk locsolóver­sei és A három nyúl törté­nete még színesebbé tette az Alapítványi Házban el­töltött délutánt, (he) Kizárólag Paks környékén készítette természetfotóit paks-dunakömlód Wollner Pál képei díszítik április 25-éig a dunakömlődi falu­ház falait. A paksi fotós el­sősorban a tavasz hangula­tát csempészte be az intéz­ménybe, de az év minden szakának szépségét bemu­tatja. Legtöbb képe virágo­kat, növényeket örökít meg, de kiállította azt a téli fotót is, amellyel a magyar trikolór naptáron legutóbb szerepelt. Mint mondta, az elmúlt másfél év „termése” látható, (vt) Wollner Pál a tárlat megnyitóján Jó tudni, mekkora 5 méter tilalom A büntetések dacára még sokan dohányoznak a vasútnál A szekszárdi polgármesteri hivatal do gozó i betartják a szabályt, az intézmény bejáratától több mint öt méterre hódolnak a szenvedélyüknek Az általunk megkérdezett kávézókban és éttermek­ben nem, némely söröző­ben viszont forgalomcsök­kenést okozott a dohány­zási tilalom életbe lépése. Molnár Ágnes A nem dohányzók egészségét védő új rendelkezés ugyan ja­nuár 1-jén életbe lépett, de a három hónapos türelmi idő­szak a napokban, április else­jével járt le. A kiszabható bír­ság összege mostantól magán- személyeknél 20-50 ezer fo­rint, a kötelezettségek betartá­sáért felelős személyeknél 100- 250 ezer forint, intézmény, szervezet, üzemeltető vagy gazdasági társaság esetében pedig 1-2,5 millió forint. A szigor nem csak a nem do­hányzók védelme miatt bizonyul hasznosnak. Keszthelyi Sza­bolcs, a szekszárdi Szász Söröző és Étterem tulajdonosa elmond­ta, van olyan vendégük, aki ko­rábban egy doboz cigit is elszí­vott egy este, most viszont nem megy ki dohányozni ötnél több­ször. Náluk mindenki megértet­te és elfogadta a szabályozást, so­kan örültek is neki. Az NSZSZ (A Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészség­ügyi Szakigazgatási Szerve) már a türelmi időszak alatt is 600 helyen tartott ellenőrzést, és 75 esetben talált hiányossá­gokat. Jellemzően vagy a ciga- rettázást tiltó feliratok nem let­tek kihelyezve, vagy a dohány­zásra nem jelöltek ki a törvény szerint alkalmas helyet. A türel­mi időszak lejártával 35 intéz­ményben folyt felülvizsgálat, és 3 esetben találtak hiányosságo­kat. Ezen ügyekben már folya­matban van az eljárás. Január elsejétől lényegében minden zárt helyen tilos a do­hányzás, de a vasúti és busz­megállókban, játszótereken sem szabad füstölögni. Dohány­zóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kije­lölni, kivéve azokat a vendéglá­tóhelyeket, ahol erre csak köz­vetlenül a bejárat előtt van le­hetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani azonban a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthe­lyiségekben. Bár a vendéglátóhelyeken a ta­pasztalatok szerint már nem gyújt rá senki, az állomásokon más a helyzet. A szekszárdi vas­útállomáson a várakozók egy ré­sze nem törődik a tilalommal. Holott a hangosbemondó folya­matosan tájékoztatja az utasokat a jogszabályról, nem is beszélve a táblákról, és kijelölt dohányzó- hely is van. A buszpályaudvaron a fiatalokkal van a gond, sokukat hidegen hagyja a büntetés lehe­tősége. Kint vannak a figyelmez­tetőtáblák, és a hangosbemondó itt is óránként ad tájékoztatást a tilalommal kapcsolatban, és megismétli, ha valaki rágyújt. - A dohányzásra kijelölt hely a két pályaudvar közötti járdán van - mondta Sziráki József forgalom- irányító. Büszkék az öt aranyérmes borukra találkozó Egy mintát sem kellett kizárni a 43-ból a kisszékelyi versenyen kisszékely Jó eredmények szü­lettek az üdülőfalu idei borver­senyén: a beérkezett 43 mintá­ból egyet sem kellett kizárni. A 14 fehér közül Horváth Péterné, Isztli János és Martina Zoltán nedűje lett aranyérmes. A 20 vö­rösből Nádori Józsefé és Nádori Tamásé érdemelt arany minősí­tést. A 9 rozé közül egy sem ka­pott aranyat, kiadtak viszont 4 ezüstöt. A bírálóbizottságot a Szekszárdról (Pálinkás Lász­ló), Balatonboglárról (Erdős Jó­zsef) és Kiskörösről (Grausza János) érkezett tagok mellett az Észak-tolnai Hegyközség hegy­bírója, Herczeg Gyöngyi, a helyi termelőket képviselő Nádori Jó­zsef, valamint a zsűri állandó el­nöke, Cserháti Péter simontor- nyai bortermelő alkotta. Keresztes László polgármes­ter elmondta, a találkozó elérte célját, ami nem más, mint a kö­zösség formálása, a jó hangulat és a tapasztalatcsere. A hangu­latot a finom vacsora és a jó bo­rok mellett a helyi Bokréta tánc­csoport fellépése és a simon- tornyai citerazenekar játéka fokozta. ■ V. L. MIHALYFALVI LÁSZLÓ A költészet napja elé 1964 óta ünnepeljük József Attila születésnapján, ápri: lis 11-én a magyar költészet napját. Ünnepeljük mi is a költészet napját azzal, hogy néhány költőnktől idézett versrészlettel a tavaszt, a megújhodás, az újjászüle­tés évszakát is köszöntjük! Kezdjük József Attilával! „Éneklem a tavaszt, a fényt, / bimbózó ifjú zöld reményt, / szerelmes szívem sóhaját / s csitítgatom szegényt” (Jó­zsef Attila: Tavaszi ének) „Egyszerre szólaltak meg, egy napon / (- ó, április csodája, nagy duett -): / A fülemüleszó az ágakon / s a mennydörgés virágzó fák felett.” (Aprily Lajos: Áprilisi hangulat) „Április, ó, Április, / Min­den csínyre ftiss! / Faun- bokáju, vad suhanc,/ Újra itt suhansz! / Vásott cigány­kereked/ Porozza a tereket, / Repül a szemét, / Levegő­be parazsat / Hintegetsz és darazsat, / Illatot s zenét!” // Némely ingó és rügyes / Ág végére már / Küldöd: kússzék az ügyes / Katica­bogár, / Mint árbocra egy piros, / Pettyes zubbonyú,/ Fürge lábú és csinos / Kis matrózfiú! / Kémleli a lát­határt:/ Mennyi fény! Mi az?/ S zümmög zengő, nap­ba tárt / Szárnyakkal: ta­vasz!” (Tóth Árpád: Április) „Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép / s féllábon el­szalad./ 0 április, ó április, / a nap se süt, nem bomla­nak/ a folyton nedvesorru kis rügyek se még / a füty- työs ég alatt.” (Radnóti Miklós: Naptár - Április) „A földre fekszem, hallga­tom szívét, / Az égre nézek, kémlelem színét, / Ég, föld között angyali üzenet / Hir­deti a jövendő életet // Mert Isoldog ige ez és szent igaz / És örök törvény és áldott vi­gasz, / Hogy győz az élet, duzzad és dagad / S elönti mind az ócska gátakat!” (Juhász Gyula: Tavaszvárás) Fűbe rejtett csokitojások után kutattak húsvét Fergetegesre sikerült a „Szülők a Gyermekekért” Alapítvány bálja- A húsvéti nyuszi jártában-kel- tében sok csokitojást hagyott el a bátaszéki tájház udvarán - hív­ta fel a gyerekek figyelmét Kal­már Éva, a Felvidék néptánc­együttes alelnöke a Húsvéthét­fői locsolkodás programjainak megnyitásaként. A kicsik öröm­mel vetették bele magukat a to­jások felkutatásába, ki kiskosár­ba, más vödörbe gyűjtötte az édességet. Akik késve érkeztek, már csak néhány darabra buk­kanhattak, de kárpótlásul ked­ves népi körjátékokon vehettek részt, falatozhattak, és kreativi­tásukat is kiélhették zsírkréta és papír segítségével. Az idősebbek eközben jóféle pálinkával, forralt borral, meleg teával védekeztek a hideg ellen. A Húsvéthétfői lo- csolkodást idén nem csupán egyesületi keretek között, ha­nem a művelődési ház és a könyvtár támogatásával szervez­ték meg, és mindenkit szeretet­tel vártak. Amikor a bátaszéki program kezdődött, Decsen talán még csak ébredezni próbáltak, akik előző este a húsvéti locsolóbál­ban „legények” voltak, hacsak nem ébresztették őket a korai lo­csolók. Előző este tartotta ugyan­is a vártnál csekélyebb létszám­mal, de nagyon jól sikerült hús­véti locsolóbálját a „Szülők a Gyermekekért” Alapítvány. Az este hangulatát hagyományőrző és modern táncműsor alapozta A kicsik csokitojásokat gyűjtöttek meg, majd a remek zene, vala­mint a tombola izgalma fokozta, és nem maradt el a locsolás sem. Dohóczki Mónika, a faluház programszervezője elmondta, a hajnali 3 órakor zárult bál bevé­telét a gyerekek programjaira fordítják. A húsvéti mulatozás, a hétfői locsolás lapzártánkig sehol sem ért nagyon rossz véget. A men­tőknek senkit sem kellett túlzott alkoholfogyasztás miatt kórház­ba szállítaniuk, és nagyobb bal­eset sem volt. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a hétvégi fokozott közúti ellenőrzés ered­ményéről a következő napokban készít összesítést, s ad róla tájé­koztatást. ■ H. É. Egy ingatlanra elég a négyszázezres támogatás tolna Idén is ír ki értékvédelmi pályázatot a tolnai önkormány­zat a helyi védelem alatt álló épületek felújításának támoga­tására - döntött a tolnai képvise­lő-testület. A támogatásra azért van szükség, mert a védett épü­leteket csak az átlagosnál jóval szigorúbb építészeti előírások szerint, ezáltal drágábban lehet tatarozni, átalakítani. Ilyen jellegű értékvédelmi pá­lyázatot 2005-ben írtak ki elő­ször Tolnán. Kezdetben 5 millió forint volt a támogatás, 2007-től 2010-ig pedig 2-2 millió. Tavaly és idén az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére tekintettel 400-400 ezer forintot tud(ott) biztosítani a város erre a célra. A pályázatok révén minden­esetre példaértékű örökségvé­delmi folyamat indult be a vá­rosban, amelynek eredménye­ként az elmúlt hat évben össze­sen 51, védett értéket képviselő házat újítottak fel önkormányza­ti segítséggel, hozzájárulva a vá­roskép javításához. A tavalyi és az idei 400 ezer fo­rintos támogatás egy ingatlan felújítására elegendő. Dr. Süme­gi Zoltán polgármester szerint ez az összeg a szükségesnél ke­vesebb, ám a semminél több. Lukáts István városi főépítész a testületi ülésen azt mondta, hogy tudomása szerint idén ed­dig hatan érdeklődtek a pályáza­ti lehetőség iránt. ■ S. K. |

Next

/
Thumbnails
Contents