Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-27 / 73. szám

5 2012. MÁRCIUS 27., KEDD KÖRKÉP érdekellentét Nyolcévnyi pereskedés után született meg a jogerős ítélet. A képviselő-testület tulajdonjog-bejegyzési kérelmeket nyújtott be a földhivatalhoz. A megmaradt ingatlanok fedezetet nyújtanak a követelésre - mondta a polgármester A PERESKEDÉS TOVÁBB FOLYTATÓDIK Nagyné Nagy Csilla, Fülöp Ágnes és Farkas Gizella az előtt a társasház előtt, amelynek felújítását végző céget kártérítésre kötelezték A pereskedés folyik to­vább, pedig nyolcévnyi küzdelem után jogerősen megnyerte a kártérítési pert a 42 lakásos Kijevi Társasház lakóközössége a Dunaföldvári Ipari és Te­rületfejlesztési (DIT) Nonprofit Kft. ellen. Ihárosi Ibolya - Vida Tünde dunaföldvár Farkas Gizella, a la­kók képviselője fordult lapunk­hoz annak érdekében, hogy a 13 éve tartó harcuk eredményét a helyi önkormányzat ne tudja meghiúsítani. A Tolna Megyei Bí­róság (ma Szekszárdi Törvény­szék), 46,5 millió forintot ítélt meg a javítási költségekre, hogy végre igazán lakhatóvá, egészségessé válhassanak a több mint egy évti­zede megvásárolt otthonok. A rendszerváltás után a helyi önkormányzat tulajdonába kerül­tek a volt szovjet laktanya épüle­tei. Ezeket az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő DIT Nonprofit Kft. (abban az idő­ben még KHT) felújította, majd el is adta 1999-ben. A beköltözés után folyamatosan derültek ki a hibák. Miután a javítás nem tör­tént meg, a lakók perre kénysze­rültek, amelynek évei alatt szak­értők sokasága tárta fel a beruhá­zás szakszerűtlenségét és az épí­tési hibák tömegét Miután idén február elején nem sikerült Keresztes Lajos pol­gármesterrel megállapodni, a la­kók megindították a végrehajtási eljárást. Ekkor újabb fordulat kö­vetkezett az ügyben, ugyanis a képviselő-testület február 28-án tulajdonjog-bejegyzési kérelme­ket nyújtott be a földhivatalhoz saját kft.-je öt helyrajzi számon lévő ingatlanaira. Ugyanezen a napon két szerződést is kötöttek, az egyikben az önkormányzat megvásárol két ingatlant a cégé­től, az egyik óvoda, a másik és idősek otthona és hozzájuk tarto­zó területek. A vételár másfél és kétmillió forint plusz áfa. A másik szerződés szerint a vá­sártér területét ingyen adja át a kártérítési ka­matok tovább ke­tyegnek. kft., amelynek eladására a képvi­selő-testület már vételi előszerző­dést kötött egy céggel - mondta el lapunknak dr. Izsák Orsolya, a la­kók ügyvédje. A szerződéseket bí­róság előtt támadják meg. Hozzá­tette még, hogy ők mindvégig azért küzdöttek, hogy a hibákat javítsák ki, de senki sem foglalko­zott velük. Ezért kényszerültek perelni, amelynek évei alatt a gazdasági szervezet felkészülhe­tett volna arra az esetre is, hogy veszíthetnek. A kialakult helyze­tet tehát semmiképpen nem a la­kók idézték elő - hangsúlyozta. Már a földhivatali széljegyzet kapcsán levelet írt az ügyvéd a polgármesternek, amelyben töb­bek között az alábbiak olvasha­tók. „Figyelemmel arra, hogy a végrehajtási eljárások elrende­léséről mind Önkormányzatuk­nak, mind adósnak a tulajdonjog bejegyzési kérelem benyújtását megelőzően tudomása volt, erő­sen felmerül a jogügyletekkel kapcsolatosan a vagyonkimen- tési, hitelezői fedezetelvonási szándék gyanúja...” „A fentiek alapján, amennyiben a hivatko­zott jogügyletek miatt Ügyfele­im követelésének kielégítése részben vagy egészben meghiú­sul, kénytelen leszek megtenni a megfelelő jogi lépéseket az ala­pul fekvő szerződésekből eredő igények bírósági úton történő ér­vényesítése, illetőleg szükség esetén büntető feljelentés megté­tele érdekében. Tájékoztatom továbbá, hogy amennyiben - a jelenleg rendel­kezésemre álló adatok alapján a közeljövőben nem elképzelhetet­lenül - adós fizetésképtelenségé­re utaló körülmény merül fel, úgy kénytelen leszek kezdemé­nyezni a felszámolási eljárás megindítását. ” A végrehajtás megindításával két dunaföldvári lakossági cso­Mi tartott nyolc évig? maga a per sem volt piskóta. Az elsőfokú ítéletet, amely­ben a bíróság helyben hagy­ta az induláskor 17 milliós követelés, a másodfok meg­változtatta és elutasította a lakók igényét. A Legfelsőbb Bíróság visszaküldte az ügyet az elsőfokú bíróság­hoz, ahol újabb szakértőt rendeltek ki, és ismét a la­kóknak adtak igazat. ezek után a másodfokú bíró­ság a korábbi Legfelsőbb Bí­rósági útmutatásoknak megfelelően ezt helyben hagyva megítélte a kama­tokkal együtt addigra már közel 50 millió forintnyi kártérítést. És a kamatok ketyegnek tovább. port érdekei kerültek szembe egymással. Mint már beszámol­tunk róla, az önkormányzati kft. a számlákon lévő inkasszó miatt már bért sem tud fizetni az álta­la működtetett szociális otthon 74 dolgozójának. Az otthonban 90 idős embert gondoznak. Idő­közben a végrehajtó eddig behaj­tott 7,5 millió forintot és ingósá­gok lefoglalását rendelte el. Ezek egy részét 16 millió forint érték­ben el is szállíttatta. Az önkor­mányzati kft 118 ingaüanára vár­hatóan hamarosan bejegyzik a végrehajtási jogot. Az ügy kapcsán a DIT Kft. a Kúriához fordult kifogásaival - reagált lapunk megkeresésére Keresztes Lajos polgármester. Mint a városvezető mondja, ért­hető, hogy az érintettek mielőbb szeretnék megkapni a pénzüket, de az a beállítás, hogy az önkor­mányzatnak valamiféle kötele­zettsége lenne, tévedés. - A DIT Kft. önálló cég, csak áttételesen érintik az önkormányzatot ezek a döntések - húzta alá a polgár- mester. Arra is rámutatott, hogy még ha akarnának, sem tudná­nak ilyen hatalmas összeget kifi­zetni. Dunaföldvár idei költségve­tését 130 millió forintos hiány­nyal fogadták el. Az az összeg, amit megítélt a bíróság, akkora, mint, amekkorát a település ki­lencezer lakójára szociális jutta­tásként egy év alatt költenek - vázolta a helyzetet. Példaként hozta fel a polgármesteri keretet, amelyről szabadon rendelkezhet. Ez negyedmillió forint. Ez egy örökölt helyzet - folytat­ta a városvezető, mondván, hogy 2010 óta áll a város élén. Az állam ’98-ban adta el a volt laktanyát, 1999-2000-ben újították fel. A minőségi viták ez után kezdőd­tek. A kft. - tette hozzá - nyilván azért nem készült fel a kifizetés­re, mert arra számított, hogy a pert megnyeri. Azt, hogy a hely­zet nem egyértelmű, a pertörté­net is alátámasztja. Helytállni a kft.-nek kell - hangsúlyozta Ke­resztes Lajos. A város olyan ingat­lanokra jegyeztetett be tulajdon­jog-bejegyzési kérelmet, olyano­kat vásárolt meg, amelyek a város működéséhez, feladatainak ellá­tásához elengedhetetlenek. A könyvszerinti érték szerint a meg­maradt ingatlanok fedezetet nyúj­tanak a követelésre - szögezte le a polgármester, aki szerint a lakók részéről a nyomásgyakorlás egy eszköze, hogy ezt „vagyonkimen- tési, hitelezői fedezetelvonási szándéknak” minősítik és felje­lentést emlegetnek. - Nekünk nem csak azt a negyvenegyné- hány ember, hanem az egész vá­ros érdekeit figyelembe kell ven­nünk - összegezte a polgármes­ter. Arról is beszámolt, hogy az idősek otthona dolgozóinak - mi­vel a számlák zárolása miatt fize­tést nem kaphattak - szociális se­gélyt folyósítottak. Az intézmény április elsejétől az önkormányzat fenntartásába kerül. - A képvise­lő-testület szándéka az, hogy ön­hibájukon kívül ne kerüljenek hátrányos helyzetbe a dolgozók - mondta Keresztes Lajos. A képviselő-testület megállapo­dása értelmében az ügyben csak a polgármester nyilatkozhat, az önkormányzati kft. vezetői nem. Hasznát veszik a tudásnak óvónők, dajkák Elsősegélynyújtó tanfolyamot végeztek Betiltottak 24-féle terméket fogyasztóvédelem Sok panasz volt az áramszámlákra Paks Elsősegélynyújtó és újra­élesztési tanfolyamot végzett az Ötvös utcai óvoda teljes kollektí­vája. A képzést és vizsgáztatást dr. Szvitán Gábor oxiológus szak­orvos végezte. A 6 óvónő és 3 dajka vizsgát is tett Mint Kriszt Antalné tagintéz­mény-vezető megjegyezte, iskolai tanulmányaik során körülbelül annyi elsősegélynyújtó ismeret- anyagra tettek szert, mint ameny- nyi a jogosítvány megszerzéséhez kell, pedig a gyerekek között sok­szor hasznát látták volna eddig is a tudásnak. Most viszont nem­csak általános, hanem specifiku­san gyerekekre szabott tudással gyarapodtak. Azt is elmondta, hogy kolléganőjük, Bőhmné Stol­lár Borbála ötlete nyomán kerül- orvos. A szakember elmondta, tek kapcsolatba dr. Szvitán Gábor- hasznos a tanultakat felfrissíteni, ral, aki az Atomerőmű Tűzoltó- mert az újraélesztési protokoll ságnál is dolgozik, mint mentő- gyakran megújul. ■ V. T. Dr. Szvitán Gábor adja át az okleveleket a tagóvoda-vezetőnek szekszárd Kerüljék a fölösleges, impulzus jellegű vásárlásokat! Ne vegyenek haszontalan akciós ter­mékeket! Gondolkodjanak kör­nyezettudatosán! Lehetőleg anyag- és energiatakarékos fo­gyasztási cikkekre tegyenek szert! Ezt javasolta Baka György, a Zöldtárs Alapítvány vezetője a tegnapi fogyasztóvédelmi nyűt na­pon részt vevőknek. Más szakem­berek, látványos termékmegfele­lőségi vizsgálatokat tartottak a helyszínen, a szekszárdi Szent László középiskola kollégiumá­ban. Az eseménnyel összefüggő, a fogyasztóvédelem helyzetét, cél­jait ismertető sajtótájékoztatót is tartottak. A Tolna Megyei Kor­mányhivatal tárgyalójában elő­ször Foltin Gyula, megyei fogyasz­tóvédelmi felügyelőségvezető be­szélt a 2011-es év helyi tapaszta­latairól, majd Csákiné dr. Gyuris Krisztina, az országos szervezet, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Ha­■ Tavaly a megyében 1356 ellenőrzés volt. tóság főigazgató-helyettese vázol­ta az új kezdeményezéseket, min­denekelőtt a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár programot A Tolna megyei problémák - Foltin Gyu­la szerint - alapvetően nem kü­lönböznek az országosaktól. A fel­ügyelőség tavaly 1356 ellenőrzést végzett a megyében, és ebből 296 esetben tárt fel valamilyen hiá­nyosságot Ellenőrizték az éjsza­kai szórakozóhelyeket, a játszóté­ri eszközöket, a húsvéti és kará­csonyi árukínálatot, a termékbe­mutatókkal egybekötött értékesí­téseket, a mozgóárusokat, és azt is, hogy kiszolgálják-e dohányáru­val a fiatalkorúakat. Tavaly 24-fé­le terméket vontak ki a forgalom­ból. Kaptak közel 1900 bejelen­tést Ezek között az áramszámla értelmezésének problémái vezet­ték a listát Hogy kevesebb legyen a panasz, ahhoz minőségi termé­keket kell vásárolni. Csákiné arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a termékkosár.hu oldalon bárki le­adhatja ez irányú ajánlásait. Ha­marosan bevezetik a Fogyasztó- barát emblémát is. ■ W. G.

Next

/
Thumbnails
Contents