Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-03-25 / 12. szám

9 2012. MÁRCIUS 25., VASÁRNAP XV. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Másodszorra is Hamilton és Button az élen forma-1 Michael Schumacher a visszatérése óta most indul a legjobb helyről futamon Belekezdett a Forma-1 me­zőnye: nyolc napon belül két futam. A remek mel- bourne-i verseny után a malajziai „dzsungelbe” ve­zetett az út: itt van a szezon során a legmelegebb, gyil­kos páratartalom mellett. Méhes Károly Az Ausztrál Nagydíj óta eltelt pár nap alatt a FIA még egyszer meg­vizsgálta - a Lotus és a Red Bull tiltakozása miatt - a Mercedes újítását: a hátsó szárnyba csoma­golt F-csatornát Ami a sepangi pályán akár előnyt jelenthet, mi­vel itt két hosszú egyenes van. Más kérdés, hogy a Mercedes to­vábbra is erős gumikopással küzd, amit idén a Red Bull is meg­tapasztalhatott. Ráadásul a se­pangi aszfalt köztudottan durva felületű, ami még inkább zabálja a gumit. A Q1 első komolyabb produk­cióját Paul di Resta mutatta a Force Indiával, ami sokkal kevés­bé biztató egyelőre, mint a téli teszteken volt. Pilótái egyelőre a kemény gumikkal nyomultak, a közepest a végére tartogatták és Flamilton hamar az élre állt, akit Button vert aztán, sőt Rosberg mindenkinél gyorsabb lett - de őt is megelőzte a csapattárs, Micha­el Schumacher. Mássá továbbra is látványosan szenvedett: 1,5 má­sodperccel lassúbb köröket futott, mint ugyanabban az F2012-ben Alonso. Egyelőre a Red Buliok sem voltak sehol, miközben Schumi tovább faragott saját ide­jén. Mássá, aki új kocsiban ül, megkapta a puhább gumikat, amivel biztonságos helyre ugrott előre - 15. lett. Webber végül az élre állt, jelezvén, hogy azért tud­Rajtsorrend 1. Lewis Hamilton (McLaren­Mercedes) 2. Jenson Button (McLaren­Mercedes) 3. Michael Schumacher (Mer­cedes) 4. Mark Webber (Red Bull-Re- nault) 5. Sebastian Vettel (Red Bull- Renault) 6. Romain Grosjean (Lotus- Renault) Lewis Hamilton okkal elégedett nak ők, ha akarnak. Kiesett Vergne, Pic, Kovalainen, Petrov, Glock, De la Rosa és Karthikeyan - viszont változást jelent Mel- bourne-höz képest, hogy a HRT- k indulhatnak ma a futamon. A Q2 Pérez legjobb idejével kezdődött, amit hamar túlszár­nyalt Räikkönen, és Grosjean is megint jól ment. Maldonado csú­nyán kicsúszott, de vissza tudott evickélni, miközben több alkat­részt hagyött a kavicságyban. Mássá javítgatott is az idején, de mindig kieső helyre lökték visz- sza a többiek. Kimi megmaradt az élen, a Mercedesek 3-4. he­lyen voltak még mindig, míg tá­voztak: Maldonado, Mássá, Sen­na, Di Resta, Ricciardo, Hülken- berg és Kobajasi. Elhullottak a HIRDETÉS Williamsek, a Force Indiák, vala­mint a Toro Rossók, és lassan egy­értelművé válik a Mercedes és fő­képp a Lotus megtáltosodása. A maradék 10 pilóta Räik­könen vezérletével vágtatott ki a pályára. A Lótusszal nagyön küz­dött ezúttal, Button rögtön meg­előzte, majd - hibázása ellenére - Hamilton is. Vettel elsőfe csak egy 6. helyet tudott, Rosberg har­madiknak jött be, Schumi pedig másodiknak. Az utolsó gyors kö­rök döntöttek el mindent: Ha­milton megmaradt elsőnek, But­ton visszavette a 2. helyet, és Schúmacher így lett 3., mögötte Webber, Räikkönen és a bajnok Vettel. Kimi később büntetést ka­pott, ezért csak a tizedik helyről indulhat. 40 éves a magyar kyokushin és karatesport a magyar Karate Szakszövetség februári évadnyitó ünnepségén indították el a 40 éves jubileumi rendezvénysorozat eseményeit, amelynek kiemelt rendezvénye lesz az idei knock-down magyar bajnokság. A szövetség ünnepi gyertyákkal díszített jubileumi tortáját Shihan Furkó Kálmán és Hanshi Adámy István, a kyoku­shin magyarországi alapítói vág­tak fel. Ezzel célegyenesbe ke­rült az idei knock-down bajnok­ság szervezése. A kiemelt díjazású bajnokság­ra, amely a budaörsi városi sportcsarnokban március 31-én kerül megrendezésre, mintegy 50 kyokushin és knock-down klub 150 versenyzője nevezett, formagyakorlat és kyokushin küzdelem versenyszámokban, négy férfi és három női súlycso­portban. ■ Az alapítókat is ünnepük a jubileumi bajnokságon A versenyt megtisztelik jelen­létükkel a kyokushin ágazat ha­zai és nemzetközi alapítói, vala­mint mentorai. 1972-ben dr. Galla Ferenc, a TF akkori küz­dősport tanszékének vezetője támogatásával és a Svédország­ban élő Mészáros Attila kara­temester bemutatóedzése nyo­mán indult el Magyarországon a kyokushin karate. Ezen az edzésen a két későbbi alapító, Furkó Kálmán és Adámy István is részt vettek. Munkásságukat shihan Howard Collins, szintén Svédországban élő mester segí­tette évtizedeken keresztül, melynek következtében a világ egyik legmeghatározóbb kyo­kushin szervezetévé vált a ma­gyar. Az elmúlt 40 év megkoronázá­saként kerül sorra a jubileumi magyar bajnokság, melyen egy méltó ceremónia keretében az el­múlt időszak támogatóinak és legeredményesebb versenyzői­nek munkásságát is elismerik. Mindenkinek van egy szenvedélye! [origo] (íJiwifJf!! Korlátlan otthoni internet az első három hónapban .,880 Ft havi díjtól, negyedik hónaptól 3880 Ft havi díjtól, új előfizetőknek, 2 éves hűségidővel, T Home TV és telefon mellé. T-Home kedvezménnyel, online megrendelés esetén, kötelezd íávszámla-regisztrációval www.l-home.hu * í * * 3 hónap'9 3000 Ft havidí'i­kedvezmény! Szórakozz kedvenc időtöltéseddel korlátlanul, 880 Ft havi díjtól! Mindenki másért használja, mást szeret benne, de ugyanazt várja az otthoni internettől. Legyen ■ gyors I korlátlan ■ kedvező árú A T-Home internet csomagjaival most akciósán hódolhatsz szenvedélyednek, 2 év hűségidő és online megrendelés esetén. Együtt. Veled BBSBBBB'bBBBB'BBBBBBBBBBBBBBBBBB T* • 'Home' Internet aiánlafunk 201° március 1 jótól vív ivonaHa d e legkésőbb 201: 2. április 30 iq érvényes uj li akossáqi 1 Homo internet előfizetők reszero. T Horni ? 1V és telelő húségidóvel, e www.t homo hu n történő megrendelés es étén, T Home kec Jvczmennycl Az akciós else i három hónapot követő kedvezményes havi i dijak a h nlségidó alatt érvényesek. Az akciós időszakban a telepítési díj 2 öv húsegidé esetéi n 0 F t A húsóuidc i a létesítést követően, azon nal indul. Internet szolgáltatásunk a Magyar Telekor* * e szolgáltat;! iv.-.i left cfátt területein műszaki felmérés eredményétől függően érhet« ók ol Uj internet < előfizetőnek minősül az, aki legalább 3 hónapja néni rendelkezik T Horn o intern ■ el Az akciós ajánlat speciális és egyéb ajánlatokkal nem vonható össze . Aleltüntctottcsc jmagkombmáció csak azom DS hozzáférés típuson vehető igénybe A tá|ék oztatás nem teljes kő rú, (észlelek, evóteli feltételei; 14!2. www.t home hu. üzlete EEEEEQ Roger Federer minden idők legjobbja tenisz Egy nemzetközi zsűri az amerikai Tennis Channel szavazásán Roger Federert választotta minden idők leg­jobb teniszezőjének. A svájci szupersztár mögött Rod Laver lett a második, Steffi Graf pedig a harmadik (s egyben a legjobb női játé­kos). Az első tíz további sor­rendje: Martina Navratilova, Pete Sampras, Rafael Nadal, Björn Borg, Margaret Court, Chris Evert és Billie Jean King. Elfogadhatatlan a Himnusz tilalma kézilabda Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Porga Gyula, Veszprém pol­gármestere is elfogadhatat­lannak tartja az európai szö­vetség (EHF) azon rendelke­zését, mely nem engedélyezi a klubrendezvények előtt a himnuszok lejátszását, el- éneklését. Az EHF a héten indított eljárást az MKB Veszprém ellen - amely va­sárnap fogadja a spanyol Ademar Leónt a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő vissza­vágón -, mert a klub hazai nemzetközi találkozói előtt a helyi közönség elénekli a magyar himnuszt. Dominik Hasek még mindig védeni akar jégkorong A 47 esztendős Dominik Hasek, minden idők egyik legjobb kapusa még szívesen játszana, ám ha júniusig nem kap megfe­lelő ajánlatot, szinte biztos, hogy visszavonul. Az 1998- ban olimpiai bajnok, kétsze­res Stanley Kupa-győztes (2002, 2008) cseh hálóőr eb­ben az idényben nem védett sehol, noha tavaly még az orosz profiligában (KHL) ér­dekelt Szpartak Moszkva alapembere volt.

Next

/
Thumbnails
Contents