Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-20 / 67. szám
2012. MÁRCIUS 20., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Ha üres a tányér csak becsléseink vannak arra nézve, hogy Magyarországon valójában hány gyermek éhezik. Az utóbbi egy év erre vonatkozó híradásait átböngészve egymástól eltérő adatok tárulnak elénk. „Mintegy 100 ezer ember éhezik, köztük tízezer gyermek” - olvasható egy internetes portálon. Egy másik azt adja tudtul, hogy „20 ezer gyermek éhezik, 120 ezer alultáplált, java részük olyan körülmények között él, hogy az egyetlen étkezési lehetősége az óvodai, iskolai napközi.” Egy harmadik szerint pedig a gyermekek csoportját tekintve „20-25 ezren rendszeresen éheznek, és körülbelül 380 ezerre tehető az alultápláltak száma”. HA A LEGCSEKÉLYEBB számot, a tízezrest fogadjuk el valósnak, a helyzet akkor is egyszerre ijesztő és tragikus. Ráadásul még szót sem ejtettünk az úgynevezett minőségi éhezésről: azaz, amikor az otthoni asztalra hétszámra nem kerül elegendő hús, húskészítmény. megyénkben szerencsére nem találkozhatunk a tömegméretű gyermekéhezés főképp Északkelet-Magyaror- szágot sújtó jelenségével. De azért mifelénk is elkél egy alapítvány másutt is közkedvelt akciója, amelynek keretében vetőmagot és haszonállatokat kapnak a rászorult családok. A kezdeményezés a megye több településén is sikeresnek bizonyult, s ahogy ilyenkor lenni szokott, egy eredmény újabbakat hozhat magával. A legnagyobb eredményt viszont akkor nyugtázhatjuk, amikor az alapítvány vezetősége majdan bejelenti: amúgy elismerésre méltó munkájukra immár nincs szükség. Mivel a gyarapodó országban újfent ismeretlen és soha vissza nem térő jelenséggé vált a gyermekek - vagy általában az emberek - éhezése, sőt, hiányos táplálkozása. Apránként fogy a tartozás segítség Kikapcsolás előtt már a hátralék felét egyben kérik A jelenlegi négy hónapnál hosszabb részletfizetési kedvezményt is igényelhetnek a számlafizetési nehézségekkel küszködő fogyasztók június 15-ig az E.ON-tól. Kikapcsolás előtt is van megoldás. Ihárosi Ibolya Ismét segítséget, ezúttal részlet- fizetési kedvezményt nyújt az E.ON-csoport számlafizetési gondokkal küszködő ügyfeleinek - tájékoztatott Varga Ivett, a társaság regionális kommunikációs referense. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az ideiglenes, illetve hosszú távú számlafizetési nehézséggel küzdő ügyfelek jelentős részének egyre nagyobb gondot okoz a felhalmozott tartozás rendezése. Az E.ON csoport megvizsgálta a lehetőségeit, hogy miként tudná megkönnyíteni ezek rendezését. Az akció lényege, hogy az igénylési feltételek megkönnyítésével kiszélesítik azoknak a körét, akik részletfizetést igényelhetnek. Március 15-től június 15-ig kérhetnek a lakossági fogyasztók részletfizetést Ez a megoldás nemcsak azoknak az ügyfeleknek jelent segítséget, akik az akció keretében az eddigi 4 hónapnál hosszabb időre kaphatnak részletfizetési lehetőséget, hanem azoknak is azonnali segítség, akik közvetlenül kikapcsolás előtt állnak. Ha ezek a fogyasztók lejárt tartozásuk felét egy összegben megfizetik, a fennmallyen szakembert nem szívesen lát a lakásánál az ember. Az E.ON évente több tízezer kikapcsolást végez fíWtKJt j radó részre a szolgáltató 3 havi részletfizetést biztosít Az akció az áram- és gázszolgáltatást igénybe vevőkre egyránt vonatkozik. Az ügyfelek a részletfizetés feltételeiről további információt a telefonos ügyfélszolgálaton és az ügyfélszolgálati irodákban kérhetnek. Mint a sajtószóvivő elmondta, télen már kétszer is kikapcsolási moratóriumot hirdettek. Először a karácsonyi, újévi ünnepek ideje alatt, majd pedig a nagy hidegre való tekintettel döntött úgy a társaság, hogy egy időre felfüggeszti a kikapcsolásokat A tartozások számokban AZ E.ON TEUES ellátási területén 2,5 millió ügyfelének nyújt villamosenergia-, 600 ezernek pedig gázszolgáltatást. Az áram- és gázhasználó lakossági és üzleti fogyasztók összességében több tízmilliárd forinttal tartoznak. A hátralékok 46 százalékát a nem lakossági ügyfelek generálják. A teljes kintlévőség 2010-hez képest tavaly év végére 17 százalékkal nőtt, ezenbelül a lakossági emelkedés elérte a , 20 százalékot. 2010-ben a teljes szolgáltatási területen 55 ezer, 2011-ben 45 ezer esetben kellett kikapcsolni az áram- vagy a gázszolgáltatást. Az esetek többségében ezt a tartozás rendezése és a szolgáltatás újraindítása követte, 2011-ben ez 26 ezer alkalommal történt meg. * GYORSSZAVAZAS ii önnek okoz-e gondot az áram- és gázszámla kifizetése? Szavazzon honlapunkon m y' ma 16 óráig: 0L.hu A szavazás eredményét a szerdai' számunkban közöljük. A vörösek, a fehérek is kaptak érmet borbírálat Az eredményhirdetést a svábbálon tartják e hét szombatján németkér A vörösborok között több, a fehéreknél rangosabb érmek találtak gazdára az idei borversenyen. A mustrát már vagy másfél évtizede a német kisebbségi önkormányzat szervezi. Az ifi. Keller János vezette bírálóbizottság összesen öt arany, küenc ezüst és hét bronz minősítést ítélt meg, gazdára talált még négy nagyarany is, amelyből egy Reich József, három Babarek György eddigi sikereit gyarapítja. Babarek György két fehér és egy vörösborával nyert nagyaranya mellé, amihez egyébként a húszból minimum 19 pont kell, még egy aranyat is elnyert a vörös kategóriában. Fóber Ferenc elnök azt mondja, évek óta lehetővé teszik a borbírák, hogy a gazdák is jelen legyenek a mustrán, ahol maguk is hallhatják a pincéikből kikerült nedűk értékelését, ami egyre nagyobb odafigyelésre ösztönzi őket. Az eredményhirdetést a svábbálon tartják március 24-én. ■ Vida T. Munkában az ifj. Keller János vezette bírálóbizottság PROMÓCIÓ A Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (PAMI) által tavaly indított művészeti fesztivál idén igen gazdag programot kínál. Minden tagozat - a zene, a tánc, a drámajáték és a képzőművészet - bemutatkozik, sőt ma a hétköznapok munkáját is megismerhetik az érdeklődők, hiszen 14 órától nyílt napot tartanak az iskolában. A társrendező Csengey Dénes Kulturális Központban pedagógiai továbbképzés zajlik a drámapedagógia alkalmazásáról. A Paksi Művészeti Fesztivál programját többek között az iskola weboldalán ( www.proartis.hu ) is megtalálják PROMÓCIÓ Több érmet szereztek a Fabro Pincészet borai Paks Folytatja eredményes szereplését a paksi Fabro Pincészet. A tulajdonos, Kovács Sándor elmondta, a 11. Syngenta Országos Borversenyen a Fabro-borok egy arany-, két ezüst- és két bronzérmet szereztek. A mustrán az ország borvidékeiről félezer bort értékeltek.- Aranyérmes lett a kékfrankos rozénk, ez a bor már több versenyen is nagyon szép eredményt ért el - számolt be Kovács Sándor. Hozzáfűzte, a mostanit azért tartja nagy sikernek, mert a Syngenta versenyén a hazai borászat legjobbjai képviseltették magukat. Ugyanez a kékfrankos rozé korábban a temerini nemzetközi versenyről aranyérmet hozott, a Miklós-napi országos rozéversenyen pedig ezüst minősítést kapott. A most ezüstre értékelt siller is igen szép sikereket ér el: korábban Zombán aranyérmes lett. Kovács Sándortól megtudtuk, hogy március 27-én a Fabro Pincészetbe várják a Szekszárdi Borászok Céhe tagjait, hogy a Paksi Borászok Céhe képviselőivel közösen megkóstolják, véleményezzék a paksi borokat. - Reméljük, hogy ez egy hosszú távú kapcsolat első lépése - fogalmazott a borász. Másnap a Szekszárdi Vállalkozói Szalon, majd a Tolna Megyei ínyencklub vendégeskedik a Fabro Pincében, amelynek nemcsak a borai, hanem konyhája is kiváló. ■ V. T. wmnrrfKwm ™nr.«.i ti r Fi YiBH|i Nem adták meg a hozzájárulást harc Nem adta meg a Harcon tervezett csapadékvízelvezető rendszer pályázati támogatásának benyújtásához szükséges hozzájárulást a Harc Jövőjéért Alapítvány - tájékoztatta lapunkat Bóni Zoltán elnök. A civil szervezet úgy kapcsolódik a beruházáshoz, hogy a projekt olyárt. területet is érint, amely az önkormányzat és az alapítvány osztatlan közös tulajdonában van. Az alapítvány kuratóriumi ülésén utasították el az önkormányzat kérelmét. Arról is döntöttek, hogy az alapítvány már nem támogatja a helyi ifjúsági önkormányzatot, amelynek nemrég járt le a kétéves mandátuma. (sk) Bemutatták a klímakor programjait is SZEKSZÁRD A Zöldtárs Alapítvány képviselte a Szekszárdi Klímakört a környezetvédelmi civil szervezitek XXII. országos találkozóján Kiskunhalason a hét végén, amelyen több mint nyolcvan civil szervezet közel kétszáz képviselője vett részt. Ők ízelítőt kaphattak a Szekszárdi Klímakor programjaiból is, megismerkedhettek a Szekszárdi Löszszurdik tanösvény szépségeit bemutató térképpel és füzettel, illetve az alapítvány Környezettudatos Családi Praktikum című kiadványával, (hé) A koronaőrök munkájára voltak kíváncsiak szekszárd, Budapest Megnézték a koronát és a koronaőrök munkáját. Ez, egyfajta gyakorlati katonaha- gyomány-ápolás. Elsősorban ezért mentek a szekszárdi honvéd hagyomány- őrző egyesület tagjai a Parlamentbe. A húszfős delegációt Kovács János, a szervezet elnöke vezette. Az Országházban Szily Katalin képviselő kalauzolta a szekszárdiakat a hétvégi programon, (wg) A polgármester ad elő zárásként TOLNA-Mözs Ma, kedden zárul a Mözsi Népfőiskola harmadik évfolyama - tájékoztatott Tóth Györgyi művelődésszervező. A szezon utolsó előadója dr. Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere lesz, aki a mözsi település- rész infrastrukturális és hu- ! mánfejlesztéséről referál a helyi művelődési házban, este hattól, (sk) Erdélyi szerző tart könyvbemutatót siMONTORNYA Salamon Ferenc kézdivásárhelyi magyartanár, művelődés- szervező „El van bütülve” című könyvét mutatja be csütörtökön délután a várban. A Háromszéki szólásokról, kifejezésekről szóló kötetét a szerző kérésre dedikálja is. (vl) Továbbiak a TEOLhu hírportálon ► < i i »