Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-30 / 76. szám

SPORT í Ju Nem jutott negyeddöntőbe a magyar női válogatott az asztalitenisze­zők Dortmundban zajló csapat-világbajnokságán, miután 3-0-ra kikapott Déi-Koreától. A cso­portjából nagy szerencsével továbbjutó Téglás-csapat nem tudta felborítani a papírformát. Lovas Petra és Tóth Krisztina 3:2-re, Póta Georgina (képünkön) 3:l-re kapott ki riválisátóL Tanulságos vereség volt kosárlabda Az ötödik helyen zárják az alapszakaszt Vojvodáék Nagyszerű meccset ját­szott az Atomerőmű SE a Szolnoki Olajjal a férfi­bajnokság szerdai fordu­lójában. A Szolnok hig­gadtabb végjátékának kö­szönhette a sikert. Rónai Gábor Gutiérrez Garcia Enrique bosz- szúsan sétálgatott az üres csar­nokban a meccs után. Húsz perccel a Szolnoki Olaj elleni rangadó után még mindig „iz- zott belül” a spanyol tréner. Csa­pata nyerhető meccset bukott el, így odalett a bajnoki veretlensé­ge. Amióta a hispán ül az ASE kispadján, először veszített baj­nokit a piros-kék egylet. „Bosszús vagyok, mert buta hibákat követtünk el a végjáték­ban, pedig megvolt a lehetősé­günk arra, hogy nyerjünk - mondta Gutiérrez Garcia Enri­que. - A Szolnok egy nagyon jó csapat, ezt ezúttal is bizonyítot­ta. Azt hiszem, mondhatom, hogy jó meccset játszottunk ve­lük. Ez a találkozó is bebizonyí­totta, hogy van még mit csiszol­nunk a csapatjátékunkon. A vé­dekezésünkkel hellyel-közzel elégedett voltam, de támadásban sokat rontottunk, ezért sem tud­tuk legyőzni a címvédőt.” A végjáték valóban nem a pak­siak szája íze szerint alakult: el­adottlabdák, pontatlan támadás­befejezések, és elkapkodott trip­lakísérletek - ezért sem tudott nyerni az Atomerőmű. Ugyanak­kor a játékra, arra, hogy végig partiban tudtak lenni a legjobb magyar csapattal, lehet építeni. „Nagyon kemény meccset ját­szottunk - tette hozzá Vojvoda Dávid. - Végig kiélezett volt a csata, fej-fej mellett haladtunk, nüanszokon múlott. Ők jobban dobták a triplákat, ez volt a kü­lönbség. Úgy érzem, semmi okunk nincs a szégyenkezésre, egy olyan csapattal szemben maradtunk alul, amely a nem­zetközi sorozatban is bizonyított. Nagy csata folyt a palánkok alatt: Morgen Ferdinándot (középen) Trepák Zoltán és Soós Gábor (7) gyötri Ennek ellenére bent a pályán azt éreztem, hogy akár mi is nyerhe­tünk. Nem jött jól ez a vereség, véget ért egy jó bajnoki soroza­tunk, de felemelt fejjel nézhe­tünk előre, és várhatjuk a szom­bati, Albacomp elleni összecsa­pást. A fehérváriaké is roppant jó csapat, csakis akkor lesz esé­lyünk ellenük, ha negyven per­cen át a maximumot hozzuk ki magunkból.” Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy az ASE az ötödik helyen zárja az alapszakaszt, így a negyedik he­lyezettel (vélhetően a Körmend­del) játszik a negyeddöntőben. A paksiak lesznek pályahátrány­ban. A szombati Atomerőmű SE- Albacomp találkozó 19 órakor kezdődik a Gesztenyés úton. ­Magyar Kupa: utoljára a Gyünk csapata került be a második körbe A Magyarkesziben győztes Gyünkkel teljessé vált a megyei labdarúgó Magyar Kupa máso­dik fordulójának mezőnye. A szövetségben már el is készítet­ték a kör párosításait. A találko­zókat április 11-én játsszák (kez­dés: 16.30 óra), a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. A megye hár­mas Pusztahencse erőnyerő, az országos táblára két Tolna me­gyei csapat jut fel. Ha a rendes já­tékidőben nincs döntés, hosz- szabbítás és 11-esek jönnek. A program: Bátaapáti-Tevel, Bonyhád-Börzsöny-Aparhant, Kisdorog-Bonyhád Völgység LC, Simontornya-Gyönk, Kocsola- Szakály, Hőgyész-Dombóvári FC-Rutin, Döbrököz-Kaposszek- cső, Tengelic-Bölcske, Zomba- Szedres, Dunaszentgyörgy-Ma- docsa, Fadd-Gerjen, Kakasd- Őcsény, Bátaszék-Tolle-UFC Szekszárd. A MÉG NEM KÖZÖLT EREDMÉ­NYEK: MAGYARKESZi-GYÖNK 2-4 (O-i). Magyarkeszi, V: Mihá- lovics L. Gól: Hollósi R. az 54. és a 87., illetve Simon J. a 30. és a 60., Simon T. az 51. és a 81. perc­ben. DALMAND-HŐGYÉSZ 1-2 (0-1). Dalmand, V: Rákosi T. Gól: Stein B. a 71., illetve Draskóczy a 44. és a 60. percben. ■ Csapatbajnokság: az Atom Kupával kezdődik az idény A Demeter Dél-Mezőföld Termé­szetbarát Egyesület és az Atom­erőmű SE természetjáró szak­osztálya Pakson, az Ürgemezőn rendezi szombaton a XV. Bakan­csos Atom Kupát, amely az or­szágos természetjáró tájékozó­dási csapatbajnokság első fordu­lója egyben. A találkozó a Gesz­tenyés úti Atomfit Centrumban lesz. Az első rajt 8 órakor, az utolsó 10.30-kor indult. Érdek­lődni a 20/431-8112-es, illetve a 20/314-4650-es számon lehet. ■ Szombat KÉZILABDA. Női NB I: Siófok KC-UKSE Szekszárd 18. Női NB II Délnyugati-csoport: Bácsbokodi NKSE-FGKC Szekszárd 18. Férfi NB II Délnyugati-csdport: Bakony- erdő-Elmax VSE-Akvaplast Hőgyész 16. KOSÁRLABDA. Férfi NB I: Atom­erőmű SE-Albacomp Fehérvár 19. Férfi NB II Nyugati-csoport: Zalaegerszegi KK-Marley FKSE 16, Dombóvári KS-Tatai SE 18. LABDARÚGÁS. OTP Bank Liga: MVM Paks-Kaposvári Rákóczi 17. NB III Dráva-csoport: Tolle UFCSzekszárd-PMFC-Matias II, Dombóvári FC-Rutin-Bölcskei SE, Nagyatádi FC-Bonyhád VLC, Bátaszék SE-Kaposvári Rákóczi II 15.30. UNIQA megyei I. osztály: Szedres-Tolna 15.30. Megyei II. osztály Keleti-csoport: Fadd-Sió- agárd, Tengelic-Pálfa, Duna- szentgyörgy-Kajdacs 15.30. Nyugati-csoport: Ozora-Simon- tornya, Gyönk-Aparhant 15.30. Megyei III. osztály: Gyapa DSE- Báta 15.30. Vasárnap FUTSAL. Női NB I, rájátszás, elő­döntő, 1. mérkőzés: Tolna-Mözsi FSE-Univerzum-Aramis 17. KÉZILABDA. Női NB II Délnyuga­ti-csoport: Rinyamenti KC-Tolna KC 15. KOSÁRLABDA. Férfi NB l/B Nyu- gati-csoport: Bonyhádi KSE- Veszprémi Egyetem 18. LABDARÚGÁS. Ness Hungary NB II Nyugati-csoport: Paksi FC ll-FC Ajka 16. UNIQA megyei I. osztály: Őcsény-Cikó, Majos- Tevel, Kölesd-Tamási 2009 FC, Dunaföldvár FC-Kakasd 15.30. Megyei II. osztály Keleti-csoport: Németkér-Dunakömlőd, Zom- ba-Decs, Madocsa-Gerjen, Mórágy-Bátaapáti 15.30. Nyu­gati-csoport: Kéty-Magyarkeszi, Hőgyész-Kisdorog, Nagymá- nyo k - Ka possze kcső-Csi kóstőt- tős, Döbrököz-Szakály 15.30. Megyei III. osztály: Dalmand- Györköny, Izmény-Pusztahencse, Regöly-Szakcs, Kocsola-lreg- szemcse 15.30. A Naki SE együttese szabadnapos lesz. A műsora TEOLhu hírportálon is A Lokit is lepipálta az 50 meccsen át veretlen Szekszárd labdarúgás A Máté Csaba, Kiss Tamás, Mosonyi Áron, Fehér Attila fémjelezte gárda 476 napig nem kapott ki Harminchat veretlenül megví­vott találkozó után szenvedett vereséget a DVSC-TEVA NB I-es futballcsapata. Kondás Elemér gárdáját a Kecskemét győzte le 4-0-ra a Ligakupában. A bravú­ros menetelés 311 napig tartott... A Lokinál is hosszabb veret­lenségi sorozatot állított fel a Szekszárdi UFC, amely nem ke­vesebb, mint ötven meccsen ke­resztül volt veretlen. A szek­szárdiak nagy menetelése a 2000/2001-es NB III-as bajnok­ság záró mérkőzésén kezdődött: a Kalmár Ferenc trenírozta gár­da a Baracs otthonában nyert 3-0-ra 2001. június 24-én. A következő idényben - im­máron Dienes Pál irányításával- 26 NB III-as bajnokin maradt veretlen a szekszárdi csapat, mi­közben a Magyar Kupa országos tábláján öt kört teljesített vere­ség nélkül. Az MK-ban többek között legyőzte a Kaposvári Rá­kóczit (4-1) és a Diósgyőrt is (3-0), a Tatabányával szemben pedig csak 11-esekkel maradt alul. Utóbbi kupameccs még ma is élénken él a szurkolók emlé­keiben. A Lombard elleni ne­gyeddöntőt ugyanis nem keve­sebb mint 5000 (!) szurkoló előtt játszották a felek, s melyet a ru­tinos játékosok - Véber György, Zsivóczky Gyula, Szűcs Mihály, Süveges Zoltán - sorát felvonul­tató NB I/B-s gárda csak nagy szerencsével tudott megnyerni. Süveges Zoltán (balról) és Kiss Tamás fejpárbaja, hátul a tömött lelátó A búcsú nem törte meg a szek­szárdiak lendületét, akik az NB II-ben ott folytatták, ahol az NB Ill-ban abbahagyták. Tíz fordulón keresztül maradt veretlen az UFC (hét győzelem és három döntet­len volt a mérlege), a nagy menetelés­nek a Petőháza ve­tett véget: 2002. október 13-án a kisalföldi csapat 1 -0-ra győzött. A Szekszárd 476 nap után hagyta el vesztesen a pályát. A történeti hűség kedvé­ért álljon itt a szekszárdi csapat akkori összeállítása: Kurucsai- Novák (Tóth R, 46.), Fehér A. (Tá­las, 75. p.), Mosonyi, Gaál A.- Szentjobbi, Bo- zsér, Mészáros L, Ba- rics (Mészáros Zs., 57.)- Máté Cs., Kiss T. A kapus Kurucsai Kornél éveken át volt a Pécs, a Békéscsaba és a Stadler FC kapu­sa, Fehér Attila ké­sőbb a Csank dirigálta Videotonban játszott, Tóth Péter és Barics Pé­ter megjárta az NB I-es Paksi FC-t, Kiss Tamás és Mészáros István pedig jelen­leg is az NB I-es atomvárosi klub futballistája. ■ R. G.

Next

/
Thumbnails
Contents