Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-20 / 67. szám
2012. MÁRCIUS 20., KEDD GAZDASÁG 7 Elkészültek a spórolási javaslatok kiigazítás A BKV-t, a gyógyszerkasszát és az útdíjat érintő tervekről hamarosan dönt a kormány A kormányhatározat az elektronikus útdíj bevezetését is sürgeti, ez a tervek szerint használatarányosan terhelné a teherautósokat „Minden egyes tárca megtette javaslatait” a kiigazításokról a múlt heti határidőig - közölte a Kormányszóvivői Iroda. A kabinet a következő ülésein dönt a tervekről. VG-összeállítás Múlt szerdán, a hosszú hétvége előtti utolsó munkanapon járt le a határidő arra, hogy az illetékes minisztériumok javaslatot tegyenek a költségvetési kiigazításokra. A kormány összeg említése nélkül februárban szólította fel az érintett tárcákat, hogy február 29- ig és március 14-ig nyújtsák be ötleteiket, hogyan spórolható meg pénz az idén és jövőre a fővárosi tömegközlekedés és a gyógyszer- kassza átalakításával, valamint az elektronikus útdíj 2013. júliusi bevezetésével. A Kormányszóvivői Iroda érdeklődésünkre azt közölte, a megadott határidőig minden egyes tárca megtette a szükséges javaslatokat. Az előterjesztéseket a kormány a soron következő ülésein megtárgyalja, az elfogadott döntésekről pedig tájékoztatja a közvéleményt - áll a levélben. A Világgazdaság úgy tudja, a gyógyszerkasszát érintő megszorításokról több javaslat is a kabinet elé került. Értesüléseink szerint ebben egyrészt az játszott szerepet, hogy a januári adatok alapján az idei, a 2011-eshez képest százmilliárd forinttal csökkentett büdzsét sem sikerül tartani. Vagyis a kormányzat egyelőre nem tudott olyan megoldást találni, amely rövid idő alatt egyértelműen mérsékli a kiadásokat. A halogatás másik oka az lehet, hogy a megszorítások újabb variációi közül maga a kormány sem tartja elfogadhatónak azt, amely a betegterheket növelné. Az egyik megoldás ugyanis minden vényköteles orvosságra kiterjesztené a jelenleg a 100 százalékos támogatottságúaknái kötelező 300 forintos receptdíjat. Van olyan javaslat is, amely a gyártókat érintené hátrányosan: a hatósági ár bevezetése. E szerint a jelenlegi árak bizonyos százalékán befagyasztanák az árakat - a lehetőséget a kormányszóvivő cáfolta. A harmadik megoldás is a gyógyszercégekre róna újabb terheket: a készítmények támogatásánál vezetnének be olyan újabb szigorításokat, amelyek elvileg mérsékelnék a pénzkiáramlást. Az idén a 120 milliárd forintos megtakarítást plusz 10, a jövő évre tervezett, ugyancsak 120 milliárdos spórolást pedig már 40 milliárddal fejelnék meg csak a gyógyszerkasszában. A BKV finanszírozásáról a Főpolgármesteri Hivatal megkeresésünkre annyit közölt, Tarlós István főpolgármester továbbra is tárgyal a kormány képviselőivel. Az idei állami támogatás, amelyet csökkentenének, 32,2 milliárdos - a BKV-nak csak a jövő hét végéig 12,5 milliárdot kell visszafizetni a bankjai felé. Emellett a cég sokszor köszönhette a túlélést az egyszeri állami támogatásoknak - tavaly 29 milliárdot kért -, ám ezek mindig is bizonytalanok voltak, a mindenkori főpolgármester és kormány közötti egyezségen múltak. Az elektronikus útdíjról az index.hu egy kormányzati tervezetre hivatkozva azt írta: ez a teherautókra vonatkozna, használatarányos lenne, vagyis a megtett kilóméter után kellene fizetni, eleinte 20 forintot, később akár ennek dupláját. A rendszer kiépítése 50 milliárdos tétel, az üzemeltetési költségekkel csökkentett bevétel pedig az első teljes évben csaknem 90 milliárd. Lehet, hogy így sem elég a kiigazítás az EURÓPAI UNIÓ a 2012-re várható túlzott költségvetési hiány miatt a múlt héten befagyasztotta a jövő évi kohéziós támogatások egy részét, és felszólította Magyarországot a GDP 0,5 százalékát, 140 milliárd forintot kitevő idei költségvetési kiigazításra. Cséfalvay Zoltán államtitkár azt mondta, ez a Széli Kálmán-terv még nem teljesített, a határozatban említett részeiből állhat össze. csakhogy a Széli Kálmán- terv az idén 550 milliárdos megtakarítással tervezett, ebből a kormány közlése szerint 83 százalék, 455 milliárd valósul meg. így ha a maradék 95 milliárd is teljesül, akkor is hiányzik majd 45 milliárd forint. A kormányszóvivői Iroda azt közölte: „A kormány továbbra is elkötelezett a fegyelmezett költségvetési politika mellett. Eltökélt abban is, hogy a tervezett költségvetési hiány az idén is, valamint 2013-ban is a vállalások szintjén teljesül, és azon kevés uniós ország egyike lesz, ahol az államadósság is érzékelhető mértékben csökken. ” Bizonytalan az idei húsvét forgalma ÉLELMISZER Hét százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget a húsvéti édességek forgalma, 2011-ben 850 tonna felett volt az eladott csokoládétojások, -nyulak, más édességek és ajándékcsomagok meny- nyisége - emlékeztetett elemzésében a.Nielsen. A piackutató adataiból kiderül: az előző időszakban évről évre csökkenő forgalmat regisztráltak, tavaly változott csak kedvezően a trend: 2011-ben 11 százalékkal nőtt, csaknem elérte a hárommilliárd forintot a húsvéti édességek és ajándékcsomagok kiskereskedelmi forgalma. „A KSH adatai szerint 2011- ben a mennyiségeket tekintve nem csökkent a megelőző évhez képest a fogyasztás, így a tavalyi húsvét sem mutatott visszaesést. Az idei első fél évre azonban nehéz prognosztizálni, mivel számos bizonytalansági tényező van, például a forint árfolyama” - nyilatkozta a Világgazdaság- nak Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára példaként említette: „Emiatt az idei első fél év egészét tekintve kisebb mértékű zsugorodás is lehet, már csak azért is, mert a munkáltatók egy részénél még nem született döntés az idei béremelésekről.” A főtitkár leszögezte: „A húsvétra jellemző szezonális keresletélénkülés azonban az idén is teljesül, hogy ez el- éri-e a tavalyi volument, az még nem megjósolható.” Vámos György kifejtette: az élénkülés azonban eltérően érinthet majd egyes termékcsoportokat. „A nemzetközi hatások, így az uniós tyúktartásra vonatkozó szabályok miatt már eddig is jelentősen megdrágult a tojás, ennek a kereslete minden valószínűség szerint nem éri majd el a tavalyi szintet.” A várható importfelfutásról szólva Vámos kijelentette: „Nemzetközi tényezők miatt a tojás esetében az importáru mennyisége is kevesebb. A sonka esetében ugyan nincs Uyen árdrágulás, de a viszonylag gyenge forint akadá- lyozhatja a külföldi termékek nagyarányú behozatalát. Ha azonban az euró árfolyama tartósan 290 forint alá megy, az kedvezhet az importnak.” ■ B. L. A drágábbat keressük? az elmúlt évek tendenciáihoz hasonlóan az idén tovább nőhet a minőségi termékek részesedése a húsvéti édességek piacán, az emelkedő árak miatt az értékesítések volumene várhatóan csökken, az értékben mért forgalom azonban kissé meghaladhatja a tavalyit- mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke hétfőn az MTI- nek. Az elnök szerint a húsvéti forgalom értékben meghaladhatja a hárommilliárd forintot, a bővülést azonban elsősorban a népegészségügyi termékadó bevezetése okozza. HIRDETÉS Kertünk ne csak szép legyen, hanem hasznos is! Egy kellemes és hangulatos közeg, ahol kikapcsolódhat, miközben egy kis szakértelemmel elő tudja állítani családja számára a legalapvetőbb fűszereket, zöldségeket, gyümölcsöket is. 15 részből álló sorozatunkkal megpróbálunk segíteni abban, hogy minden évszakban hozzáértő módon gondozhassa növényeit. Gyűjtse össze a sorozat teljes anyagát és használja egész éven át! Ízelítő leendő témáinkból: • Mitől lesz szép a tulipán? • Hogyan válasszunk facsemetét? • A bőtermő eper titkai • A fűszerkert olcsó luxus • Mitől lesz szép a gyep? • Hogyan lesz csinos a terasz? • Hangya és vakond nélküli kert • Hogyan komposztáljunk? • A szép sziklakért titka • Házi készítésű mazsola • Virághagymák helyes tárolása Március 22-én indul 15 részből álló sorozatunk! Kis kert - nagy öröm Bálint gazda tanácsaival Olvassa naponta március 22. és április 7. között! Még nem ment csődbe a BKV gyorssegély Túlélte a hétfőt a BKV: megérkezett az UniCredlt Bankhoz az az ötmilliárd forint, amelyet a közlekedési cégnek most kellett törlesztenie. A kormány szó szerint az utolsó pillanatban lépett közbe, a követelés ugyanis egy munkanappal korábban, március 14-én járt le. A Magyar Közlönyben így közzétettek egy kormányrendeletet, amellyel az állam készfizető kezességet vállalt erre az ötmil- liárdra. Sipos József, a bank szóvivője ezek után közölte az Miivel, hogy a pénz már meg is érkezett hozzájuk, így egyelőre nem áll le a BKV. m A városvezető folyamatosan tárgyal a közlekedési cégről TARLÓS ISTVÁN, BUDAPEST FŐPOLGÁRMESTERE Ám azt még csak találgatni lehet, meddig tartható ez az állapot. A következő, a KDB Bank felé fennálló kétmilliárdos tartozás holnap jár le, az azutáni, 4,5 milliárdos a hétvégén, és ezt továbbiak is követik, arról pedig még nem döntöttek, ezeket miből finanszírozná a főváros vagy az állam. A céget hitelező bankok az MTI információi szerint folyamatosan tárgyalnak a városvezetőkkel, és a szerdai kormányülésen is nagy hangsúlyt kaphat a téma. ■ Sz. I. v k