Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-10 / 84. szám

2 Áll' Zöldségfeldolgozó is lehet a sörüzemből regöly Megvásárolta az egy­kori regölyi sörüzem épüle­tét a helyi önkormányzat - tájékoztatta lapunkat Porga Ferenc polgármester. A falu­vezető elmondta, kedvező áron vették meg a jó állapo­tú ingaüant, amely a telepü­lés központjában fekszik. A volt sörüzemet hosszabb tá­von valamilyen munkahely­teremtő célra hasznosíta­nák. Akár az is elképzelhe­tő, hogy a jövőben a helyi önkormányzati mezőgazda- sági programokhoz kapcso­lódóan zöldségfeldolgozót alakítanának ki belőle, ami a jó adottságú épület jelentő­sebb átalakítása nélkül is megoldható lenne, (sk) Nagy sikert aratott az I. húsvéti fesztivál simontornya A Simontomyai Szakképzési Nonprofit Kft. húsvéti fesztiválján változatos, gazdag program várta a gye­rekeket és a felnőtteket is. Az ügyes kezű óvodások, általá­nos iskolások és szakiskolá­sok több mint 150 rajzot, gra­fikát és húsvéttal kapcsolatos tárgyat készítettek. Díjazták az első három helyezettet: Zsolnai Dianát, Bogdán Klau­diát és Sztojka Bélát, valamint a különdíjas Havel Julcsit A gyerekeket arcfestés, lovaglás és nyuszisimogatás szórakoz­tatta. A kézművesek munkái­nak kiállítása és vására is szí­nesítette a programot (vl) A nyuszisimogatás mindig érdekes TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatban keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, __________________ 20 /621-6778, koveksz@gmail.com Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Befejeződött, és hasznos volt az Internet Fiesta simontornya Az Informatikai és Könyvtári Szövetség - a Nem­zeti Kulturális Alap támogatásá­val - idén 13. alkalommal ren­dezte meg az Internet Fiestát a könyvtárakban március 23. és 30. között. Ezekben a napokban az áüagosnál is többen keresték fel a tékát A 2012-es fiesta célja azoknak a gazdag lehetőségek­nek a bemutatása, melyekkel az internet használata a minden­napi életet megkönnyíti. A váro­si könyvtár ebből az alkalomból az online katalógus használatát mutatta be, és az érdeklődőknek segítséget nyújtott az internetes vásárlás területén - tudtuk meg Vácziné Horváth Anikó könyv­tárigazgatótól. ■ Varga L. TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE 2012. ÁPRILIS 10., KEDD wwwwMwnyiiriafiiiM iiiimmhmhmmmhmwimw Kevesebb lett az álláskereső munka Egyértelműen a közfoglalkoztatásnak köszönhető a javulás Tározót ástak, feltöltik vízzel, hogy az aszály ne okozzon gondot Több mint kétszáz fővel csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a Ta­mási kistérségben az egy évvel korábbihoz viszo­nyítva. A csökkenés a közfoglalkoztatás kiszéle­sítésének köszönhető - derül ki a munkaügyi központ tájékoztatásából. Steinbach Zsolt Nem újdonság, hogy Tamási körzete munkaügyi szempont­ból (is) a megye egyik legrosz- szabb helyzetű térsége. Tavaly átlagban 20,2 százalék volt a nyilvántartott álláskeresők ará­nya a gazdaságilag aktív népes­séghez viszonyítva. Ez 1,4 szá­zalékkal jobb adat az előző évi­nél, ugyanakkor így Is 6 száza­lékkal rosszabb a megyei átlag­nál - derült ki Keller Anikó, a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja igazga­tója lapunknak megküldött tá­jékoztatásából. Vannak olyan falvak is, ahol 50 százaléknál is magasabb a munkanélküliség. Jó ideig Fürgéd volt a negatív lista veze­tője, de a legfrissebb adatok sze­rint most Ertényben a legrosz- szabb a helyzet: idén február­ban 51,1 százalékos álláskere­sői aránnyal. Máj Zoltán polgár- mester érthetően nem sok biz­tatót tudott mondani érdeklődé­sünkre. Mint közölte, a falu­ban annyi a munkalehetőség, amennyit az önkormányzat tud biztosítani. Az emberek többsé­ge képzetlen, szakmával nem rendelkezik. Hajdan a téeszben így is el lehetett helyezkedni, de ma nincs ilyen lehetőség. Sze­rinte a helyzet kilátástalan, és ha nem lesz változás, az ka­tasztrófával fenyeget. A közfog­lalkoztatásról úgy vélekedett, hogy az csak ideig óráig jelent valamilyen megoldást, és olyan­kor is csak nagyon kevés pénzt tudnak keresni az emberek. A kistérségben idén február­ban Tamási (16,2 százalék) után Regöly (17,1 százalék) volt relatíve a legkedvezőbb hely­zetben a munkanélküliség te­rén. Porga Ferenc polgármes­ter szerint ez a szám még min­dig nagyon magas. Úgy látja, a kistérség egészéhez képest vi­Sőre Róbert öntözi a gyümölcsfákat Varsádon. Itt a Start program mezőgazdasági részében öten dolgoznak szonylag jobb mutató annak köszönhető, hogy a közfog­lalkoztatásban mindenkinek tudtak kínálni munkalehetősé­get. Emellett fontos az is, hogy Regölyben nem jellemző a szo­ciálisan nagyon hátrányos helyzetű réteg jelenléte. ■ A térségben tavaly az el­látatlanok száma és aránya is emelkedett. A munkaügyi központ tájé­koztatásában az is szerepel, hogy tavaly az ellátatlanok szá­ma és aránya is emelkedett. A térségben az összes álláskereső 44,6 százaléka, 1485 ember sem munkaügyi, sem szociális ellá­tásra nem volt jogosult. Mindezzel együtt a térség munkaerő-piaci helyzete az elő­ző évihez képest javult, ami vi­szont egyértelműen a közfoglal­koztatásnak köszönhető. Ezt az is jelzi, hogy tavaly a közfoglal­koztatáshoz kapcsolódóan 3240 főre vonatkozó új munkahelyet jelentettek be, egy évvel koráb­ban 2033-at. (A 4 és 6 órás köz­foglalkoztatás is „egy az egy­ben” beszámítódik a közfoglal­koztatási adatokba.) A munkál­tatók a bejelentett állások 90 szá­zalékához kértek támogatást, a támogatott álláshelyeknek pe­dig több mint 90 százaléka a közfoglalkoztatással függött ösz- sze. Támogatási igény nélküli ál­lásajánlat csupán 393 volt, közel kilencvennel kevesebb, mint ko­rábban. A Dombóvári és a Tamási kis­térségben elindult Start munka- programnak kedvező a hatása a foglalkoztatottságra. Ebben a programban a Tamási kistérség mind a 32 települése részt vesz, összesen 1240 ember kap ezáltal értékteremtő, az adott település feladatainak ellátásához szüksé­Álláskeresök Tamási térségében 2011-ben Összes álláskereső: 3328 Férfi: 1825 Nő: 1503 25 évesig: 558 26-50 éves: 2029 50 év felett: 711 Pályakezdő: 308 Az álláskeresők összetétele Max. 8 ált végzettségű: 50,7% Szakmunkás: 31,7% Érettségizett: 15,4% Diplomás: 2,2% FORRÁS: MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT ges, napi nyolcórás munkát. Az előzetes kormányzati tájékozta­tás alapján a Start munkaprog­ram jövőre is folytatódik. udvari Már több mint hatezer li­ter víz van abban a medencében, melyet nemrég ástak ki közmun­kások. Ez a fóliával kibélelt me­dence nem fürdés, hanem öntö­zés céljára szolgál majd.- így szeretnénk elérni, hogy a várható nyári aszály ne okoz­zon nagy gondot a földjeinken, a termésben - mondta el Peszt At­tila polgármester. - A feltöltést a Start munkaprogram révén most beszerzett, három köbméter be­fogadóképességű, szivattyús tar­tállyal oldjuk meg, a vizet egy­előre egy ásott kútból vesszük. De előfordulhat, hogy a pataknál homokzsákokkal alakítunk ki egy gátat és így jutunk a szüksé­ges, nagy mennyiségű vízhez. A medencéből pedig a nyári szá­razság idején szivattyú segítsé­gével vezetjük ki a folyadékot. Peszt Attila hozzátette, ügyelnek a biztonságra is: a tározó terüle­tét körbekerítették, jól látható tábla figyelmeztet, hogy idege­neknek oda tilos belépni. ■ Á. Sz. Gida Ida és Mekk mester tetszett a kisiskolásoknak regöly - Nekem az tetszett, ami­kor a Gida Ida és a Mekk mester vacsoráztak. Akkor volt a kutya és a nyúl pincér. Meg még azért, mert vicces volt. Ezt a véleményt osztotta meg a többiekkel Szabó Rebeka, a TONIEPSZ Regölyi Tagiskola ne­gyedikes tanulója. Osztálytársa, Lakos Letti hozzátette: - A sze­replők nagyon jól adták elő a műsort. A nyúl nekem nagyon tetszett, nagyon vicces volt. A kisdiákokat egy színházi elő­adás ihlette meg. Reinhardt Ani­ta pedagógus elmondta, hogy is­kolájukból évek óta járnak szín­házba, köszönhetően annak, hogy sok az érdeklődő tanuló.- Idén tizenkilencen vettek úgynevezett Csipike bérletet - közölte Reinhardt Anita. - Az idei évad utolsó előadását nem­rég láthattuk, Mekk Elek, az ezermester címmel. Az önkor­mányzat jóvoltából az utazásért nem kellett fizetni, mivel az isko­labusz térítésmentesen bevitt bennünket Tamásiba, az előadás helyszínére. ■ Sz. Á. Népszavazás után a testület előtt a lerakók ügye Elakadt a báb a híd lábánál hagyomány Köszöntötték a diákok a tavaszt a Sió partján Naposcsibékkel segít a falunak az egyesület pari Holnapután, csütörtökön tárgyal a pári képviselő-testület a helyben tervezett ideiglenes hulladéktárolókról - tájékoztat­ta lapunkat Gere Zoltán, Pári pol­gármestere. Mint megírtuk, már­cius 25-én népszavazást tartottak arról, hogy megépüljenek-e a le­rakók, vagy sem. A referendum 3 szavazat híján érvénytelen lett. A szavazók zöme viszont nem­mel voksolt. A továbbiakban a képviselő- testületnek kell döntenie. Gere Zoltán elmondása szerint az áp­rilis 12-i testületi ülés egyben közmeghallgatás is lesz, ahol a lerakók ügye mellett egy másik fontos kérdés, a csatornaépítés is napirendre kerül. «S. K. simontornya A hagyományok­nak megfelelően kiszehajtással ünnepelték a tavasz eljöttét Simontornyán. Dolovainé Gyar­mati Erzsébet pedagógus vezeté­sével a helyi általános iskola ha­gyományőrző csoportja fehér ru­hába öltözött, és énekkel, játék­kal, változatos rigmusokkal kí­sérve vetkőztették le a kiszebá- bot, amelyet végül a Sióba dob­tak. Az ünnepi eseménynek a simontomyai lakosok közül sok szemtanúja volt, alak szurkoltak, hogy a híd lába közelében el­akadt bábot sikerüljön további útjára bocsátani. Abban bíznak, hogy ez az elakadás nem valami­féle kedvezőtlen jelzés, hogy ne­hezen jön el a tavasz. ■ V. L. A hagyományőrzők tavaszköszöntő műsort tartottak a Sió-parton kalaznő Együttműködési meg­állapodást kötött a Fejlődő Kalaznóért Egyesület a helyi ön- kormányzattal - tudtuk meg Má­té Ambrus polgármestertől. Az együttműködés jegyében a civil szervezet anyagilag segíti az ön- kormányzatot az Élő falu - Ősho­nos baromfi programban való részvétel érdekében. Az egyesü­let támogatása révén konkrétan százötven naposcsibét vásárol az önkormányzat májusban. A ba­romfit közfoglalkoztatottak neve­lik fel a téli közmunkák során ké­szített ólakban. A felnevelt csi­bék tenyészállományként szol­gálnak majd, minden helybéli kaphat belőlük, aki szeretne ilyen tyúkokat tartani. ■ K. S. < 9 i

Next

/
Thumbnails
Contents