Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-19 / 66. szám

3 2012. MÁRCIUS 19., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Horror a paksi téglagyárban alkotás Réti Barnabással forgatnak ismét az amatőr filmesek paksi alkotópárossal, Babai Istvánnal és Kövi Gergővel, ezt megelőzően Brad Pitt filmjében játszott Alapítvány képébe bújva segíts magadon, és az Isten is megsegít! Gyakran eszem­be jutnak a tisztelendő úr e szavai, melyeket több mint tíz évvel ezelőtt intézet hoz­zám a konfirmációra készü­lődés során. Történt ugyan­is, hogy a főpróbán túl ma­gasra volt állítva a hangun­kat a gyülekezet számára másnap kihangosító mikro­fon - mivel minden társam jóval nagyobbra nőtt nálam -, így én csak lábujjhegyen pipiskedve tudtam beleszól­ni. Eztán kaptam a tanácsot, amelyet megfogadva, azóta jó néhány esetben álltam már újra és újra „lábujj­hegyre” valamilyen cél érde­kében, apránként elérve azt. kis lépésekkel haladtak azok a családok is, amelyek csatlakoztak az egyik alapít­vány nemrégiben véget ért pénzügyi fejlesztő program­jához. Hónapokon keresztül tettek félre néhány ezer fo­rintokat, amely - hátrányos helyzetű emberek, sok eset­ben mélyszegénységben élő családok lévén - nem kevés lemondásukba került. Sokan nem is tudták a megtakarí­tási időszak végéig teljesíte­ni azt, amit vállaltak, ke­nyérgondjaik előbbre valók voltak. Azoknak viszont, akiknek sikerült minden hó­napban a meghatározott ösz- szeget félre tenni, az alapít­vány megkétszerezte a meg­takarítását, a pénzt pedig lakhatási körülményeik job­bítására fordíthatták. Emel­lett életvezetési tanácsokat is kaptak a családok, és ez hosszú távon ugyancsak pénzben mérhető. a program kísérleti volt, amelyből remélhetőleg foly­tatás kerekedik, és talán bi­zalom alakul ki. Induláskor ugyanis több résztvevő hitet­lenkedve fogadta, hogy eny- nyi pénzt önzetlenül ajánla­nak fel nekik, és erőfeszíté­seik nem bizonyulnak hiá­bavalónak. kétkedésükben van valami keserű. Réti Barnabás harmadszor dolgozik Újabb filmet - ezúttal egy lélektani horrort - készít Babai István és Kövi Ger­gő. Az alkotást, amelynek epizódjait az elmúlt hét­végén rögzítették, nem­zetközi fesztiválra neve­zik majd. Vida Tünde PAKS Szombat, viszonylag korán reggel van. Alig múlt hét óra, a városi televízió egy méhkashoz hasonlít. Ki lámpát, kamerát, ki kosárnyi ételt, vagy éppen az ere­detihez megszólalásig hasonló fegyvereket pakol az épület előtt álló kocsikba. Az egyik díszlet­ben, ahol máskor helyi aktualitá­sokról szóló stúdióbeszélgetések készülnek, Halász-Tisza Veroni­ka, a Paksi Képtár munkatársa serénykedik egy zord kinézetű alak körül, akiben csak - miu­tán megszólal - ismerem fel a paksi amatőr színjátszó Kocsner Gábort. Veronika ezúttal maszk­mesteri minőségben tesz-vesz. Mint elárulta, arcfestést már ti­zennégy éve készít, de maszkot most először. Az első sebhelyet még zselatinból „főzték” a film rendező-operatőrével, Babai Ist­vánnal. Tucatnyi próba után ér­ték el a remélt eredményt. A film - mint Babai István és szerzőtársa, Kövi Gergő már es­te az új helyszínre való átköltözés szünetében mondja - egy nem­zetközi fesztiválra készül, ame­lyet a népszerű videómegosztó, a Youtube hirdetett meg. Angol nyelvű produkcióval lehet nevez­ni, amit az alkotók nem utószink­ronnal oldanak meg, hanem úgy, hogy rögtön két nyelven rögzítet­tek mindent. Ennek és a szűkre szabott időnek köszönhetően bi­zony sok feladat jut egy napra, mégsem kapkod senki. Ha kell tizedszer, tizenötödször is fel­vesznek egy jelenetet. Az ama­tőr szereplők türelmesen ismét­lik a kívánt mozdulatsorokat. Ugyanez igaz Réti Barnabásra és Fekete Réka Tháliára, a két fő­szereplőre is. Kövi Gergőék cso­dálattal nyilatkozott mindkette­jükről: - Réti Barnabás kvalitása­it már ismertük, hiszen több fil­münkben szerepelt - mondta az alkotó. - Viszont kellemes meg­lepetés volt Thália profizmusa és az az alázat, amellyel a viszony­lag zord körülmények között a maximumot nyújtotta. Igaz ez gyermekszereplőnkre, Niki Ka­milla Majára is, aki még 12 esz­tendős sincs, de amikor azt mondtuk, forog a kamera, min­den feladatot úgy hajtott végre, ahogy kértük - fűzi hozzá. Kövi Gergő és Babai István el­árulta, hogy mindenképpen vala­mi széles közönség által kedvel­hető kisfilmet szerettek volna for­gatni. A mostani történet némi­leg emlékeztet első komolyabb munkájukra, a Menedékre. Ak­kor is, most is egy posztapo­kaliptikus, azaz világégés utáni hangulatot jelenítenek meg. Ám míg az ehhez szükséges díszletet a hollywoodi produkciókban dol­lármilliókból építik, addig Pak­son készen kapták azokat. Igaz, éppen emiatt kellett a színészek­nek viszonylag zord körülmé­nyek, azaz veszélyes, koszos he­lyeken dolgozniuk. Még faggatóznék, amikor meg- csörren a telefon, a stáb egyik tagja lehet az. - Szerintem kettő Lowellt rakjál fel. Meg azt, ami­vel a bluebox hátteret világítjuk be. Minden ok. Megyünk... - mondja Babai István. És hiába hajlik az idő éjszaká­ba, a csapat felkerekedik és egy hideg pince mélyén folytatja a munkát egy izgalmas akciójele­nettel. A használaton kívüli konyhakerteket is művelik regöly Két hektár állami földet kapott az önkormány­zat megművelésre. így ez­zel együtt a mezőgazdasági programban dolgozó 21 személy mintegy 4 hektár területet művelhet meg zöldségtermesztés céljából. Emellett azonban még két program is fut párhuzamo­san a településen, a téli közfoglalkoztatás és az ag­rár utak rendbetétele is sok személynek jelenti a megél­hetést. (má) A névnaposokat és a nőket köszöntötték nak Zenés-táncos nőnapi rendezvényt tartott a Naki Faluszépítő Egyesület és Nyugdíjas Klub szombaton délután. A szépkorú asszo­nyok egy gyümölcsöskosa­rat kaptak ajándékba. Ko­vács Lajosné, az egyesület vezetője elmondta, emellett felköszöntötték a szervezet női- és férfitagjait is, akik az elmúlt időszakban ünne­pelték névnapjukat, (bá) Huszárokról készített képekből nyílt kiállítás dombóvár Magyar huszá­rok címmel nyílt kiállítása Somogyi Győzőnek a dom­bóvári Művelődési Ház au­lájában. A grafikus-festő előszeretettel készít történe­lemi témájú, azon belül a magyar huszársággal fog­lalkozó képeket. Alkotásai könyvekben, albumokban is megtalálhatók. Összesen 35 huszárképet készített, ebből 12 darab került kiállításra az 1848-as események kap­csán. A tárlat április 12-ig tekinthető meg. (bá) Az egyik kiállított kép Továbbiak a TEOLhu hírportálon A két profi színész lelkesen vállalta a feladatot- ez ugyanolyan színészi fel­adat, mint egy nagy nemzetkö­zi produkcióban - vallja Réti Barnabás főszereplő, aki szin­te barátként érkezett már Paks- ra. S lehet neki hinni, hiszen sokban megfordult már. Leg utóbb Brad Pitt filmjében for­gatott Paksról szinte egyene­sen Londonba veszi az irányt Kiköltözik, mert úgy látja, ott nagyobb esélye van a jelente sebb szerepekre. De a paksi fi­úk hívószavára onnan is haza­jön, jegyzi meg mosolyogva. Hozzáteszi, minden a kisujjuk- ban van, minden profi, ami pe­dig kiváltképpen tetszik neki, hogy mindenki vállalja ön­ként ingyen a munkát A lel­kesedés Fekete Réka Tháliát is megragadta. A marosvásárhe lyi egyetemet végzett színésznő nemcsak a stábról, hanem Paksról is elismerően szólj csak úgy a forgatókönyvről. Jó termés volt két év után borverseny A zombai zsűri asztalára 123 minta került Pári szavaz a lerakókról voks Két helyszín nyílna, van irántuk ellenérzés is zomba Két év kihagyás után is­mét borversenyt rendeztek Zom- bán. Ám a szünet egyáltalán nem éreztette hatását, szép szá­mú jelentkezője volt a megmé­rettetésnek, összesen 123 minta került a zsűri asztalára, mindhá­rom kategóriában - vörös-, fe­hér- és rosébor - körülbelül negyven, tudtuk meg a szervező Misóczki család egyik tagjától, Misóczki Bélától. Arany minősí­tést 11 vörösbor kapott, 22 ezüst és 11 bronz minősítés talált még gazdára. A kategória legeredmé­nyesebbje Debreczeni Csaba lett két arany és egy ezüst minősítés­sel, valamint a Misóczki-pince egy arany és öt ezüst minősítés­sel. A fehérborok közt 15 érde­melt arany, 14 ezüst és 10 bronz minősítést. A legtöbb elismerést - három arany és egy ezüst mi­nősítést - a Veres-pince kapta. A rosék közül nyolc lett arany, hét ezüst és hat bronz minősítéses. Ezek közül Dúzsi Tamás két bo­ra érdemelt aranyat. ■ H. É. pári Egyetért-e azzal, hogy Pári belterületén ideiglenes hulladék- lerakó pont épüljön? Erre a kér­désre ad választ március 25-én, vasárnap 6 órától 19 óráig helyi népszavazáson Pári lakossága. Az előzményekhez tartozik, hogy a község rendezési tervében két ideiglenes hulladéklerakó pont ki­jelölése, illetve kialakítása is sze­repel. Gere Zoltán polgármester elmondta: ezekre azért lenne szükség, mert más települések­hez hasonlóan Pártban is gondot okoz az illegális szemétlerakás.- Ezért döntöttünk úgy, hogy célszerű lenne ezt a két, elkerített, zárt, az előírásoknak mindenben megfelelő helyet megnyitni a fa­luban - közölte a polgármester. ­így törvényesen és ingyenesen le­hetne idehordani az építési tör­meléket, nyesedékeket, rozsdás kályhákat és használhatatlan, ré­gi tévéket. Ezzel megelőzhetjük, hogy e hulladékok az árkokban, erdő szélen kössenek ki, jelentő­sen károsítva a környezetet és el­csúfítva a faluképet Ugyanakkor tapasztalható a tervvel szembeni ellenérzés is. Többen, akik közel A megjelenést Pári Község Önkormányzata támogatta. laknak a tervezett pontokhoz, at­tól tartanak, hogy ingatlanjaik ér­tékét csökkenteni fogják a köze­li, esetleg szagot is árasztó lera­kók, még ha azok meg is felelnek minden szigorú előírásnak.- Ezeket az aggályokat én meg­értem - folytatta Gere Zoltán. - Ezzel együtt mégis ott van az ér­vényes rendezési tervünk a két hulladéklerakó ponttal. Ám ha a helybeliek zöme a demokratikus eljárásnak megfelelő szavazáson úgy dönt, hogy ezekre mégsincs szükség, abban az esetben ter­mészetesen nem építjük meg a lerakókat. Ha pedig a válasz igen lesz, akkor bízom abban, hogy mindenki elfogadja a többség akaratát. ■ Sz. Á. Három bizottság értékelte a különböző kategóriákban beadott mintákat 4

Next

/
Thumbnails
Contents